hétvégi kilátások

hosszas utak utáni pihegések.. fényképalbumokból próbálom felidézni. Az élményeket, helyeket, impulzusokat, tudatváltozásokat.

Az az esküvő, ami Richard Claydermanra köttetik, az érvénytelen. Ez egy titkos záradék, mely jelképes, és felmentést ad a tudatlanságból elkövetett (többrendbeli) emberkárosítás bűncselekménye alól.

A Margitszigeten éreztem a legjobban magam a hétvégén, ott a most holdról elnevezett udvarban, ahol a fák friss szellője felmentést ad mindenre. Még a bunkó pincéreken sem tudok leakadni, és bezzeg külföldezni. Amúgy sem vagyok már a régi, elmúlt a nagy összehasonlítós korszak, ez is "csak" egy hely, egy állapot, és érdekes mód emlékek jönnek leginkább. Amikor gimis voltam, meg néha régebben, mint álmaimban amikor néha az a pár visszatérő ősrégi osztálytárs boldogít.

A szigeten fúj valami szellő, ami folytonosságot ad. Van benne múlt, és üzen valami jövőt is. Itt Berlin egy kicsit fiatal még Budapesthez, ami jó benne, azt a fiatalok csinálták meg, fiataloknak, fiatalosra, olyanra, amilyennek ők látják a jövőt. De ez a másik hely már sok generációt látott, igenis van valami történelmi folytonosság. Ezt mondják sokan külföldiek is itt. Hogy milyen jó hogy itt vannak régi dolgok, és persze máshol is, de néhol szétszakad a múlt és jövő, és csak egy múzeum marad, máshol meg nincs is. És nincs is rá igény. Otthonra is ráépült valami múlandó másolása az aktuális divatnak, de ez nálunk nem megy, nem életképes. Gyakorlatilag nincs klub, vagy hely, akár kocsma, akármi, ami 10 éve is ugyanazon a néven, ugyanott lett volna. Üzlet se nagyon, de nem is fontos, mert ennek a városnak nem ez a fontos.
Ez a város annyira szép, hogy lehetetlen nem álmodni benne folyamatosan. Felmész a Gellérthegyre, vagy átsétálsz a Lánchídon és megkapsz mindent. Ott a Vár, a Parlament, a színház és a Müpa, az egyetemek, a Bazilika, a budai hegyeken tompán pislogó tornyok és kilátók és minden. Ez a város ezt tudja, ezt adja, ezt a képet az egészről, makett a világról, a civilizációról, a történelemről, amit így, szabad szemmel sehol máshol meg nem láthatsz és érthetsz.

A kilátás vagyonokba kerül, ha házat akarsz venni. A távlat, hogy a gondolataid, az életed távlatban mozogjon, ne csak a szűk falak között. Ha gondolkodik az ember, néha kimegy sétálni egy kicsit a szabadba, és akkor a gondolatok is felfrissülnek, ezért kerül sokba a kilátás, mert hatással van mindenre. Ez a város ezt tudja, és ezt adja minden lakójának, ezt az univerzális távlatot, és ingyen, amikor átmesz reggel melóba a hetessel, akkor is látod. Látod szürkén, látod nyáron, látod éjjel, ezerszer újra meg újra. Nem tudsz másban gondolkodni már, és ez hatalmas előny. Hatalmas előny is lehetne. Ha használva lenne. Így csak nyomaszt, nyomasztó teher, kiválasztottságnak hívjuk, álmodozó felsőbbrendűségnek, soha meg nem valósuló ötletek és művek buborékfelhőjének.

Talán az segítene, ha valaki szándékosan elrontaná ezt a kilátást, beépítené, csúnya panelekkel, gyárakkal, stb. Akkor talán megszűnne ez az álombeli légkör, és jobban értékelnénk mindazt, ami tényleg van.

A szigeten persze más, és azt hiszem az elején ez a Sziget-fesztiválon is ott volt, ettől is lett nagy az egész, és különleges, (amíg még magyarok is voltak persze). Itt is van Tiergarten, de totál más a hangulata, pedig csomó fa, kis sétány, de a Duna hiányzik, az a vízillatú szellő, az ami beindítja a távoli tenger utáni vágyakozást, vagy legalábbis a Balaton utánit. A Spree nem tud itt folyó lenni, csak egy büdös csatorna. Szóval az a lugas-szerű ősrégi hely ott a szigeten, ami most holdudvar, az a legjobb..

Férjhez ment az az ember, aki egy időben a legjobb barátom volt. A mai világban már ezek a címek nem univerzálisak, egy egész életet nem élünk végig ugyanazzal a baráttal, sőt leggyakrabban ugyanazzal a társsal sem. Ez még az oldskool felfogás, sőt megmondom őszintén, néha a barát fogalmával is zavarban vagyok. A barát az nekem olyan öröknek tűnik, de a valóságban ez is múlandó. Pár évig örök. Mint a szerelem. :) Az mondjuk inkább általában csak pár hónapig.. És nem csak mert elköltöztem, otthon is így volt. Hat évvel ezelőtt a szülinapomon nem volt senki, aki a tavalyin ott lett volna, és idén nem volt senki, aki tavaly ott lett volna.. Ez persze végletes, de nem abnormális.

Gyerek-vásár. Mintha az esküvőnek a lényege az lett volna, hogy minden párocska elhozza prezentálni a gyerekeket egy olyan szituációba, ahol a legkevésbé sincs szükség rájuk, és totálisan láb alatt vannak, azért hogy büszkélkedhessen az elmúlt 2-3 év produktumával. Sokszor, főleg vidéken (mármint ultra-vidéken mint Levél) érzi az ember, hogy nincs más elfogadható cél az életben, csak az, ami a fajfenntartással kapcsolatos. Csakis annak van létjogosultsága, ami esküvő, gyerekszületés, és az ehhez szükséges anyagi alap. És persze, szép a kisgyerek, nagy dolog idáig eljutni, de TE mit csináltál az elmúlt 4-5 évben? Meg az elmúlt életben?

Meg hogy valahol az embernek meg kell húzni a határt a régi és új élet között. Ez már nem fér bele, hogy esküvő miatt napokat vonatozni és vagon pénzt kifizetni, azért hogy két puszit adjak. Még akkor is, ha egy pillantásban nagyon sok benne volt, amit csak én értettem, de lefordítani én sem tudnám másoknak, sőt talán még magamnak sem..