ijesztő az, ahogyan a lényeddé válik az, ami előtte csodálattal töltött el. Ahogy olyan nyugalommal játszod vagy írod a legszebb hangokat ahogy a krumplit szokták hámozni. Néha mintha semmi sem tudna megrázni. Máskor persze más.. De belülről ezt sosem érzed - a méz nem érzi saját édességét, s a lámpa nem látja saját fényét. Belül minden szinte ugyanaz vagy inkább úgy mondom másik síkon zajlik a meccs.
Manapság nincsenek olyan játékosok mint Zidane vagy Ronaldo. Vannak nagyon hatékonyak és képzettek, de ezek a szavak mást jelentenek, nincs olyan játékos, aki a képernyőn keresztül el tudná hitetni veled a focin keresztül azt, hogy van a világnak egy isteni rendje. Mert olyankor megáll az ember levegője, amikor egy igazán nagy zseni játszik, és akkor is így van ez, ha esetleg nem sikerül, vagy épp nem nyer aznap. (a végén azért ők mindig nyertek) Ahogy igazán nagy zongorista sincs épp bár Herbie meg Jarrett még él persze lassan járókerettel, de már Svensson is egy kategóriával lejjebb volt, és már ő sincs. A zenében nincs úgy kor mint a fociban, de ezeket a véneket a hetvenes évekbe sorolom inkább bár még mindig nyomják.
Maga ez a mostani világ ilyen embereket termel ki. Csodák itt nem lesznek, mert nem lehetnek. Amit eszel, azzá leszel, s igaz ez mindenre ami ér. Szóval hogy hatékony, megdőlnek a rekordok, a számokban túlszárnyalunk minden eddigit, csak kérdés, hogy tartalomban a forma: Amfora!
(reggel hétre menni egy klubba az valahol vicces)
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése