zenészek itt

Nemtom hol kezdjem. Elvileg egy hete vagyok itt megint, de egy hónapnak tűnik, és tulajdonképpen az elmúlt 48 óráról akartam írni pár gondolatot, de közben meg ezer dolog van. De azért muszáj kicsit kikapcsolni is, és bár most nem a kék kanapén vagyok, hanem egy feketén, azért megpróbálom.

Kedd este jam session az Edelweissban, hát ez megkészülés, kb. 200 ember zsúfolódik be, van aki a falon ül!, és csak jönnek és jönnek. Hoznak egy feka dobost, meg talán a felesége lehet aki énekel, van egy kis koreográfiája az estnek, ügyes, nem csak úgy játszunk, hanem néha van egy kis előregyártott elem a közönségnek. A fekamama éneklése hazaküldi az összes x-faktor díjra áhítozó lánykát a sufniba. Ezt nem nagyon lehet utánozni. A németek tűnnek itt is a leggyengébb láncszemnek, én is felmegyek, levegő alig, a pult lehetetlen távolságban, pedig csak három méter. Egyből kiszúrtam egy japán, Nori, körülbelül vele egymagas hathúros basszuson tolja, rajta tulképp már akkor láttam, amikor bejött, hogy jó, és ez be is bizonyosodik. A következő beszélgetés játszódik le.
- És mióta vagy Berlinben?
- Szeptember óta.
- Dejó, én is!
- És mit csinálsz itt?
- Hát idejöttem, zenélni akarok, zenészekkel ismerkedni, stb.
- Dejó, én is!
- Képzeld, jövőre megyek a Berkleere Bostonba!
- Igen?! Én most jövök onnan..

Szerda reggel a Lagariban próbálunk két aranyos spanyollal, van már helyem a szilveszteri bulira, meg énekeseknek lesz jam session minden hétfőn - nyilván az elején olyan emberek találnak meg, akik hasonló cipőben járnak. Most pl. kiderül, hogy nem csak a zenekarok, hanem a jam sessiönök is versenyeznek egymással. Van belőle kb. 15 a városban egy héten, persze lehet hogy több, de eddig én voltam (A-trane,B-flat,Quasimodo,Theaterkapelle,Edelweiss,Lagari,Rickenbackers) talán 7-8on, és még van egy csomó. Egyből elkezd járni az agyam, hogy hogyan lehetne felpörgetni, kicsit olyan, mintha a tied lenne a hely, és az végülis egyfajta álom, nem?

Este a Botequim Cariocában autentikus brazil "choro" zene, ez olyan mint a Ana Caram csak ének helyett fuvolával.. :) Marcio gitározik, vérprofin, pedig tudom, hogy próba nélkül ugrott be aznap este.. Világoskék a hely, mintha Rióban lennél, mintha nem a ködbe burkolózó tévétorony fogadna a cukorsüveg helyett amikor kilépsz, és nem a hatfokos esőporos szellő.

Azon gondolkodtam, hogy az az ember, aki Japánból elmegy a Berkleere, aztán elmegy Berlinbe, az már akar valamit, nem? Vagy aki a feleségével eljön Spanyolországból, basszerozás mellet dolgozik, dolgoznak, és közben apránként tervezik, hogyan valósíthatnák meg az álmaikat. Vagy aki családostul otthagyja a napsütötte Riót Berlinért hogy németül nem is tud, az valamit csak akar, nem?

És hogy nekem ez már valami biztosíték. Túl azon, hogy ezek az emberek mind profi zenészek. Ja, az az alap. De ami még fölötte van, az a mentalitás. Hogy otthon sokan heti egy próbát fárasztónak éreznek, pedig valahol zenésznek gondolják magukat. Vagy fárasztó nekik átmenni két utcával arrébb, vagy egy hét alatt begyakorolni egy témát. És otthon ezért is volt lehetetlen, mert semmi biztosítékod nem volt arra, hogy nem lesz valaki a zenekarban, akiből hiányzik a kedv és az elszántság. Vagy mindenkiből.

Meg van egy másik érdekes dolog, az ember elkezd nagyon máshogy gondolni magára, és a zenéjére. Nincs az a megfeleléskényszer, nem érzed azt, hogy mindenképp neked kell a legjobbnak lenned, mert csak akkor. Hogy neked kell az új Mozartnak, MilesDavisnek lenned otthonról anélkül, hogy bármilyen köztes lépcső elfogadható lenne. Mert csak akkor van jogod csinálni, ha te vagy a legjobb. Itt bár a mérce magas, mégis mindenkinek van hely. Ami épp jön, mert az jó. Nem tudom.