loop

ez szörnyű.. van ez a dal, és teljesen belémmászott, csak ezt hallom folyton, meghallgattam többször, több változatban, leszedtem, eljátszottam, és nem hogy halkulna, egyre hangosabb. Kinn teljes a csend, minden szisszenés hallatszik, belül meg mintha egyre hangosabban, vehemensebben, őrültebben játszaná valaki.
Most már értem, hogy lehet egy dalt beloopolva hallgatni, és azt is értem mi történik olyankor - ááá.

karcolat

útjainkat eleinte úgy tűnik mi választjuk, járjuk, törjük,
csak később ihletett álomban lebegve láthatjuk
mily térkép ez.
Porba írva,
tenyerünkbe karcolva.

family

A francia fotózza,
a svéd magyarázza,
a keletnémet tekeri,
a nyugatnémet csapolja,
a brooklyni az emszít,
a spanyol a dzsipszít.
az olasz hozza a csajokat,
a japán a basszust,
az izraeli a dobokat -
a jamaikai a dub-okat,
a magyar meg ámul s lopja a poharat.

mindez egy véletlen kedd esti -
can u feel it? we are family!

album mékin'

Most miközben futnak a negyedórás bounce-ok, kicsit elmélázok arról, milyen is lemezt csinálni.

Most épp az történik ugyanis, összegyűlt kb. tíz hónap zenéje, mondjuk vicc, hogy igazából tavaly március és idén január a két hónap, amelyben érdemi zeneszerzés történt, most ne vájkáljunk rapszodikus lelkem sötét zugaiban.

A lemezcsinálás nehéz dolog. Egy ideig nagyon könnyű, (már akinek persze :) de alapesetben jönnek az ötletek, témák, gondolatok, stb. Készülnek a vázlatok, alakul a körvonal, igazából nagyon sokfélét úgysem tud csinálni az ember, nagyon egyformát sem, tehát szépen magától alakulgat egy massza, ami majd a szép becsomagolt lemez lesz. Azonban ahogy közeledik a dolog a végleges, megváltoztathatatlan formához, egyre sötétebb fellegek gyülekeznek.

A lemezszerzés ugyanis munka, de ritka alattomos. Ugyanis egyrészt folyamatosan ki kell tudni kapcsolni a külvilágot, és az elvárásokat, és azt, hogy majd fog-e-tetszeni-milyen-kiadónál-lehetne-kihozni-mi-a-trendi-stb. típusú köröket, másrészt meg valahol be is kell építeni. Nem szabad hogy hasson rád, megzavarjon az "ihletben", az alkotás kis iparos lépéseiben, de legyen ott fölötte valahogy.

Egy évig csinálsz egy lemezt, és bizony igenis meghatározza az utána következő időszakot, egy-két évet. Méghozzá teljesen
előrejelezhetetlen módon. Ha nagyon jót csinálsz, akkor nagyon sikeres leszel, ha kevésbé jót, akkor kevésbé, csak épp nagyon
nehéz megmondani közben, hogy melyik döntéssel lesz jobb a lemez, és melyikkel kevésbé. Van egy számom most, amire büszke vagyok, szerintem nagyon jól van hangszerelve, ötletes, jól is szól, le van masterelve, hozzá se kell már nyúlni, csak épp nem tudom betenni a lemez playlistjébe. Sehova. Egyszerűen valahogy úgy változtatja meg a hangulatot, ami elvesz a dolog egységéből, és tulajdonképpen többet vesz el, mint amit ad. Úh. feláldoztam. Nehéz döntés, és nem csak egy szám van, amit annyi óra csavargatás, pontosítás után egyszerűen kihagyok, mondjuk ez az egyetlen ami full kész.

Szerintem igenis sokszor a sok apró céltudatos csiszolás, javítás, döntés hozza meg végül azt a pluszt, amivel ki lehet tűnni. Mert tulajdonképp erről van szó. Van egy kompetitív piac, egy nagyon telített piac, és ott ki kell tűnni valamivel. Tulajdonképp ugyanúgy a kemény munkával mint mondjuk egy vállalatnál, csak itt nincs azonnal visszajelzés, talán soha. Egyedül a saját eltökéltséged segít, mert nincsenek jegyek, nincs főnök, nincs értékelés, nincs semmi. A világháló másik végén van néhány júzer, aki a beatporton kattingat, jó, most már lehet nézni a lejátszások számát a szándkládon, és az mondjuk segít is.
A filmkészítés lehet a legrosszabb, amikor mondjuk öt évig dolgozol egy projekten, és csak a legvégső egy hónapban tudod egyáltalán megnézni, hogy mi lett, és addigra már iszonyatos szervezésen, tervezésen, alkotáson vagy túl. Mondjuk a legtöbb film nem is jó, valszeg ezért. :)

Meg majd összeszámolom, hogy hány hangot kellett leütni, leírni, összesen. Ebben a most nyitott dalban 32ezer hang van. Jó persze a nagyja kopipészt, de ez titok. :) Meg minden hangszeren én játszom ám. Ez egy kicsit időigényes. Viszont az élőzene nem tudja azt, amit az elektronikus, nem lehet megcsinálni, mert valahogy egy agynak kellene a különböző zenészeket egyszerre irányítani. Milesnak sikerült párszor, dehát ennyi. Marad a soktízezer midi üzenet szerkesztése, javítgatása, négy perc kellemes háttérzenéért. Na megyek is, mert sosem lesz kész.

kozmik

és hát nem szóltok. Fordítva van.

Az invokációban a makrokozmosz elárasztja a tudatot. Az evokációban te magad hozod létre a mikrokozmoszt. Én csak itt írom a hülyeséget, semmi kontroll.

Pedig ezek fontos dolgok!! Makro-alekosz-mosz. Na ez a valóság inkább.

A lemezem készül. Húú, de lesz rajta egy-két fincsi dolog! Már csak az artisjus matrica, és.. Milyen artisjus?? GEMA! Bródyék a levesben, Udo Jürgens a vezérlőpulton! HAHAHA!

az illat

a szavak amiket egymáshoz intézünk, oly sivárak.
Bárcsak dalolna minden mondat, és ringana lágyan az újság.
Oly könnyed dalt akarok írni, mint egy illat. Az a shisha-illat amit
a kreuzbergi török pipások árasztanak maguk körül egy pár utcasarokra,
az, ahogy megérint, a széles utcán, ahogy elhaladsz.
Bárcsak mindenki így szólna a másikhoz, mint egy lehelletnyi érintés.
Mint ahogy apró macska lépdel.
A magasabb mágia invokációja pontosan az improvizáció. Pont az, amikor egyedül vagy, és nincs semmi, és valahogy magadból, vagy magadon keresztül zenét csinálsz. Az evokáció a népzene, a klasszikus zene, amikor mindent be kell tartani, leutánozni, és ezáltal megidézed a szellemet. Az invokáció fordított, ott felerősíted magad, az egyikben felszabadítasz, a másikban engedelmeskedsz.
Ha kíváncsiak vagytok a modernség megfogalmazására a művészetben, akkor most érdemes kicsit idefigyelni, nem elbambulni, s bámészkodni.
Egyetlen dolog történik. A festmény belemegy a festékbe. A zene belemegy a hangba. Az írás bele a szóba. Nem az számít mit festesz, hanem maga a festék. Nem a hangjegyek számítanak, hanem maga a hang. Nahát, ennyi az egész.

2011

Búcsúzik a Füles egy időre, most kicsit blogszünet lesz, avagy téli álom? A toplistát még igyekszem befejezni.. :) Boldog és sikeres évet mindenkinek!