Nemtom hol kezdjem. Elvileg egy hete vagyok itt megint, de egy hónapnak tűnik, és tulajdonképpen az elmúlt 48 óráról akartam írni pár gondolatot, de közben meg ezer dolog van. De azért muszáj kicsit kikapcsolni is, és bár most nem a kék kanapén vagyok, hanem egy feketén, azért megpróbálom.
Kedd este jam session az Edelweissban, hát ez megkészülés, kb. 200 ember zsúfolódik be, van aki a falon ül!, és csak jönnek és jönnek. Hoznak egy feka dobost, meg talán a felesége lehet aki énekel, van egy kis koreográfiája az estnek, ügyes, nem csak úgy játszunk, hanem néha van egy kis előregyártott elem a közönségnek. A fekamama éneklése hazaküldi az összes x-faktor díjra áhítozó lánykát a sufniba. Ezt nem nagyon lehet utánozni. A németek tűnnek itt is a leggyengébb láncszemnek, én is felmegyek, levegő alig, a pult lehetetlen távolságban, pedig csak három méter. Egyből kiszúrtam egy japán, Nori, körülbelül vele egymagas hathúros basszuson tolja, rajta tulképp már akkor láttam, amikor bejött, hogy jó, és ez be is bizonyosodik. A következő beszélgetés játszódik le.
- És mióta vagy Berlinben?
- Szeptember óta.
- Dejó, én is!
- És mit csinálsz itt?
- Hát idejöttem, zenélni akarok, zenészekkel ismerkedni, stb.
- Dejó, én is!
- Képzeld, jövőre megyek a Berkleere Bostonba!
- Igen?! Én most jövök onnan..
Szerda reggel a Lagariban próbálunk két aranyos spanyollal, van már helyem a szilveszteri bulira, meg énekeseknek lesz jam session minden hétfőn - nyilván az elején olyan emberek találnak meg, akik hasonló cipőben járnak. Most pl. kiderül, hogy nem csak a zenekarok, hanem a jam sessiönök is versenyeznek egymással. Van belőle kb. 15 a városban egy héten, persze lehet hogy több, de eddig én voltam (A-trane,B-flat,Quasimodo,Theaterkapelle,Edelweiss,Lagari,Rickenbackers) talán 7-8on, és még van egy csomó. Egyből elkezd járni az agyam, hogy hogyan lehetne felpörgetni, kicsit olyan, mintha a tied lenne a hely, és az végülis egyfajta álom, nem?
Este a Botequim Cariocában autentikus brazil "choro" zene, ez olyan mint a Ana Caram csak ének helyett fuvolával.. :) Marcio gitározik, vérprofin, pedig tudom, hogy próba nélkül ugrott be aznap este.. Világoskék a hely, mintha Rióban lennél, mintha nem a ködbe burkolózó tévétorony fogadna a cukorsüveg helyett amikor kilépsz, és nem a hatfokos esőporos szellő.
Azon gondolkodtam, hogy az az ember, aki Japánból elmegy a Berkleere, aztán elmegy Berlinbe, az már akar valamit, nem? Vagy aki a feleségével eljön Spanyolországból, basszerozás mellet dolgozik, dolgoznak, és közben apránként tervezik, hogyan valósíthatnák meg az álmaikat. Vagy aki családostul otthagyja a napsütötte Riót Berlinért hogy németül nem is tud, az valamit csak akar, nem?
És hogy nekem ez már valami biztosíték. Túl azon, hogy ezek az emberek mind profi zenészek. Ja, az az alap. De ami még fölötte van, az a mentalitás. Hogy otthon sokan heti egy próbát fárasztónak éreznek, pedig valahol zenésznek gondolják magukat. Vagy fárasztó nekik átmenni két utcával arrébb, vagy egy hét alatt begyakorolni egy témát. És otthon ezért is volt lehetetlen, mert semmi biztosítékod nem volt arra, hogy nem lesz valaki a zenekarban, akiből hiányzik a kedv és az elszántság. Vagy mindenkiből.
Meg van egy másik érdekes dolog, az ember elkezd nagyon máshogy gondolni magára, és a zenéjére. Nincs az a megfeleléskényszer, nem érzed azt, hogy mindenképp neked kell a legjobbnak lenned, mert csak akkor. Hogy neked kell az új Mozartnak, MilesDavisnek lenned otthonról anélkül, hogy bármilyen köztes lépcső elfogadható lenne. Mert csak akkor van jogod csinálni, ha te vagy a legjobb. Itt bár a mérce magas, mégis mindenkinek van hely. Ami épp jön, mert az jó. Nem tudom.
2010. szeptember 30., csütörtök
2010. szeptember 28., kedd
monTÁG
Sandra Suck nem engem választott, marad a cölibátus. De sokan mások viszont igen, úh. lassan kezd csökkenni a rendelkezésre álló szabadidő. Lehet hogy hindik helyett egy leszbicsajhoz megyünk, jobb lenne, de a jelentkezők száma ismét csak tetemes. Az idő pedig fogy, egyre fogy.. :)
Az eső legalább elállt, így viszonylag még közlekedni is lehet. Tegnap este valami olyan öregfiúk buliba csöppentem, hogy azt nehéz volt feldolgozni. 50-es előadók és hallgatóság, és forrt a levegő, soul-funk buli volt, bár néha azért áthajlott a német slágerparádé dallamvilágába Udo Jürgens lábnyomaiban lépdelve. Hétfő este, érted, hétfő.
Az eső legalább elállt, így viszonylag még közlekedni is lehet. Tegnap este valami olyan öregfiúk buliba csöppentem, hogy azt nehéz volt feldolgozni. 50-es előadók és hallgatóság, és forrt a levegő, soul-funk buli volt, bár néha azért áthajlott a német slágerparádé dallamvilágába Udo Jürgens lábnyomaiban lépdelve. Hétfő este, érted, hétfő.
2010. szeptember 27., hétfő
gloomy sunday
Na akkor ez most ködös Albion, vagy mi? Döntsük már el kérem.. Eddigi fantasztikus időnket felváltja a borús, esős chill. Mit tesz az ember persze, hogy első dolga jóga órára menni..
A weddingi tetőteraszon kopog az eső, mi meg a bostonból ideszakadt koreai instruktor keverék angol-németjét próbáljuk értelmezni, ami nem könnyű, mert hát kiejtés az aztán van.. Sosem jógáztam - gondoltam eddig, aztán rájöttem, hogy ami tájcsi órán van, az tulajdonképp jóga, csak ez egy kicsit lassabb volt, meg nyugisabb. Szóval már jógáztam. Bal térdemben a szűnni nem akaró kellemetlen fájás, azóta van, amikor becseréltek egy félidőre a Barcelonába a tavasz végén egy fontosabb meccsen, és egy kicsit túlhajtottam magam. Na azóta különösen ellenáll az ilyen nyújtási kísérleteknek.
Nem baj, oolong tea, kiderül, hogy instruktorunk belőlünk szeretne jóga oktatókat formálni, hogy a majdan megnyitandó jógacentrumában hajlongjunk, na persze. Gábor persze nagyon ügyes, meg lelkes is, szóval ő benne lesz, Lucy meg ki tudja.
És hát Boston. Annyira vacak az ilyen leveleket olvasni, hogy üdvözlünk a zongora osztályon, ez lesz minden idők legerősebb zongora évfolyama, jó tudom hogy mindig ezt írják, de akkor is, és vacak, hogy ez nélkülem lesz, mert küldenem kell a halasztási kérelmet, és ki tudja mikor fogom, vagy meg-e (szép magyarsággal) kapni valaha az esélyt.. :)
Jó persze Berlint is ki lehet addig bírni, nem azért.. :)
Franzesca elolvad a bostoni tavasz gondolatától, és hogy ott mennyire jó a jóga is, mert minden dagadt amcsi nyomatja, meg úgy az egész, de hát Bostonról eddig mindenki csak áradozott.
Aztán lecsúszunk egy koreai étterembe, ami elég érdekes, a koreaiak mintha a vad kelet-ázsiaiak lennének, ez a kaja olyan nyers és fűszeres, elsőre nagyon ízlik, de aztán estére eléggé nehezen megoldható feladatot jelent a gyomromnak.
Mondjuk itt Berlinben ha kinn eszem, akkor az majdnem mindig ázsiai, nem is nagyon szedik szét a nációkat, pedig eléggé különböző, szóval egyben van általában egy curry alapú bézik dolog, de nem az indiai fajta, hanem talán thaiföld? vagy vietnam? vagy ez már egy európai elhajlás. Aztán persze van sushi is vég nélkül, de az azért itt is drágább mulatság.
A metró tele van a maratoni futásról belihegőkkel - zuhogó esőben maraton, na szegény katona, aki életét adva vitte a hírt még görögben, gondolta volna, hogy tízezreket fog ezzel a hülyeséggel kínozni évezredekkel később..
Fura, hogy néha van ilyen, hogy egy ember csinál egy csúcsteljesítményt, és aztán mindenki elkezdi utánozni. Az én szememben a Liszt zongoradarabok ilyenek. Azt egyszer valaki úgy találta ki, hogy még nem voltak ilyenek - na az volt a nagy dörrenés. Utána már apró lépésekben begyakorolgatni, és valamilyen szinten leutánozni, az szerintem kevésbé nagy dolog. Persze azért ha jól játsszák, akkor jó hallgatni, szóval végülis hadd csinálják.. :)
Első ellenőr a metróban, kidobja a pánkot, aztán mégis visszaengedi, pánk magyarázza, hogy küldje nyugodtan a büntetést, úgyse fog fizetni. Kimásznak Weddingnél, bejön egy trombitás pléjbekkes gyerek egy tamburinos kislánnyal, és elkezdi a When the saints go marching c. opuszt, máris vigyorgok és bedobok egy húszkopejkást, hát tud ez a város, előbb megpofoz, aztán megcsókol.
A weddingi tetőteraszon kopog az eső, mi meg a bostonból ideszakadt koreai instruktor keverék angol-németjét próbáljuk értelmezni, ami nem könnyű, mert hát kiejtés az aztán van.. Sosem jógáztam - gondoltam eddig, aztán rájöttem, hogy ami tájcsi órán van, az tulajdonképp jóga, csak ez egy kicsit lassabb volt, meg nyugisabb. Szóval már jógáztam. Bal térdemben a szűnni nem akaró kellemetlen fájás, azóta van, amikor becseréltek egy félidőre a Barcelonába a tavasz végén egy fontosabb meccsen, és egy kicsit túlhajtottam magam. Na azóta különösen ellenáll az ilyen nyújtási kísérleteknek.
Nem baj, oolong tea, kiderül, hogy instruktorunk belőlünk szeretne jóga oktatókat formálni, hogy a majdan megnyitandó jógacentrumában hajlongjunk, na persze. Gábor persze nagyon ügyes, meg lelkes is, szóval ő benne lesz, Lucy meg ki tudja.
És hát Boston. Annyira vacak az ilyen leveleket olvasni, hogy üdvözlünk a zongora osztályon, ez lesz minden idők legerősebb zongora évfolyama, jó tudom hogy mindig ezt írják, de akkor is, és vacak, hogy ez nélkülem lesz, mert küldenem kell a halasztási kérelmet, és ki tudja mikor fogom, vagy meg-e (szép magyarsággal) kapni valaha az esélyt.. :)
Jó persze Berlint is ki lehet addig bírni, nem azért.. :)
Franzesca elolvad a bostoni tavasz gondolatától, és hogy ott mennyire jó a jóga is, mert minden dagadt amcsi nyomatja, meg úgy az egész, de hát Bostonról eddig mindenki csak áradozott.
Aztán lecsúszunk egy koreai étterembe, ami elég érdekes, a koreaiak mintha a vad kelet-ázsiaiak lennének, ez a kaja olyan nyers és fűszeres, elsőre nagyon ízlik, de aztán estére eléggé nehezen megoldható feladatot jelent a gyomromnak.
Mondjuk itt Berlinben ha kinn eszem, akkor az majdnem mindig ázsiai, nem is nagyon szedik szét a nációkat, pedig eléggé különböző, szóval egyben van általában egy curry alapú bézik dolog, de nem az indiai fajta, hanem talán thaiföld? vagy vietnam? vagy ez már egy európai elhajlás. Aztán persze van sushi is vég nélkül, de az azért itt is drágább mulatság.
A metró tele van a maratoni futásról belihegőkkel - zuhogó esőben maraton, na szegény katona, aki életét adva vitte a hírt még görögben, gondolta volna, hogy tízezreket fog ezzel a hülyeséggel kínozni évezredekkel később..
Fura, hogy néha van ilyen, hogy egy ember csinál egy csúcsteljesítményt, és aztán mindenki elkezdi utánozni. Az én szememben a Liszt zongoradarabok ilyenek. Azt egyszer valaki úgy találta ki, hogy még nem voltak ilyenek - na az volt a nagy dörrenés. Utána már apró lépésekben begyakorolgatni, és valamilyen szinten leutánozni, az szerintem kevésbé nagy dolog. Persze azért ha jól játsszák, akkor jó hallgatni, szóval végülis hadd csinálják.. :)
Első ellenőr a metróban, kidobja a pánkot, aztán mégis visszaengedi, pánk magyarázza, hogy küldje nyugodtan a büntetést, úgyse fog fizetni. Kimásznak Weddingnél, bejön egy trombitás pléjbekkes gyerek egy tamburinos kislánnyal, és elkezdi a When the saints go marching c. opuszt, máris vigyorgok és bedobok egy húszkopejkást, hát tud ez a város, előbb megpofoz, aztán megcsókol.
2010. szeptember 25., szombat
sandra suck
A jelentkezéseket kérjük Sandra Suck -nak küldjék. Bevallom, ennyire célirányos pornóművésznevet még nem láttam.
2010. szeptember 24., péntek
not so simple
A szimplából éppen kidobnak egy pankot, aki a bejárat elé szeretne hugyozni bosszúból, közben elvonul a fehérorosz anarchistákkal szolidarítók menete. Lehet, hogy egy hindu szentéllyel felszerelt pankowi lakás lesz a befutó, és most kihagyjuk a Bonobo koncertet. Nem költözünk a 18 buzi által lakott lakóközösségbe sem, pedig szauna is lenne. Sugi Dopemannel alkot, nem tudok estére programot választani, úh. lehet inkább alszom.. :) Ki tud ennyit végignézni?
bekk (zurück :)
bah.
Egy hamvába holt blogolási kísérlet után visszatérünk a kályhához. Mármint remélhetőleg a télen megúszom a kályhás lakás szindrómát, ez csak amolyan költői kép, tudjátok. Itt tényleg fűtenek kályhával, egy tonna szén 130 euró.
Szóval visszatér a kék kanapé, a híresztelésekkel ellentétben nem szűnt meg, nem számolódott fel, egyszerűen kirepült Berlinbe, és most, vámmentesen borítja a jövendő francia sztárfestőnemzedék krémjének kanapéját. Vagy mit.
Szóval kihoztam a kék kanapét, itt ülök rajta, net még kevésbé van, de majd lesz az is, és akkor percenként írhatom az érdekesnél érdekesebb bekezdéseket.
Természetesen németül. háháh :)
Szóval három hete vagyok itt, és akkor röviden talán összefoglalnám mi minden történt.
Az első napok igen fura lelkiállapotban teltek - egyrészt még az otthoni "jajjcarlosnemenjel!!" feeling visszhangjai csapódtak egyre elhalóbban, másrészt meg már itt voltam, és fogalmam nem volt, mi van. És igen, egy kicsit élveztem az életet, vagy egy hétig jól éltem, jókat ettem, jó zenéket hallgattam, koncertekre, bulikba mentem, pénzt költöttem, de persze azt is igazából alig, csak mert mi még a dzsentriséghez is csórók vagyunk, azért tűnik soknak.
Aztán rájöttem, hogy para van. Para van, mert nincs lakás, és a szitu egyáltalán nem olyan egyszerű, mint ahogy azt elképzeltem. Lakást találni nem lehet. Elmondom az arányokat. Egy nap megnézel 150 hirdetést. Írsz húsznak, válaszol öt, elmész kettőhöz, és megkapsz nullát. Ez megy egy hétig. Akkor megunod, és elmész Matthieu műtermébe lakni, megszereted a Friedrichshaint, és reménykedsz, hogy valahol itt maradhatsz.
Sajnos nem tudok mind a hatvan érdeklődőnek személyesen válaszolni.. Stb. Scheisse. Mit esznek ezek a hülyék Berlinen? Húzás valahova Szászországba vagy Bajorba, ott van sok zseton, minek ide jönni játszani a hobót,pánkot,bohémot? Bohémt. Vagy tanulni, hát most láttam a berlini egyetem tök sokadik a világ egyetemeinek rangsorában, ennyi erővel az eltére is járhatnátok, nem kéne itt rajzani a wg-gesucht oldalon.. :) Csak ahhoz kéne nyelvet tanulni, mi? Ahhoz már nem fűlik a fogunk, igaz?
Namost a Berghain. Vannak dolgok, amik így távolról nem igazán érthetőek. A love parade is ilyesmi, hogy az ember a tévéből nézi, hogy a sok buzi végigvonaglik napokon át a létező legprimitívebb zenére, és hogy ez tényleg? És akkor lesz Budapest Parádé is, ami meg végképp no komment, a legjobban a szopnék! póló alapöltözékként való elterjedése jelzi a mi verziónk színvonalát. Nade, ebben legalább Európa legjobbjai vagyunk, igen, az itteni kurvák is nagyrészt magyarok. Mesélte egy ismerősöm ismerőse. :)
Szóval a Berghain, nem tudom, akkor és ott, és úgy, csúcs. Annyira erős a zene, és annyira jól szól, hogy semmi esélyed az égvilágon. Mármint arra, hogy a kicsiny fejedbe bármit is beleerőltess, esetleg hogy tudatos cselekvéseket végezz.
Vannak, akik vasárnap reggel járnak le, felkelnek, reggeliznek, és tíz óra felé lemennek a buliba. A bar25 zárója egy hétig tartott, péntek estétől csütörtökig..
Nem tudom, bele tudsz kerülni egy olyan állapotba, amikor a zene irtóra működik, persze ez otthon is akár megy, de itt nem kell hozzá semmilyen szer, és nem csak bizonyos körülmények között az otthonodban, a kedvenc számaid, hanem az egész város ilyen tud lenni.
Még nem tudom, milyen lesz, ha én írok majd dalokat, hogy mennyire lesz más. Most egyelőre örülök, ha egy nap pár percet tudok játszani egy zongorán. De amúgy már van egy tanítványom.. :)
Az emberekkel való kapcsolatteremtés abszolút pozitív élményeket hoz. Most leszámítva azt, hogy minden második ember jointtal kínál, van valami jó, ami amúgy semmibe nem kerülne, mondom ezt az otthoniaknak. Akik valszeg nem is olvassák ezt, szóval hiába :)
Vacak dolog egy bőröndöt huzigálni, és abból élni. Ha esetleg egyszer Ti csináltok ilyet, azt tudom javasolni, hogy ne legyetek ennyire Rambók. Mert amúgy a rambóság néhol hasznos, de néha akkor is tüzelünk, amikor már mindenki napok óta halott, van valami ilyesmi veszély, ilyenkor túlságosan kidagadnak az erek a nyakunkon, és az nem elég fotogén.
Nem tudom, annyi minden van. Mindenre van lehetőség. Ha kitalálsz valamit, akkor kapásból van rá ember, nem tudom mi lesz ez. Persze Herbert azt mondja, már nem az igazi, tíz éve lett volna, most már a pénz meg az üzlet. A maga módján igaza van, hisz ahova én kerülök, az mindig épp kimegy a divatból. És ahogy Szilvivel megfejtettük, most Budapest lesz a tuti menő város, szóval kitartás! :)
De valahol úgy van, hogy a lelkesedés van előbb, az indítja be, és arra áramlik oda a tudás, és arra meg a pénz. Viszont amikor a pénz elkezd áramlani, akkor meghal a lelkesedés. Persze nem biztos, hogy minden ilyen fekete és fehér, szerintem inkább az van, hogy Herbertnek fogalma sincs arról lévén eddigi életét Párizsban és New Yorkban töltötte, hogy mi az a szopóág. Hogy mit kell ahhoz tenni, hogy valamit elérj. Ő a maga szintjén ugyanúgy sopánkodik a világ igazságtalanságán, miközben Berlin és Párizs között ingázik, ahogy sopánkodunk mi otthon. Mindenkinek a maga baja, és ott is élnek emberek.. (gy.k. szülői oltás, minek külföldre menni, mikor nagytétényben, keresztúron, stb. is élnek emberek)
De azért mindenkinek nem is kell kijönnie. Nem mindenki van ott, hogy tényleg azt érezze, a közeg az, ami visszahúzza. Sok embernek, a többségnek megfelelő Magyarország, és ez így jó. Páran meg azt érzik, hogy korlátozva vannak a többség igényszintje miatt, és ők meg mennének, mennek. Én világéletemben külföldi zenéken, szellemi ingereken nőttem fel, és ezért is volt rossz egy ponton túl, mert amiből minden született bennem, az kívülről jött, viszont olyanoknak akartam megmutatni, akikben ez nem volt meg. No groove. Akik Omegán, Sziámin, Kispálon, Balázs Fecón és végül SP-n nőttek fel, jajjdejó, hogy itt nincs semmi ilyen. Nincs az a béna árenbí sem, meg a magyar alter. Thank God! Jók a zenék, akárhova megy az ember na.
A csajok viszont nem, dehát valszeg vagy nő vagy zene, ez globálisan is így van, minden bizonnyal városoknál is.. A nők mintha a germán hadiistenek menzájának konyhásnénije és az NDK-s úszónők keresztezéséből születtek volna, hát hogyis mondjam, nem keltik fel különösebben az érdeklődést. Fiúsak, ormótlanok, viszont kéretik magukat. Shit. Persze még mindig nagyságrendekkel jobb, mint belső Anglia.. :)
A tévétorony meg mindenhonnan látszik. Otthon az utsó amit látsz, a Határ úti torony, itt meg az Alexanderplatzon a bitang magas fallikus státuszszimbólum. Persze az is van, hogy a kerületek magukkal ragadnak. Laksz valahol, és akkor ott jársz mindenhova, mert megvan annyi hely, amennyi kell. Kreuzberg, Prenzlberg, Friedrichshain és mondjuk Mitte, az mind olyan külön kis város, ami önmagában is működne. És ezeken belül is vannak a Kiez-ek, a kis környékek, amik egybe tartoznak. Persze van a b típusú körzet is mint Wedding, Schöneberg, Neukölln, vagy a furcsán elit Charlottenburg és Tiergarten.
folyt. köv, mert későre jár..
Egy hamvába holt blogolási kísérlet után visszatérünk a kályhához. Mármint remélhetőleg a télen megúszom a kályhás lakás szindrómát, ez csak amolyan költői kép, tudjátok. Itt tényleg fűtenek kályhával, egy tonna szén 130 euró.
Szóval visszatér a kék kanapé, a híresztelésekkel ellentétben nem szűnt meg, nem számolódott fel, egyszerűen kirepült Berlinbe, és most, vámmentesen borítja a jövendő francia sztárfestőnemzedék krémjének kanapéját. Vagy mit.
Szóval kihoztam a kék kanapét, itt ülök rajta, net még kevésbé van, de majd lesz az is, és akkor percenként írhatom az érdekesnél érdekesebb bekezdéseket.
Természetesen németül. háháh :)
Szóval három hete vagyok itt, és akkor röviden talán összefoglalnám mi minden történt.
Az első napok igen fura lelkiállapotban teltek - egyrészt még az otthoni "jajjcarlosnemenjel!!" feeling visszhangjai csapódtak egyre elhalóbban, másrészt meg már itt voltam, és fogalmam nem volt, mi van. És igen, egy kicsit élveztem az életet, vagy egy hétig jól éltem, jókat ettem, jó zenéket hallgattam, koncertekre, bulikba mentem, pénzt költöttem, de persze azt is igazából alig, csak mert mi még a dzsentriséghez is csórók vagyunk, azért tűnik soknak.
Aztán rájöttem, hogy para van. Para van, mert nincs lakás, és a szitu egyáltalán nem olyan egyszerű, mint ahogy azt elképzeltem. Lakást találni nem lehet. Elmondom az arányokat. Egy nap megnézel 150 hirdetést. Írsz húsznak, válaszol öt, elmész kettőhöz, és megkapsz nullát. Ez megy egy hétig. Akkor megunod, és elmész Matthieu műtermébe lakni, megszereted a Friedrichshaint, és reménykedsz, hogy valahol itt maradhatsz.
Sajnos nem tudok mind a hatvan érdeklődőnek személyesen válaszolni.. Stb. Scheisse. Mit esznek ezek a hülyék Berlinen? Húzás valahova Szászországba vagy Bajorba, ott van sok zseton, minek ide jönni játszani a hobót,pánkot,bohémot? Bohémt. Vagy tanulni, hát most láttam a berlini egyetem tök sokadik a világ egyetemeinek rangsorában, ennyi erővel az eltére is járhatnátok, nem kéne itt rajzani a wg-gesucht oldalon.. :) Csak ahhoz kéne nyelvet tanulni, mi? Ahhoz már nem fűlik a fogunk, igaz?
Namost a Berghain. Vannak dolgok, amik így távolról nem igazán érthetőek. A love parade is ilyesmi, hogy az ember a tévéből nézi, hogy a sok buzi végigvonaglik napokon át a létező legprimitívebb zenére, és hogy ez tényleg? És akkor lesz Budapest Parádé is, ami meg végképp no komment, a legjobban a szopnék! póló alapöltözékként való elterjedése jelzi a mi verziónk színvonalát. Nade, ebben legalább Európa legjobbjai vagyunk, igen, az itteni kurvák is nagyrészt magyarok. Mesélte egy ismerősöm ismerőse. :)
Szóval a Berghain, nem tudom, akkor és ott, és úgy, csúcs. Annyira erős a zene, és annyira jól szól, hogy semmi esélyed az égvilágon. Mármint arra, hogy a kicsiny fejedbe bármit is beleerőltess, esetleg hogy tudatos cselekvéseket végezz.
Vannak, akik vasárnap reggel járnak le, felkelnek, reggeliznek, és tíz óra felé lemennek a buliba. A bar25 zárója egy hétig tartott, péntek estétől csütörtökig..
Nem tudom, bele tudsz kerülni egy olyan állapotba, amikor a zene irtóra működik, persze ez otthon is akár megy, de itt nem kell hozzá semmilyen szer, és nem csak bizonyos körülmények között az otthonodban, a kedvenc számaid, hanem az egész város ilyen tud lenni.
Még nem tudom, milyen lesz, ha én írok majd dalokat, hogy mennyire lesz más. Most egyelőre örülök, ha egy nap pár percet tudok játszani egy zongorán. De amúgy már van egy tanítványom.. :)
Az emberekkel való kapcsolatteremtés abszolút pozitív élményeket hoz. Most leszámítva azt, hogy minden második ember jointtal kínál, van valami jó, ami amúgy semmibe nem kerülne, mondom ezt az otthoniaknak. Akik valszeg nem is olvassák ezt, szóval hiába :)
Vacak dolog egy bőröndöt huzigálni, és abból élni. Ha esetleg egyszer Ti csináltok ilyet, azt tudom javasolni, hogy ne legyetek ennyire Rambók. Mert amúgy a rambóság néhol hasznos, de néha akkor is tüzelünk, amikor már mindenki napok óta halott, van valami ilyesmi veszély, ilyenkor túlságosan kidagadnak az erek a nyakunkon, és az nem elég fotogén.
Nem tudom, annyi minden van. Mindenre van lehetőség. Ha kitalálsz valamit, akkor kapásból van rá ember, nem tudom mi lesz ez. Persze Herbert azt mondja, már nem az igazi, tíz éve lett volna, most már a pénz meg az üzlet. A maga módján igaza van, hisz ahova én kerülök, az mindig épp kimegy a divatból. És ahogy Szilvivel megfejtettük, most Budapest lesz a tuti menő város, szóval kitartás! :)
De valahol úgy van, hogy a lelkesedés van előbb, az indítja be, és arra áramlik oda a tudás, és arra meg a pénz. Viszont amikor a pénz elkezd áramlani, akkor meghal a lelkesedés. Persze nem biztos, hogy minden ilyen fekete és fehér, szerintem inkább az van, hogy Herbertnek fogalma sincs arról lévén eddigi életét Párizsban és New Yorkban töltötte, hogy mi az a szopóág. Hogy mit kell ahhoz tenni, hogy valamit elérj. Ő a maga szintjén ugyanúgy sopánkodik a világ igazságtalanságán, miközben Berlin és Párizs között ingázik, ahogy sopánkodunk mi otthon. Mindenkinek a maga baja, és ott is élnek emberek.. (gy.k. szülői oltás, minek külföldre menni, mikor nagytétényben, keresztúron, stb. is élnek emberek)
De azért mindenkinek nem is kell kijönnie. Nem mindenki van ott, hogy tényleg azt érezze, a közeg az, ami visszahúzza. Sok embernek, a többségnek megfelelő Magyarország, és ez így jó. Páran meg azt érzik, hogy korlátozva vannak a többség igényszintje miatt, és ők meg mennének, mennek. Én világéletemben külföldi zenéken, szellemi ingereken nőttem fel, és ezért is volt rossz egy ponton túl, mert amiből minden született bennem, az kívülről jött, viszont olyanoknak akartam megmutatni, akikben ez nem volt meg. No groove. Akik Omegán, Sziámin, Kispálon, Balázs Fecón és végül SP-n nőttek fel, jajjdejó, hogy itt nincs semmi ilyen. Nincs az a béna árenbí sem, meg a magyar alter. Thank God! Jók a zenék, akárhova megy az ember na.
A csajok viszont nem, dehát valszeg vagy nő vagy zene, ez globálisan is így van, minden bizonnyal városoknál is.. A nők mintha a germán hadiistenek menzájának konyhásnénije és az NDK-s úszónők keresztezéséből születtek volna, hát hogyis mondjam, nem keltik fel különösebben az érdeklődést. Fiúsak, ormótlanok, viszont kéretik magukat. Shit. Persze még mindig nagyságrendekkel jobb, mint belső Anglia.. :)
A tévétorony meg mindenhonnan látszik. Otthon az utsó amit látsz, a Határ úti torony, itt meg az Alexanderplatzon a bitang magas fallikus státuszszimbólum. Persze az is van, hogy a kerületek magukkal ragadnak. Laksz valahol, és akkor ott jársz mindenhova, mert megvan annyi hely, amennyi kell. Kreuzberg, Prenzlberg, Friedrichshain és mondjuk Mitte, az mind olyan külön kis város, ami önmagában is működne. És ezeken belül is vannak a Kiez-ek, a kis környékek, amik egybe tartoznak. Persze van a b típusú körzet is mint Wedding, Schöneberg, Neukölln, vagy a furcsán elit Charlottenburg és Tiergarten.
folyt. köv, mert későre jár..
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)