kar

Isteni érzés magyarul ügyet intézni a telefonban.. Jövök haza kedd éjjel, szerda reggeltől otthon. Aki látni szeretne, írjon, és szervezünk!

soho

Reggel csöng a telefon hogy nem lenne-e kedvem este karácsonyi dalokat zongizni a Soho houseban, ami egy olyan members only hotel, hogy csak a tagság egy ezres egy évre. Hetedik emelet, egy mikulásruhás néger ürge karaokezik gyakorlatilag, próbálom alátenni az összes létező angol karácsonyi dalt, amit délután tanultam meg. A német csajszi lelkesen elém pakolja a német slágereket, O du fröhliche és társait. Mindehhez egy iszonyat méretű kandalló, csilláros bárpult, kozmopolita vendégekkel, bár a négereken kívül senki nem akar énekelni, ők jól elvannak. A Scrabbleben angol és német szavakkal vegyesen játszanak, ez itt teljesen természetes. Baldwin zongora, majd körpanoráma Berlinre, vacsora kacsával, Cabernet Sauvignonnal és friss erdei gyümölcsökkel tálalt vanília fagyival. Éjfél felé a dj felrak valami ősrégi Herbie Hancock lemezt, mi még mindig próbáljuk értelmezni hova kerültünk, de nem sikerül. Aztán hazafelé még a szűk liftben smárol előttünk egy kicsit egy meleg páros aztán kilépünk a csípős esti hidegbe és mintha csak álmodtuk volna az egészet..

015

nulla egy öt.

Itt már csak az ötágú csillag világít és a százórás gyertya Vénusz és Merkúr között az adventi koszorú oldalán.
Mely dolgok azok, amire emlékszünk akár évek múltán is? Ami nyomot hagy? Talán csak a rosszra, a karcokra, a ráncokra amit szamurájkarddal vés belénk a sors. Vagy néha egy-egy illatra.
Közeledik a karácsony, a szomszédban már folyton smooth jazz karácsonyi cédék meg webrádiók mennek, nemsoká itt van, megyünk mi is haza, jön egy nagy-nagy körben egy újabb kilendülés kezdete de előtte kiszállunk az óriáskerékből egy kicsit, megpihenünk, eltolunk egy-két szelet stollent - akarom mondani bejglit - és aztán újult erővel indulunk a maja világvégének.

kétezertizenkettő - csipkebokor vessző. A gyaloglás vége.

A művész számára az út mindenképpen a sikeren keresztül vezet. Más nincs és aki mást állít az mellébeszél. Hazudik, avagy csak szimplán kommunikál. Akinek nem sikerült, később annak is sikerül, a cél persze inkább előbb mint később.

Befejeztem most egy lemezt és már elkezdtem a következőt, meg a kettő közti is már félig kész van szóval jövőre megint lesz vagy 3-4 dolog és ez jó sőt annál is jobb. Most úgy érzem hogy iszonyat mennyiségű hang van bennem amit le fogok írni mármint persze nem papírra mert az oldschool de szóval hogy megszakad egy nagy és bonyolult gát ami a személyiségszerkezetből fakadt és persze a másból is mint körülmények, de a végén mégiscsak győz a jó. Minden csak mese.

Maxnek szemműtétje lesz, lézeres szemműtét ezért jövő héten nem jön órára. Azt mondták neki, hogy aznap ne vezessen, mert az veszélyes lehet. Meg talán még másnap kicsit homályos a látás. WTF? Hol tart a technika? Nem az volt hogy félévig napszemüveg meg mittomén?
Egyébként amerikába járt egyetemre, itt az Engelbecken nevű kis tó felett lakott egy gyönyörű helyen de elköltözött két kövér német csajjal a weserstrasséba Neukölln mélyére és most vajon jobb neki? nem tudni. Többet kell sétálni hozzá az biztos viszont közelebb van a Yuma bár ahol nagyon jó soul-jazz zenék vannak és ami a nagyon kevés hely egyike, ahol belga sör kapható. Mert ugye a német sör meg minden, minden ábécében százhúszféle sör van, ami tökegyforma, legalábbis számomra mint laikus számára, olyan keserű, kemény ital, bár talán a magyar mosogatóléhez képest valamivel jobb. Belga sör nincs sehol. Csak itt, és itt lehet a csapossal Groove Collectiveről értekezni vagy ha Laura van akkor valami épp kitalált koktélt magyaráz vagy házi sütivel kínál, vagy épp a Rióban töltött nyaralásáról cseveg, mert ahol valaki rájön arra, hogy a belga sör az kéne, vagyhogy leginkább csak az kéne, ott valami már alapvetően rendben van. Úh. ezért végülis nem baj, hogy Max elköltözött. Pedig az a kilátás sem volt kutya. Templomtorony, erőműtorony, meg a tévétorony, szóval olyan Berlin.

új tűz

Kedves-nyájas olvasóim, ezennel örömmel közölhetem hogy aktívabb blogolós időszak következik - ennek oka részben személyiségfejlődési eseményekre vezethető vissza de mindenesetre annyira nem is érdekes hogy miért a lényeg hogy többet fogok blogolni, és személyesebb témákról - ezáltal megpróbálván eleget tenni a felmerült igényeknek miszerint írjak többet arról hogy mi is történik velem. Hát lett légyen.

Következő dokumentumsorozatunkban tanítványokat és egyéb berlini jelenségeket fogunk bemutatni.

Gayle.
Skócia, eső, dögunalom, molekuláris biológia. Így tudnánk röviden jellemezni a hölgy első cca. 30 évét amit a ködös albionban töltött majd egy hirtelen felindulástól vezérelve Londonba, Washingtonba majd Berlinbe ment. Itt megállapodott a belváros szélén Vincent nevű macskájával és klarinétozás mellett elkezdett zongorázni is tanulni, miután hirtelen felindulásból vett egy zongorát az ebayen egy euróért. Nagy szerencséjére egy rendkívül sokoldalú fiatal zongoratanár srácot talált az interneten, stb.

Nem emlékszem már hogy mennyi idő volt ez régen de az tuti hogy ma két tanítványom is volt, akik augusztusban kezdtek a totál nulláról és az egyikkel egy Chopin keringőt a másikkal meg egy Mozart szonáta lassú tételét játszottuk. (próbáltuk persze) De valahol kimaradt a Kopogós, a Mikrokozmosz 1-6, a Czerny etűdök a kétszólamú invenciók és a Zongoraiskola 1-2 ill. A Teöke etűdök + játszani is engedd ill. magyar kortárs szerzők népdalfeldolgozásai egy, két három és négy kézre c. japán horror. Ha valami hülyeség, akkor az, hogy csak gyerekkorban lehet megtanulni zongorázni. Felnőttkorban tizedannyi idő alatt meg lehet tanulni sztem, csak nincs még tizedannyi időd sem meg kitartásod általában. Persze ha van hozzá vmi affinitás. Nade, Gayle.

Gayle úgy néz ki ahogy egy keltának ki kell néznie. Lehet Wicca rítusokat is gyakorol és titokban a Lord of the Danceben fellép tilinkójával, totál vörös, egészen apró mint egy ír mesehős és most épp a Max Planck intézetben írogat mindenféle DNS szimulációs szoftvert. Szobájában kellemesen ötvöződik a tudományos pályán levők puritán tisztasága a brit szigetről hozott fura ízlésvilággal ami a vakítóbordó kanapéban, lila szőnyegben és hasonló szösszetekben materializálódik, bár a lila-zöld liliommintás tapéta egyelőre kimaradt. Jó amúgy ez csak rossz asszociáció, nem angol hanem skót és ez ugye nagyon nem mindegy.
Szóval Gaylenél a klasszikus a menő, a tudósok szorgalmával böngészi a hangokat és nem is lenne ügyetlen ha egy kicsit több önbizalma lenne dehát ennyi van. A súlyzók, igen a súlyzók mindig ott hevernek a lila szőnyegen, néha az asztalon (mivel folyton járkálok tanítás közben) látható a heti edzésterv, mikor mennyi felülés, bickó, most épp pl. futni volt.
Vincent az elképesztő méretű kandúr pedig vadászni szokott menni este de most unottan ásítozott nyugisan, mivel a zongorát szereti, (a klarinétot viszont utálja).
Tudunk beszélgetni az időjárásról és arról, hogy angliában például ingyen van az orvosi ellátás meg hogy szilveszterkor angliában egyáltalán nincs se petárda meg rakéta, mert annyira beleverték a gyerekekbe fiatalkorukban hogy ez veszélyes, hogy felnőttkorukra inkább csak késelgetnek a pubokban, a petárda nevét ki sem merik ejteni ajkukon, szilveszterkor meg végképp méla kuss. Bezzeg itt az Eberswalder környékén sportszerűen megy a negyedikről való kilövöldözés a járókelők fejére. Állítólag, mert én még nem láttam és valszeg idén sem fogom, de szilveszter nélkül mostmár azért kibírom valahogy.
Gayle azért szomorú mert kétévente el kell költöznie, mivel mindig csak ennyi időre kap munkát valahol de most úgy tűnik hogy marad, mert megkapott egy újat, és Londonba meg nem akart menni mert az vacak. Mondom, London felejtőutca, onnan jön ide már az összes leharcolt ifjú, és élvezik a nyugit, a csendet, a melegklubokat (de erről majd később), az olcsó Hartz segélyt, stb.

Érdekes mindenkiből heti egy órát látni és pont egy zenei órát, amikor meg a legtöbb ember életének nagyrésze teljesen másról szól. Viszont a zenén keresztül mindenki mégis egy őszinte oldalát adja, mert a zene az egyik legőszintébb műfaj, mondjuk ha valamit el kell játszanod akkor nincs más választásod minthogy eljátszod szóval nem lehet kikerülni, puskázni, lemásolni, letölteni, meg ilyesmi, csak eljátszani lehet, és ott te vagy, úgy ahogy vagy. Ezért is olyan őszinte a zenészek társaságában lenni mert ott alapvetően nincs mellébeszélés, mert nem lehetséges.
És hogy folyton tanulni, fejlődni, munka után még futni megy, súlyzózik, klarinét, zongora, és ennek örülök, hogy olyan emberek vesznek körül, akik akarnak valamit még az életben. Ez sem triviális ám egyáltalán.

És persze a brit akcentus, és a nevetséges brit-német kiejtés. Na igen, senki sem tökéletes. Még ha Oxfordban is van a phD-je, mint miss McEwen-nek. Jó hát amúgy nem túl érdekes, ennyi az egész, de hát akkor most írok arról ami nem olyan érdekes de mégis van. Most pedig nemsoká indulunk egy jam sessiönbe, ami nagyon jó lesz, rég nem látott zenészbarátokkal fogunk találkozni és talán még a színpadra is felmerészkedünk. Talán. Tehát a viszontolvasásra!