Egy tea a kék kanapén

energy

2012-02-01T14:21:00.002+01:00

Minden valahogy az energiaszintektől függ, és onnan lehet tudni hogy éppen felfelé tartasz, hogy mindenki, értsd MINDENKI megtalál, évek óta elfelejtett spanok írnak rád, és persze akarnak valamit, valami apróságot legtöbbször, milyen fura. Egy számkezdeményt amit öt éve írtam, egy pedált, amit három éve eladtam, vagy csak egy szállást, vagy csak mi van velem, stb. Hirtelen mindenkinek lesz egy ismerőse aki zongorázni akar. Annyira össze vagyunk kötve valahogy a látható világ alatt.

3 valami

2012-01-24T01:09:00.002+01:00

a szakma és az élet különválasztása igazából lehetetlen sőt szükségtelen is, sőt az ellenkezője volna szükséges. Főleg ha művészetről van szó, jelentsen e szó bármit is. Az igazán szép és értékes és maradandó pillanatokat nem lehet siettetni vagy kipréselni és ezért nincs is igazán értelme a művészet-iparnak, mert nem iparosítható, sokszorosítható, igazából megrendelésre el sem készíthető. Vannak dolgok, amik érnek, amik megtörténnek, találkozások, érzelmek ébrednek és az ember az egyetlen dolgot tegye amit tehet, próbálja megörökíteni, megcsinálni, formába önteni.

Tulajdonképpen minden egyes embernek megvan a szerepe az életben és az univerzumban, mert mindannyian egy másik oldala és variációja vagyunk ugyanannak és így igazán hibát csak akkor követünk el, ha nem vállaljuk el a sorsunkat, a szerepet, nem teljesítjük be azt, amit be kell és ez nem mindig dicső, van akinek a szerepe a gonosz náci főhadnagy, de az a lényeg hogy neki azt kell eljátszania és akkor hibázik, ha nem teszi. A szerepek változhatnak, sőt mi magunk is változtathatunk rajtuk, de végsősoron mindig kívül áll rajtunk és a tudatunkon, fel kell írni egy cetlire és bedobni az univerzumba.

Bizonyos emberek egy kicsit kívül hordják saját magukat. Nincs teljesen egy határozott határuk, nem érnek véget egyből pár centire a bőrüktől mint a rendes emberek, hanem kiterjedtebbek és észrevétlenül hatnak a környezetükre. Van aki él vele, de olyan is van, aki visszaél. Csalóka az egész.
Mindig azzal van a gond ha az ember bizalmába fogad valakit vagy mert bizalmába fogadja vagy mert eleve közel van hozzá, és amikor ezek az emberek élnek vissza a helyzettel vagy állítanak csapdákat, vagy csak egyszerűen észre sem veszik a saját lényük hatását, akkor nagyon nehéz, mert a pajzsokat már leeresztetted, közel engedted, és közben meg mégsem teljesen jó.

kedvencek tavalyról és mi lesz idén

2012-01-16T00:13:00.003+01:00

kezd visszatérni az ihletem és ez pont jókor, mert jövő héten stúdiózni fogunk, olyan hatalmas dilemmákkal küzdöttem, minthogy Brauner VMX vagy Neumann U87 mikrofonnal vegyünk fel, ez olyasmi jellegű probléma minthogy Ferrari vagy Lamborghini.
Közben kezd kialakulni a következő lemezem irányvonala is, mármint a következő után következőé, mert a következő az nagyjából már szintén kész van, de még ugye az előzőhöz keresek épp kiadót. Szóval lesz benne egy jó adag Thundercat-féle jazzes dalírás, funkos lesz mint Recloose, egykis szinti és effekt mint Opolopo, stb.stb.
Az elmúlt tíz évben valahogy tagoltabb lett a zene, hirtelenebbek a váltások. LTJ Bukemnek az a jazzes duplacédéje az egyik kedvenc oldschool cuccom és az még olyan kis kedvesen szép és úgy lassan épülnek a dolgok egymásra meg folynak ki, de ma már ez nagyon lassú lenne és húsz másodperc után valami teljesen váratlan kellene bele hogy az emberek ingerigényét kielégítse. Folyamatosan változik a hallásunk is a zenéktől, és emiatt folyamatosan változnak a zenéink is.
Meg ott van még Shed, meg Roman Flügel, meg ez a rakás techno artist, és amit ők csinálnak az is nagyon jó, csak a techno meg a jazz valahogy egymásnak gyökeres ellentéte és így választani kell azért.
Ott van pl. SBTRKT és Machinedrum, ők pl. klasszikus all-round elektronikus producerek szóval hogy nem egy stílust követnek, de nagyon jellegzetes a stílusuk, de közben meg egyrészt nagyon flexibilis és rengetegféle zenére ráhúzható, másrészt meg friss, és tele van váratlan megoldásokkal.
Iszonyú sokat meditáltam tavaly Steve Roach - looking for safety c. félórás számára de az egész dupla album irtó jó ambient zene, Dreamtime return a címe, klasszikus nyolcvanas évek sound és nagyon-nagyon finom témák és hangulatok, persze Roachnak van vagy kétszáz lemeze vagy nem tudom mennyi de sok.
Jazzt alig hallgattam, talán Thundercat minősül annak, de az sem igazán. Azonban volt a már nagy klasszikusnak számító Daniel Paul (Nightshift), akinek intelligens érzelmei mindig lekötnek, az év szexi slágere egyértelműen Vindahltól a Head over heels volt, amit képes voltam loopolva hallgatni a nyáron, ez gyakorlatilag kizárt dolog akármilyen zenénél nálam.
Felfedeztem Trentemollert, aki bámulatosan képes egymásbafolyatni a hangszerelését egyfajta erdei technot létrehozva, teljesen skandináv de közben meg mégis techno vagy elektronika, és úgy melodikus, hogy nincs is dallam csak ahogy a soundok egymásba folynak, az maga mégis egy dallam. James Blake, Jamie Woon hozták a kontemporari énekes album soundot, amit talán post-dubstepnek hívnak, ez egy nagyon szellős és komplex ritmikára épített bitang jó éneklést jelent, soksok effekttel, néha azonban kissé unalomba fulladva.
Shed albuma van meg de igazából az egész Ostgut kiadó, a Berghain dj-kollektívája kb. ugyanezt a zenét csinálja, ez egy nagyon deep zene, nagyon mélyen a hangok karakteres ismétlésével ható dolog ez, nagyon jó és nagyon Berlin. Meg kell említeni még a magyar származású Opolopot és Amaliát, akikkel személyesen is volt szerencsém a Bar Tausendben találkozni, akik elképesztő funkos lemezeket dobtak össze az évben, gyakorlatilag Lorenz Rhode és Ben Mono régi anyagai után újra felélesztve a szinti-funk-diszkó stílusát, ez is nagyon nyolcvanas, de nagyon jó.
Lesz még egy bejegyzés külön a klasszikus zenei felfedezésekről, ez a nyár közepén nagyon elkapott és főleg a zongorázásomra nagy hatással volt, de majd.

Szóval ez volt, és ami lesz, az nagyon sok zene, most Julievel alkotunk, februárban végre a jazz-trió lemezét szeretnénk felvenni és aztán meg ki tudja még hány projekt jön össze, még csak január elején vagyunk.. Remélem mindenki megtette a fogadalmait és feljegyezte a száz lépés tervét.. :)

hitel, világ, diploma, politika, csupa unalom

2012-01-13T09:56:00.004+01:00

A hitelezés körül forog az egész világ, mindent az dönt el, ki kap, s ki nem kap hitelt. Azon gondolkodtam hogy azért olyan ismerős ez a dolog végülis nekünk mert az egész élet is maga egy hitelezés. Kapunk lehetőséget, képességet, és talán még tudjuk is, mit lenne helyes tenni, de ahelyett inkább kölcsönt veszünk fel, és emberi gyengeségünknél fogva mindig később szeretnénk fizetni, mint kellene. Aztán van, aki élete végére egész jól visszafizeti a kölcsönt, más azonban még sokkal jobban eladósodik, mert a helytelen tettek újabb és újabb tartozásokat gyártanak, amikért egyszercsak a semmiből elkezd kopogtatni az égi bank.

Van egy nagy struktúra feletted és tulajdonképp az egyetlen bölcs dolog, amit tehetsz, hogy elfogadod annak létezését. Ez a jelen kor, ezek az alapvetések, ma reggel mindenkinek kakaó van, mint az oviban. Bár ott még talán lehetett választani :) Aki ahelyett, hogy a jelenben élne, azon álmodozik, hogy hogyan lehetne egy egész más világban élni, hogyan kellene a rendszert alapvetően megváltoztatni, az az idejét pocsékolja. Még ha persze sosem teljesen haszontalan is ez. Volt már tógás-ókoros, páncélos-reverendás, barokk-bürokk, fahéjas-vaníliás, és sok egyéb, most van ájfónos-atombombás vagy fészbukos-devizahiteles, most ezt a scenáriót töltöttük be és ezt kell végigjátszani, nem pedig azon nyafogni, hogy miért nem olyan, vagy ilyen van.

A világ ráadásul szükségszerűen érthetetlen, és barátságtalan kell hogy legyen. A lélek fejlődéséhez egy helyzetre van szükség amelyben szembenállás van és feszültség, mert ebből a feszültségből lehet épülni és fejlődni. Amikor az embert első ízbe' a mélyvízbe dobják, akkor mindenképp szenved és az egész élet is egy ilyen mélyvíz végülis, amit aztán valahogy megszokunk, vagy sem. De csak kinn a medenceparton egész nap sétafikálni meg fagyizni az kevés, a lelkünknek kevés, el kell fogadni hogy azért vagyunk itt hogy többként jöhessünk el és hogy a lelkünk ezen mély céljával úgysem tud szembeszállni a tudatunk. Marad hát a tanulás, a vergődés a hideg és mély vízben, és az úszómester sátáni kacajából elcsípett pár foszlány fuldoklásunk közepette.

Tegnap épp tanítani igyekeztem egy félig argentín félig talán török nőhöz, (aki egyébként német, de ezt nehéz elmondani.)
és ott ebben a szutykos esős időben jöttem rá, hogy mit akarok én az elektronikus zenével. Miért érdekel annyira? Attól eltekintve hogy ezzel kezdtem, emögött azt hiszem egy fajta magnum mysterium van, hogy a gépekbe oltott szellem. Vagy hívjuk mesterséges intelligenciának. Az értelemnek az ember által történő teremtése, valami ilyen törekvés van nagyon mélyen az elektronikus zenék mögött, hogy minden géppel szól, és programozott, és tervezett, de a végeredmény mégis organikus legyen, és emberi, és legyen lelke a gépnek. (meg persze a dj-ként a hajógyárin szopatni a bedzsinázott csajokat.. :) Ezt boncolgatta anno a science-fiction irodalom is, a robotokkal és a modern technológiacentrikus világban ez továbbra is egy központi kérdés. Automatizálunk mindent de vajon nem fog önálló akaratra ébredni egy idő után? Az internet nem válik egy hatalmas aggyá, ami már nem csak teljesíti a lekérdezéseket, hanem szándékának megfelelően irányítja is a világot? Erről szóltak a sci-fik. És egész véletlen mesterséges intelligencia szakos voltam az egyetemen.

És akkor elérkeztünk az egyetemre. Sajnálattal kell közölnöm, hogy a tudomány korszaka végetért. Pont az internet kora kezdte relativizálni ezt a módszert, amelyben egymástól független agytrösztök egy hivatkozás-hálót kezdtek építeni, ami elvileg persze mindenki által elfogadott és igazolt volt de már réges-régen a reáltudományok területén is meghaladta az ellenőrizhetőt. A humántudományokról ne is beszéljünk. (vegyük észre jóságosan meghiteleztem ezen jelző létjogosultságát, pedig a bölcsészet mint tudomány sosem élvezett azonos státuszt mondjuk az orvoslással..) Mi például a pszichológia? Rengeteg irányzat, szerteágazó kísérleti eredmény alapján összeválogatott módszergyűjtemény, ami gyakorlatilag semmilyen közös elemet nem tartalmaz. Az egyik így csinálja, a másik úgy, vannak a freudisták meg a jungisták (persze tudom h már rég nem) és azok is eleve egymás ellentétét állítják és ez még az egész tudománynak csak a kezdete. Tulajdonképp egyedül annyi biztos, hogy az a pszichológia, amit a pszichológusok állítanak. Van itt is egy kör, egy brancs, és oda kell tartozni, együtt kell Rohrschach teszteket szipuzni az egyetemen és te is tudományos leszel.
A másik ilyen katasztrófa a közgazdaságtan. Ott még ugye az fokozza a dolgot, hogy az elméletek 99%-t sosem lehet kipróbálni mert a közgazdász mindig egy elméleti tekintély marad akit max. végszükség esetén kérdeznek meg, de akkor is csak azért hogy rá lehessen kenni, illetve megnyugtassák a közvéleményt, hogy nem lesz gáz, konzultáltunk közgazdászokkal.
Az egyik ráadásul azt mondja, hogy csökkentsük. A másik meg azt, hogy növeljük. Na ennyit erről fiúk akkor, mondanám.

És ugyanez igaz az orvoslásra is, hogy van egy beavatkozás, amire az egyik doktor esküszik, a másik soha meg nem kísérelné. Itt már nincs tudományos álláspont, csak hit, dogma, és stílus.

Azt akarom csak kihozni ebből hogy ez az egész egyetemnek meg felsőoktatásnak csúfolt valami egy kiöregedett struktúra, ami már rég nagyon messze van attól, hogy az ember életéhez létszükségletű tudást adjon át. Egyrészt nincs is ilyen tudás, másrészt nem is kell átadni, megvagy te nélküle. Más kérdés hogy szükség van rá a társadalmi struktúrák miatt, de a tudásra, amit ott szerzel, már régesrég semmi szükséged nincs, sőt sokan annyira leegyszerűsítik a dolgot, hogy amit tudni kellett az élethez, azt már az oviban megtanulhattad. Az orvoslásnál is csak megy a misztifikálás. Ha semmit nem tudnék az orvoslásról, de ott lehetnék egy orvos mellett a kórházban 1-2 évig, akkor abszolút mindent megtanulhatnék arról, amit a szakmában tudni kell mint kezdő. És ez igaz minden létező szakmára. Csak ott kell lenni, gyakorolni kell, szokni a légkört meg azt a világot, amiben mozogsz és ha szereted és akarod ezt, akkor meg is tudod majd csinálni.
Az egyetem szerepe egyrészt az időhúzás, mert ennyi emberrel többnek kellene munkát adni, ha nem lenne egyetem, meg tudomány meg minden - ráadásul ezért fizetnek is az emberek - másrészt meg a betörés. Aki egy egyetemet elvégez az legtöbbször bizonyítja hogy képes értelmetlenül nagy mennyiséget melózni, így alkalmas lehet a melós életre, ahol ezt kell majd jó negyven évig művelnie.

De nem is ebbe akarok belemenni, hanem abba, hogy persze gáz egy lopott diploma, még nagyobb gáz, hogy ha ezt az ország kvázi első embere követi el (tudom, doktori) de vegyük észre azt is, hogy gyakorlatilag a diplomát szerzők 99% nem ír tudományos szempontból releváns szakdolgozatot. Tehát tulajdonképpen összeollózza innen-onnan a dolgot módszertanilag, de nem talál fel semmi újat. Ugyanez kvázi igaz kicsit magasabb szinten és a doktori is igazából ollózás csak kicsit feljebbről és kicsit tovább tart az egész, de értelme, haszna ott sincs a dolognak 99%-ban. Azért lesz mindenki doktor mert még nincs kedve dolgozni vagy nem tudna, és inkább marad az egyetemen meg utazgat még 5-10 évig ilyen-olyan tudomány alcímmel. A diplomát be lehet kötni, a polcra tenni, illetve megvenni az Ecserin, ha valakinek nincs kedve ollózni. Erre jó. Már eleve az egész sporttörténelem témakör annyira kicsi és irreleváns, hogy erről az egészről egy dolgozat pont elég. Ezt valszeg az illető bolgár úr remekül megírta, a tökéletest meg minek még fokozni? :)

A politikai képesség meg egy másik született tehetség. Benne van például ez is, hogy az ember gátlástalanul megtesz dolgokat, amik nem teljesen etikusak. De ugyanez sajnos igaz az olyannyira követendő példaként felhozott üzletemberekre is. Ők is úgy lesznek gazdagok, hogy ha nagyon precízen nézzük, folyamatosan mindenkit átvernek maguk körül, azokat, akikkel dolgoznak, ellopják az ötleteiket, kihasználják őket, átverik az ügyfelet, csalnak, hamisítanak, alkukat kötnek, stb. Ezt csinálja egy üzletember, és mégis valahol pozitívan tekintünk rájuk. A politikusra már nem annyira, pedig annak a szakmának is hasonlóan piszkos az eszköztára. Sokan akik kritizálnak, maguk a legelső kiskunmadarasi alapszervezeti gyűlésen sem tudnák megszerezni a többséget. Így soha nem lehetnének politikusok, pláne nem államfők. Sajnos maga ez az egész szakmai struktúra annyira jellemtelen embert kíván, hogy így ne is csodálkozzunk azon, ami kijön belőle, azon, hogy milyen politikusok vannak. Olyanok vannak, akik képesek egy ilyen struktúrában élni, még jól is érzik magukat benne, és képesek feljutni ennek a csúcsára.

Sőt továbbmegyek, az egész a demokrácia következménye. Az a dolog hozza létre ezeket a politikusokat, amit mindig ezerrel védünk és ami állítólag emberi alapjog, a demokrácia, mert így a politikusnak az az egyetlen dolga hogy folyamatosan a többség támogatását kell megnyernie és vegyük észre hogy ez teljesen más mint az etikus vagy erkölcsös értelemben vett jó, vagy a logikus és racionális vagy tudományos. Nem, ez csak a többség. Abból lesz politikus, aki képes mindig a többség irányába mozdulni hosszú távon, és ebből ez lesz. Ilyen emberek lesznek azok, akik erre képesek.
hosszú lett kicsit, bocs.

holt nyelvből perfekt

2012-01-09T20:10:00.003+01:00

Milest hallgatok - mostanában ez kivételes, és ilyen gondolataim vannak. Perfekt vagyok egy holt nyelvből. Legyen ez a jazz, olyasmi érzés mint latinszakosoknak az Elte folyosóin elmélyedni egy phd témában. Nehéz eldönteni hogy te vagy világ, hogy melyik van eltévedve, dehát persze választás úgysincs. És a legérdekesebb, hogy nyomokban emlékszem még arra is, hogy milyen érzés volt úgy hallgatni, amikor még nem tudtam úgy zenét hallgatni ahogy azok az emberek hallgatnak zenét akik nem hallgattak soha Milest meg ilyesmit. na ez jó lett.
Az igazán jó élmények beleégnek az emberbe és mindig ott maradnak, sőt pont ezek nyitnak ajtót a többi hasonlóhoz. Ezért is kell élni vagy nem is csak élni hanem keresni a nagy élményeket vagy nem is "kell" csak épp érdemes mert úgy minden színesebb és érthetőbb és valódibb lesz ha van mögötte valami nagy és mély és meghatározó élmény és ezért nem lehet otthonról mindent.
Kicsit fáradt is vagyok most zeneileg mármint van ez a periódus amikor úgy igazán semmi sem tetszik se az amit hallasz, se az amit csinálsz.

Meg felismerem most már azt a típust aki ilyen nagy lelkesen elképzel valamit és berántja rá az embereket, aztán csak ott helyben kezd gyanússá vállni hogy minden stimmel, a pozitív légkör, az elképzelések, nagy a lelkesedés, motiváció, gyerünk csináljuk, csak épp nincsen semmi. Semmi nincsen, és nekem - vagy az aktuális résztvevőnek kellene mindent beletenni ami valódi és létező, és tárgy és teljesítmény és munka és tudás és és és. A túloldalon csak egy vízió van ami a valóságtól teljesen izoláltan él. Aztán persze egy idő után a táplálás hiányában elhal és a helyét egy másik veszi át.
Az a nehéz ebben hogy annyira tökéletesnek tűnik a dolog hogy nehéz elengedni és elhinni a hibáját, és azért tökéletes mert a másik fél csak azzal van elfoglalva hogy tökéletesnek láttassa. És mivel semmi sincs, így ez viszonylag lehetséges is.
Meg az is örökérvényű, hogy ahol zenéről beszélgetéssel kezdünk, ott már az egész halott. Zenész egyszerűen vagy átküld valamit, vagy leül a zongorához meg fogja a mikrofont, aztán hadd szóljon. Utána meg minden világos úgyis.

2012

2012-01-04T00:29:00.003+01:00

Boldog új évet mindenkinek.
Hazatértem a kék kanapéra, ezúttal autóval de nem ajánlom, mert Szlovákia irtó pici, Csehországban meg nem lehet euróval fizetni. Az egy csodás élmény amikor 190-el mész a belsőben a német autópályán, és az előtted levő autónak nincs kedve elengedni, így inkább rálép a gázra és eltűnik a ködben.
Lesz nemsoká egy kis zenei ajánló és toplista tavalyról, meg ilyen évértékelővackok.
Remélem ti is érzitek a megváltozott rezgéseket. Közelebb a szíriusz és hierosólyom.

kar

2011-12-19T12:04:00.002+01:00

Isteni érzés magyarul ügyet intézni a telefonban.. Jövök haza kedd éjjel, szerda reggeltől otthon. Aki látni szeretne, írjon, és szervezünk!

soho

2011-12-18T14:57:00.002+01:00

Reggel csöng a telefon hogy nem lenne-e kedvem este karácsonyi dalokat zongizni a Soho houseban, ami egy olyan members only hotel, hogy csak a tagság egy ezres egy évre. Hetedik emelet, egy mikulásruhás néger ürge karaokezik gyakorlatilag, próbálom alátenni az összes létező angol karácsonyi dalt, amit délután tanultam meg. A német csajszi lelkesen elém pakolja a német slágereket, O du fröhliche és társait. Mindehhez egy iszonyat méretű kandalló, csilláros bárpult, kozmopolita vendégekkel, bár a négereken kívül senki nem akar énekelni, ők jól elvannak. A Scrabbleben angol és német szavakkal vegyesen játszanak, ez itt teljesen természetes. Baldwin zongora, majd körpanoráma Berlinre, vacsora kacsával, Cabernet Sauvignonnal és friss erdei gyümölcsökkel tálalt vanília fagyival. Éjfél felé a dj felrak valami ősrégi Herbie Hancock lemezt, mi még mindig próbáljuk értelmezni hova kerültünk, de nem sikerül. Aztán hazafelé még a szűk liftben smárol előttünk egy kicsit egy meleg páros aztán kilépünk a csípős esti hidegbe és mintha csak álmodtuk volna az egészet..

015

2011-12-12T00:17:00.004+01:00

nulla egy öt.

Itt már csak az ötágú csillag világít és a százórás gyertya Vénusz és Merkúr között az adventi koszorú oldalán.
Mely dolgok azok, amire emlékszünk akár évek múltán is? Ami nyomot hagy? Talán csak a rosszra, a karcokra, a ráncokra amit szamurájkarddal vés belénk a sors. Vagy néha egy-egy illatra.
Közeledik a karácsony, a szomszédban már folyton smooth jazz karácsonyi cédék meg webrádiók mennek, nemsoká itt van, megyünk mi is haza, jön egy nagy-nagy körben egy újabb kilendülés kezdete de előtte kiszállunk az óriáskerékből egy kicsit, megpihenünk, eltolunk egy-két szelet stollent - akarom mondani bejglit - és aztán újult erővel indulunk a maja világvégének.

kétezertizenkettő - csipkebokor vessző. A gyaloglás vége.

A művész számára az út mindenképpen a sikeren keresztül vezet. Más nincs és aki mást állít az mellébeszél. Hazudik, avagy csak szimplán kommunikál. Akinek nem sikerült, később annak is sikerül, a cél persze inkább előbb mint később.

Befejeztem most egy lemezt és már elkezdtem a következőt, meg a kettő közti is már félig kész van szóval jövőre megint lesz vagy 3-4 dolog és ez jó sőt annál is jobb. Most úgy érzem hogy iszonyat mennyiségű hang van bennem amit le fogok írni mármint persze nem papírra mert az oldschool de szóval hogy megszakad egy nagy és bonyolult gát ami a személyiségszerkezetből fakadt és persze a másból is mint körülmények, de a végén mégiscsak győz a jó. Minden csak mese.

Maxnek szemműtétje lesz, lézeres szemműtét ezért jövő héten nem jön órára. Azt mondták neki, hogy aznap ne vezessen, mert az veszélyes lehet. Meg talán még másnap kicsit homályos a látás. WTF? Hol tart a technika? Nem az volt hogy félévig napszemüveg meg mittomén?
Egyébként amerikába járt egyetemre, itt az Engelbecken nevű kis tó felett lakott egy gyönyörű helyen de elköltözött két kövér német csajjal a weserstrasséba Neukölln mélyére és most vajon jobb neki? nem tudni. Többet kell sétálni hozzá az biztos viszont közelebb van a Yuma bár ahol nagyon jó soul-jazz zenék vannak és ami a nagyon kevés hely egyike, ahol belga sör kapható. Mert ugye a német sör meg minden, minden ábécében százhúszféle sör van, ami tökegyforma, legalábbis számomra mint laikus számára, olyan keserű, kemény ital, bár talán a magyar mosogatóléhez képest valamivel jobb. Belga sör nincs sehol. Csak itt, és itt lehet a csapossal Groove Collectiveről értekezni vagy ha Laura van akkor valami épp kitalált koktélt magyaráz vagy házi sütivel kínál, vagy épp a Rióban töltött nyaralásáról cseveg, mert ahol valaki rájön arra, hogy a belga sör az kéne, vagyhogy leginkább csak az kéne, ott valami már alapvetően rendben van. Úh. ezért végülis nem baj, hogy Max elköltözött. Pedig az a kilátás sem volt kutya. Templomtorony, erőműtorony, meg a tévétorony, szóval olyan Berlin.

új tűz

2011-12-06T22:16:00.004+01:00

Kedves-nyájas olvasóim, ezennel örömmel közölhetem hogy aktívabb blogolós időszak következik - ennek oka részben személyiségfejlődési eseményekre vezethető vissza de mindenesetre annyira nem is érdekes hogy miért a lényeg hogy többet fogok blogolni, és személyesebb témákról - ezáltal megpróbálván eleget tenni a felmerült igényeknek miszerint írjak többet arról hogy mi is történik velem. Hát lett légyen.

Következő dokumentumsorozatunkban tanítványokat és egyéb berlini jelenségeket fogunk bemutatni.

Gayle.
Skócia, eső, dögunalom, molekuláris biológia. Így tudnánk röviden jellemezni a hölgy első cca. 30 évét amit a ködös albionban töltött majd egy hirtelen felindulástól vezérelve Londonba, Washingtonba majd Berlinbe ment. Itt megállapodott a belváros szélén Vincent nevű macskájával és klarinétozás mellett elkezdett zongorázni is tanulni, miután hirtelen felindulásból vett egy zongorát az ebayen egy euróért. Nagy szerencséjére egy rendkívül sokoldalú fiatal zongoratanár srácot talált az interneten, stb.

Nem emlékszem már hogy mennyi idő volt ez régen de az tuti hogy ma két tanítványom is volt, akik augusztusban kezdtek a totál nulláról és az egyikkel egy Chopin keringőt a másikkal meg egy Mozart szonáta lassú tételét játszottuk. (próbáltuk persze) De valahol kimaradt a Kopogós, a Mikrokozmosz 1-6, a Czerny etűdök a kétszólamú invenciók és a Zongoraiskola 1-2 ill. A Teöke etűdök + játszani is engedd ill. magyar kortárs szerzők népdalfeldolgozásai egy, két három és négy kézre c. japán horror. Ha valami hülyeség, akkor az, hogy csak gyerekkorban lehet megtanulni zongorázni. Felnőttkorban tizedannyi idő alatt meg lehet tanulni sztem, csak nincs még tizedannyi időd sem meg kitartásod általában. Persze ha van hozzá vmi affinitás. Nade, Gayle.

Gayle úgy néz ki ahogy egy keltának ki kell néznie. Lehet Wicca rítusokat is gyakorol és titokban a Lord of the Danceben fellép tilinkójával, totál vörös, egészen apró mint egy ír mesehős és most épp a Max Planck intézetben írogat mindenféle DNS szimulációs szoftvert. Szobájában kellemesen ötvöződik a tudományos pályán levők puritán tisztasága a brit szigetről hozott fura ízlésvilággal ami a vakítóbordó kanapéban, lila szőnyegben és hasonló szösszetekben materializálódik, bár a lila-zöld liliommintás tapéta egyelőre kimaradt. Jó amúgy ez csak rossz asszociáció, nem angol hanem skót és ez ugye nagyon nem mindegy.
Szóval Gaylenél a klasszikus a menő, a tudósok szorgalmával böngészi a hangokat és nem is lenne ügyetlen ha egy kicsit több önbizalma lenne dehát ennyi van. A súlyzók, igen a súlyzók mindig ott hevernek a lila szőnyegen, néha az asztalon (mivel folyton járkálok tanítás közben) látható a heti edzésterv, mikor mennyi felülés, bickó, most épp pl. futni volt.
Vincent az elképesztő méretű kandúr pedig vadászni szokott menni este de most unottan ásítozott nyugisan, mivel a zongorát szereti, (a klarinétot viszont utálja).
Tudunk beszélgetni az időjárásról és arról, hogy angliában például ingyen van az orvosi ellátás meg hogy szilveszterkor angliában egyáltalán nincs se petárda meg rakéta, mert annyira beleverték a gyerekekbe fiatalkorukban hogy ez veszélyes, hogy felnőttkorukra inkább csak késelgetnek a pubokban, a petárda nevét ki sem merik ejteni ajkukon, szilveszterkor meg végképp méla kuss. Bezzeg itt az Eberswalder környékén sportszerűen megy a negyedikről való kilövöldözés a járókelők fejére. Állítólag, mert én még nem láttam és valszeg idén sem fogom, de szilveszter nélkül mostmár azért kibírom valahogy.
Gayle azért szomorú mert kétévente el kell költöznie, mivel mindig csak ennyi időre kap munkát valahol de most úgy tűnik hogy marad, mert megkapott egy újat, és Londonba meg nem akart menni mert az vacak. Mondom, London felejtőutca, onnan jön ide már az összes leharcolt ifjú, és élvezik a nyugit, a csendet, a melegklubokat (de erről majd később), az olcsó Hartz segélyt, stb.

Érdekes mindenkiből heti egy órát látni és pont egy zenei órát, amikor meg a legtöbb ember életének nagyrésze teljesen másról szól. Viszont a zenén keresztül mindenki mégis egy őszinte oldalát adja, mert a zene az egyik legőszintébb műfaj, mondjuk ha valamit el kell játszanod akkor nincs más választásod minthogy eljátszod szóval nem lehet kikerülni, puskázni, lemásolni, letölteni, meg ilyesmi, csak eljátszani lehet, és ott te vagy, úgy ahogy vagy. Ezért is olyan őszinte a zenészek társaságában lenni mert ott alapvetően nincs mellébeszélés, mert nem lehetséges.
És hogy folyton tanulni, fejlődni, munka után még futni megy, súlyzózik, klarinét, zongora, és ennek örülök, hogy olyan emberek vesznek körül, akik akarnak valamit még az életben. Ez sem triviális ám egyáltalán.

És persze a brit akcentus, és a nevetséges brit-német kiejtés. Na igen, senki sem tökéletes. Még ha Oxfordban is van a phD-je, mint miss McEwen-nek. Jó hát amúgy nem túl érdekes, ennyi az egész, de hát akkor most írok arról ami nem olyan érdekes de mégis van. Most pedig nemsoká indulunk egy jam sessiönbe, ami nagyon jó lesz, rég nem látott zenészbarátokkal fogunk találkozni és talán még a színpadra is felmerészkedünk. Talán. Tehát a viszontolvasásra!

nyelvek és egyebek

2011-11-25T14:49:00.003+01:00

Megfigyeltem hogy néha angolul jobban tudok gondolkodni bizonyos dolgokról, talán mert a tanítás miatt sokat kell magyaráznom és érvelnem angolul, vagy valahogy mintha az angol jobban működne a logikus következtetések leírására. A magyar nekem inkább költői nyelv, és valahogy a szavak hangzása és a mélyben levő összekapcsoltsága pont a racionális érvelést hátráltatja. Ha végig akarok vezetni valamit, akkor az angol célravezetőbb valahogy. Hogy a német mire lehet jó, még nem tudom. Énekelni tuti nem, szinte lehetetlen feladat például német nyelvű karakteres éneksávot megszabadítani a brutális sz-zöngéktől, őszinte részvétem a hangmérnököknek.

Egy mastering kompresszor is tud boldogságot okozni, most kevertem meg a funkos lemezemet és ez olyan reveláció volt, amit eddig nem élhettem át a kis szoftveres plaginekkel. Egyre jobbak a szoftveres dolgok és egyre inkább bármit megcsinálhatsz otthon is, amit eddig csak a nagy és fantasztikus stúdiókban. Persze annak is van egy hangulata és persze nem dobnám ki a félmillás vasakat sem, csak már nem 'muszáj'.

Egyre gyorsabb a világ tempója és ez itt még jobban érződik hogy valahogy napok alatt mintha hetek vagy hónapok telnének el, és még mindig csak szívjunk magunkba mint egyszeri szivacs a Balaton közepén, a tudatállapotok naponta cserélődnek szinte, ki emlékszik már a múltheti énjére. Kíváncsi vagyok hogy lesz-e egy szusszanásnyi idő vagy tovább száguldunk és gyorsulunk és nyomjuk a gázt.

A világrend mint egy végsőkig hevített motor aminek alkatrészei lassan lepattannak, a tömítések eresztenek, minden sípol és vagy lejjebb megy a fordulatszám vagy előbb-utóbb robbanás következik be - jobb esetben csak végelgyengülés és leeresztés. Naponta változnak a kilátások, a hírek, és mi csak kapkodjuk a fejünk és próbálunk alkalmazkodni vagy védekezni. Elébe menni, és alakítani a dolgokat, nos ez szintehogy lehetetlen.

Közben persze meg egy csendes és békés ősz van itt gyönyörű felhőkkel és friss levegővel és lassan várjuk az első hót meg a sokezer karácsonyi vásárt és lassan az otthoniakat is. A természet rendje még nem borult fel, és talán nem is fog soha.

sötét fellegek a kárpátok felett

2011-11-17T20:38:00.003+01:00

Az események titkos története. Sokat elmélkedünk mostanában akár hajnalban még németóra előtt a kávét kortyolgatva vagy egy lassan induló szombat délelőttön kicsiny hazánkról meg európáról és erről az egészről ami itt a híreken keresztül egyre gyorsuló tempóban ér utól. Minden eddiginél furább a helyzet mert nem látható hatalmak, emberek, hadseregek és birodalmak alakítják a szálakat, hanem az egész láthatatlan. Én azt gondolom, hogy nincs is igazán a végén mögötte senki, ez csak a rendszer következménye, ilyen az ember, így viselkedik, ilyen rendszert alkot.
Innen persze könnyű, bármi is történjen. És annyi is, hogy innen máshogy látszik minden. Az is, hogy az ország rendkívül optimista volt akkor, amikor úgy gondolta, hogy a szovjetek lelépésével vége a török hódoltság óta tartó folyamatos kényszerpályának, végre Európa független és egyenrangú tagjai lettünk, pont úgy mint mondjuk Franciaország vagy Németland. Mekkora tévedés volt ez! Jelenlegi helyünk pontos folytatása annak a szériának amit a Török - Habsburg hódoltság, Trianon és a szovjet uralom fémjelez. Csak most nem látható a rabiga, hanem láthatatlan, nem egyszerre jön az ellenség, hanem külön-külön, mindenkiért külön, mindenkiért a saját életében, és mindenkinek egyedül kell vele szembenéznie. Egyedül viszont nem lehet legyőzni, csak együtt lehetne. Ehelyett az otthonról érkező üzenetek rendkívüli zavarodottságot mutatnak. Elképesztő negatív energiával van tele minden, még itt is érezni a kiszivárgó magyarokon, de hazamenni sokszor egész abszurd. Nem érted, hogy miért gondolkodik mindenki ilyen korlátoltan, öncélúan és aggresszívan? Illetve a legjobb szó a tompa. Tompán, elnagyoltan, színek helyett csak fekete-fehérben, végletekben és túlfűtött érzelmekben. Persze belülről más ez, valahogy a húsodig ér az egész és nem lehet kiszakadni belőle.
A helyzet azonban fokozódik, lassan úgy tűnik, hogy a demokrácia kezd már névlegesen is megszűnni Európa bizonyos országaiban. Nem mintha olyan sokat láttunk volna belőle eddig. Olyan érzésem van mintha nemsokára alapvető dolgokat kell majd újragondolni, újra kell definiálni a következő évszázad alapképletét, mert ez így ebben a formában nem nagyon fog működni. Legalábbis nekünk nem. És most Magyarországra gondoltam. Mert itt, a Vinetán elég jók a kilátások. Egyelőre.

mint a borok

2011-11-03T11:34:00.002+01:00

És tovább is mennék. A legnagyobb súlyt ami a művészre nehezedik azt pont a külső ítélkezés és kategorizálás jelenti és ez a fajta hamis kép ami egyenlővé teszi a színvonalat a sikerességgel, hírnévvel vagy befutottsággal. A kritikusok tehetnék a legtöbbet ezért, ha ahelyett hogy fikáznak vagy pénzért fényeznek, egyszerűen megpróbálnák megfogalmazni azokat az energia és érzelmi tartalmakat amiket egy mű hordoz. Ez lenne az egyetlen értelmük és hasznuk hogy úgymond tudatosítani tudná mindkét félben azt hogy mit játszik valaki és hogy mit hallasz. Úgy ahogyan a borokat is kategorizálják, pont úgy kéne minden mást is. Ez kicsit gyümölcsös, vagy fanyar, kerek vagy savanyú - ez is szubjektív persze de mégis kiveszi a rendszerből ezt a hülye befutást meg sikert ami a mi életünket folyton valami Damoklész kardjaként fenyegeti.
Az összes énekescsaj azon szenved hogy majd jönnek a fiatalok és ő még sehol, Roberto álmatlanságtól szenved hogy 27 évesen hiába fantasztikus gitáros mégsem futott be, stb. Semmi értelme pedig. Megtalálni a saját szignatúrád, megvalósítani a zenében, és persze közben bővíteni is azt, ez az egyetlen, aminek értelme van.

szignatúra

2011-11-03T11:07:00.002+01:00

Valami olyasmit akarok írni hogy minden művész mögött van egy energialenyomat. Egy karakter, egy személyiség-bélyeg. Most csak zenéről írok de amúgy minden művészetben így van.
Minden műalkotás magán hordozza ezt a bélyeget és ez közvetlenül hat ránk miközben élvezzük azt. Két verzióját hallgattam a Liszt haláltáncnak, az Enrico Pace és az ABM félét, és nehéz megmondani, mitől jobb az utóbbi, nem állapítható meg technikailag hogy azért, mert itt az egyik hang jobb lenne mint a másik. Azért, mert az ABM verzió felett van valami olyan aura, ami a másik felett nincs. A személyiségének az aurája rezonál a műre, és ez aztán roppant jóleső dolog számunkra. Más daraboknál meg ugyanaz a zongorista szörnyű mert más energiákat kellene kibocsátania és azt nem tudja.

A lényeg az akar lenni, hogy vannak komplex személyiséggel és energiával rendelkező művészek, és kevésbé komplexszel. A mai internetes világ inkább abba az irányba mutat, hogy az emberek tag-ek mentén, címkék és rendszerek mentén próbálják beazonosítani a különböző tartalmakat, és ez annak kedvez, akire nagyon illik valamifajta címke. Legyen valami nagyon az, ami, és akkor egyrészt könnyű besorolni, másrészt könnyű befogadni. Ez most szomorú, ez meg vidám. A címkézés határtalan, ha nem megy egy szóval, akkor legyen post-dubstep-progressive-house, ebben már van komplexitás. A komplexebb művésznek épp ezért sokféle műve tud keletkezni. A mai producerek gyakorlatilag már nem hogy egy albumot, de egy számot ismételnek. Régen meg ugyanaz az együttes írt minden lemezre gyorsat, balladát, hangszereset, ilyet-olyat. Ma már egy előadó gyakorlatilag egyenlő egy számmal.
Az összetett energialenyomat sokféle műben és stílusban meg tudja találni magát. Nehezebb besorolni, nehezebb megérteni, mert ízlelgetni kell, egymás mellett vannak dolgok, bizonyosak hangosan, mások csak finoman, viszont cserébe sokkal izgalmasabb élményt ad, mert megmutatja a különböző energiaterületek összekapcsolódását a zenén keresztül. Egyfajta szín is lehet szép, de többet értünk meg a halványpirosról, ha ott van mellette egy lágy barna és egy türkiz. Minden dolog önmagában kevesebb mint minden máson keresztül. Ez az egyik.
A másik létjogosultsága komplex művészetnek hogy hiába érhetünk el minden színt, címkét külön-külön, a cél, és ezt belül mindenki tudja, a szintézis, a dolgok harmóniába hozása, és minél inkább olyan ember művészetét halljuk, akiben a szellemi dolgok színesen és erősen jelen vannak, annál többet tudunk tanulni abból a lelki dolgokra vonatkozóan. Ezért marad örök Miles Davis vagy Bach és nem azért mert ők valamekkora sztárok voltak akkor, és megmaradt a hypeolásuk - Bachot szinte el is felejtették halála után - és ezért nem lesz sehol mondjuk Lady Gaga akárhány millióan is nézik meg a youtubeon.

Én például olyan igazi "mulatós", vagy csak táncolós zenét nem tudok írni, egyszerűen képtelen vagyok mert nincs meg bennem az a rész, és furcsa módon egyszerre vagyok Prince és Keith Jarrett amit elég nehéz egy stíluson belül összehozni, ezért van szólózongora meg szintis számok. De a vicc az, hogy mindegyikben benne van egy kicsit a másik is.

le piano mystique

2011-11-01T11:06:00.002+01:00

Na olyan volt a koncert, hogy.
A szünetben eléggé magam alatt voltam a hangulattól valahogy olyan fáradtnak éreztem a légkört meg az előttem levő csávó is olyan lehúzósan játszott valahogy, olyan béna hatásvadász módon és ettől az egész inkább erőlködés lett, de mint későbbi konzultációk során kiderült ez nem mindenki számára jött le így. Nekem mindenesetre rossz volt így és főleg hogy olyasmit próbált mint én csak sokkal bénábban és ettől valahogy úgy éreztem hogy pont a varázsa veszik el. De, nem hagytam annyiban - szóval azt találtam ki hogy akkor a közönség mondjon be címeket, és arra improvizálok. És ez elég jól bejött, akik a helyszínen voltak azok hallhatták a mother giving birth, a white paper in the wind, a Ligeti, a piano lesson - ja azt végül nem - és egyéb opuszokat és aztán visszajött a kedvem is meg hát egy olyan Blüthner zongorán játszva alapvetően lehet-e az embernek rossz kedve? :)
Az érdekes az hogy az ember belül mennyire másképp tudja érezni magát mint ahogy aztán a kinti emberek reagálnak rá - mert valahogy nagyon elvisz a saját feladatod, olyankor mintha egy forma-1-es versenyautóban száguldva próbálnál bekukucskálni a házak ablakain, valami nagyon másban vagy.
De jó volt, játszani, zenélni, úgy valahogy megszűntek a határok a lehetőségekben, mert azt hogy nagyjából bármit meg tudok csinálni azt eddig is sejtettem de most már tudom bármit meg is _merek_ csinálni, na és ez az igazán nagy királyság.

jazzy

2011-10-19T10:40:00.004+02:00

Hosszú szünet után inspiráló anyagra bukkantam ami egy részletesebb elemzést is megér.

Témánk a Jazzy rádió dalversenyének győztesének a klipjének a.

Maga a forrásanyag itt található: http://www.youtube.com/watch?v=Rh_6owS-19k

Azért tetszett meg annyira, mert esszenciálisan tartalmazza a magyar jazz vagy zenei élet fontos elemeit, állomásait.

Hol máshol forgathatnák a klipet, mint egy állóhajón, amely mögött azért néha el-elmegy a kettes villamos, nehogy véletlen a karib-tengeren vagy valami hasonló helyen érezzük magunkat. Pénz nyilván nincs egy klipre, ez Mo. de azon belül is a jazz, ott meg még ötvenezer sincs rá általában.

A zenészekről ordít a profizmus, azaz iszonyatosan unják amit csinálnak, a kőbányai üstökösprogram érett versenyzői, akik a suli elvégzése majd a megasztárok mögött való pöngetés után pár év hajós és egyéb vendéglátós kitérők után most "saját" hangjukat megtalálva telepednek be a jól bemelegített színpadokra.

A két csaj valamit élvez a dologban, nem értem mit, de talán olyan abszurd lehet az egész, hogy már azt élvezik, vagy kicsit becsiccsentettek a kellékként odahozatott rosétól és így hitelesen adják vissza a heti rendszerességgel ismétlődő oldmans bulik hajnali beindulásának mozgás és gesztuskultúráját, ahol a negyvenhez (alulról vagy felülről) közelítő hölgyek próbálnak becserkészni egy új céges emberkét a következő pár hét vagy hónap finanszírozására.

A zene egy nagyon érdekes népi hagyomány továbböröklődése, egymás közt azt mondják hogy akkor most játsszunk fankot, ez valami new-orleansi érzetű dolog lehet vagy retro acid jazz, mindenesetre a hetvenes évek vége óta változatlanul és definiálatlanul lebeg a kőbányás generációk között hasonlóan egyéb stílusgyakorlatokhoz mint a bossza, szving és persze a blues.
Ilyesmire gondolhattak (http://www.youtube.com/watch?v=S1OPZxzmoo0)

A szöveg amúgy nem lenne rossz ötlet, mert pont ezt az oldmanses réteget fordítja ki ironikusan csak nem elég frappánsan és ráadásul valahogy nem teljesen egyértelmű sem a képből, sem a szövegből, hogy ez most paródia vagy sem. Mármint én nem látok arra utaló jelet hogy mitől többek vagy mások ők mint az a típus, akiről énekelnek.
De főleg a prozódia. Ehhez különösebb kommentárt nem is fűznék, elég ordító a dolog, persze nehéz a magyar szöveg meg minden, de azért ez egy kicsit erős volt..

A vége felé aztán a taxiban egy amúgy muzikális (egyenlő jó) gitárszólót villant nekünk Cornelio, aki a Kornélból olyasmi irányba indul mint Emilio vagy Cristiano Ronaldo esetleg Lakatos Nintendó. A magyar focipályákon szokás a két ügyes cselt bemutató de amúgy haszontalan lusta játékost mondjuk Barthából Barthalinho-vá gúnyolni vagy becézni, nézőpont kérdése. Ilyen ez a pillanat is, két ügyes csel a közzéppályán aztán bedobás, vagy hazaadás.

Az a vacak amúgy hogy otthon ezek rosszabbul esnek az embernek, itt olyan tiszta és végülis érdektelen, csak a Plüssös (díjat nem nyert) indulók miatt néztem meg amúgyis és kerültem vissza a jó öreg magyar való világba, Értem én hogy nekik is élni kell valamiből, de miattuk vagyok én is ott ahol. Ami persze végülis egyáltalán nem baj. Ha nem ilyenek lennének, akkor.. De a fociban nincsen Ha.. :)

őszi tanácsok

2011-09-23T12:38:00.002+02:00

Az ősz íze a savanyú, a kicsit éretlen szőlőszemek majszolása, azoké, amelyek nem a nap felé fordultak a kis görög faluban, hanem bebújtak a levelek árnyékába hogy most halk roppanásokkal boldogan teljesíthessék be sorsukat. Persze az is lehet hogy valami génmanipulált vacak vagy a híres Ostsee partján termett messze földön ismert porosz szőlészet remeke. De bújjunk csak el az "it's all in your mind" anyaöl-melegű biztonságába, és én inkább görögnek képzelem.

Oly gyorsan változnak a fókuszok, egy héten többször is, próbáljuk megtalálni hogyan éreztünk hétfőn, de már nem emlékszünk rá, olyan rég volt, ez már csütörtök de legalábbis szerda, és ez mindent átír. Egyedül az illatok idéznek meg valamit, egész gyermekkori hangulatokat is spontánmód. Olyan érzés ez mint egy árokba dobott lyukas lábos amire évek alatt lerakódik minden csak épp itt mindez sokkal gyorsabban és ha nem akarsz lábost, akkor képzelj egy vakvágányra kitolt sárga villamost. Ami már alig-sárga inkább ezernyi árnyalat zöld és barna és szürke között, na ez mind a tudat, évek alatt méginkább de pár nap alatt is már.

Van tehát egy savanyú íz a szánkban és melletünk egy volt-sárga villamoskocsi ez most hazafias okokból legyen bvg helyett békávé vagy méginkább bszkrt, beszkárt, székesfőváros közlekedési erté, a Capitalyban ott van valahol a Gellérthegy és a Szent István körút között.
Érdemes Áprilyt olvasni, aki -szerintem- a magyar természetköltészet szomorkás de bölcs nagypapája. Azért mert benne egy igazán őszinte (na mekkora szójáték) hang szól, majd minden hatásvadászatot, Parnasszus-vágyzolást kerülve.

Kell még egy kis füstillat, a szomszéd telken illegálisan égve, nedves falevelek, az érzékeknek.

Tele vagyunk tanácsokkal és bölcselettel és iránymutatással arra vonatkozóan hogy mit hogy kell csinálni, de hogy jó lesz-e nekünk vagy sem tőle az nem derül ki. Mindenki csak a saját szintjét tudja átadni, szavakban, hangokban, képekben és életben és hogy ez összességében neked személy szerint jó-e, vagy kell-e, arra nincs tankönyv. Túl sok az iskola, és túl kevés az orr, a misztikus intuíció orra, amely eldönti, merre menjünk. Sok nagy mondás, gondolat vagy idézet is mint sarokkő van lerakva pedig csak azért mert sokan vannak alatta, akik lájkolták de Te még lehetsz másfele akár fölötte vagy csak sréhen oldalt. Srévizavé.

Ússzunk az orrunk után hát Áprily ritmusára a lassan beköszönő berlini őszben az évszakhoz passzoló picit savanyú szájízzel, és nevessünk fel bátran, ha mellettünk a székesfőváros villamosa álmában csenget egy picit.

mostanában

2011-09-11T16:53:00.003+02:00

két gépészmérnök megfelelő mennyiségű idő birtokában minden valószínűség szerint tetszőleges világokat tudna építeni, csak egy (nőnemű) menedzser szükséges aki a megfelelő instrukciókat szépen adagolja. Mondhatni, most lettem biztos benne, hogy lehetetlen, mint olyan nem létezik.
A biciklizés egyértelműen egy egyszerű utcai drog, teljesen más tudat, de úgy, hogy az orrod előtt a tévétorony úgy persze azért menőbb mint egyébként.
A reggel héttől délig tartó bulizás nagyon jópofa és itt meg lehet érteni hogyan tud ez a tánc, ez a tánczene kontinuitássá válni és egész héten át kitartani amíg végre megint péntek lesz.
Elindulnátok-e telefon és némettudás nélkül egy nap Berlin után Lipcsében koncertezni úgy, hogy a Gesundbrunnen és Schönhauser Allée kritikus átszállási pontok nevének megjegyzése is reménytelennek tűnik? Ti talán nem, de van aki igen.. :)

2

2011-09-05T01:12:00.003+02:00

a nagyon furcsa és alattomos dolog az életben az hogy mindennek két oldala van de mindig csak az egyiket látjuk közvetlenül, azt ami megvalósul, ami van és kézzelfogható, de közben minden nyereség egyben veszteség is és elvesztünk valamit, amit azonnal nem érzünk olyan egyértelműen mint azt, amit megkaptunk. Csak később, de akkor már nehéz visszacsinálni, mert egyrészt az új dolog már ott van, másrészt meg már nem tudjuk pontosan mit is akarunk mert már utána vagyunk, nem pedig előtte, csak valami hiányzik mégis, így aztán vissza sosincs út, csak egy újabb kétoldalú előrefelé, ahol valamit megint kapunk, amit akarunk, és valamit megint elvesztünk, amit nem akartunk elveszteni. És így megy ez tovább az idők végezetéig.. :)

És ezért gyanús bármiféle reklám a szó átvittebb értelmében is - bármi a történelemben vagy egy bannerben vagy akárhol ami úgy van beállítva mint egyértelmű jó. Sosem történt semmi ami jó lett volna vagy olyan sem ami rossz hanem változott valami csak valakik mindig ott vannak és folyamatosan promózni akarják a dolgokat. Mosóport, tévét, történelmet.

heute

2011-09-04T01:42:00.003+02:00

ijesztő az, ahogyan a lényeddé válik az, ami előtte csodálattal töltött el. Ahogy olyan nyugalommal játszod vagy írod a legszebb hangokat ahogy a krumplit szokták hámozni. Néha mintha semmi sem tudna megrázni. Máskor persze más.. De belülről ezt sosem érzed - a méz nem érzi saját édességét, s a lámpa nem látja saját fényét. Belül minden szinte ugyanaz vagy inkább úgy mondom másik síkon zajlik a meccs.
Manapság nincsenek olyan játékosok mint Zidane vagy Ronaldo. Vannak nagyon hatékonyak és képzettek, de ezek a szavak mást jelentenek, nincs olyan játékos, aki a képernyőn keresztül el tudná hitetni veled a focin keresztül azt, hogy van a világnak egy isteni rendje. Mert olyankor megáll az ember levegője, amikor egy igazán nagy zseni játszik, és akkor is így van ez, ha esetleg nem sikerül, vagy épp nem nyer aznap. (a végén azért ők mindig nyertek) Ahogy igazán nagy zongorista sincs épp bár Herbie meg Jarrett még él persze lassan járókerettel, de már Svensson is egy kategóriával lejjebb volt, és már ő sincs. A zenében nincs úgy kor mint a fociban, de ezeket a véneket a hetvenes évekbe sorolom inkább bár még mindig nyomják.
Maga ez a mostani világ ilyen embereket termel ki. Csodák itt nem lesznek, mert nem lehetnek. Amit eszel, azzá leszel, s igaz ez mindenre ami ér. Szóval hogy hatékony, megdőlnek a rekordok, a számokban túlszárnyalunk minden eddigit, csak kérdés, hogy tartalomban a forma: Amfora!

(reggel hétre menni egy klubba az valahol vicces)

a

2011-09-03T13:39:00.002+02:00

asztalra alapvetően azért van szükség egy szobában, hogy legyen hol rendetlenségnek lennie, és ezáltal rendnek.

választás

2011-09-01T13:11:00.002+02:00

Aszondja lesz itt egy olyan, hogy virtuális választás, ahol a Berlinben élő nem-németek is leadhatják voksukat. Sokan ugye ezért kampányolnak, hogy a berlini lakosoknak is lehessen szavazni, ha már a város fele internesönel, mondjuk nem hülyeség, de én azért csak a long-term lakosoknak adnék jogot, mivel annyian megfordulnak itt pár hónapra hogy csak na.

Van egy csomó párt, van amelyik fülbevalós, az a baloldali, akkor van a kalózpárt, ami nagyon jön fel, vannak a szélsőjobbok a behalós "Gas geben" plakáttal, meg még egy pár. Igazság szerint elég sok párt van, viszonylag színes a paletta, és úgy tűnik, hogy viszonylag valódi dolgokkal kampányolnak, fontos az, hogy ki milyen ügyre milyen megoldási tervet dolgoz ki. Voltak itt pl. kampányötletek a mindenkinek legalább 1500 eurós munkát vonalon de ezzel nem akarom az otthoniakat hergelni :)

Probléma van még az S-bahnnal és az autógyújtogatókkal, az ingatlanárakkal meg ilyesmikkel. Szóval olyan közéleti ügyekkel, de hogy az egész egy fokkal normálisabb vagy van az több fok is. Építsünk négyesmetrót! Akarom mondani tízesmetrót. :)

szülinap

2011-08-30T10:18:00.002+02:00

Ma van a berlini egyéves szülinapom! :) Dejó hogy már nem tavaly ilyenkor van, hanem most ilyenkor, bár az illatok mások. Az Alexanderplatznak van egy illata ahogy a sok gyorskajáldából kiszűrődő illat összekeveredik a mozgólépcsőn, a Schönhauser Allénak egy másik, meg a Neuköllni kisutcákból kiszűrődő vizipipa, a pankowi Gellérthegyünk a parknál és a furcsán filozofikus Éden café. De persze helyeket végtelenségig lehetne sorolni, és hogy azóta nem is voltam a Brandenburgi Kapunál, meg az állatkertben sem, se a tévétorony tetején, és van kedvenc neuköllni bár meg japán étterem, meg vasárnapi akciós indiai meg hétfő este néha az ACUD télen, vagy itt a jófej török éjjel-nappali ahol mindig szószerint ugyanazt a beszélgetést folytatjuk le.
Szóval az illatok mások, nem érzed azt, amit első vagy másodízben, amikor csak úgy idejöttünk turistának, csak néha csapja meg az orrom és akkor jut eszembe.
Hogy milyen volt az amikor a Pankstrasse környékén sétáltunk a csípős októberi időben és ez olyan mint a romantikázás amikor visszaemlékszünk hogy milyen volt az első csók meg amikor találkoztunk, hátha megtudunk valamit magunkról még így, hogy látjuk mi lett belőle.
És persze ott van Nori meg Andrea, a grúz focikirály Jaba, a szex után a barát elől a kerítésen át menekülő virtuóz Roberto, az elképesztő zenei ízlésű Henri szomszéd, sokan mások, meg persze a köcsög indiaiak és a sok-sok tanítvány, a sok zászló a világtérképen ami gyülekezik és ahol biztos hogy megszállhatok pár napra, ha épp odavet a sors..

Hogy mi lett más? Ezt nehéz elmondani. Minden nagyon más. Közben meg ugyanaz, de alapjában véve más, mintha az embert újraépítenék egy színesebb legóból. Más a gyomrod, más a véred, a vegyület, ez valami össz-nyugateurópai. Én szerettem a magyart is a kis félszeg álmodozót de nem cserélném vissza.

És még csak most kezdődik..! alakul a kis magyar WG, kitúrtuk a görögöket, aztán csapatjuk. Tehát, Boldog Szülinapot! :)

pályák

2011-08-24T12:48:00.003+02:00

egyáltalán nem bánom, hogy nem lettem klasszikus zongorista. Nagyon kemény, hálátlan világ, rendkívül embert próbáló. Mert ugye hogy történik ez az egész. Elkezded, tolod ész nélkül azt se tudod, hogy mit. Valószínűleg valamennyire élvezed, de csak valamennyire, mert ki élvezne napi 8 órákban ugyanazt a két vacak Mozartot? Csak valami autista mint Gould (aki mondjuk nem is gyakorolt), de normális ember, főleg gyerek élni szeretne, játszani, olvasni, bulizni, unatkozni, barátkozni, utazni, stb. A te vőlegényed a zongora, mondták kedves szülei Argerichnek, aki aztán három férjen keresztül próbálta meg feloldani ezt az instrukciót. De ő ugye legalább Argerich, és nem vele kell példálózni, hanem sok-sok ezer másikkal, aki sosem lett Argerich. Mert azt ám nem lehet tudni, csak majd utólag.. Egy Chopin verseny előtti este, amire nem ment el végül, meg volt győződve róla, hogy vége a karrierjének, nem tud többet zongorázni, akkor majd titkárnő lesz, tervezte, mivel nyelveket úgyis tud, stb. Ez teljesen normális. Hogy valaki belehülyül, vagy megbetegszik, vagy csak szimplán a környezetét teszi tönkre. Mert valahol ott ez a hatalmas feszültség, ami vagy kívül vagy belül de megkerülhetetlen.

Szóval tolod éveken keresztül. Ugye ott kezdődik, hogy eleve kell valahogy találni egy normális tanárt. Lehetőleg minél hamarabb. Ugye itt a szülő szinte teljesen kiszolgáltatott helyzetben van, ugyanis az, hogy valaki híres zongorista még nem sokat jelent. Általában kívülről még azt sem lehet eldönteni, hogy valaki egyáltalán jó-e, mert attól hogy híres, még lehet gagyi. Vagy csak borzasztó tanár. A kis Lisztet Czerny ingyen tanította, mert annyira odáig volt tőle, később aztán maga Liszt is ingyen tanított mindenkit. Czerny például valószínűleg sokkal jobb tanár lehetett, mint zeneszerző, vagy előadó. Ilyen is van, és nagy szerencse, ha az ember rálel. De tegyük fel hogy ez összejön, tehetséges vagy és még jó tanárod is van. (most hagyjuk ki azon részhalmazok taglalását, ahol a tehetséges, de rossz tanárok, ill. a tehetségtelen de jó tanár, ill. a tehetségtelen és rossz tanár kombinációk találhatóak, ezek alkotják a zongoristák halmazának 99%-át amúgy)
Kiemelkedő tehetségek kivételével kb. tízezer munkaóra kell a bemelegedéshez, ami nagyjából tíz év. Ezután lehet beszélni bármilyen zenei karrier elkezdéséről. És hát itt jön a neheze.

Méghozzá az, hogy ha már a technikai virtouzitást megszerezted, meg kell érteni a zeneműveket, amiket játszol. Ahhoz pedig élni kell. Kellett volna, mert ugye szinte hermetikusan el voltál mindeddig zárva. De legtöbbször még ezt sem érted meg, hogy mi a probléma. Aki rájön, az már meg is oldja előbb-utóbb, de legtöbbször teljesen máshol keresi az ember a megfejtést. Pl. még nem tanult eleget, újabb egyetemek, tanárok kellenek, kurzusok, még több gyakorlás, máshogy gyakorlás, stb.

A legnehezebb akkor, ha közben ráadásul valahogyan még el is indul a szekér, és kezd az ember sikeres lenni, mert van egy közeg, amin végülis lehet haladni. Ösztöndíjak, versenyek, zenész-rokonok, kapcsolatok, mind be tud nyomni valameddig. De jobb ugye nem leszel tőle, és akkor az ember elkezd hibáztatni mindent azon kívül ami valójában a hiba oka. De ez természetes is. De az elvárások óriásiak, és a közeg nagyon barátságtalan. Mindent el kell tudni játszani, mindent meg kell tudni tanulni.

A zeneszerzők akik a népszerű műveket írták, az elmúlt évszázadok szellemi csúcsteljesítményeit alkották meg zenében, és ehhez kellene felnőni. Ráadásul az összeshez egyszerre. Tudni kell Bachot, Lisztet, Chopint, Bartókot és még minden mást is - persze mivel teljesen el vagy szigetelve a világtól, ezek tényleg valahol fontosak, mert csak ezeken keresztül érzékelsz mindent a világból, ezek adják a színeket, érzéseket, amik fejlesztenek. Bach fúgáiban ott van a keresztény ember legmélyebb lelki csatája, Mozartban valami könnyed játékos életigenlés, Chopinben a lehelletfinom érzékenység és feltörő vad szenvedély egész fura kombinációja. Már csak ez a három is egymásnak gyökeres ellentéte. Mintha színészként lenne drámai hősszerelmes, gaz intrikus és komédiás szereped is. Van aki képes rá, de iszonyú ritka. Itt meg ez az alap elvárás. És amíg a filmek mindig mások, addig a darabok ugyanazok, és ráadásul sajnos vannak felvételek is! Ez a legnagyobb baj. Ugyanis rádnehezedik az elmúlt száz év zsenijeinek a terhe is. Ott van Richter, meg Horowitz meg az összes, és emiatt egy szinte megugorhatatlan mérce lebeg folyamatosan feletted. Ráadásul ezek a zongoristák az idő múlásával kezdenek mítizálódni, úgyhogy ha esetleg még jobb is lennél véletlenül valahol náluk, akkor is a mítoszteremtő ösztön azt fogja mondani, hogy de bezzeg akkor azon a kilencszáznegyvenegyes felvételen, na ott volt a tuti. Ugyanúgy, ahogy hiába írhatsz jobb számot mint Mozart, ő akkor is szentté van nyilvánítva, és minden amit csinált az jónak van elkönyvelve. A mítosz nagyon erős. És egyre inkább az, ahogy kövül meg az egész _klasszikus_ műfaj.

Még rosszabb, hogy már youtube is van. Van aki fizetett hirdetésben reklámozza a saját középszerű videóit, és a kommentekben mindig megjelenik valaki, aki bele fog kötni valamibe, vagy talál egy másik eljátszást, ami szerinte jobb. Lehetetlen ettől a stressztől szinte szabadulni, ha benne vagy, és magadat ebbe a rendszerbe tartozónak gondolod. És ez is olyan mint a katolikus egyház, hogy bár csökken a hatalma, de még mindig bitang erős, és a klasszikus zene mint ipar a mai napig baromi erős. A jazz például ehhez képest sehol sincs. Nagyságrendekkel kevesebb pénz, érdeklődés és elismerés övezi.
És talán emiatt könnyebb is, mivel gyakorlatilag teljes érdektelenségben lehet nyomatni, ráadásul azáltal, hogy mindig más hangok vannak, fel vagy mentve ezalól a megfelelés alól ami a klasszikusban van.

És akkor ugye koncertezni kell, utazni, gyakarolni, mentálisan mindig csúcsformában lenni, egyedül játszani két órát száz és ezer emberek előtt hibátlanul, rendkívül nehéz anyagokat, cédéket felvenni, satöbbi.

Szóval ha én most már karriert akarnék csinálni, akkor basszusgitáros lennék valami szövegcentrikus cuccban. 2-3 év alatt megtanulod a hangszert nulláról, lehet ugyanúgy zenélni, koncertezni, utazni, az emberek hallgatják, szeretnek, ugyanazt pontosan átéled mint egy klasszikus koncerten, mert te a saját szintedet hozod, a közönség élvezi, sztár vagy - legalábbis ugyanazt átéled mint a nagyok, mert belülről ugyanaz. Nem kell gyakorolni, felkészülni, lehet piálni, szórakozni a haverokkal, még kreatívnak és képzelheted magad mert írtál egy számot. Legjobb. Egy idő után meg még pénzt is kereshetsz, ha nagyon jól megy, akkor többet is mint bármelyik klasszikus.

Egyetlen különbség van végsősoron, hogy így soha nem fogod magad beleírni az emberiség történetébe, legalább egyetlen bekezdésre vagy pillanatra. Tökéletesen jelentéktelenül múlsz el a nagy vászon szempontjából. És ez az egyetlen oka annak, ha valaki mégis az első pályát választja.

a halál

2011-08-23T22:24:00.000+02:00

És akkor 15 perc tökély, ahogy ígértem.

http://www.youtube.com/watch?v=AXiXGZVSkic
http://www.youtube.com/watch?v=RxLw9SQCqpE

arturo benedetti michelangeli

2011-08-21T23:11:00.004+02:00

Akármennyit hallgatom akár a 19 évesen feltolt Lisztjét vagy a későbbi Vatikán-koncertet vagy a Bach-Busonit, egyszerűen nem tudok betelni. Ez maga a tökéletesség. És az is tetszik hogy csak kicsi repertoárja volt, de az pár darab egyszerűen utolérhetetlen. Az maga aminek a zeneszerző megálmodta, egyszerűen nincs tovább. Valahogy az a spiritualitás, az a különbség. Buta fejű másik olasz megpróbálja ugyanazt, de baromira nem megy. Pedig ugyanolyan gyorsan ugyanazokat a hangokat játssza, de mégis, bennemarad a hangfalban, ez meg kijön, beléd jön, megráz mint a kettőhúsz.
A technika mint szó hülyeség. Olyan mintha nem lenne technikája. Cziffránál meg még egykét favágónál azt érzem, hogy baromi jó a technikája, de ABM-nél azt, hogy nincs is. Ez nem érzelem, vagy valami felfokozott emberi nekiveselkedés. Ez a tökéletesség.

a few

2011-08-19T18:21:00.002+02:00

michelangeli, argerich, horowitz, rubinstein, just a few of my favorite things..

firestarters

2011-08-18T12:51:00.003+02:00

Berlin nem lenne ha a Fal nem lett volna. Nem lenne ilyen, nem lenne más mint egy másik német város. Visszamehetünk persze régebbre is a történelemben, hogy előtte meg miért, de legyen elég a Fal, 61 és 89. Ez a város ezért "futott be" mert a szabadság szimbólumává vált, amihez persze kellett a fogság is. Az akasztott ember majd harminc éve ami felkeltette az energiákat. És mindent vonz, ami ehhez tartozik. Némethonból, Európából. Itt volt a Love Parade, a százezres melegfelvonulás vagy a legnagyobb melegközösség vagy a zene a foglalt házak és minden más. Az autógyújtogatók is ennek a következményei. Tavasszal felszámolták az utolsó "hivatalos" foglaltházat is és ezzel megszűnt bizonyos értelemben a szélsőbaloldal létjogosultsága. Persze, már nincs fal, nincs elnyomás, nincs mi ellen küzdeni. Akkor ők most a gazdagok ellen küzdenek, vagy hát akikről ők azt gondolják, hogy gazdagok, nem akarom átlagkereseti és autótulajdonlási statisztikákkal bombázni a nyájas olvasót, de azért elhiheti, egy audi vagy bmw itt azért még nem kiemelkedő gazdagság. Ezekből lassan 40-et gyújtottak fel Charlottenburg környékén pár éjszaka alatt, és hát érthető, ez itt a túlélésért folytatott küzdelem (persze közeleg a választás is de most hagyjuk a politikai szálakat). Mert ők voltak azok, akik a nyolcvanas-kilencvenes években megcsinálták ezt, ami most Berlin lett, csak közben már benőtt a feje lágya, megerősödött, gazdagodott, és a kezdeti sejtek már feleslegesek, sőt előbb-utóbb károsak. Berlin felnő, lesz belőle valami, valami speciális és érdekes, de már nem az, ami volt, a szabadság levegője egyre kevésbé fújkál az utcákon, a közvetlenség és nyers művészet átadja helyét az iskolázott, megfizetett, tervezett életeknek.
Talán Lipcse a következő, kombinálnak a németek, de nemigazán lesz következő, vagy legalábbis nem itt. Ahhoz megint kell egy speciális történelmi helyzet, egy felgyülemlett energia, és ez kiszámíthatatlan és megjósolhatatlan. Ha túl hamar kezdik dicsőíteni, az is megölheti. Hagyni kell és várni, mert ezekbe nincs az embernek beleszólása. Olyan mint az időjárás. Addig meg lehet valami helyi Prodigy klón zenekarnak csinálni a klipet: Ich bin der Feuerzünder, der gedrehter Feuerzünder.. :)

breclav blues

2011-08-18T00:54:00.002+02:00

transportatio - transformatio

Mint az álom és ébrenlét határán vadul felnyerítő paripa a breclavi vasútállomás tizenhetes peronján..
Néha el lehet kapni a fonalat, máskor el lehet veszíteni azt. Néha minden pont jól következik, kézből-kézbe, csatárlánc, adja a vödröt máskor meg semmi, minden keresztbeáll, le van zárva, megszűnt, elmaradt. Hogy találjon vissza egy hullám és lemezlovas az elvesztett magaslatba, mikor csak csalódottan csordogál szörfdeszkáján a balatonakarattyai szabadstrand felé (a postás üdülő mellett) és a kalandok felvillanyzó illata helyett csak a lángos meg az aperol spritz - majd ha divatba jön - borzolja orrát?
Hogy kapd el a fonalat ha elveszítetted, hogy fújd a buborékot ha feltámadt a szellő vagy lehet-e szivarozni és sárkányt eregetni egyszerre?
Tele van debilekkel ez a világ, néha eszem megáll, dehát ez is a lélek egy állomása, nem is főpályaudvar hanem zsákfalu és vakvágány és bzmot, de ez is megy, mert valaki odarakta. Respect minden sötétnek, butának, hülyének. Csak ne itt, vagy néha, néha ne itt.
Van az a játék, hogy az ember becsukja a szemét, és hátradől, és valaki másik aki mögötte van az meg elkapja mielőtt hanyattesne. Jó lenne tudni így hanyatt esni..

hitel, világ

2011-08-09T23:24:00.002+02:00

Úgy tűnik hogy lassan elfogyott a hitel, nem lehet már tovább élvezni a jövőből érkező javakat, elköltöttünk előre mindent. Amerika leminősítve, svájcifrank az egekben, görögök a padlón. És nem, nem lehet mindenkinek nyugati életszínvonala. Aki elhitte, az még azt a keveset is bebukja, amit összekuporgatott. Nem, itt nincs semmi értünk, értetek. Végetér szépen a tőzsde, és kiderül hogy bizony, a valóságban úgy lettek egyesek gazdagok, hogy az másoknak igen sokba került. Nem azonnal, hanem később, egész pontosan kábé most. Lehet, hogy még lehet hátráltatni, mert valameddig mindig lehet. Mást a politika lényénél fogva nem tud tenni. Lassú araszolás, hitegetés, kitolódás egyre távolabbra és távolabbra.

újabb hármas

2011-08-07T22:55:00.002+02:00

ha már így belejöttem. (Ma amúgy zongorán is Tatum-Cziffragyuri szintű a mozgáskultúra, nemtommivan.)

Az egy élmény és nevezzük objektívnek vagy létnek vagy Istennek ez az ami a sok-sok másik zenész hangjain keresztül lerakódik benned, és ott vagy még Te is. Tehát hárman vagyunk, egy rész örök és isteni egy rész megismételhetetlen asztrológiai együttálás azaz Te magad személyesen, és egy részben rengeteg más szubjektív tükör, akik hatottak Rád, akik hasonlítanak, akikből összegyúrtad magad. Ez a három van mindig. A kérdés csak az, hogy melyik irányba mozdulsz. Lehet stílusod, lehet egyéniséged, és lehet tartalmad. A stílus és az egyéniség alatt azt a különbséget értem, hogy stílus mindig attól van, hogy másokat követsz, az mindig a kollektív része, hogy mondjuk jazz a stílusod az egyéniség meg az, ami Te vagy csak. A stílussal el lehet jutni a sikerhez, mert egyesegyedül a stílus az, amit az emberek felismernek és keresnek, kivéve természetesen a véletlen és fontos találkozásokat.

Ha megtanultál egy stílust, akkor meg tudsz élni a zenéből. Ez az első lépés. Az egyéniség fejlesztése meg azért fontos, mert ezért születtél meg. Szóval hogy fejlődj. Zenében, főzésben vagy pornóban, kinek mit osztottak. Fület vagy farkat. :) (nem kizáró vagy! :)

Akinek van egyénisége, az már művész lesz, nem csak iparos, már nyomot hagy, már van diszkográfiája, van története, van fejlődése, vannak rajongói, van mítosza és mindene. Ha van egyéniséged a zenében, akkor megszülettél a zenében, van életed a zenében, és ez a második élet csak a tiéd és ez a művész legnagyobb jutalma mindazon küzdésért amin keresztülmegy.

Ha pedig még tartalma is van a zenédnek, akkor eljutottál a végéhez. A tartalom meg a többieknek van. A tartalom abból lesz, ami belőled desztillálódik, ami az egyéniségből hosszú évek alatt kierjed, és ez az esszencia meg már általános. Ez az, ami üt. Ez az, amitől szép. Ez az, amitől bárki, bármikor meg tudja hallgatni. Örökzöld lesz, stílustól, kortól, hanghordozótól és hallgatótól függetlenül. Ez a többieknek jó, mert ezt már érdemes meg is hallgatni. :)

kabbaloid szkeccs

2011-08-07T22:08:00.003+02:00

Kether. A zene egy és oszthatatlan, nincs még mű sem, sem művész, csak van ének és tánc és dob és síp és az ember hangja a természetben vagy a természet az emberben. Ős-zene, pre-zene, mai fellelhetősége a zuhany alatti éneklés. Az ágyban egymásnak morgás. Ásítás és füttyentés a miniszoknya után meg a sóhajok, a sóhajok.

Chokmah. Kérdezz - felelek! A verze és a refrén. Az énekes és a kórus. A gitáros a tábortűz körül és a többiek. Egy ember birtokolja közvetlenül a zenét, a többiek rajta keresztül. Előbb halk, aztán hangos. Megjelenik a szerkezet. Van amit így csinálunk, van amit úgy. Szétszedjük, elkülönítjük. Piano - Forte, kívül - belül. Modális zene. Worldmusic.

Binah. A szonáta. A tökéletes. Három tétel, mindig három, gyors - lassú - gyors. A trió, tonika-szubdomináns-domináns, a három funkció, már nem csak szerkezet van, hanem a lehetőségeket megpróbáljuk a végletekig kibontani. Nem csak halk és hangos, hanem Crescendo és Diminuendo, szándékos hatáskeltés. Feszültségkeltés. Hangszerelés, most csak egy játszik, aztán kettő, aztán három és így tovább. Színdarab, két felvonás vagy három? (vagy öt? akkor az Wagner lesz.. :)

Chesed. A szimfónia. Négy tétel. A teljes. Nem csak a legerősebb hatást keltjük, hanem a négy tételben az egész világot bemutatjuk. Az összes hangszert használjuk ami létezik a nagyzenekarban. Istentől emberig, Makótól Jeruzsálemig minden. Cintányér, üstdob és triangulum.

Geburah. Na itt jön tényleg Wagner. Öt. Leteszünk arról, hogy minden benne legyen. Illetve kiderül hogy a mindenhez kevés a négy és az öt is és tulajdonképpen minden kevés, de azért ötnél eleinte megállunk. Öt óra, öt felvonás. Ez a monstrum. Amíg a négy pont jó és kellemes, addig az öt már sok és hosszú és rádnehezedik, és eltompít és megváltoztatja a tudatod. Na ez a lényeg. A zene elkezd szándékosan tudatot módosítani. Nem elég az, hogy mindent kifejezünk, az egész világot megfejtjük és hangokba öntjük mert mire megtesszük, már át is értelmeződik a jelentés, és pont ez az átértelmeződés, ez a módosulás, a befogadó változása, a tudatállapot-módosítása, na ez a következő fejezet. Késő romantika, kora modern. Drogok és a művészet. A négy még tisztán és őszintén játszik, az öt viszont nem követ szabályokat s törvénykönyvet. Védd magad!

6-7 Kérdezzétek Hamvas Béla bácsit.

8, Hod, A nagylemezen átlag oldalanként 4 szám van. Azt is mondhatnám 2x4, A és B oldal, Egy lemezre kerül a világ, van hozzá kép meg szöveg a hátulján. Megjelenik a töltelék. Az elején vannak a jobbak, a végén a fillerek, a B oldal már csak a maradék. Megjelenik a művészet mint puszta áru, mint ballaszt a térben, amit el kell viselnünk. A reklám, a spam, a holtidő, a modern élet velejárói. 40 perc, 8 dal, van akinek sikerül, van akinek nem. Dark side of the moon.

9, Yesod lásd 6-7

10, Malkuth A CD lemez. 10 szám 74 perc vagy ki tudja mennyi pontosan - állítólag azért annyi mert erre pont ráfért az akkori létező leghosszabb felvétel a kilencedik szimfóniából vagy ezt már írtam itt? Ki figyelt? :) Minden ujjamra egy szám, Ismét egy óra hosszú lesz az élmény, de ez már megint egy kicsit sok. Lehet az egész egy szám, vagy harmincöt különböző, lehet átkötés és visszatérés - tovább szabdalódik, kikerülünk a konceptből, visszakerülünk, már rég nem tudatot módosítunk hanem koncepteket találunk ki, képzeletbeli szerepeket veszünk fel és dobunk le, visszautalunk és parodizálunk, soha nem ismert stílusokat nevetünk ki és alakítunk át. A 8-nak még stílusa volt, a cdnek már két stílusa van, itt már minden két valamiből áll össze, vagy elektro-pop, vagy jazz-funk, vagy punk-rock.

11+
A soundcloud. A stílusok legalább háromszorosan ötvöződnek, de inkább négyszeresen. Reális meghatározás az, hogy folk-pop-postdubstep (Jamie Woon) szinti-pop-chip-metál - (c64 feldolgozás-zenekarok), forest-techno (Trentemoller) vagy akár a gyerektronika. Most egy nagyon jó trance-parody-jazz-fusion-popot hallotam Sugi által, Dirty Loopsra kell ehhez keresni a kládon. Olyan ez mint egy indiai étel, 42 féle fűszerrel. Vagy a minimál, de az is ezerfelől van behatva. Egymás behatásaiből szövünk szőnyeget, de a szőnyegnek csak kockái vannak, mindegyik egy picit más színű és ezek vannak a felhőben, a hangfelhőben. Egy sláger már csak egy hétig tart, egy stílus két hónapig, nincs már értelme videóklipnek, csak nickek, aliasok vannak, a legnagyobb sztár egy maszk, egy arc, amit cserélhetsz. Kollektívvé válik a zene a másik oldalról. Az elején mindenki egy zenét érzett, most mindenki a sajátját érzi, ami viszont egyre inkább megint ugyanaz lesz. Most vagyunk az alján, és innen párolgunk fel újra kis hat-hét millárd színű buborékokban ami távolról nézve ugyanolyan fehér..

verselőtt

2011-08-06T11:52:00.002+02:00

Nem tudom miért Áprilyt olvasok augusztus elején a Vinetastrasse elcsendesedett szombat délelőttjén..

Az öregség árnyékában

Deresedem s apad a testem,
fogy a szó, szerelem, harag.
Egy titkos véső egy szilánknyit
belőlem mindennap farag.

Vonásaim, mint régi rézkarc
szigorú rajza, élesek.
Sokszor úgy érzem, szállni tudnék,
olyan karcsú s könnyü leszek.

Valaki nyílnak szánt. Kivárja,
míg még könnyebbre szikkadok.
Messze repít a nagy, komor kéz,
ha majd sötét íjába fog.

és jött a doktor..!

2011-08-02T17:00:00.002+02:00

Nemtudom miért van most LGT retró..

hát igen

2011-08-01T00:12:00.002+02:00

A vonat ment tovább,
Csak zökkent, meg sem állt,
S egy fényes helyen váratlanul kiszálltál

Ha Neked jó, ha nekem jó,
De ha eszedbe jut, amit nem mondtál,
Hogyha akinek mondanád, nincs ott már,
Gondolj rám!

Hogyha keveset értesz a szavakból,
Mikor halkabban szól a rock'n'roll,
Gondolj rám!

A lépteid nyomát most mások tapossák,
S te járt utakon mások mögött lépkedsz már,
Ha Neked jó, nekem jó!

De ha felhívsz egy számot és nem felel,
Mikor rájössz, hogy jóval több számjegy kell,
Gondolj rám!

Hogyha szokatlan szó lett a nevedből,
Ha az emléked elfut egy dal elöl,
Gondolj rám!

több anyós

2011-07-28T09:42:00.002+02:00

Most olvasom, hogy a melegházasságok nyomán felmerülhet a többnejűség legalizálásának is a gondolata, hiszen a többnejűséget gyakorló mormon férfi szerint (16 gyerek 3 nőtől) így elveszik tőle a családi környezet szabad kialakításának jogát. Namost ha engedjük ezután a többnejűséget, akkor kénytelenek vagyunk bármit engedni, például ha valaki egy tujával akar összeházasodni, akkor az is lehet, bár a tuja beleegyezését nehéz lesz azért megszerezni. Tulképp a házasság szó elveszti általános érvényű jelentését, és mindenki azt ért rajta amit akar. És aztán ennek mintájára szépen más szavakat vagy fogalmakat is lehet kibelezni, én például már kitaláltam a személyes törvényt, aminek a lényege, hogy mindenki kodifikálja (a bőrébe ültetett chipen) azt a morált, amit szeretne betartani. A bíróság csak ez alapján ítél, hogy kinek mi a törvény. A végén mindenesetre marad a nagy szubjektív üresség, egy mindentől szabad, struktúrálatlan világ, megszűnik a tér s az idő, kérdés, hogy visszatérünk-e így a teremtőhöz vagy bezárjuk magunkat a saját gumiszobánkba?

bar tausend

2011-07-12T08:47:00.003+02:00

Ha bárt akartok nyitni, akkor elég egy annyi hely a híd alatt, ahol egy taxi meg tud állni.. Vegyetek két gorillát, aki kikukucskál az ajtón hogy megfelelsz-e aznap estére - van-e pl. öltönyöd, és utána ha esetleg pont aznap este jár nálad Opolopo és Amalia Stockholmból, akikkel baráti csevejbe elegyedik Ben Mono és ott rázza a Jazzanova énekese Paul Randolph, és aztán közös fotókat csinál egy magyarhonból származó feltörekvő producer, Carlos, akkor elmondhatod, hogy kihoztad a Friedrichstrassén átívelő S-bahn hídfőből a maximumot.

why die? vagy inkább their song?

2011-07-09T01:22:00.003+02:00

Vannak ritkán pillanatok, amikor az ember kicsit kívülre kerül, rápillanthat úgy mindenre, ezek legtöbbször késő este, a nap után, és ilyenkor hirtelen minden olyan relatívnak tűnik, és értelmetlennek, az egész _rohanás_ és az érzések meg viszonyok. Ilyenkor van az, hogy az ember másra sem vágyik, minthogy egy hozzáértővel együtt hallgathasson meg néhány c64-es számot. Dehát ért itt valaki hozzá?

Rajtam kívül? :)

.logic

2011-07-03T02:39:00.003+02:00

ma éjjel sikerült arra az elhatározásra jutni egy-két általam is ismeretlen számomat megtalálva a vinyón, hogy csinálok végre egy lemezt...
Úgy mindenből ami itt van az elmúlt évekből.

Maurice

2011-07-01T19:45:00.004+02:00

Van ez, valahogy az elmúlt években gyűrűzött be, nem is tudom mikor kezdődött pontosan, de azt tudom mivel. Megvan, olyan 2003 táján lehetett, hogy első ízben hallottam a Tombeau de Couperint, fogalmam sincs hogy, de valahogy rákerült a vinyóra. Egyből megfogott valami, ahogy a modern harmóniák és az állandó lüktetés s a ritmus ötvöződik azzal az érzékeny rokokó hangulattal, és ahogy az egészet körbejárja a halál illata, az örökkévalóságé.
Egyszerre Couperin emlékére készült a szvit, másszor pedig Ravel barátainak emlékére, akiket elveszített az első világháborúban, mindegyik tétel egy barátjának íródott - az egyikük özvegye mutatta be a darabot 1919-ben. (az egyik zongorista barátjának a jobb kezét kellett amputálni, neki írta később Ravel a híres balkezes zongoraversenyt, szóval remek idők voltak..)

Szóval van benne valahogy az a letűnt kor, az a távoli, finom stílus, amiben apró díszítések és finom billentések uralkodnak, a rokokó udvari bája, és ezzel szemben benne van a huszadik század baljós tonális vihara, ahol a harmóniák egymásra tornyozódnak, a dallamok megtörnek és kifacsarodnak, a ritmus pedig kaotikus összevisszaságba torkollik. Ravel és Debussy álltak a korszak és a század határán, ők voltak azok, akik a régi zenéből kiindulva elvitték azt a végletekig, de közben már az új századnak is megadták az alaphangot. Debussy nekem sosem tetszett, egyedül a neve jó, az tökéletes trademark, de a zenéje nekem csapongó és ritkán vezet egyik pontról a másikra. Vannak persze kivételek.. Azonban Ravel pont a vérrel-verejtékkel szerkesztés nagymestere, ő maga is írja például a zongoraverseny lassú tételéről, hogy az a 32 ütemes dallam majdnem megölte, annyira sokszor írta át, és összességében azért is van olyan kevés műve - relatíve mondjuk Mozart tizénhétmillió szimfóniájához képest, mert amit írt, azt nagyon megírta. Így van ez Couperinnel is, meg a sírjával, ahogy egy-egy témát bemutat és kibont, és fokoz, az gyakorlatilag tökéletes. Találkozik bennük a mély tartalomra törekvő zeneszerző a mérnökkel, aki alaposan centiről-centire mindent a helyére tesz. Mindegy szóval Ravel a legjobb. És talán az egyik legnehezebb is. Azonban van benne valami közös, velem, ahogy felfogjuk a zenét, legalábbis a zongorát, az nagyon hasonló, valami hasonló vízszerű áramlás, hasonlóan a harmóniáknak valami áradása. És épp ezért nekem annyira nem nehéz, főleg mivel a darabjait értem, minden hangot értek benne, hogy mi miért van ott, mi mire utal,mi mit akar, az egész egy nyitott könyv.

Szóval hogy van valaki, akivel szép lassan, így egy évszázad távolságából rá kell jönnöm, hogy van valami közös, valami barátság ez, valami szellemi kapocs, ki tudja hogyan öröklődik ez, de van.
Scarbo pedig félelmetes. Fb-re feltoltam azt a verziót, ahol Martha Argerich játssza, hát.. a legjobb amit mondani lehet, hogy ez biztos rajta van az ördög ipodján..

scarbo

2011-06-30T14:36:00.001+02:00

– Akár föloldoznak, akár elkárhozol – motyogta a fülembe
Scarbo ezen az éjjelen –, egy pókháló lesz a szemfedőd,
s a pókot eltemetem majd veled együtt!
– Ó, legalább legyen – válaszoltam a sok sírástól vörös
szemmel – szemfedőm a rezgőnyárfa levele, hogy a belőle
szálló tavi lehelet ringasson engem.
– Nem! – röhögött gúnyosan a törpe –, a szarvasbogár
tápláléka leszel, mely este a lenyugvó naptól elvakított
szunyogokra vadászik!
– Hát inkább azt akarod – válaszoltam néki még mindig
könnyezve –, hogy egy elefántormányú tarantella-pók
szívja ki a vérem?
– Nos – tette hozzá –, vigasztalódj. Egy arannyal
pettyezett kígyóbőr lesz a szemfedőd, úgy pólyállak bele,
mint egy múmiát.
,,És Saint-Bénigne homályos kriptájából, ahol felállítva
a falnak támasztalak, kedvedre hallgathatod majd, hogy
sírnak a limbusban a kisgyerekek."

(aloysius bertrand - radnóti miklós)

hangnem

2011-06-28T12:37:00.002+02:00

Vannak problémák, amik nem oldhatóak meg ott, akkor, úgy. Általában valami mélyebb gyökere van, és az adott hely, körülmény, közeg egyszerűen túl korlátolt. Ilyenkor kell transzponálni, változtatni, és egy másik hangnemben már megtalálhatjuk a megoldást. Ugyanazzal fogunk szembesülni alapvetően, hisz a hangnem a hangokat relatíve érintetlenül hagyja, de az új köntösben, új nézőpontban, nagyobb távlatban megpillanthatjuk a megoldást.

Love is transposing my song to your key.

tibet

2011-06-27T09:56:00.003+02:00

Én meg mindig azon gondolkodtam, hogy miért pont Tibet, hogy miért pont őket kell sajnálni. Rengeteg nép küzdött, és küzd a történelem kezdete óta a hódítókkal, van amelyik elbukott, és megsemmisült, másik beolvadt, de olyan is van, amelyik megmaradt akár hosszú évszázadokon keresztül is egy idegen birodalmon belül. Nem kell messzire menni, itt vannak a magyarok is. Az elszakadt magyarokért kiállni értelmiségi körökben vállalhatatlan. Azonban Tibetben van valami romantikusan vonzó, Tibettel lenni menő, és trendi, és mindenképp.

Hogy miért Tibet? Ez az értelmiségi lélek nagy rejtélye. Hisz tudni nem tud róla közvetlenül semmit, az egésznek csak a sztorija fontos, hisz sosem volt senki ott, sosem találkozott senki egy tibetivel sem, nem köti oda sem családi sem kulturális, sem semmilyen szál. Tibet mégis trendi, hiszen valami homályos derengés azt súgja a fülbe, hogy akik ott vannak, azok valamit nagyon tudnak, jobban mint mi, és a menők oldalán kell állni. Van ott valami más, ami jobb, és mi azon az oldalon vagyunk igazából. A többi szerencsétlen szabadságharcos, elnyomott, annektált nép le van ejtve, mert ők is ugyanolyan parasztok mint mi, kit érdekel. Azonban a többezer méteres hegyekbe felköltöző, zsíros teát ivó jobbára csak meditálással foglalkozó távoli szuperkirályok mellett ki kell állni. Meg ők írták a Tibeti Halottaskönyvet is ám!

És ez nem az aktuálpolitikáról szól, se nem valójában Tibetről, hanem csak arról, hogy itt mit jelent ez. Mondom én, a harmadik szintű Tibeti gyógyító... :)

ööö

2011-06-26T01:24:00.001+02:00

öööö, női focivébé??

öööö, melegfelvonulás 700 ezer résztvevővel?

promenád

2011-06-25T22:11:00.003+02:00

Most akkor mindenki felidézi a nagyon-nagyon híres témát Muszorgszkij kiállításának képeiből! Addig várok egy picit.

A régiek még tudták, hol a séta helye. Az egyik legcsodásabb épp a Gellérthegy, a maga ódivatú lámpáival, de folyópart, vízpart is megteszi, nekem ugye ennyi sincs mostanában, marad a Bornholmer utcai kertépítők baráti körének (kleingartenanlage e.V.) apró utcái között oda, s vissza. (persze mesélhetnék a berlini fal legészakibb átkelőpontjáról és a szellem-megállóról, amin csak átment az S-bahn, de meg nem állt, azonban ezt majd talán máskor. )

Szóval a séta lehet nagyon sokféle, páros andalgás, családi idill, találkozhat két legjobb barát, szerelmespár vagy csak ismerkedő férfi, s nő, és persze sétál az öreg, ki már ráér, és mindig egyedül, sétál a költő.

Néha eltelnek napok a szobában, minden csak befelé jön, ott kavarog, olvasol, nézel, gondolsz, érlelsz, aztán este naplemente előtt egy séta, ahol minden pontosan a helyére kerül. A lépések mint fogaskerekek pattintják a sok apró morzsát, és aztán a sötét fellegekkel borongós estében a Bornholmer strasse megálló felett a vezetékeken túl a horizontot bámulva összeáll a kép mint egy 1200 darabos Van Gogh puzzle.

kritik

2011-06-23T21:10:00.004+02:00

ne legyetek kritikusok. Az a legalja. Vagy nézzétek, hallgassátok, vagy csináljátok. A legjobban az az attitűd idegesítő, ami már anno a Radnótiban is könnyeden szállingózott a levegőben - aszondja, hát, túljátszották a színészek. Vagy, ez a film olyan modoros, olyan kommersz, olyan hollywoodi. Ez olyan nyolcvanas évek. Ez milyen mű-underground már! Vannak kritikusok, akik tökéletesre fejlesztették azt a képességet, hogy bármit tíz másodpercnél rövidebb idő alatt képesek azzal az egy hihetetlenül frappáns és találó szóval illetni, ami azt az alkotást a lehető legjobban leértékeli. Régi számokkal jön a nagy előadó? Vidéki hakni. Újakkal? Az új lemez tévút, nem találja önmagát. Vegyes? Nincs íve a koncertnek, eklektikus hakni. Stb.

Mondhatni aki a saját gubancos lelke miatt képtelen elviselni valamit ami egyenes, és ezért megpróbál másokat cikkekben meggyőzni az igazáról, mert akkor hátha igazolva van. Nehéz az életük, mert pont valahol ott kell egyensúlyozni, ami még egy picit jó, de kellően rossz ahhoz, hogy egyéniség legyen azt szeretni. Feljogosítva érzi magát annak ellenére, hogy életében nem csinált semmit, hogy a kulisszák mögül ítélkezzen. Valahol Isten és ember között félúton található, demiurgosz. Aztán meg folyamatosan másokhoz hasonlít egyeseket.

Volt egyszer kilencszáznyolcvanháromban Angliában egy zenekar, azt nyúltad le, vagy nem nyúltad le, de az jobb. Vagy az előbb volt, így a Te tevékenységed értéktelen. Volt már előbb, valahol, valami más, és ezért hiába csinálsz bármit, értéktelen. Így foglalhatnánk össze. Ez a rosszabbik fajta. A jobbik az egy kellemes délutáni zápor, ahol eső helyett valami enyhén ragadós szutyok ömlik, és Te nem hoztál esernyőt, mert felfrissülésre számítottál, de benézted. Az a jobbik fajta szimplán csak pénzért ír valami közhelyesen szépet (amúgy röhelyesen kevés pénzért) arról ami talán nem olyan szép, vagy nem úgy, de akár szép is lehetne, vagy talán az is, de nem ez a lényeg, hanem hogy haver csinálta, vagy a haver haverja, vagy csak úgy érzem, hogy a haver haverjának csinálok valamit, és ezáltal jobb ember vagyok pedig fogalmam sincs ki ez és miért, és ezzel csak annyi baj van, hogy egy olcsó hazugság, de legalább mindenki tudja hogy az, és ennek örömére valami édes lötty esik a felhőkből, legyen mondjuk juharszirup, lehet nyalogatni a kabát ujjáról.

Mert hát mit lehet írni valakiről, vagy valamiről? Ott, akkor, mi ennyit tudtunk, ennyit hallottunk, láttunk, ennyire volt pénz, ennyit tudtunk elképzelni, ennyit fogtunk fel, meg, át, ragozni különösebben nem érdemes. Minél jobban elmerülsz benne, minél jobban ismered a készítőket, minél jobban Te magad is csinálod, annál jobban rájössz, hogy másképp nem lehetett volna. És végül értelmes szó művészetről csak annyi marad: Hé figyelj, küldök egy lemezt, hallgasd meg.

sün

2011-06-20T22:06:00.003+02:00

Egyszer kitaláltam hogy gombostűket szurkálok egy Berlin-térképbe, mármint metrósba, azokhoz a megállókhoz, ahol már volt valami dolgom, ahol valamiért leszálltam, vagy valamit csináltam. Mostanra egész kis sündisznóvá nőtt volna, ha. Van az a megálló, a Westhafen, a régi kikötő, a maga értelmetlen formájú épületóriásaival, meg egy falra rejtvényekbe írt Heine verseskötettel. Lehet hogy a Heine nem ott van hanem máshol, nem kell beokoskodni, ez így kerek. Ja, nincs tovább, ennyi a sztori, csak ma épp ott kötöttem ki - értitek, Westhafen, és kikötöttem, érzékenyen pendítem húrjait az magyar nyelvnek.
Lehetnék például német zeneiskola tanára köpenickben, ez milyen már. Ahova már senkinek nincs kedve kiutazni, oda már a magyar is jó. Blankenburg, Köpenick, és a Möckernbrücke, ez utóbbihoz semmi közöm, csak ritka hülye egy szó. (Hogy mondod azt, hogy Bivalybasznád németül?) De én nem sértődöm meg, különösebben nem tartom magam kiemelkedő képességű pedagógusnak, úgyis azon múlik, hogy ráflessel-e valaki vagy sem. Meg az igazán izgalmas részeket nem lehet elmondani, illetve el lehet, de nem mondom el úgyse, haha. :) A legjobb tanárom meg egy tök rossz tanár volt igazából, és jelentősége talán abban rejlik, hogy nem tudott eltántorítani, hát ennyi a tanár dolga, valahogy ne tudja elvenni teljesen a kedved.
Borokból újra kell értékelni az ember ízlését, mert más a sztenderd. Minden majdnem ugyanannyiba kerül, és hűséges fogyasztóként a fehér irányból a rajnai rizlingek felé húz a szívem, meg a dél-afrikai cuccok is igencsak ígéretesek voltak. Ha lenne friss olasz fehérbor, mint abban a hatalmas buliban ott Udine mellett, na akkor lenne esély Pinot Grigiora. (lásd még hogyan kommunikáljuk, hogy három különféle fehérbort szeretnénk egy csak olaszul tudó falusi partiban).
Vörösből igen erős verseny van Francia és Spanyolhon közt, nehéz a döntés, sőt nincs is döntés, én inkább franciapárti vagyok, ahogy minden másban, az ízlésem itt is inkább a komoly, tartalmas, nehéz dolgok felé hajlik, jó példa erre a barátnőm. Szóval bordói a nyerő, de spanyol zenészek társaságában természetesen meg sem próbál az ember nem spanyolt inni.
Idén nyáron viszont az ital az Aperol spritz, ezt csak halkan súgom meg, hogy legyen ideje mindenkinek lépést tartani a divattal, ilyen szép narancsszínű fröccs-remix, Aperol és Prosecco keverék, az olasz tengerpartokról gyűrűzik a civilizáció belső bugyrai felé, és már elérte a Mauerpark műstrandjait is, ahol vasárnaponta az mdma-val tuningolt partiarcok (chilloutolnak - dehogy, melegítenek, mielőtt lemennek a Berghainba) Kellemesen picit kesernyés, picit édes, picit fröccs, igazából nagyon bejövős.
Meg voltam egy irodaház 11-ik emeletén az Alexanderplatzon és lehet hogy még leszek. Na ennyi elég is most. :)

hétvégi kilátások

2011-06-08T09:09:00.003+02:00

hosszas utak utáni pihegések.. fényképalbumokból próbálom felidézni. Az élményeket, helyeket, impulzusokat, tudatváltozásokat.

Az az esküvő, ami Richard Claydermanra köttetik, az érvénytelen. Ez egy titkos záradék, mely jelképes, és felmentést ad a tudatlanságból elkövetett (többrendbeli) emberkárosítás bűncselekménye alól.

A Margitszigeten éreztem a legjobban magam a hétvégén, ott a most holdról elnevezett udvarban, ahol a fák friss szellője felmentést ad mindenre. Még a bunkó pincéreken sem tudok leakadni, és bezzeg külföldezni. Amúgy sem vagyok már a régi, elmúlt a nagy összehasonlítós korszak, ez is "csak" egy hely, egy állapot, és érdekes mód emlékek jönnek leginkább. Amikor gimis voltam, meg néha régebben, mint álmaimban amikor néha az a pár visszatérő ősrégi osztálytárs boldogít.

A szigeten fúj valami szellő, ami folytonosságot ad. Van benne múlt, és üzen valami jövőt is. Itt Berlin egy kicsit fiatal még Budapesthez, ami jó benne, azt a fiatalok csinálták meg, fiataloknak, fiatalosra, olyanra, amilyennek ők látják a jövőt. De ez a másik hely már sok generációt látott, igenis van valami történelmi folytonosság. Ezt mondják sokan külföldiek is itt. Hogy milyen jó hogy itt vannak régi dolgok, és persze máshol is, de néhol szétszakad a múlt és jövő, és csak egy múzeum marad, máshol meg nincs is. És nincs is rá igény. Otthonra is ráépült valami múlandó másolása az aktuális divatnak, de ez nálunk nem megy, nem életképes. Gyakorlatilag nincs klub, vagy hely, akár kocsma, akármi, ami 10 éve is ugyanazon a néven, ugyanott lett volna. Üzlet se nagyon, de nem is fontos, mert ennek a városnak nem ez a fontos.
Ez a város annyira szép, hogy lehetetlen nem álmodni benne folyamatosan. Felmész a Gellérthegyre, vagy átsétálsz a Lánchídon és megkapsz mindent. Ott a Vár, a Parlament, a színház és a Müpa, az egyetemek, a Bazilika, a budai hegyeken tompán pislogó tornyok és kilátók és minden. Ez a város ezt tudja, ezt adja, ezt a képet az egészről, makett a világról, a civilizációról, a történelemről, amit így, szabad szemmel sehol máshol meg nem láthatsz és érthetsz.

A kilátás vagyonokba kerül, ha házat akarsz venni. A távlat, hogy a gondolataid, az életed távlatban mozogjon, ne csak a szűk falak között. Ha gondolkodik az ember, néha kimegy sétálni egy kicsit a szabadba, és akkor a gondolatok is felfrissülnek, ezért kerül sokba a kilátás, mert hatással van mindenre. Ez a város ezt tudja, és ezt adja minden lakójának, ezt az univerzális távlatot, és ingyen, amikor átmesz reggel melóba a hetessel, akkor is látod. Látod szürkén, látod nyáron, látod éjjel, ezerszer újra meg újra. Nem tudsz másban gondolkodni már, és ez hatalmas előny. Hatalmas előny is lehetne. Ha használva lenne. Így csak nyomaszt, nyomasztó teher, kiválasztottságnak hívjuk, álmodozó felsőbbrendűségnek, soha meg nem valósuló ötletek és művek buborékfelhőjének.

Talán az segítene, ha valaki szándékosan elrontaná ezt a kilátást, beépítené, csúnya panelekkel, gyárakkal, stb. Akkor talán megszűnne ez az álombeli légkör, és jobban értékelnénk mindazt, ami tényleg van.

A szigeten persze más, és azt hiszem az elején ez a Sziget-fesztiválon is ott volt, ettől is lett nagy az egész, és különleges, (amíg még magyarok is voltak persze). Itt is van Tiergarten, de totál más a hangulata, pedig csomó fa, kis sétány, de a Duna hiányzik, az a vízillatú szellő, az ami beindítja a távoli tenger utáni vágyakozást, vagy legalábbis a Balaton utánit. A Spree nem tud itt folyó lenni, csak egy büdös csatorna. Szóval az a lugas-szerű ősrégi hely ott a szigeten, ami most holdudvar, az a legjobb..

Férjhez ment az az ember, aki egy időben a legjobb barátom volt. A mai világban már ezek a címek nem univerzálisak, egy egész életet nem élünk végig ugyanazzal a baráttal, sőt leggyakrabban ugyanazzal a társsal sem. Ez még az oldskool felfogás, sőt megmondom őszintén, néha a barát fogalmával is zavarban vagyok. A barát az nekem olyan öröknek tűnik, de a valóságban ez is múlandó. Pár évig örök. Mint a szerelem. :) Az mondjuk inkább általában csak pár hónapig.. És nem csak mert elköltöztem, otthon is így volt. Hat évvel ezelőtt a szülinapomon nem volt senki, aki a tavalyin ott lett volna, és idén nem volt senki, aki tavaly ott lett volna.. Ez persze végletes, de nem abnormális.

Gyerek-vásár. Mintha az esküvőnek a lényege az lett volna, hogy minden párocska elhozza prezentálni a gyerekeket egy olyan szituációba, ahol a legkevésbé sincs szükség rájuk, és totálisan láb alatt vannak, azért hogy büszkélkedhessen az elmúlt 2-3 év produktumával. Sokszor, főleg vidéken (mármint ultra-vidéken mint Levél) érzi az ember, hogy nincs más elfogadható cél az életben, csak az, ami a fajfenntartással kapcsolatos. Csakis annak van létjogosultsága, ami esküvő, gyerekszületés, és az ehhez szükséges anyagi alap. És persze, szép a kisgyerek, nagy dolog idáig eljutni, de TE mit csináltál az elmúlt 4-5 évben? Meg az elmúlt életben?

Meg hogy valahol az embernek meg kell húzni a határt a régi és új élet között. Ez már nem fér bele, hogy esküvő miatt napokat vonatozni és vagon pénzt kifizetni, azért hogy két puszit adjak. Még akkor is, ha egy pillantásban nagyon sok benne volt, amit csak én értettem, de lefordítani én sem tudnám másoknak, sőt talán még magamnak sem..

szintlépés ismét

2011-05-29T20:29:00.000+02:00

tarotvetés németül???!!

dual

2011-05-28T19:19:00.002+02:00

objektum és szubjektum kérdése körül forognak napjaim már lassan egy-két éve. Jutka annak idején megmondta, hogy ez már elavult koncepció, mert a filozófusok kitaláltak egy újabbat, csak még nem tanultuk. Én egyelőre ebben is találok még felfedezni s megértenivalót bőven.
Olyan szépen játszol, mintha mindegy is lenne, hogy mit - a zeneszerző csak objektíven gondolkodhat, az előadóművész pedig csak szubjektíven. Az előbbi egy hangot sem játszhat el, utóbbi egy hangot sem írhat meg. Szerencsére a jazzben oldását találtam ennek a meglehetősen rideg koncepciónak, mivel én írni, játszani is szeretek, miért is ne? De az érdekel inkább folyton, hogy a hatást mi kelti, hallasz valamit, és miért jó, vagy inkább miért olyan amilyen.
A hangok önmagukban teljesen hidegek és objektívek, rezgések, fizikaiak, személytelenek. De be tudjuk őket fogadni, és hatással vannak ránk. Egy szép hang szép hatással, leütsz egy cét a zongorán (vagy fiszt), és hallgatod, csak ahogy az az egy hang rezeg, és nem gondolsz semmire, csak a hangra, akkor megérzed a hang rezgését vagy energiáját. Azért fontos ez, mert amikor úgy egyébként zenét hallgatunk, folyton elragad minket a szubjektív valóságunk. Eszünkbe jutnak dolgok, gondolatok, érzések, amiket az adott zene kivált, és ezekben lavírozunk. Legtöbbször nem is hallgatunk igazából zenét, csak úgy ott van a háttérben, szóval maga a zene objektív része eléggé hátra szorul.
De ha csak a hangokat vesszük, önmagukban, ahogy a kottában vannak - ezért is jó megfogalmazás, hogy a kotta az a zene objektív reprezentációja - akkor az személytelen. Ahogy a kottát lejátssza neked a számítógép, az hallgathatatlan, az csengőhang, objektív gépiesség érzelmek nélkül. Veszel három akkordot, a legegyszerűbbet, odarakod egy kezdőnek, hogy tessék, ez már zene, játsszad. Borzalmas lesz, nyilván. Eljátszom én ugyanazt a pár hangot, pont ugyanazt, de zene lesz, a figyelmünket elragadja valami, és egy fonálon vonszolja egész addig, amíg az utolsó hang el nem hal. Mi a különbség? Különbség a zongorán két dologban tud lenni. Dinamikában, és tempóban. A személyesség ott tud belekerülni, amilyen hangosan az egyes hangokat játszod, és ahogy azokat az időben elosztod. Az emberi hang például sokkal több mindent megenged még, játszhatsz a hangszínnel, a szavakkal, artikulálhatsz, sikíthatsz, suttoghatsz és vonyíthatsz, a zongorahang ehhez képest viszonylag primitív. Talán nála objektívabb már csak az orgona, nem is véletlenül az lett az isteni hangszer. Persze meg mert hangos mint állat. :)
A mai ember hallásásról kijelenthetjük, hogy teljesen tompa a zene objektív alkotórészeit tekintve. Soha, egyetlen alkalommal nem szólt senki egy koncerten, vagy kompozícióm esetén azért, hogy egy hang nem jó. Senki nem érezte zavarónak azt, hogy egy hangot, egy akkordot játszottam, és nem egy másikat. (vagy legalábbis velem nem közölte :) A legszomorúbb az, hogy az én hallásom is egyre inkább átalakult amiatt, hogy alkalmazkodtam a hallgató tömeghez.
Amit a közönség hallgat, az tulajdonképpen a zenészek szubjektív előadása. Tulajdonképpen szinte olyan, mintha a hangok csak azért lennének, hogy inspirálják a zenészeket arra, hogy azokat az érzelmi energiákat adják le, amiket aztán a közönség is képes dekódolni.
Még távolabbról nézve persze ez is csak egy globális állapot, a globális művészet fejlődésének egyik állomása. Majd szépen lesz valami más, valami következő stáció, ahova szép lassan átalakul az egész.
A művészetben az a nagyszerű, hogy egyszerre egy egyéni fejlődéstörténet, és küzdelem, másszor egy közösségi kommunikáció, harmadszor pedig globális, az emberi szellem fejlődésének egy újabb és újabb stációja.
Közben meg a fene tudja, valahogy a hangokban is benne van. Nem csak abban, ahogy eljátszod, na mindegy, nem értem.. :)

trees of cordovado

2011-05-24T21:32:00.002+02:00

Arról a nagy, öreg fenyőről jutott eszembe a régi dóm előtt. Végülis annyit nem számítanak a döntések. Fák vagyunk, és növekedünk, ahogy tudunk - ha jó föld, süt elég nap, nem rágnak bogarak, esik annyi eső ami nekünk kellemes, akkor szépen magasra, erősre, büszkére. Ha a föld satnya, az idő száraz, akkor kisebbre, sárgábbra, csenevészebbre. Hamarabb elszáradunk egy forró nyáron, vagy derékbe tör egy vihar. Nem fognak velünk fotózkodni a turisták, de attól még egy ugyanolyan életet élünk végig a rügyezéstől a kandallóba bedobott tüzifáig. A különbség végsősoron csak ennyi. Van, ahol jobb a talaj, tisztább a levegő, és erősebb a fa törzse. A nagy hajsza csak ezért megy. A kérdés az, milyen képed van magadról. A víz tükrében mit látsz? Látod-e Cordovado öreg fenyőjét?

30

2011-05-15T13:28:00.002+02:00

Annyi mindent tudnék írni, mert olyan gyorsan történnek most a dolgok.. Valami csodás érzés az, amikor egy jól sikerült este után hajnali 4-5 felé beül az ember a m1-es villamos leghátsó ülésére, és oldalt kinéz a panorámára, ahogy a villamos végigkanyarog a friedrichstrassétől a vinétáig, ahogy rángatózva dobja a fényeket, a puccos kis házak közül meg kikandikál néha a neonkék tüskékkel kivilágított tévétorony.
Amikor a quasimodo jam sessiön rendezője jelöl be az esemény után három nappal azért, mert játszottam egy számot, de vele konkrétan egy szót ha váltottam ott este. A tegnapi koncert ebben az amerikát idéző klubban, meg a szülinapi zsúr, és most jön Olaszország, ami megint csak jónak igérkezik.. Nem tudok mindent leírni. Elmondom mi a titka a dolgoknak. Cserébe.
Meditációban főleg, de a zenében is, meg minden másban, de ezek UGYE a legizgalmasabbak, a titok egyszerű, bár valamiért ezt leírva sosem láttam így, profánságában. Úgy kell törekedni valamire, hogy közben ne törekedj rá. Ennyi. A tudatot minél inkább vissza kell tudni szorítani, és hagyni az áramlást, de közben leheletfinom mozdulatokkal mégis korrigálni kell. Minél finomabban tudsz irányítani, és belenyúlni, annál több energiája marad a megvalósulandó dolognak. Minden gondolat, ami a tevékenységre irányul, elvesz belőle, mintegy felkavarja a vizet, a hullámokat, mert reflektál rá. Az nem a zene, az a zenén való gondolkodás, és így pont merőleges, és felesleges. Viszont mégis szükséges, mert különben nem történik semmi.
Úgy mondtam ezt Norinak, hogy ha ott vagy egy koncerten, és eszedbe jut, hogy most egy nagy szólót akarsz játszani, akkor nem fog sikerülni, mert elkezdesz görcsölni, többet fogsz játszani, mint amit kéne, ez megzavar, és elmúlik a flow. Viszont ha meg semmire nem gondolsz, akkor meg nem is játszol semmit. Szóval valahol tudat alatt kell ezt tudni, levinni kell tudni, valami finom szintre, és minél kevesebbet gondolsz rá, minél inkább te magad vagy, annál jobb lesz.
A meditációban is ez a nehéz, hogy folyton arra gondolsz, hogy valamire gondolsz, és ahelyett hogy valamire gondolnál, arra gondolsz hogy valamire gondolsz. Na remélem világos :)
Hiányzik minden otthoni, miért nem jöttetek ki? :)

Alekosz?

2011-05-12T10:11:00.000+02:00

Tegnap próba és jam sessiönön való büntetés után az ember kicsüccsen az Oranienburger strassén egy art-falafel étterem teraszára (értsd: gyrosos zongorával és kiállításokkal), ahonnan valami félelmetesen jó jazz szűrődik ki, annyira pont ez kell a nap végén, és pont így. Alekoszt csak azért írtam ide, mert folyton ezt a nevet látom az interneten, és megragadt, valszeg a hangzása miatt..

polnischen versager

2011-05-11T09:48:00.002+02:00

Roberto kaliberű basszgitáros Magyarországon még nem született, és a közeljövőben nem is prognosztizálom ilyesmi megtörténését. Nori jobb nála, jobb vele játszani, Roberto egy önző egoista gyökér, de mindemellett zseniális szólista és egyébként barát is. Andrea pedig szintén fantasztikus dobos, csak ő aztán végképp nem látványos, de ilyen szellősen kísérni, és második szándékból játszani, hát ezt sem sokan tudják. Ő ráadásul nem is tudja hogy ő tudja.. :) Tegnap beestem egy hosszú-hosszú nap végén (melyben volt blankenburgi (kb. rákoskeresztúr) kispöcsök okítása) erre a koncertre, amin aztán végül én is játszottam, mert miért ne, találtak a színpadon egy zongorát.
Hogy rengeteget fejlődtem, azt most láttam igazából élesben elsőként, nagyon ott volt. Robertót mindig kísérni kell, hiába ő a basszeros, ezt az arcot :) Ezért se játszanék vele, de most vicces volt. Meg én nem vagyok az a szólista típus, legalábbis ennyire, de most meg így alakult, és ez is jó volt. A világ legprimitívebb zenéje, elkezdünk egy hangot, és mindenki szólózik rá egy óriásit. Végülis a jazz kábé ez lehetett eredetileg is, csak akkor még kevesebb hanggal.

Az igazán jó zenészek sokszor olyanok ám mint a gyerekek. Hisztisek, kényesek, de hülyeségekre. Soon Kim azon van kiaakadva, ha Robertó túl hosszan szólózik, miközben tizenöt ember volt a koncerten, és inkább azon kéne gondolkodni, hogy mivel van a baj. Ha valamivel nincs baj, az Robertó szólója. De, ő mint zenekarvezető, negyvenévesen durcázik, jeleneteket rendez, bonyolít. A szomszéd klubban, négy méterre full házas Ska-punk koncert volt, kinn cigizik mindenkét csapat a szünetben, és hát elgondolkodtatóan sokan nincsenek itt, és vannak ott. :) Szóval nyafognak, válogatnak, a saját zenésztársaikat cseszegetik, klikkesednek, minden hülyeséget csinálnak, ahelyett, hogy azzal foglalkoznának, amivel kéne. De persze, ez talán igazán emberi.

mars

2011-05-08T11:26:00.001+02:00

Ez nagyon tetszik, van aki azzal foglalatoskodik, hogy hogyan tudná a Marsot lakhatóvá tenni. Aszondja: "Tudjuk hogy kell felmelegíteni egy bolygót, most is épp azt csináljuk.."
Irigylem a problémáit.

gagarin's point of view

2011-05-06T01:27:00.001+02:00

Milyen széo lehetett elsőként onnan fentről, nemde?

görög kalap

2011-05-05T09:49:00.003+02:00

most a görög kortárstánc színtérre sodródtam, így megy ez. Minden nap egy görög szót tanulok Bettitől, már hármat tudok. Ja ne! Az ábécé is tök más... Erre nem voltam felkészülve.
A sok költözés során az ember rendkívül változatos szennyeződésekkel találkozik különböző pontokon, és ilyenkor fantasztikus a youtube, és az, hogy egyesek embertársi kötelességüknek érzik a legalapvetőbb dolgokat is feltenni a youtubera, mint pl. nyakkendőkötés, meg fürdőkád-takarítás. Azonban pl. az, hogy hogyan kell egy Fatar masterkeyboardot szétszedni, nem annyira alapvető! Egész délután egy zongorában turkáltam, nagyon macerás. A végén kiszedtem belőle kb. 5 kilónyi kalapácsot, és így is működik, ez ám az istenadta tehetség.

Hosszas gondolatmenetet folytathatnék a civilizáció látszatfejlődéséről. Miközben úgy tűnik, hogy egyre jobb az élet, egyre több mindenünk van, más szempontból meg egyre kevesebb. Medipallyék a fűtetlen lakásban szoronganak energiatakarékos izzók sápadt kórházi fényében, és még csak nem is használják a várost semmire. Felőlük ugyanez lehetne a pusztában is, csak legyen egy ábécé, meg egy munkahely. Mármint igazi munkájuk sincs persze.. Nyithatnának egy indiai éttermet Thüringia közepén, aztán mellette ott van annyi hely háznak meg kertnek, amennyit akarsz. De ők is inkább itt kolbászolnak, ki tudja miért. Ez lenne 2011? Miben különbözik 1911-től? Jó, iphone nem volt. De nekik most sincs. Fürödni nem szoktak, mert az is pénz, talán a vécéhez nem kell kimenni a gangra, talán ez lehet a különbség. Száz év alatt nem sok.

bármit

2011-05-03T13:39:00.002+02:00

krézi egy hét volt, minden felfordult, de talán jó irányba dőlt a végén. Az új szoba sokkal jobb, jobb a feng shuija :) meg jobban olyan berlin feeling, parketta, üres falak, egyszem égő, és a tér, a tér.
Rachelle-el próbáltunk tegnap, hát oda volt meg vissza attól amit alátettünk, pedig ő volt ám egykoron Celine Dion mama vokalistája, vagy backupja, nem tom pontosan, de hát az már rég volt, ő már ő, Celine meg Celine. Együtt lélegzik a zenekar, és feka zenét is tudunk játszani, kőkeményen. Ez a megdöbbentő, hogy mindent, sőt, ami még több, bármit.

last moment

2011-04-30T01:27:00.003+02:00

A taxis csajról is kiderül persze, hogy énekesnő volt valamikor, most már inkább csak írogat, az nyugisabb, meg fuvarozza a népet fhain meg prlberg között. Amikor a kedvenc száma következik, akkor csutkára tekeri a hangerőt, kér a srácoktól egy cigit és így döngetünk végig a Danziger strassén, nos ez Berlin, meg kell állapítanom. Roberto körülbelül harminc percen keresztül bizonygatja, hogy Nori a legjobb basszgitáros a bolygón, és egyébként nagyon nem lőtt mellé, ebben biztosak vagyunk mindannyian.
Ugyanaz a banda, de totál ugyanaz, mint két hete vasárnap (vagy csak egy?) csak a groupiet cserélte le Andrea, valahol azért sajnálom Carolinet, mert ők passzolnak, ez a spanyol liba meg nem tudom hogy került a képbe.
Ők mennek Paul Van Dyk-re a világlegjobbdídzséjére, de ez már sok lenne ma. Belehallgattam a felvételbe, és van egy szám, Cradle me, egy soha ki nem adott és el nem játszott Silence Factory szám, amit játszunk, ilyen halk ballada, és a felvételen kb. kétszer olyan hangos az emberek folyamatos beszéde. Viszont a szám a legvégén, az utolsó előtti hangnál, hirtelen varázsütésre mindenki elhallgat, és egy pillanatra csend van, amíg meg nem szólal az utolsó hang. Aztán azonnal beszélget mindenki tovább.
Na hát ilyen ez a mai világ, így vannak ott az emberek, nem figyelnek, de közben mélyebb szinten meg mégis figyelnek. Barátkoznak, csacsognak, söröznek, de valahol mégis figyelnek. De egyébként így _nekünk_ sokkal nehezebb. Én érzékeny vagyok, talán túlságosan is, ma ismét rájöttem. Nem tudom másnak az arcába tolni magamat, vagy kíváncsi rá, vagy sem. S ha nem, akkor el is ment a kedvem. :) Na szóval, még majd hallotok rólunk/minket, addig is viszlát Pankow, és várjuk a folytatást!

költözés

2011-04-29T14:42:00.002+02:00

utsó nap a lakásban, este első koncert a trióval, fordulópontok, vagy legalábbis állomások.
Életemben nem gletteltem, festettem, most ezekkel is lehet ismerkedni, van egy új tér, ami csak egy ihletett lélekre vár. Valahogy szereznem kell egy kanapét, mert ami van, az túl pici.. A kékség megvan hozzá, de az még kevés..
Elkezdtem leszedegetni a képeket, falvédőket, (a halat is meg a Rothkokat) és egy pillanat alatt kiürült a szoba, hideggé és üressé vált. Majd ha zongora se lesz, meg visszacsavarják az energiatakarékos izzókat, na akkor lesz igazán vacak, dehát olyan volt, mikor megjöttem. Otthonossá tesz egy szobát egy zongora, már csak a látványa is, hát még a hallványa :)
Szét kéne válogatni egymillió összekeveredett kottát, meg mindenféle iratot. Még mindig papíralapú ez a társadalom, annyi felesleges papír kerül be a lakásba, nem beszélve a kb. naponta megtelő szemetesről. Vetsz rá egy pillantást, azt mehet a kukába vagy be a fiók mélyére.
Ragaszkodó típus vagyok, nehezen váltok, de nosztalgiázni nem szoktam, ha egyszer rászántam magam, akkor már váltok, eszembe sem jut a múlt. Ilyen gyönyörű fám nem lesz, ahogyan a kukák között játszadozó ovisok sem, lesz viszont balkon, meg közeli metró. Egyre beljebb a város felé, talán jövőre már a tévétoronyban találok egy wg-t..

moskau

2011-04-28T16:43:00.003+02:00

Nem kifejezetten fontos téma, de ki vagyok akadva. Ki vagyok akadva azon, hogy mindenki ki van akadva a Moszkva tér átnevezésén. Hát akkor kérjük vissza a Lenin körúttól a Tolbuhinon át az összeset. Sőt egyébként még Hitler tér is volt a városban pár évig. Engem ez kiskorom óta kérdőjelekkel töltött el, hogy miért nevezzük el Moszkváról az egyik legfontosabb terünket? Mi köze Moszkvának Budapesthez? Aki azzal jön, hogy ami egyszer úgy volt, az maradjon is úgy, az kampányoljon hogy legyen megint közgáz a Corvinus, meg vissza a Népstadiont, az is úgy volt, minek ide Puskás Ferenc stadion. Meg egyáltalán semmi ne változzon, ami egyszer így volt, az legyen mindig is úgy, a mindenségit neki hát lehet ezt a rohanó világot követni? Itt már semmi se szent?
Btw. Gőzöm sincs ki volt Széll Kálmán. De, a teret eredetileg így hívták, most csak visszanevezik a komcsi 1951-es dorongolásban adott nevéről.
Amúgy azt még esetleg elfogadnám, ha Moszkvában található lenne Budapest tér, és hát legyünk azért nagyravágyóak, nem azt mondom hogy annyira fontos, mint nekünk a Moszkva, de azért ne már egy telepi kis piactér legyen, hanem valami szép kellemes. Berlinben egyébként van Budapester strasse, és bizony az egyik legmenőbb környék egyik főutcája közel a Ku'füdammhoz. Egyébként pesten is Berlin utca, valahol Újpest határában a gettóban. Szóval igenis, a német-magyar kapcsolatok élnek s virulnak, mindenki a maga szintjén, persze.. :)
(a kirohanás nem vonatkozik az Elvis Presley térre, amitől szeretném elhatárolni magam, amíg nincs Miles Davis sétány.. :)

neukölln

2011-04-27T15:23:00.005+02:00

Olyan volt az egész, mintha egy ötéves kislány ízlése szerint lenne feldíszítve. Jó, valahol belül éreztem, hogy nem ez a helyem az életben, de közben meg egy másik hang azt mondta, hogy bátorság, az ilyen szitukat végig kell vinni már csak önmagad miatt is. Szóval minden aranyozott, pink, rokokó ülőgarnitúrák. Bevallom őszintén, köröztem a hely körül, majdnem bementem, aztán megmagyaráztam magamnak, hogy ez nem lehet az, mert nem bár, ez nem egy bár, biztos rossz a cím, meg kell nézni újra stb. Persze tudtam hogy az, és aztán miután tettem egy kis kört meg egy nagyobbat, végül becsöngettem. Nos hárman voltunk, illetve a kis pincsikutyát beszámítva négyen. A főnök egy nőnek öltözött kb. 1.90 magas ifjú, aki hát festőnek és énekesnek képzelte magát, meg nőnek. Volt még egy kis csőratyi (sic!) haverja is, aki aranyosan mosolygott és hallgatott végig, hozzá elég perverz videókat társított a képzeletem, amelyeket most nem részleteznék. Cherie, édesem, és töltögetett magának a gin tonicból délután ötkor.
Német nótákat (ott is létezik ez a mulatósnak megfelelő, tájtól függően sramlis vagy egyéb felhangokkal díszített borzalom) próbálsz kottából alátolni egy nő és énekes-imitátornak.
Jó, nyilván nem ez az, de valahogy ilyen vicces szitukba nehéz belecsöppenni máshol, erre van Neukölln.. Nem akartam kihagyni, meg hátha. Hátha mindenki csak nyuszi és különben meg itt van a tuti. Persze nem volt :) Rossz lehet ebben az örök diszharmóniában élni, gondoltam, de udvariasan visszautasítottam különböző egész estés ajánlataikat.

A trópusi eső elkap egy másik bár előtt, ez pont a kedvencem, Yuma, (az egyedül talán itt kapható belga sörök miatt), és itt meg már haverként tárgyaljuk két pultossal a jövőt, hogy lehet helyet nyitni Berlinben, mi lesz az új felkapott környék - súgok, a Tempelhof környéke! - és persze előkerül vagy három café ahol akár zongorázni is kellene. Na meg Rachmaninov, bár igazán mélyen nem tudtam belemerülni, pedig már kezdett elönteni az izgalom, hogy lehet ilyesmiről témázni. Két szót tanítottam meg, az egyik a ropi, a másik a giliszta.

Laura is azt csinálja, amit szeret. Neki a gasztronómia való, ott is van, és nincs is ott, mint a jó bártender. Koktélt csinálni könnyű, csak eladni nehéz, ő sem érti a bajorokat, és a franciák jattolnak, a németekkel ellenben.
Csináljátok azt amit szerettek, és akkor jó lesz ott lenni ahol vagytok, na milyen bölcs vagyok ismét?

Szóval Neukölln, vagy inkább Kreuzkölln most a lehetőségek földje, az ígéret földje berlini léptékben.. Néha csak odakeveredem a város másik végéből..

álm

2011-04-24T12:57:00.001+02:00

"A dream that we dream alone is just a dream. A dream that we dream together could become reality"

boxenleistung

2011-04-24T06:18:00.003+02:00

amikor a berghainban egy fehérszakállas hetvenéves ürge fújja a táncparketten a szappanbuborékot, az ánusztárogatós festmény alatt egy tolókocsis bácsi élvezi a zenét, összefoglalva pedig a világ talán legjobb klubjának dj-e hozzám jár zenét tanulni. Szóval közvetve én tanítom a világot, haha.
Furcsa dolog egyrakáson kétszáz ratyi srácot látni. Olyan, mint amikor lefagy a program, és jönnek a hibaüzenetek a képernyőn ezerrel.
Már nem volt olyan jó, mint tavaly. Az ember próbálja mindenre fogni, de aztán kénytelen beismerni. Azért túl lehetett persze élni.. :)

music

2011-04-23T02:56:00.003+02:00

Amikor a picit elhangolt zongorán próbálod a tercakkordokat mutogatni egy angol szobrásznak, amikor Rachmaninovot hallgatsz majd könnycsordulva vagy Raveltől a La Valse-ből keresed azt a verziót (s nem találod) amit hallottál egyszer vagy nyolc éve és amit senki nem bír azóta sem úgy eljátszani, amikor a Café Lyrikben Paloma mögött rázol a Bye-Bye Blackbirdre, amikor a Tresspasserben valami ős-soul, aztán a László Attila band szól a metrón Oláh Kálcsi zongorázásával meg a The way home-al, és amikor a nap végén hajnali háromkor a pankowi villamosmegállóban léggitározol és ugrálsz a lakótelep előtt egy Alpakka számra, akkor bátran kijelenthetjük: szereted a zenét.

jön

2011-04-21T20:56:00.003+02:00

a nagy filózás után meg végül engem castoltak be. na, hát ki lehet bírni persze. Tanítványom lett a Berghain egyik rezidens dj-e, úh. szombaton valszeg vip leszek :) Csak óvatosan persze, mert az egyik szinten men only party van, és hát.. kihagynám. Megyünk olaszországba játszani, Cordovado, Velence, és még nem hevertem ki a múltkori szülinapi bulit, nemsoká itt az enyém is.. Ki jön?

casting

2011-04-18T00:41:00.002+02:00

Hosszasan tudnék filózni a modern világ egyik legsúlyosabb problémáján, a castingoláson. Tulképp bizonyos szemszögből nézve az egész életen keresztül húzódik a casting - és itt Berlinben ez igazán intenzíven jelentkezik. Castingolni kell a lakásért, a munkáért, tulképp a párválasztás előtt is egyfajta castingolás zajlik, bár az legalább kellemes. Dehogy arról szól az egész, hogy küldj be papírt, emailt, interjúzz, ugrálj, pörögj, forogj, vetkőzz, énekelj karaoket, és majd mi eldöntjük. A megasztár is egy hosszúra nyújtott casting, minden verseny. De például a lakásnál. Ahol ma voltam, oda 72 ember jelentkezett emailben. Ebből 25-öt hívtak be személyesen, én kb. 10-el találkoztam ma este, de biztos még jöttek. Jó mondjuk jó részük szerintem esélytelen, nulla némettel és alapvetően úgy, hogy fogalma sincs mit akar itt, meg hogy merre van a Friedrichshain ha kimegy a kapun. De persze you never know. És aztán az egyik lakótárssal már Camus és Nietzsche fordításairól beszélgetünk németül meg hogy Mahler hanyadik szimfóniája volt tegnap az operák éjszakáján. Erre egyébként azért büszke vagyok, egy filozófus-irodalomszakos Markusszal (markus, hans, florian, maximilian, sebastian - jeeee!!!) egész tűrhetően tudtam művet elemezni németül, ez még magyarul se könnyű néha.. Jó mondjuk ha nem egész nap angolul nyomnám, akkor biztos jobban menne a német is már.

Szóval ez most egész mély ismerkedés volt, de legtöbbször nincs ennyi idő, most mit tudsz mondani? Jó fej vagyok, válasszatok? Csillagjegy, kedvenc zenekar, kitöltős tesz, facebook page? Hogy döntöd el valakiről két perc alatt? huszonnégy másik mellett? akikből mind egy villanást láttál? Mindenesetre a statisztika szerint ha száznak írok, akkor húszra el tudok menni, és akkor egy a végén már csak engem választ..

A munkáknál meg CV-t küldesz, na és? Azt írsz bele amit akarsz. Én pl. háromfélét tartok kéznél, két nyelven, mert a valóságot egyszerűen nem lehet leírni. Illetve inkább úgy mondom, a valóság leírva túl hihetetlen lenne. Nem áll össze. Élőben, egy óra beszélgetés után szerintem teljesen világos, hogy ki vagyok, és miért. Ide lyukadtunk ki a vonaton is legutóbb valahol Brno környékén. Itt egyébként jelzem, kint létezik a nem teljesen protekcióalapú pozicióelnyerés is, hanem a szakmai alapú döntés.
De a lényeg, hogy ez is egy papírfecni, szétküldöd százfelé és vársz. És igazából az a baj, hogy mindenki százfelé küldi, és ezért sokkal kevesebb esélyed van mindenhol. Ugyanez a lakásnál. Elveszett a bizalom mindkét irányba, és ezért százfelé próbálkozik mindenki egyszerre. Az egész úgyis csak bizalom kérdése, lakásnál, munkánál, párkapcsolatnál is. Ezért jó az ajánlás mindig, mert az automatikus bizalom. Szóval az egész életet ezek a spamok nehezítik, a reklámok, a felesleges körök, pont az automatizmus nehezíti meg az életet, hogy könnyű elérni a lehetőségeket, könnyű jelentkezni, pár kattintás, és pont ettől lesz minden olyan irgalmatlan lassú.. Ha nem lenne net, hanem kis ingatlanirodákba kellene személyesen bemenni, biztos hogy nem jelentkezne senki hetvenkét helyre.. Vagy ha, mint a középkorban, be kéne csengetni a mesterhez, hogy mennél gyakornoknak..

És ez is a bajom, mozdonyvezetők lépnek fel a Gödörben, olyan magyar csaj ír rám fb-n, akivel soha nem találkoztam, hogy szervezzek neki bárzongoristás kíséretet hogy felléphessen, de saját bevallása szerint soha nem énekelt, amikor mondtam, hogy jöjjön le jam sessiönre, és meghallgatom, akkor azt már nem, de azért csináljak neki zenekart. Hol él itt mindenki?

Közben a trióm meg félelmetes. Van egy nagyon jó zenekarom, és ezt még sokszor el fogom mondani. Mindent el tudunk játszani, minden stílust tudunk külön-külön, és együtt is. Durva.
Gabor Csordas and friends at jazzbrunch - hihetetlen kaják voltak tegnap és ma is, meg az pszichedelikus minigolf.. ezeket már csak képekben..

jimi

2011-04-17T02:10:00.003+02:00

on stage he introduced himself as "lord of the lightning" - but his playing was more like an afternoon shower..

in the atelier

2011-04-16T13:42:00.001+02:00

Suddenly i found myself in something that was labelled as a "jam session". But imagine no poshy jazz-club with sax players in funny hats acting like Kenny Garrett. It was not advertised, it wasn’t on the net or on the streets. You just knew it.
It was in a small and dark room under the Atelier, somewhere in Kreuzberg, which under normal circumstances might have been considered too small for even one band to play - now we had at least a dozen people who were desperately trying to create some noise from the objects closest to them, and a lot more who were just there to dance, to enjoy, to listen, to be there. Drums, guitars, percussion, microphones - I found myself pushed into the corner, and grabbed the instrument that laid there - a little casio keyboard, you know which i mean, from the eighties. Of course you know, you even remember the demo song, i'm sure! :) I started to play, though i wasn’t sure if it could actually be heard in this amalgam of sounds. Sometimes i felt i can hear myself, sometimes not at all - maybe my attention was also wondering.
For an outside viewer it wouldn't have been easy to separate the musicians from the dancing mass of people. But this was the kind of intimate situation, when there is no 'outside'. You can’t just observe. Once you see it, you're in, you're in this vibrating mass of human body parts and sounds.
Time started to slow down, or at least the perception of it, a sudden glance from a stranger lasts for almost eternity, it’s the glance of a friend, a friend in awe, a friend you’ve never seen before, and one you’ll never see again. That moment is over finally, but another one starts, maybe even slower, or longer. Someone spoke to me, you can hardly hear each other in this loudness and i answer, not with words, because it would be too difficult to think of words and language - i’m not sure about the language actually, this is normal in Berlin - so i answered with a smile, the universal communication device. It seemed that this answer satisfied the questioner, and slowly this moment passed as the previous one did.
It seemed that the tune we were playing will never end. It just took curves and turns and changed from one mood to another from an aggressive beating to eerie chill sounds, we were wandering through the whole emotional spectrum. It just never stopped. When it came close to fading out, someone stepped forward with a renewed burst of energy, and we were on another exciting journey into the sonic universe. How i came home, still remains a mystery.

generations

2011-04-15T11:07:00.002+02:00

Vagy talán sosem volt, csak visszatekintve tűnik úgy.
Itt vannak ezek a Sonar Kollektiv lassan már 10 éves dolgai, és mintha egy soha meg nem valósult jövő letéteményesei lettek volna.
Meitz, Micatone, Jazzanova, Forss, régi Ben mono, stb, mintha egy olyan világot kezdtek volna építeni, amire még nem volt
kész még Berlin sem. Mert azóta ez elhalványult, de talán nem is lehetett volna folytatni, mondjuk szerintem igen.

Sokszor érezni azt, hogy egy-egy lemez megelőlegez egy stílust, ami aztán nem teljesedik ki. Miles Davisnek több ilyen
is van főleg a hetvenes években, amikor a zene elkezdett már nagyon gyorsan fejlődni. Előtte volt még mindig vagy tíz év arra, hogy szépen kialakuljon minden, azután már csak 1-2 évig tartott egy stílus, manapság meg szinte csak 1-2 hónapig. Már legalábbis a post-dubstep különböző vállfajaival valami ilyesmi helyzet van :)

Aztán sokkal később néha mégis folytatódik. Milesnak az In a Silent Way-je majd negyven évvel később visszaköszönt Bill Frisellnél,de az is csak egy rövid kis ágacska.

Vagy ilyen az egész sci-fi irodalom is, meg tulképp maga a gondolat. Egy ideig nagyon az űrbe akarunk menni, meg azon fantáziálunk, hogy ott milyen lenne, aztán meg dobjuk az egészet. Talán mert kiderül, hogy tényleg nincs ott semmi.

Nekem viszont hiányoznak ezek a zenék, mintha az élet mégsem lenne képes összességében arra a szintre eljutni. Az egy sokkal szellemibb szint lenne, ehelyett valahol mégis ugyanaz marad mint mindig, csak folyton összetömörödve, amitől olyan
visszafejlődésnek is tűnhet.

Vajon száz év múlva hány klasszikus zeneszerző nevet tud felsorolni egy húszéves? Talán Mozart lesz az a szó, mint a Xerox, ami egy tulajdonnévből kiindulva ezt az egész műfajt,korszakot takarja majd. Vagy már ő sem. De ma hányat tudtok? Elhelyezni korban, esetleg néhány dallammal, művel párosítani, stb. ? De kérdezhetném ugyanezt bármilyen művészeti ággal kapcsolatban. Ki az, aki egyáltalán valamennyire művelt? És miért kellene műveltnek lenni? Ki az, aki a szaporodáson kívül mással is tervez foglalkozni az életben, és erről esetleg tudomása is van?

Persze na ez, mindig is így volt, csak régebben talán határozottabban és hivatalosabban el volt választva. A Kádár-korban úgy hívták, értelmiség, ma ilyen már nincs, de hogy van-e valami, azt hiszem nemleges a válasz. Egy halvány aranysárgán derengő folt van, átszűrődik a picasa albumokon, last.fm playlisteken és facebook linkeléseken. Egy közös összeborult támolygás.
Mutassatok egy, csak egy igazán őrült és igazán tehetséges embert. Aki átlép a szabályokon, aki direkt, aki valami magasabb cél miatt teszi. Hát ha valami, akkor ez hiányzik. Ez a 21.ik, ez a folytonos derengés, egyre homályosabban és egyre kellemesebb életben.

trr

2011-04-12T19:42:00.002+02:00

és egy vérre menő vitát a Torinói Ló kontra Black Swanról még ki is felejtettem... :)

orient ex

2011-04-12T19:24:00.003+02:00

egy kicsit bevallom hanyagoltam most a kanapét, de hát megvolt ennek is a maga oka.

Most már muszáj írni az éjszakai expresszről, és arról, hogy milyen az, amikor három ember bátortalanul elkezd beszélgetni egy iphonet meglátva annak technikai paramétereiről, majd mikor kiderül, hogy a háromból kettő zongorista és a harmadikkal is persze csomó közös ismerős van, akkor hogyan alakul át minden a jam sessiönök mélylélektanától a Weber dalok korrekt
előadásmódján át a kvantummechanikát és speciális relativitáselméletet összefoglaló teóriák taglalását követően egymás csillagjegyének tippelgetésébe, majd valahol Breclav állomáson az össze-vissza cserélgetett mozdony által lökdösött vonaton való csendes elszenderedésbe, melyből csak a szomszédos peronon manifesztálódó asztrális lovak víziója szakít ki ideiglenesen.

Három turné van eddig kilátásban (Dánia, Grúzia, Ciprus) , és egy transzvesztitabár. A mini-rouge után már ugye ez szinte rutin, csak tisztázni kell a munkaköri leírást.

cloud

2011-04-01T08:46:00.000+02:00

tokyo dawn records started following you..

hardcore

2011-03-29T15:24:00.001+02:00

pályafutásom talán legnehezebb fejezetéhez érkeztem: zongoratanítás egy ötéves kislánynak. németül.

zongiról má megin

2011-03-26T21:42:00.003+01:00

azon gondolkodtam, hogy mennyire könnyű úgy megtanulni zongorázni, ha az ember nem akar semmit kifejezni.
Minél kevésbé van az emberben a belső késztetés a kifejezésre, a művészi inspiráció, vagy hívjuk akárhogy, annál
kevesebb akadály áll előtte. Ugyanis akkor, egyszerűen csak másol. Lemásolja mások mozdulatait. A hangok maguk
üresek maradnak, mert nem kötődnek semmihez belül, csak a puszta lehetőségek szintjén érdekesek.

Épp ezért oly veszélyes a korai sikereket a zenében, vagy más művészetben azonnal készpénznek venni. Akiben tényleg
van valami, annak az útja korántsem oly könnyű. (és persze minden évtizedben születik egy kimagasló zseni, aki már
gyerekként is tényleg elképesztő. De rajta kívül van még tengernyi gyerek-tehetség, kisebb-nagyobb, akik aztán
felnőttkorban már egyáltalán nem tudnak kitűnni.)

Korántsem oly könnyű, mert minden pillanat átértékelés. Minden pillanat tanulás. Minden pillanatban az egész univerzumot át kell rendezni újra és újra. Minden hanghoz tartozik belül valami. Vagy inkább mindenhez belül tartozik egy hang. A művész és a stílus összetartozik, épp ezért az igazi művész azonnal felismerhető. Ha nincs stílus, nincs művészet sem. Csak utánzás.
Olcsó és tartalmatlan másolás.
Ezért a művész számára nem mozdulatokat kell begyakorolni, hanem az egész életet kell megtanulni kifejezni mozdulatokban.

Épp ezért a művész nem is tud bármit, bármikor, bárhogyan eljátszani, vagy megírni akár. Igazából az igazi művész szöges
ellentéte a profi művésznek. A művészet nem úgy foglalkozás, mint a többi. Nem lehet futószalag mellett csinálni. Bizonyos
napokon, bizonyos szituációkban, bizonyos hangokat, az lehetséges. Persze közben a művész is abból él, ami hasonlít a művészetre, megrendelésre, adott stílusban. De olyankor ő szenved a legjobban.

spir

2011-03-19T22:02:00.000+01:00

a lélek akkor született, amikor Isten megpillantotta magát

truffaz

2011-03-19T21:32:00.001+01:00

Ezeket igen szeretem, hajnal hatkor az Ostbahnhofon partiról hazaigyekvő franciáról kiderül, hogy Erik Truffaz videóit szokta forgatni.. Full kómásan bepötyögünk valami elérhetőséget, azt szevasz.

50

2011-03-17T17:34:00.000+01:00

Miért ne tartsunk néha egy 4 napos 50 dj-s bulit, az tök jó dolog, nemde?

the best

2011-03-16T08:07:00.002+01:00

eddig minden berklee évfolyam amely elkezdett velem levelezni a legerősebb volt a történelem folyamán. Jó tudni ezt a töretlen fejlődést.. :)

csibesztár

2011-03-14T16:18:00.003+01:00

És igen, elindult a csibesztár, ill. csibefaktor néven ismert tehetségkutató verseny!
A sors jóvoltából épp időben értesültem róla, s így talán nem maradok le róla!
A csibesztárban kérlek szépen nem találjátok ki, de a legjobb ifjú magyar jazz-zongoristát keresik, ezért éreztem úgy, hogy talán nekem címezték a kiírást.
Megasztár, X-faktor, Csillag születik, Társulat, ki tudja micsoda tévés cucc évente van több is, Jazz-zongora tehetségkutató pedig, nem találjátok ki, utoljára 1998-ban volt.
És pont elég is volt ez a gyakoriság, legyünk őszinték.
A versenyben sajnos magyar zongoristák darabjait kell nagyrészt játszogatni, amiből kiderül, hogy miért nem lettek szegény tehetségek nemzetközi szinten is ismertek, mert hát nem elég jók. Másrészt az is, hogy bizony kb. 1970 óta sikerült 18 zongoristát összegyűjteni, aki mondhatni a magyar jazz életben tevékenykedett, és hát ez se sok. És még ennyit sem tud kis hazánk igazából eltartani, szóval ez meg szomorú.
Nem tudom, nehéz lesz, mert sok a gipsy king, a zsűri 2/3-a is tezsvír, tehát eleve _lényegesen_ jobbnak kell lenni azt hiszem, ha nyerni akarok, de hát közben meg úgy érzem, hogy a legjobb magyar szintjét hozom. Persze a zene nem lóverseny, szóval valahol meg nincs értelme pontozgatni, meg ilyen eredményekből következtetéseket levonni. De talán segít egy picit otthonra szervezni.
Lőlap:
Kamuzások száma:
Előre begyakorolt futamok:
"Pecek", "Plútó", "Füsti", "Csibe" , etc. becenevek száma:
Filhallásból utánzott Jarrett-fordulatok száma:

Szóval, tough thing maaaan..

sz

2011-03-13T23:26:00.001+01:00

a legalattomosabb bűnt akkor követjük el, amikor visszaélünk azzal, hogy valaki szeret.

noone is 100% hetero

2011-03-12T04:39:00.001+01:00

hát azért mennyi ratyi van itt..

drugz

2011-03-12T00:17:00.001+01:00

nemtom, a zenével létrehozunk valamit, valami olyan igazságot mondunk ki, amit még senki sem. Amit még előttünk soha senki.. ettől leszel annyira függő..

a blogok

2011-03-11T10:08:00.002+01:00

Vannak még ilyen oldskool blogok, ahol az emberek mindenféle értelmetlen napi dolgaikról írnak teljesen személyes stílusban, szerelmekről meg vágyakról meg minden hülyeségről, ami igazából mást nem érdekel?

A blog mint forma olyan kedvesen személyes volt amikor kitalálták, és azóta meg mi lett belőle, ilyen álszakmai okoskodás, megmondás, trolltanya, idézőjeles profizmus.

Ugyanez igaz egy kicsit az egész internetre. Mert persze, mondhatjuk, hogy most sok site profi, meg dizájnos, meg mittomén, de azzal hogy mindenki előregyártott sablonokat használ, egy kicsit elvész a személyesség. Elvész az egyéniség. A nagy közösségi siteok is olyan tömegesek, ahol mindenkinek egyforma mindene. Mindenki csak egy sor egy falon.

Nekem egy kicsit jobban érdekes volt a régebbi, béna internet. Az irc volt a legjobb, de még a msn-n ben is több volt a személyiség mint a google chatben. Nem beszélve arról, hogy annó c64-en noter programmal üzentek az emberek egymásnak, ami olyan volt, hogy szépen kirajzolta neked az összes oldalt, tudtál zenéket választani, grafikát, stílust, tulajdonképpen kis prezentációkat küldözgettek egymásnak az emberek, floppyn (és postán, mert net az nem volt)

Nekem ez is hiányzott a PC-n, és senki nem csinálta meg a mai napig. Az email olyan személytelen, ahogy azokat a pársoros nyúlfarknyi dolgokat írjuk. Eltűnt a szöveg az internetről, és talán a jövőben a világból is ki fog szorulni, mert fárasztó az olvasás, fárasztóbb mint képeket, videókat nézni. Ma már egy bekezdésnél hosszabb szöveget gyakorlatilag senki nem olvas.

A szövegből is kivész a stílus, marad ez a profinak szánt egyenduma.

Na mindegy, kár a netért, jobb is lehetett volna. Meg mindenhol ez a tömegirányítás erőltetése, hogy abban bízunk, hogy ebből valami új nagy megfejtés kijön, ha mindenhol a tömeget szavaztatjuk. Abban bízunk, hogy ha sok szubjektív véleményt összeadunk, akkor kijön az igazság, az objektív. De nem jön ki. Nem tudjuk meg, hogy mi a legjobb zene, a wikipedia soha nem lesz egy teljes és megbízható forrás, max. arra jó, hogy az ember pár életrajzi adatot gyorsan leellenőrizzen. De nem élnek a cikkei, és soha nem is fognak élni. (max. azok, amiket egy ember szerkeszt, ha az éppen megfelelő)

Egy nagy átlagolás az egész, amiben nem az univerzális embert kapjuk meg, hanem az átlagembert. Az meg kit érdekel? Nem az alapján kellene szervezni az egészet, hogy mindig mindenkit megkérdezünk, és átlagolunk, hanem egyes területeket az ahhoz legjobban értő, leginkább szakembereknek kellene összedolgozva, technikai segítséggel megcsinálni. Egy ilyen internet világbajnok lenne, mert lenne rajta tudás. Azt az élményt kapnád, mint amikor egy jó könyvet olvasol.

A mostani meg arra jó, hogy lehet szervezni a napodat olcsóbban mint a telefon, le lehet tölteni ingyen zenét, programot, pornót, megnézni a híreket hamarabb mint az újság, röhögni azon, hogy a világ valamely pontján mekkora hülyék vannak. Lehet reklámozni dolgokat weboldalakkal, megmondósat játszani blogokban, kb. ennyi.

És a nagy baj nem az, hogy így nem érsz el egy bizonyos fajta tudást, vagy gondolkodásmódot, a baj az, hogy az internet lassan feleslegessé is teszi azt, mert az emberek gondolkodásmódját, szükségleteit teljesen átprogramozza. Olyan emberek lesznek, akik csak az újdonságért akarnak klikkelgetni egész nap. Minek kéne neked mondjuk elmélyedned Goethében?

Na, szóval ez lesz, én szóltam. :)

panda march

2011-03-10T01:05:00.003+01:00

de értsd meg fiam, ez rajtad múlt, mert bármi mást is csinálhattál volna, de
Te voltál az aki gyakorolt,
aki hallgatott (listened - originálban jobb),
aki fejlődött,
aki alkotott,
és nem rajtuk múlott, a többieken, vagy a tanárokon, vagy a körülményeken, hanem csakis rajtad.

Kevin osztja kedélyesen az észt koncertje után a legbarátságosabb berlini jazzklubban, Rico odáig volt,
milyen jó bőgőssel játszott, és nem tudta, hogy ismerlek - Nori-san olvadozik. Fontosak ezek. Kimondani azt
egy próba után, hogy öröm volt ma is veletek játszani. Kimondani azt, hogy jó voltál, hogy tetszett, hogy ilyen vagy olyan volt.
Ez annyira hiányzott nekem itthon, és annyira jó itt - szemtől szembe.

A város legjobb bőgősét szúrtam ki, ez ennyi idő után egyre biztosabban látszik. Mindenki imádja. De az enyém, bibí!
Dobosból nem tudok egyértelmű sorrendet felállítani, de a legjobbak közt van Andrea, inkább úgy mondom, hogy abban, ami nekem fontos, abban jobbat nem hallottam eddig nála. Pl. Ricoval félelmetes játszani, őserő, hihetetlen szving, ritmus, energia, de Andrea meg finom, érzékeny és figyelmes. Nem ésszel figyel, hanem érzéssel. Egyszerűen érzi, mit csinálok, nem is kell figyelnie.

Na hát ennyit a zenéről mára, lehajtom fejem a párnára, míg szegény lakótársam tovább pakolja a kávét a gyárban. Tegnap öt tonnát pakolt el saját bevallása szerint. És utálja a kávét.

szavazás

2011-03-09T17:37:00.001+01:00

legyen egy gospel kórusom?

kívül-belül

2011-03-07T08:39:00.003+01:00

írj harminc másodpercben izlandi vagy skandináv hatásokkal átitatott zenét, mely a kezdeti felfedezés mély örömétől és izgalmától eljut a megvalósítás eufóriájáig.

De az is jó volt, amikor fürdőt kellett reklámozni laid-back premium hangulatú zenével, ahol egy fokozás után átélhetjük az újjászületést.

Ilyesmikkel játszom most, apró egy délutános kihívások, aztán előbb-utóbb nyerni fogok, ez tuti. Igazából akkor lesz profi az ember, ha bármilyen zenét megrendelésre azonnal meg tud írni. Ez persze művészileg nem feltétlen jelent előrelépést, de azért hasznos gyakorlat, szerintem nagyon sokat lehet ezekből a random stílusgyakorlatokból felszedni.

Néha jól jönne egy gitáros a szomszéd szobában, ezek a populárisabb zenék mind tele vannak gitárral, és nem lehet igazán értelmesen szintikkel megoldani, egy vérbeli húrbuzi kéne. Persze csak akkor, ha épp szükségem van rá.. :) Felfújható, vagy instant gitáros-por? vmi kreatív megoldás kéne erre a tömegigényre.

Közben készül egy világbajnok funk remix, talán pont az én kedvemért írták ki a Tokyodawn-nál ezt a remix versenyt, hogy ezáltal bekerüljek a kiadóhoz. Az is jól látszik, hogy sok különbség nincs hallgató és artist közt - a remixek is rohadt jók. Az artist talán egy kicsit koncentráltabb, többet dolgozik egy számon, meg több pénzt és energiát áldoz az egészre. Meg ő belül van bakker mi meg kívül.. :) Na EZ a lényeg.. Mint mindig..

klub kvartett

2011-03-04T21:30:00.002+01:00

hát most mi legyen. egy este játszik a ninja tune legénysége az iconban, caribou és four tet a hrst kreuzbergben, carl craig meg berghainban. És ez még csak a pénteki melegítés az igazi parti napra. Meg kell nézni a boxenleistungot, és természetesen a frauenanteilt. Ez alapján pedig biztosan lehet majd dönteni. (gy.k. berlini klubokkal megvalósított autóskártya..)

tancsi

2011-03-03T17:28:00.003+01:00

új dimenziót nyitott világnézetemben a tegnapelőtti tanítvány - penthouse az oranienburger strasse tetején, csak dizájn bútorok, nordok, minimoog, millás hangfalak, minden. Mondom jól rákészült a tanulásra, mert végülis pl. egy esz-dúr akkordot egész gyorsan megtaláltunk, egy percen belül volt. A sokk az, hogy a csávó house producer, és nem mertem belegondolni, hogy esetleg zeneírásból szerezte a pénzét, de egyelőre úgy tűnt, hogy igen.. Mindenesetre kollaborálni fogunk természetesen, és Clara Hill lesz a vokál, vagy valami másik Jazzanovásat megveszünk kilóra, yeah.

springü

2011-03-01T08:34:00.004+01:00

spring is here - mondja Harima-kun, és mi csak egyetérteni tudunk vele. Két napja izmos napsütés a szobában, újra árnyékok, csillagok, meg minden ilyen bónusz izgalom. Fél éve Berlinben. Bár ez lányoknak való dolog talán, mint pl. a két és fél hónapfordulósak vagyunk, stb. Szóval tegnap volt fél éve Berlinben, egy ősz, egy tél, és most itt az ideje a napsütötte két félnek.
Írtam egy hosszút a múlt hétről a vonaton visszafelé, de most meg már nincs kedvem belinkelni, itt valahogy teljesen más. Ez egy másik vágány. Na mindegy, a lényeg, hogy életkedv ON, kell is, mert közben meg annyi minden van..

öö

2011-02-21T10:32:00.002+01:00

tegnapi nap: u-bahn, s-bahn, taxi, repülő, taxi, villamos, trolibusz, próba, busz, metró, vonat.

Ezek után ma kiszédelgek a konyhába reggelizni, és a rádióból mi szól? Bumeráng a Boros-Bocskorral + Koppány, Koppány.

Ez egy kicsit erős, nem?

boogie

2011-02-19T22:49:00.004+01:00

borongós februári napokon, mikor ki tudja hanyadszor kezdődik újra a tél, az ember nem tehet mást, minthogy bedobja a lejátszóba a 2011-es év boogie bajnokait:
opolopo - siriusmo - lorenz rhode - ben mono - mindegyikben van o?
annyira rámférne egy astoria total dance. Hol vagytok??

ki és be

2011-02-18T13:30:00.002+01:00

Gondolkodtam mostanában azon, hogy tulajdonképpen a hallás szubjektivitása, az, hogy manapság más zenéket szeretünk vagy máshogy hallunk, az egy skálán elhelyezhető. A skála egyik végén van a szolmizációs hang. Ott van, hogy dó, mi, szó, és aki a zenét így hallja. Hangoknak, dallamoknak, skáláknak - tulajdonképpen egy zárt logikai rendszernek. Mondhatni ez a szellemi hallás. A másik végén meg ott van maga a tényleges hangrezgés, a hanghullám. Akinek ilyen a hallása, annak majdnem ugyanaz a dó, mi, szó, attackot, releaset hall, dinamikát meg hangszín-spektrumot. Ez a másik vége.

Az egyik oldalon van a Fúga művészete, az abszolút elméleti zenemű, amit igazából már nem is eljátszásra írt Bach, igazából nincs is hullámformája, nem is szól sehogyan, csak színtiszta logika, a másikon meg mondjuk a techno meg az ambient elektronika, ahol csak hangmasszák léteznek, zenei hangokról nincs értelme beszélni, csak spektrumok váltakoznak. Ez a zene van teljesen benn. Erről nem tudsz beszélni magadtól függetlenül, mert valahogy csak belül létezik. A másik teljesen kívül van, annyira, mint maga a világ. Magát a világot képezi le. A techno meg a zajzene pedig valahol mélyen belül szól csak.

Épp ezért gondolom, hogy a zene "modern" időszakának a kezdete nem Schönberghez köthető, vagy Bartókhoz vagy Stravinskyhez - ők pontosan a régi zene utolsó, legelfajzottabb művelői, amikor a külső világ a leginkább eltorzul, és a leginkább elbonyolódik, leginkább összetett utaláshalmazzá válik, de még mindig ugyanaz a külső világ. A változás pont Satie, Cage, és a befelé fordulás, a hangok helyett a hangzás felé fordulás. A Berghain ennek a zenének a fellegvára, a temploma tulajdonképpen, amit arra építettek, hogy a legerősebb, és legnagyobb élményt adja a belső zenében. A másiknak meg ott vannak a valódi templomok, koncerttermek, operák.

Nekem egy kicsit az a bajom, hogy mindkettőt szeretem, talán kicsit jobban a klasszikusat, talán objektívabb vagyok mint szubjektív, talán külsőbb mint belső, de azért mindkettő nagyon fontos. És ez azért baj, mert nehéz. Mármint pont hogy jó, mert pont ezt látom valahogy a nagy feladatnak, összehozni középen a kettőt - az emberit és istenit, külsőt és belsőt. Hogy a zenében legyenek hangok, legyenek dallamok, de legyenek hangzások, legyenek csöndek, szóljon belül és szóljon kívül is. Lehessen csengőhang is, meg hangjegyekbe nem önthető érzelem.

kéményseprés

2011-02-17T09:07:00.002+01:00

Azt kell gondolnom, hogy némethonban kifejezetten tiszták a kémények. Már megint becsöngetett a kéményseprő, úgy látszik itt havonta van generálozás.. szólok, ha esetleg a fokozott biztonság érdekében be akarják vezetni a kétnaponta vagy naponta történő ellenőrzést, akkor én léptem.. :)

De nézzük, hogy is zajlik az ilyesmi.

Becsönget a Bezirksschornsteinfegermeister. (ez egy szó, nem én próbálom dramatizálni. :)
Megkezdi az Abgaswegüberprüfungot ami lehet hogy egy Wiederholungsprüfung. Ha a Grundstückseigentumer is jelen van, akkor minden más, természetesen.
Ellenőrizzük a Betriebsbereitschaft-ot, Lüftungsanlage-t, Verbindungsstück-öket és Sicherheitseinrichtungen-eket és reménykedünk, hogy összejön az Ursprünglichen Betriebsszustand. Ha nem, akkor sajnos 6 hét múlva következik egy:
Wiederholungsüberprüfung.

Úgyhogy reménykedjünk, hogy minden rendben van, mert szerintem ezt senki sem szeretné...

nyár felé a német

2011-02-16T17:15:00.002+01:00

Ahogy az első napsugarak megjelennek a városban - lett légyen akár a hőmérő higanyszála mínusz egy fokon, s a csípős széltől kb. mínusz tíz körüli érzet - ha süt a nap, akkor a németek megkezdenek kiülni a napra kávéhoz, szendvicshez. A pankowi soron a kávézók kipakolják a kerti szettet, aztán kezdődhet a sütkérezés. A másik vicc a gyereküléses biciklikkel való száguldozás hasonló időjárásban, esetleg ónos, havas esővel megturbózva. Lassan kirándulni kéne az Északi-tengerhez, valszeg már nagyban megy a szezon, felhőtlen pancsolás, vízibiciklizés, esetleg korcsolyázás, bár asszem az nem szokott befagyni..

otthon

2011-02-15T15:17:00.001+01:00

vagyok 20-26-ig. Aki keres, az talál.. :)

?

2011-02-15T01:07:00.001+01:00

sose múlik már
ez a béna február

Grammy és idő

2011-02-14T10:55:00.002+01:00

Tegnap este végül film helyett a Grammy-díjkiosztó live közvetítésébe botlottunk a neten. Herbie Hancock épp postolta a Facebook falamra, hogy nyert kettőt, aztán gondoltam felnézek hogy is megy ez. Szilvi inkább a ruhák és cipők elemzésével volt elfoglalva a vörös szőnyegen, de sikerült demokratikusan megosztani az idősávokat.. :)
Hogy kell Grammyt nyerni? (Miért kell Grammyt nyerni? Miért kell nyerni?)
Igazából ez egy nagy, szakmai zsűri díj, és úgy van kitalálva, hogy mindenki, aki valamilyen szinten a lemeziparban dolgozik, az szavazati joggal bír. Tehát tulajdonképpen ez egy zsűri-közönségdíj, mert nem egy kis létszámú dedikált zsűri van, hanem egy nagy, többezer emberes tömeg, akiknek a véleménye inkább a tömeghatás szerint alakul, mint a személyes kisugárzás szerint.
Tehát ismertnek és népszerűnek kell lenni az USÁban, és akkor van esély. Egyébként van egy csomó irtó kamu kategória, mint ilyen legjobb instrumentális bluegrass/country cover lemez meg mittomén. Jó persze ott is biztos erős a mezőny, a cowboyok közt.. :)
Jazz szólót is díjaznak, itt nemhogy kivágják a szólókat a számból, hanem ez egy külön kategória, idén Herbie nyert, de az öt döntős közt még Jarrett, Wynton Marsalis, Hank Jones, meg még vki, mindegy, ezek addigra mire én odaérek, úgyis nyugdíjba mennek.. Egyébként nagyon jót játszott Herbie, még mindig olyan érzése van az embernek, hogy egy egész jazztankönyvet lehet írni egy szólójából. Viszont maga a lemez szerintem igencsak gagyi. Persze végig még nem hallottam, de azzal is nyert azért egyet.. :)

Az idő meg, azt akartam csak írni, hogy ha az ember rátalál a helyes útra, akkor az idő elkezd rohamosan lassulni. MIndenre több idő jut, sokkal több minden történik. Caro mondta, hogy neki a január úgy elrepült, hogy semmire nem emlékszik, pedig ezer dolgot csinált. Én meg úgy éreztem, mintha három hónap telt volna el, pedig közben meg alig volt tényleges esemény. Valahogy ha az élet jobban arrafelé tart, amerre kell, akkor minden, ami történik, az sokkal jelentőségteljesebb, és fontosabb, és ezért úgy tűnik, hogy az élet mozgalmasabb. Egész addig, amíg üt egyet kakukkosóra, és az idő megáll, megszűnik létezni. Majd olyan is lesz biztos, vannak előjelei, például tegnapi Valentin-napi vacsoránk a Maharadzsánál eléggé kívül volt a szokványos tér/időn.. :)

Szóval vissza a Grammyhez. Magyarban is van, a Viva comet, meg valami Arany Zsiráf talán? Ezeket nem szeretném. Jó persze a fekák kinn is pont olyan taplók mint otthon a Majka meg ezek, de azért valami azt súgja, hogy inkább arra.. :)

lenny

2011-02-12T05:32:00.001+01:00

ma egy olyan ember akart játszani velem, akit hívtak már meg Lenny Kravitz buliba. :)

latin

2011-02-11T08:54:00.002+01:00

nincs valami módszer arra, hogy gyorsan megtanuljak olaszul, spanyolul és franciául ilyen társalgási alapfokon? Mondjuk egyszerre, úgyis hasonlítanak.. :)