gloomy sunday

Na akkor ez most ködös Albion, vagy mi? Döntsük már el kérem.. Eddigi fantasztikus időnket felváltja a borús, esős chill. Mit tesz az ember persze, hogy első dolga jóga órára menni..
A weddingi tetőteraszon kopog az eső, mi meg a bostonból ideszakadt koreai instruktor keverék angol-németjét próbáljuk értelmezni, ami nem könnyű, mert hát kiejtés az aztán van.. Sosem jógáztam - gondoltam eddig, aztán rájöttem, hogy ami tájcsi órán van, az tulajdonképp jóga, csak ez egy kicsit lassabb volt, meg nyugisabb. Szóval már jógáztam. Bal térdemben a szűnni nem akaró kellemetlen fájás, azóta van, amikor becseréltek egy félidőre a Barcelonába a tavasz végén egy fontosabb meccsen, és egy kicsit túlhajtottam magam. Na azóta különösen ellenáll az ilyen nyújtási kísérleteknek.
Nem baj, oolong tea, kiderül, hogy instruktorunk belőlünk szeretne jóga oktatókat formálni, hogy a majdan megnyitandó jógacentrumában hajlongjunk, na persze. Gábor persze nagyon ügyes, meg lelkes is, szóval ő benne lesz, Lucy meg ki tudja.
És hát Boston. Annyira vacak az ilyen leveleket olvasni, hogy üdvözlünk a zongora osztályon, ez lesz minden idők legerősebb zongora évfolyama, jó tudom hogy mindig ezt írják, de akkor is, és vacak, hogy ez nélkülem lesz, mert küldenem kell a halasztási kérelmet, és ki tudja mikor fogom, vagy meg-e (szép magyarsággal) kapni valaha az esélyt.. :)
Jó persze Berlint is ki lehet addig bírni, nem azért.. :)

Franzesca elolvad a bostoni tavasz gondolatától, és hogy ott mennyire jó a jóga is, mert minden dagadt amcsi nyomatja, meg úgy az egész, de hát Bostonról eddig mindenki csak áradozott.

Aztán lecsúszunk egy koreai étterembe, ami elég érdekes, a koreaiak mintha a vad kelet-ázsiaiak lennének, ez a kaja olyan nyers és fűszeres, elsőre nagyon ízlik, de aztán estére eléggé nehezen megoldható feladatot jelent a gyomromnak.

Mondjuk itt Berlinben ha kinn eszem, akkor az majdnem mindig ázsiai, nem is nagyon szedik szét a nációkat, pedig eléggé különböző, szóval egyben van általában egy curry alapú bézik dolog, de nem az indiai fajta, hanem talán thaiföld? vagy vietnam? vagy ez már egy európai elhajlás. Aztán persze van sushi is vég nélkül, de az azért itt is drágább mulatság.

A metró tele van a maratoni futásról belihegőkkel - zuhogó esőben maraton, na szegény katona, aki életét adva vitte a hírt még görögben, gondolta volna, hogy tízezreket fog ezzel a hülyeséggel kínozni évezredekkel később..

Fura, hogy néha van ilyen, hogy egy ember csinál egy csúcsteljesítményt, és aztán mindenki elkezdi utánozni. Az én szememben a Liszt zongoradarabok ilyenek. Azt egyszer valaki úgy találta ki, hogy még nem voltak ilyenek - na az volt a nagy dörrenés. Utána már apró lépésekben begyakorolgatni, és valamilyen szinten leutánozni, az szerintem kevésbé nagy dolog. Persze azért ha jól játsszák, akkor jó hallgatni, szóval végülis hadd csinálják.. :)

Első ellenőr a metróban, kidobja a pánkot, aztán mégis visszaengedi, pánk magyarázza, hogy küldje nyugodtan a büntetést, úgyse fog fizetni. Kimásznak Weddingnél, bejön egy trombitás pléjbekkes gyerek egy tamburinos kislánnyal, és elkezdi a When the saints go marching c. opuszt, máris vigyorgok és bedobok egy húszkopejkást, hát tud ez a város, előbb megpofoz, aztán megcsókol.