kritik

ne legyetek kritikusok. Az a legalja. Vagy nézzétek, hallgassátok, vagy csináljátok. A legjobban az az attitűd idegesítő, ami már anno a Radnótiban is könnyeden szállingózott a levegőben - aszondja, hát, túljátszották a színészek. Vagy, ez a film olyan modoros, olyan kommersz, olyan hollywoodi. Ez olyan nyolcvanas évek. Ez milyen mű-underground már! Vannak kritikusok, akik tökéletesre fejlesztették azt a képességet, hogy bármit tíz másodpercnél rövidebb idő alatt képesek azzal az egy hihetetlenül frappáns és találó szóval illetni, ami azt az alkotást a lehető legjobban leértékeli. Régi számokkal jön a nagy előadó? Vidéki hakni. Újakkal? Az új lemez tévút, nem találja önmagát. Vegyes? Nincs íve a koncertnek, eklektikus hakni. Stb.

Mondhatni aki a saját gubancos lelke miatt képtelen elviselni valamit ami egyenes, és ezért megpróbál másokat cikkekben meggyőzni az igazáról, mert akkor hátha igazolva van. Nehéz az életük, mert pont valahol ott kell egyensúlyozni, ami még egy picit jó, de kellően rossz ahhoz, hogy egyéniség legyen azt szeretni. Feljogosítva érzi magát annak ellenére, hogy életében nem csinált semmit, hogy a kulisszák mögül ítélkezzen. Valahol Isten és ember között félúton található, demiurgosz. Aztán meg folyamatosan másokhoz hasonlít egyeseket.

Volt egyszer kilencszáznyolcvanháromban Angliában egy zenekar, azt nyúltad le, vagy nem nyúltad le, de az jobb. Vagy az előbb volt, így a Te tevékenységed értéktelen. Volt már előbb, valahol, valami más, és ezért hiába csinálsz bármit, értéktelen. Így foglalhatnánk össze. Ez a rosszabbik fajta. A jobbik az egy kellemes délutáni zápor, ahol eső helyett valami enyhén ragadós szutyok ömlik, és Te nem hoztál esernyőt, mert felfrissülésre számítottál, de benézted. Az a jobbik fajta szimplán csak pénzért ír valami közhelyesen szépet (amúgy röhelyesen kevés pénzért) arról ami talán nem olyan szép, vagy nem úgy, de akár szép is lehetne, vagy talán az is, de nem ez a lényeg, hanem hogy haver csinálta, vagy a haver haverja, vagy csak úgy érzem, hogy a haver haverjának csinálok valamit, és ezáltal jobb ember vagyok pedig fogalmam sincs ki ez és miért, és ezzel csak annyi baj van, hogy egy olcsó hazugság, de legalább mindenki tudja hogy az, és ennek örömére valami édes lötty esik a felhőkből, legyen mondjuk juharszirup, lehet nyalogatni a kabát ujjáról.

Mert hát mit lehet írni valakiről, vagy valamiről? Ott, akkor, mi ennyit tudtunk, ennyit hallottunk, láttunk, ennyire volt pénz, ennyit tudtunk elképzelni, ennyit fogtunk fel, meg, át, ragozni különösebben nem érdemes. Minél jobban elmerülsz benne, minél jobban ismered a készítőket, minél jobban Te magad is csinálod, annál jobban rájössz, hogy másképp nem lehetett volna. És végül értelmes szó művészetről csak annyi marad: Hé figyelj, küldök egy lemezt, hallgasd meg.