az illat

a szavak amiket egymáshoz intézünk, oly sivárak.
Bárcsak dalolna minden mondat, és ringana lágyan az újság.
Oly könnyed dalt akarok írni, mint egy illat. Az a shisha-illat amit
a kreuzbergi török pipások árasztanak maguk körül egy pár utcasarokra,
az, ahogy megérint, a széles utcán, ahogy elhaladsz.
Bárcsak mindenki így szólna a másikhoz, mint egy lehelletnyi érintés.
Mint ahogy apró macska lépdel.
A magasabb mágia invokációja pontosan az improvizáció. Pont az, amikor egyedül vagy, és nincs semmi, és valahogy magadból, vagy magadon keresztül zenét csinálsz. Az evokáció a népzene, a klasszikus zene, amikor mindent be kell tartani, leutánozni, és ezáltal megidézed a szellemet. Az invokáció fordított, ott felerősíted magad, az egyikben felszabadítasz, a másikban engedelmeskedsz.
Ha kíváncsiak vagytok a modernség megfogalmazására a művészetben, akkor most érdemes kicsit idefigyelni, nem elbambulni, s bámészkodni.
Egyetlen dolog történik. A festmény belemegy a festékbe. A zene belemegy a hangba. Az írás bele a szóba. Nem az számít mit festesz, hanem maga a festék. Nem a hangjegyek számítanak, hanem maga a hang. Nahát, ennyi az egész.