body

A zongorázás és az asztrálutazás lényegében hasonló trükkön alapul. El kell felejtened a tested.
Az ember rengeteg energiát hibásan fektet be. Én is. Megpróbálja a lomha, lassú, béna, alapvetően tőle idegen testét programozni mindenféle roppant bonyolult feladatra. Például két kézzel egy terctávolságban lévő kromatikus skála eljátszása, vajon hány ezer apró izommozdulat berögzítését igényli? És a vicc az, hogy közel kerülni lehet ezzel az irgalmatlan munkával, de a valóság mindig elérhetetlen marad.
Rubinstein nem gyakorolt, ahogy Jarrett sem, azt mondjuk rá, hogy igen, mert ők tehetségesek. És igaz is, tehetségesek olyan értelemben, hogy rájöttek arra, hogy nem a testükkel kell játszani, hanem a mind-jukkal (megfelelő magyar szó hiányában).
Rubinstein fejben el tudott játszani bármilyen darabot, Mozart hallás után le tudta írni a híres talán vatikáni kórusművet, ami titkos és évente egyszer adták csak elő (legalábbis ez a sztori).
még ha azt is mondjuk, Szeresd a testem baby, akkor is, a test idegen. Milyen sokáig tart megtanulni használni, mikor picik vagyunk! Milyen sokáig tart rájönni, hogy ez a test ez mostmár én vagyok, és hogy bánnom kell vele, használnom kell, irányítanom, mert ezt osztották ezen a földön, itt ez a módi!
Szóval végre megtanuljuk, és pont ott el is követjük a hibát, hogy azonosítjuk magunkat vele, vagy elfelejtjük legalábbis. A nagy táncosok is biztos ezt mondanák, ha megkérdeznétek őket, hogy csinálják. Nem a testüket mozgatják, hanem magukat, és a test majd megy utána. Ez van hát a zongorán is, nem a kezeddel kell játszani, hanem a ”lelkeddel”, a kéz majd megy utánad.