– Akár föloldoznak, akár elkárhozol – motyogta a fülembe
Scarbo ezen az éjjelen –, egy pókháló lesz a szemfedőd,
s a pókot eltemetem majd veled együtt!
– Ó, legalább legyen – válaszoltam a sok sírástól vörös
szemmel – szemfedőm a rezgőnyárfa levele, hogy a belőle
szálló tavi lehelet ringasson engem.
– Nem! – röhögött gúnyosan a törpe –, a szarvasbogár
tápláléka leszel, mely este a lenyugvó naptól elvakított
szunyogokra vadászik!
– Hát inkább azt akarod – válaszoltam néki még mindig
könnyezve –, hogy egy elefántormányú tarantella-pók
szívja ki a vérem?
– Nos – tette hozzá –, vigasztalódj. Egy arannyal
pettyezett kígyóbőr lesz a szemfedőd, úgy pólyállak bele,
mint egy múmiát.
,,És Saint-Bénigne homályos kriptájából, ahol felállítva
a falnak támasztalak, kedvedre hallgathatod majd, hogy
sírnak a limbusban a kisgyerekek."
(aloysius bertrand - radnóti miklós)
2011. június 30., csütörtök
2011. június 28., kedd
hangnem
Vannak problémák, amik nem oldhatóak meg ott, akkor, úgy. Általában valami mélyebb gyökere van, és az adott hely, körülmény, közeg egyszerűen túl korlátolt. Ilyenkor kell transzponálni, változtatni, és egy másik hangnemben már megtalálhatjuk a megoldást. Ugyanazzal fogunk szembesülni alapvetően, hisz a hangnem a hangokat relatíve érintetlenül hagyja, de az új köntösben, új nézőpontban, nagyobb távlatban megpillanthatjuk a megoldást.
Love is transposing my song to your key.
Love is transposing my song to your key.
2011. június 27., hétfő
tibet
Én meg mindig azon gondolkodtam, hogy miért pont Tibet, hogy miért pont őket kell sajnálni. Rengeteg nép küzdött, és küzd a történelem kezdete óta a hódítókkal, van amelyik elbukott, és megsemmisült, másik beolvadt, de olyan is van, amelyik megmaradt akár hosszú évszázadokon keresztül is egy idegen birodalmon belül. Nem kell messzire menni, itt vannak a magyarok is. Az elszakadt magyarokért kiállni értelmiségi körökben vállalhatatlan. Azonban Tibetben van valami romantikusan vonzó, Tibettel lenni menő, és trendi, és mindenképp.
Hogy miért Tibet? Ez az értelmiségi lélek nagy rejtélye. Hisz tudni nem tud róla közvetlenül semmit, az egésznek csak a sztorija fontos, hisz sosem volt senki ott, sosem találkozott senki egy tibetivel sem, nem köti oda sem családi sem kulturális, sem semmilyen szál. Tibet mégis trendi, hiszen valami homályos derengés azt súgja a fülbe, hogy akik ott vannak, azok valamit nagyon tudnak, jobban mint mi, és a menők oldalán kell állni. Van ott valami más, ami jobb, és mi azon az oldalon vagyunk igazából. A többi szerencsétlen szabadságharcos, elnyomott, annektált nép le van ejtve, mert ők is ugyanolyan parasztok mint mi, kit érdekel. Azonban a többezer méteres hegyekbe felköltöző, zsíros teát ivó jobbára csak meditálással foglalkozó távoli szuperkirályok mellett ki kell állni. Meg ők írták a Tibeti Halottaskönyvet is ám!
És ez nem az aktuálpolitikáról szól, se nem valójában Tibetről, hanem csak arról, hogy itt mit jelent ez. Mondom én, a harmadik szintű Tibeti gyógyító... :)
Hogy miért Tibet? Ez az értelmiségi lélek nagy rejtélye. Hisz tudni nem tud róla közvetlenül semmit, az egésznek csak a sztorija fontos, hisz sosem volt senki ott, sosem találkozott senki egy tibetivel sem, nem köti oda sem családi sem kulturális, sem semmilyen szál. Tibet mégis trendi, hiszen valami homályos derengés azt súgja a fülbe, hogy akik ott vannak, azok valamit nagyon tudnak, jobban mint mi, és a menők oldalán kell állni. Van ott valami más, ami jobb, és mi azon az oldalon vagyunk igazából. A többi szerencsétlen szabadságharcos, elnyomott, annektált nép le van ejtve, mert ők is ugyanolyan parasztok mint mi, kit érdekel. Azonban a többezer méteres hegyekbe felköltöző, zsíros teát ivó jobbára csak meditálással foglalkozó távoli szuperkirályok mellett ki kell állni. Meg ők írták a Tibeti Halottaskönyvet is ám!
És ez nem az aktuálpolitikáról szól, se nem valójában Tibetről, hanem csak arról, hogy itt mit jelent ez. Mondom én, a harmadik szintű Tibeti gyógyító... :)
2011. június 26., vasárnap
2011. június 25., szombat
promenád
Most akkor mindenki felidézi a nagyon-nagyon híres témát Muszorgszkij kiállításának képeiből! Addig várok egy picit.
A régiek még tudták, hol a séta helye. Az egyik legcsodásabb épp a Gellérthegy, a maga ódivatú lámpáival, de folyópart, vízpart is megteszi, nekem ugye ennyi sincs mostanában, marad a Bornholmer utcai kertépítők baráti körének (kleingartenanlage e.V.) apró utcái között oda, s vissza. (persze mesélhetnék a berlini fal legészakibb átkelőpontjáról és a szellem-megállóról, amin csak átment az S-bahn, de meg nem állt, azonban ezt majd talán máskor. )
Szóval a séta lehet nagyon sokféle, páros andalgás, családi idill, találkozhat két legjobb barát, szerelmespár vagy csak ismerkedő férfi, s nő, és persze sétál az öreg, ki már ráér, és mindig egyedül, sétál a költő.
Néha eltelnek napok a szobában, minden csak befelé jön, ott kavarog, olvasol, nézel, gondolsz, érlelsz, aztán este naplemente előtt egy séta, ahol minden pontosan a helyére kerül. A lépések mint fogaskerekek pattintják a sok apró morzsát, és aztán a sötét fellegekkel borongós estében a Bornholmer strasse megálló felett a vezetékeken túl a horizontot bámulva összeáll a kép mint egy 1200 darabos Van Gogh puzzle.
A régiek még tudták, hol a séta helye. Az egyik legcsodásabb épp a Gellérthegy, a maga ódivatú lámpáival, de folyópart, vízpart is megteszi, nekem ugye ennyi sincs mostanában, marad a Bornholmer utcai kertépítők baráti körének (kleingartenanlage e.V.) apró utcái között oda, s vissza. (persze mesélhetnék a berlini fal legészakibb átkelőpontjáról és a szellem-megállóról, amin csak átment az S-bahn, de meg nem állt, azonban ezt majd talán máskor. )
Szóval a séta lehet nagyon sokféle, páros andalgás, családi idill, találkozhat két legjobb barát, szerelmespár vagy csak ismerkedő férfi, s nő, és persze sétál az öreg, ki már ráér, és mindig egyedül, sétál a költő.
Néha eltelnek napok a szobában, minden csak befelé jön, ott kavarog, olvasol, nézel, gondolsz, érlelsz, aztán este naplemente előtt egy séta, ahol minden pontosan a helyére kerül. A lépések mint fogaskerekek pattintják a sok apró morzsát, és aztán a sötét fellegekkel borongós estében a Bornholmer strasse megálló felett a vezetékeken túl a horizontot bámulva összeáll a kép mint egy 1200 darabos Van Gogh puzzle.
2011. június 23., csütörtök
kritik
ne legyetek kritikusok. Az a legalja. Vagy nézzétek, hallgassátok, vagy csináljátok. A legjobban az az attitűd idegesítő, ami már anno a Radnótiban is könnyeden szállingózott a levegőben - aszondja, hát, túljátszották a színészek. Vagy, ez a film olyan modoros, olyan kommersz, olyan hollywoodi. Ez olyan nyolcvanas évek. Ez milyen mű-underground már! Vannak kritikusok, akik tökéletesre fejlesztették azt a képességet, hogy bármit tíz másodpercnél rövidebb idő alatt képesek azzal az egy hihetetlenül frappáns és találó szóval illetni, ami azt az alkotást a lehető legjobban leértékeli. Régi számokkal jön a nagy előadó? Vidéki hakni. Újakkal? Az új lemez tévút, nem találja önmagát. Vegyes? Nincs íve a koncertnek, eklektikus hakni. Stb.
Mondhatni aki a saját gubancos lelke miatt képtelen elviselni valamit ami egyenes, és ezért megpróbál másokat cikkekben meggyőzni az igazáról, mert akkor hátha igazolva van. Nehéz az életük, mert pont valahol ott kell egyensúlyozni, ami még egy picit jó, de kellően rossz ahhoz, hogy egyéniség legyen azt szeretni. Feljogosítva érzi magát annak ellenére, hogy életében nem csinált semmit, hogy a kulisszák mögül ítélkezzen. Valahol Isten és ember között félúton található, demiurgosz. Aztán meg folyamatosan másokhoz hasonlít egyeseket.
Volt egyszer kilencszáznyolcvanháromban Angliában egy zenekar, azt nyúltad le, vagy nem nyúltad le, de az jobb. Vagy az előbb volt, így a Te tevékenységed értéktelen. Volt már előbb, valahol, valami más, és ezért hiába csinálsz bármit, értéktelen. Így foglalhatnánk össze. Ez a rosszabbik fajta. A jobbik az egy kellemes délutáni zápor, ahol eső helyett valami enyhén ragadós szutyok ömlik, és Te nem hoztál esernyőt, mert felfrissülésre számítottál, de benézted. Az a jobbik fajta szimplán csak pénzért ír valami közhelyesen szépet (amúgy röhelyesen kevés pénzért) arról ami talán nem olyan szép, vagy nem úgy, de akár szép is lehetne, vagy talán az is, de nem ez a lényeg, hanem hogy haver csinálta, vagy a haver haverja, vagy csak úgy érzem, hogy a haver haverjának csinálok valamit, és ezáltal jobb ember vagyok pedig fogalmam sincs ki ez és miért, és ezzel csak annyi baj van, hogy egy olcsó hazugság, de legalább mindenki tudja hogy az, és ennek örömére valami édes lötty esik a felhőkből, legyen mondjuk juharszirup, lehet nyalogatni a kabát ujjáról.
Mert hát mit lehet írni valakiről, vagy valamiről? Ott, akkor, mi ennyit tudtunk, ennyit hallottunk, láttunk, ennyire volt pénz, ennyit tudtunk elképzelni, ennyit fogtunk fel, meg, át, ragozni különösebben nem érdemes. Minél jobban elmerülsz benne, minél jobban ismered a készítőket, minél jobban Te magad is csinálod, annál jobban rájössz, hogy másképp nem lehetett volna. És végül értelmes szó művészetről csak annyi marad: Hé figyelj, küldök egy lemezt, hallgasd meg.
Mondhatni aki a saját gubancos lelke miatt képtelen elviselni valamit ami egyenes, és ezért megpróbál másokat cikkekben meggyőzni az igazáról, mert akkor hátha igazolva van. Nehéz az életük, mert pont valahol ott kell egyensúlyozni, ami még egy picit jó, de kellően rossz ahhoz, hogy egyéniség legyen azt szeretni. Feljogosítva érzi magát annak ellenére, hogy életében nem csinált semmit, hogy a kulisszák mögül ítélkezzen. Valahol Isten és ember között félúton található, demiurgosz. Aztán meg folyamatosan másokhoz hasonlít egyeseket.
Volt egyszer kilencszáznyolcvanháromban Angliában egy zenekar, azt nyúltad le, vagy nem nyúltad le, de az jobb. Vagy az előbb volt, így a Te tevékenységed értéktelen. Volt már előbb, valahol, valami más, és ezért hiába csinálsz bármit, értéktelen. Így foglalhatnánk össze. Ez a rosszabbik fajta. A jobbik az egy kellemes délutáni zápor, ahol eső helyett valami enyhén ragadós szutyok ömlik, és Te nem hoztál esernyőt, mert felfrissülésre számítottál, de benézted. Az a jobbik fajta szimplán csak pénzért ír valami közhelyesen szépet (amúgy röhelyesen kevés pénzért) arról ami talán nem olyan szép, vagy nem úgy, de akár szép is lehetne, vagy talán az is, de nem ez a lényeg, hanem hogy haver csinálta, vagy a haver haverja, vagy csak úgy érzem, hogy a haver haverjának csinálok valamit, és ezáltal jobb ember vagyok pedig fogalmam sincs ki ez és miért, és ezzel csak annyi baj van, hogy egy olcsó hazugság, de legalább mindenki tudja hogy az, és ennek örömére valami édes lötty esik a felhőkből, legyen mondjuk juharszirup, lehet nyalogatni a kabát ujjáról.
Mert hát mit lehet írni valakiről, vagy valamiről? Ott, akkor, mi ennyit tudtunk, ennyit hallottunk, láttunk, ennyire volt pénz, ennyit tudtunk elképzelni, ennyit fogtunk fel, meg, át, ragozni különösebben nem érdemes. Minél jobban elmerülsz benne, minél jobban ismered a készítőket, minél jobban Te magad is csinálod, annál jobban rájössz, hogy másképp nem lehetett volna. És végül értelmes szó művészetről csak annyi marad: Hé figyelj, küldök egy lemezt, hallgasd meg.
2011. június 20., hétfő
sün
Egyszer kitaláltam hogy gombostűket szurkálok egy Berlin-térképbe, mármint metrósba, azokhoz a megállókhoz, ahol már volt valami dolgom, ahol valamiért leszálltam, vagy valamit csináltam. Mostanra egész kis sündisznóvá nőtt volna, ha. Van az a megálló, a Westhafen, a régi kikötő, a maga értelmetlen formájú épületóriásaival, meg egy falra rejtvényekbe írt Heine verseskötettel. Lehet hogy a Heine nem ott van hanem máshol, nem kell beokoskodni, ez így kerek. Ja, nincs tovább, ennyi a sztori, csak ma épp ott kötöttem ki - értitek, Westhafen, és kikötöttem, érzékenyen pendítem húrjait az magyar nyelvnek.
Lehetnék például német zeneiskola tanára köpenickben, ez milyen már. Ahova már senkinek nincs kedve kiutazni, oda már a magyar is jó. Blankenburg, Köpenick, és a Möckernbrücke, ez utóbbihoz semmi közöm, csak ritka hülye egy szó. (Hogy mondod azt, hogy Bivalybasznád németül?) De én nem sértődöm meg, különösebben nem tartom magam kiemelkedő képességű pedagógusnak, úgyis azon múlik, hogy ráflessel-e valaki vagy sem. Meg az igazán izgalmas részeket nem lehet elmondani, illetve el lehet, de nem mondom el úgyse, haha. :) A legjobb tanárom meg egy tök rossz tanár volt igazából, és jelentősége talán abban rejlik, hogy nem tudott eltántorítani, hát ennyi a tanár dolga, valahogy ne tudja elvenni teljesen a kedved.
Borokból újra kell értékelni az ember ízlését, mert más a sztenderd. Minden majdnem ugyanannyiba kerül, és hűséges fogyasztóként a fehér irányból a rajnai rizlingek felé húz a szívem, meg a dél-afrikai cuccok is igencsak ígéretesek voltak. Ha lenne friss olasz fehérbor, mint abban a hatalmas buliban ott Udine mellett, na akkor lenne esély Pinot Grigiora. (lásd még hogyan kommunikáljuk, hogy három különféle fehérbort szeretnénk egy csak olaszul tudó falusi partiban).
Vörösből igen erős verseny van Francia és Spanyolhon közt, nehéz a döntés, sőt nincs is döntés, én inkább franciapárti vagyok, ahogy minden másban, az ízlésem itt is inkább a komoly, tartalmas, nehéz dolgok felé hajlik, jó példa erre a barátnőm. Szóval bordói a nyerő, de spanyol zenészek társaságában természetesen meg sem próbál az ember nem spanyolt inni.
Idén nyáron viszont az ital az Aperol spritz, ezt csak halkan súgom meg, hogy legyen ideje mindenkinek lépést tartani a divattal, ilyen szép narancsszínű fröccs-remix, Aperol és Prosecco keverék, az olasz tengerpartokról gyűrűzik a civilizáció belső bugyrai felé, és már elérte a Mauerpark műstrandjait is, ahol vasárnaponta az mdma-val tuningolt partiarcok (chilloutolnak - dehogy, melegítenek, mielőtt lemennek a Berghainba) Kellemesen picit kesernyés, picit édes, picit fröccs, igazából nagyon bejövős.
Meg voltam egy irodaház 11-ik emeletén az Alexanderplatzon és lehet hogy még leszek. Na ennyi elég is most. :)
Lehetnék például német zeneiskola tanára köpenickben, ez milyen már. Ahova már senkinek nincs kedve kiutazni, oda már a magyar is jó. Blankenburg, Köpenick, és a Möckernbrücke, ez utóbbihoz semmi közöm, csak ritka hülye egy szó. (Hogy mondod azt, hogy Bivalybasznád németül?) De én nem sértődöm meg, különösebben nem tartom magam kiemelkedő képességű pedagógusnak, úgyis azon múlik, hogy ráflessel-e valaki vagy sem. Meg az igazán izgalmas részeket nem lehet elmondani, illetve el lehet, de nem mondom el úgyse, haha. :) A legjobb tanárom meg egy tök rossz tanár volt igazából, és jelentősége talán abban rejlik, hogy nem tudott eltántorítani, hát ennyi a tanár dolga, valahogy ne tudja elvenni teljesen a kedved.
Borokból újra kell értékelni az ember ízlését, mert más a sztenderd. Minden majdnem ugyanannyiba kerül, és hűséges fogyasztóként a fehér irányból a rajnai rizlingek felé húz a szívem, meg a dél-afrikai cuccok is igencsak ígéretesek voltak. Ha lenne friss olasz fehérbor, mint abban a hatalmas buliban ott Udine mellett, na akkor lenne esély Pinot Grigiora. (lásd még hogyan kommunikáljuk, hogy három különféle fehérbort szeretnénk egy csak olaszul tudó falusi partiban).
Vörösből igen erős verseny van Francia és Spanyolhon közt, nehéz a döntés, sőt nincs is döntés, én inkább franciapárti vagyok, ahogy minden másban, az ízlésem itt is inkább a komoly, tartalmas, nehéz dolgok felé hajlik, jó példa erre a barátnőm. Szóval bordói a nyerő, de spanyol zenészek társaságában természetesen meg sem próbál az ember nem spanyolt inni.
Idén nyáron viszont az ital az Aperol spritz, ezt csak halkan súgom meg, hogy legyen ideje mindenkinek lépést tartani a divattal, ilyen szép narancsszínű fröccs-remix, Aperol és Prosecco keverék, az olasz tengerpartokról gyűrűzik a civilizáció belső bugyrai felé, és már elérte a Mauerpark műstrandjait is, ahol vasárnaponta az mdma-val tuningolt partiarcok (chilloutolnak - dehogy, melegítenek, mielőtt lemennek a Berghainba) Kellemesen picit kesernyés, picit édes, picit fröccs, igazából nagyon bejövős.
Meg voltam egy irodaház 11-ik emeletén az Alexanderplatzon és lehet hogy még leszek. Na ennyi elég is most. :)
2011. június 8., szerda
hétvégi kilátások
hosszas utak utáni pihegések.. fényképalbumokból próbálom felidézni. Az élményeket, helyeket, impulzusokat, tudatváltozásokat.
Az az esküvő, ami Richard Claydermanra köttetik, az érvénytelen. Ez egy titkos záradék, mely jelképes, és felmentést ad a tudatlanságból elkövetett (többrendbeli) emberkárosítás bűncselekménye alól.
A Margitszigeten éreztem a legjobban magam a hétvégén, ott a most holdról elnevezett udvarban, ahol a fák friss szellője felmentést ad mindenre. Még a bunkó pincéreken sem tudok leakadni, és bezzeg külföldezni. Amúgy sem vagyok már a régi, elmúlt a nagy összehasonlítós korszak, ez is "csak" egy hely, egy állapot, és érdekes mód emlékek jönnek leginkább. Amikor gimis voltam, meg néha régebben, mint álmaimban amikor néha az a pár visszatérő ősrégi osztálytárs boldogít.
A szigeten fúj valami szellő, ami folytonosságot ad. Van benne múlt, és üzen valami jövőt is. Itt Berlin egy kicsit fiatal még Budapesthez, ami jó benne, azt a fiatalok csinálták meg, fiataloknak, fiatalosra, olyanra, amilyennek ők látják a jövőt. De ez a másik hely már sok generációt látott, igenis van valami történelmi folytonosság. Ezt mondják sokan külföldiek is itt. Hogy milyen jó hogy itt vannak régi dolgok, és persze máshol is, de néhol szétszakad a múlt és jövő, és csak egy múzeum marad, máshol meg nincs is. És nincs is rá igény. Otthonra is ráépült valami múlandó másolása az aktuális divatnak, de ez nálunk nem megy, nem életképes. Gyakorlatilag nincs klub, vagy hely, akár kocsma, akármi, ami 10 éve is ugyanazon a néven, ugyanott lett volna. Üzlet se nagyon, de nem is fontos, mert ennek a városnak nem ez a fontos.
Ez a város annyira szép, hogy lehetetlen nem álmodni benne folyamatosan. Felmész a Gellérthegyre, vagy átsétálsz a Lánchídon és megkapsz mindent. Ott a Vár, a Parlament, a színház és a Müpa, az egyetemek, a Bazilika, a budai hegyeken tompán pislogó tornyok és kilátók és minden. Ez a város ezt tudja, ezt adja, ezt a képet az egészről, makett a világról, a civilizációról, a történelemről, amit így, szabad szemmel sehol máshol meg nem láthatsz és érthetsz.
A kilátás vagyonokba kerül, ha házat akarsz venni. A távlat, hogy a gondolataid, az életed távlatban mozogjon, ne csak a szűk falak között. Ha gondolkodik az ember, néha kimegy sétálni egy kicsit a szabadba, és akkor a gondolatok is felfrissülnek, ezért kerül sokba a kilátás, mert hatással van mindenre. Ez a város ezt tudja, és ezt adja minden lakójának, ezt az univerzális távlatot, és ingyen, amikor átmesz reggel melóba a hetessel, akkor is látod. Látod szürkén, látod nyáron, látod éjjel, ezerszer újra meg újra. Nem tudsz másban gondolkodni már, és ez hatalmas előny. Hatalmas előny is lehetne. Ha használva lenne. Így csak nyomaszt, nyomasztó teher, kiválasztottságnak hívjuk, álmodozó felsőbbrendűségnek, soha meg nem valósuló ötletek és művek buborékfelhőjének.
Talán az segítene, ha valaki szándékosan elrontaná ezt a kilátást, beépítené, csúnya panelekkel, gyárakkal, stb. Akkor talán megszűnne ez az álombeli légkör, és jobban értékelnénk mindazt, ami tényleg van.
A szigeten persze más, és azt hiszem az elején ez a Sziget-fesztiválon is ott volt, ettől is lett nagy az egész, és különleges, (amíg még magyarok is voltak persze). Itt is van Tiergarten, de totál más a hangulata, pedig csomó fa, kis sétány, de a Duna hiányzik, az a vízillatú szellő, az ami beindítja a távoli tenger utáni vágyakozást, vagy legalábbis a Balaton utánit. A Spree nem tud itt folyó lenni, csak egy büdös csatorna. Szóval az a lugas-szerű ősrégi hely ott a szigeten, ami most holdudvar, az a legjobb..
Férjhez ment az az ember, aki egy időben a legjobb barátom volt. A mai világban már ezek a címek nem univerzálisak, egy egész életet nem élünk végig ugyanazzal a baráttal, sőt leggyakrabban ugyanazzal a társsal sem. Ez még az oldskool felfogás, sőt megmondom őszintén, néha a barát fogalmával is zavarban vagyok. A barát az nekem olyan öröknek tűnik, de a valóságban ez is múlandó. Pár évig örök. Mint a szerelem. :) Az mondjuk inkább általában csak pár hónapig.. És nem csak mert elköltöztem, otthon is így volt. Hat évvel ezelőtt a szülinapomon nem volt senki, aki a tavalyin ott lett volna, és idén nem volt senki, aki tavaly ott lett volna.. Ez persze végletes, de nem abnormális.
Gyerek-vásár. Mintha az esküvőnek a lényege az lett volna, hogy minden párocska elhozza prezentálni a gyerekeket egy olyan szituációba, ahol a legkevésbé sincs szükség rájuk, és totálisan láb alatt vannak, azért hogy büszkélkedhessen az elmúlt 2-3 év produktumával. Sokszor, főleg vidéken (mármint ultra-vidéken mint Levél) érzi az ember, hogy nincs más elfogadható cél az életben, csak az, ami a fajfenntartással kapcsolatos. Csakis annak van létjogosultsága, ami esküvő, gyerekszületés, és az ehhez szükséges anyagi alap. És persze, szép a kisgyerek, nagy dolog idáig eljutni, de TE mit csináltál az elmúlt 4-5 évben? Meg az elmúlt életben?
Meg hogy valahol az embernek meg kell húzni a határt a régi és új élet között. Ez már nem fér bele, hogy esküvő miatt napokat vonatozni és vagon pénzt kifizetni, azért hogy két puszit adjak. Még akkor is, ha egy pillantásban nagyon sok benne volt, amit csak én értettem, de lefordítani én sem tudnám másoknak, sőt talán még magamnak sem..
Az az esküvő, ami Richard Claydermanra köttetik, az érvénytelen. Ez egy titkos záradék, mely jelképes, és felmentést ad a tudatlanságból elkövetett (többrendbeli) emberkárosítás bűncselekménye alól.
A Margitszigeten éreztem a legjobban magam a hétvégén, ott a most holdról elnevezett udvarban, ahol a fák friss szellője felmentést ad mindenre. Még a bunkó pincéreken sem tudok leakadni, és bezzeg külföldezni. Amúgy sem vagyok már a régi, elmúlt a nagy összehasonlítós korszak, ez is "csak" egy hely, egy állapot, és érdekes mód emlékek jönnek leginkább. Amikor gimis voltam, meg néha régebben, mint álmaimban amikor néha az a pár visszatérő ősrégi osztálytárs boldogít.
A szigeten fúj valami szellő, ami folytonosságot ad. Van benne múlt, és üzen valami jövőt is. Itt Berlin egy kicsit fiatal még Budapesthez, ami jó benne, azt a fiatalok csinálták meg, fiataloknak, fiatalosra, olyanra, amilyennek ők látják a jövőt. De ez a másik hely már sok generációt látott, igenis van valami történelmi folytonosság. Ezt mondják sokan külföldiek is itt. Hogy milyen jó hogy itt vannak régi dolgok, és persze máshol is, de néhol szétszakad a múlt és jövő, és csak egy múzeum marad, máshol meg nincs is. És nincs is rá igény. Otthonra is ráépült valami múlandó másolása az aktuális divatnak, de ez nálunk nem megy, nem életképes. Gyakorlatilag nincs klub, vagy hely, akár kocsma, akármi, ami 10 éve is ugyanazon a néven, ugyanott lett volna. Üzlet se nagyon, de nem is fontos, mert ennek a városnak nem ez a fontos.
Ez a város annyira szép, hogy lehetetlen nem álmodni benne folyamatosan. Felmész a Gellérthegyre, vagy átsétálsz a Lánchídon és megkapsz mindent. Ott a Vár, a Parlament, a színház és a Müpa, az egyetemek, a Bazilika, a budai hegyeken tompán pislogó tornyok és kilátók és minden. Ez a város ezt tudja, ezt adja, ezt a képet az egészről, makett a világról, a civilizációról, a történelemről, amit így, szabad szemmel sehol máshol meg nem láthatsz és érthetsz.
A kilátás vagyonokba kerül, ha házat akarsz venni. A távlat, hogy a gondolataid, az életed távlatban mozogjon, ne csak a szűk falak között. Ha gondolkodik az ember, néha kimegy sétálni egy kicsit a szabadba, és akkor a gondolatok is felfrissülnek, ezért kerül sokba a kilátás, mert hatással van mindenre. Ez a város ezt tudja, és ezt adja minden lakójának, ezt az univerzális távlatot, és ingyen, amikor átmesz reggel melóba a hetessel, akkor is látod. Látod szürkén, látod nyáron, látod éjjel, ezerszer újra meg újra. Nem tudsz másban gondolkodni már, és ez hatalmas előny. Hatalmas előny is lehetne. Ha használva lenne. Így csak nyomaszt, nyomasztó teher, kiválasztottságnak hívjuk, álmodozó felsőbbrendűségnek, soha meg nem valósuló ötletek és művek buborékfelhőjének.
Talán az segítene, ha valaki szándékosan elrontaná ezt a kilátást, beépítené, csúnya panelekkel, gyárakkal, stb. Akkor talán megszűnne ez az álombeli légkör, és jobban értékelnénk mindazt, ami tényleg van.
A szigeten persze más, és azt hiszem az elején ez a Sziget-fesztiválon is ott volt, ettől is lett nagy az egész, és különleges, (amíg még magyarok is voltak persze). Itt is van Tiergarten, de totál más a hangulata, pedig csomó fa, kis sétány, de a Duna hiányzik, az a vízillatú szellő, az ami beindítja a távoli tenger utáni vágyakozást, vagy legalábbis a Balaton utánit. A Spree nem tud itt folyó lenni, csak egy büdös csatorna. Szóval az a lugas-szerű ősrégi hely ott a szigeten, ami most holdudvar, az a legjobb..
Férjhez ment az az ember, aki egy időben a legjobb barátom volt. A mai világban már ezek a címek nem univerzálisak, egy egész életet nem élünk végig ugyanazzal a baráttal, sőt leggyakrabban ugyanazzal a társsal sem. Ez még az oldskool felfogás, sőt megmondom őszintén, néha a barát fogalmával is zavarban vagyok. A barát az nekem olyan öröknek tűnik, de a valóságban ez is múlandó. Pár évig örök. Mint a szerelem. :) Az mondjuk inkább általában csak pár hónapig.. És nem csak mert elköltöztem, otthon is így volt. Hat évvel ezelőtt a szülinapomon nem volt senki, aki a tavalyin ott lett volna, és idén nem volt senki, aki tavaly ott lett volna.. Ez persze végletes, de nem abnormális.
Gyerek-vásár. Mintha az esküvőnek a lényege az lett volna, hogy minden párocska elhozza prezentálni a gyerekeket egy olyan szituációba, ahol a legkevésbé sincs szükség rájuk, és totálisan láb alatt vannak, azért hogy büszkélkedhessen az elmúlt 2-3 év produktumával. Sokszor, főleg vidéken (mármint ultra-vidéken mint Levél) érzi az ember, hogy nincs más elfogadható cél az életben, csak az, ami a fajfenntartással kapcsolatos. Csakis annak van létjogosultsága, ami esküvő, gyerekszületés, és az ehhez szükséges anyagi alap. És persze, szép a kisgyerek, nagy dolog idáig eljutni, de TE mit csináltál az elmúlt 4-5 évben? Meg az elmúlt életben?
Meg hogy valahol az embernek meg kell húzni a határt a régi és új élet között. Ez már nem fér bele, hogy esküvő miatt napokat vonatozni és vagon pénzt kifizetni, azért hogy két puszit adjak. Még akkor is, ha egy pillantásban nagyon sok benne volt, amit csak én értettem, de lefordítani én sem tudnám másoknak, sőt talán még magamnak sem..
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)