új tűz

Kedves-nyájas olvasóim, ezennel örömmel közölhetem hogy aktívabb blogolós időszak következik - ennek oka részben személyiségfejlődési eseményekre vezethető vissza de mindenesetre annyira nem is érdekes hogy miért a lényeg hogy többet fogok blogolni, és személyesebb témákról - ezáltal megpróbálván eleget tenni a felmerült igényeknek miszerint írjak többet arról hogy mi is történik velem. Hát lett légyen.

Következő dokumentumsorozatunkban tanítványokat és egyéb berlini jelenségeket fogunk bemutatni.

Gayle.
Skócia, eső, dögunalom, molekuláris biológia. Így tudnánk röviden jellemezni a hölgy első cca. 30 évét amit a ködös albionban töltött majd egy hirtelen felindulástól vezérelve Londonba, Washingtonba majd Berlinbe ment. Itt megállapodott a belváros szélén Vincent nevű macskájával és klarinétozás mellett elkezdett zongorázni is tanulni, miután hirtelen felindulásból vett egy zongorát az ebayen egy euróért. Nagy szerencséjére egy rendkívül sokoldalú fiatal zongoratanár srácot talált az interneten, stb.

Nem emlékszem már hogy mennyi idő volt ez régen de az tuti hogy ma két tanítványom is volt, akik augusztusban kezdtek a totál nulláról és az egyikkel egy Chopin keringőt a másikkal meg egy Mozart szonáta lassú tételét játszottuk. (próbáltuk persze) De valahol kimaradt a Kopogós, a Mikrokozmosz 1-6, a Czerny etűdök a kétszólamú invenciók és a Zongoraiskola 1-2 ill. A Teöke etűdök + játszani is engedd ill. magyar kortárs szerzők népdalfeldolgozásai egy, két három és négy kézre c. japán horror. Ha valami hülyeség, akkor az, hogy csak gyerekkorban lehet megtanulni zongorázni. Felnőttkorban tizedannyi idő alatt meg lehet tanulni sztem, csak nincs még tizedannyi időd sem meg kitartásod általában. Persze ha van hozzá vmi affinitás. Nade, Gayle.

Gayle úgy néz ki ahogy egy keltának ki kell néznie. Lehet Wicca rítusokat is gyakorol és titokban a Lord of the Danceben fellép tilinkójával, totál vörös, egészen apró mint egy ír mesehős és most épp a Max Planck intézetben írogat mindenféle DNS szimulációs szoftvert. Szobájában kellemesen ötvöződik a tudományos pályán levők puritán tisztasága a brit szigetről hozott fura ízlésvilággal ami a vakítóbordó kanapéban, lila szőnyegben és hasonló szösszetekben materializálódik, bár a lila-zöld liliommintás tapéta egyelőre kimaradt. Jó amúgy ez csak rossz asszociáció, nem angol hanem skót és ez ugye nagyon nem mindegy.
Szóval Gaylenél a klasszikus a menő, a tudósok szorgalmával böngészi a hangokat és nem is lenne ügyetlen ha egy kicsit több önbizalma lenne dehát ennyi van. A súlyzók, igen a súlyzók mindig ott hevernek a lila szőnyegen, néha az asztalon (mivel folyton járkálok tanítás közben) látható a heti edzésterv, mikor mennyi felülés, bickó, most épp pl. futni volt.
Vincent az elképesztő méretű kandúr pedig vadászni szokott menni este de most unottan ásítozott nyugisan, mivel a zongorát szereti, (a klarinétot viszont utálja).
Tudunk beszélgetni az időjárásról és arról, hogy angliában például ingyen van az orvosi ellátás meg hogy szilveszterkor angliában egyáltalán nincs se petárda meg rakéta, mert annyira beleverték a gyerekekbe fiatalkorukban hogy ez veszélyes, hogy felnőttkorukra inkább csak késelgetnek a pubokban, a petárda nevét ki sem merik ejteni ajkukon, szilveszterkor meg végképp méla kuss. Bezzeg itt az Eberswalder környékén sportszerűen megy a negyedikről való kilövöldözés a járókelők fejére. Állítólag, mert én még nem láttam és valszeg idén sem fogom, de szilveszter nélkül mostmár azért kibírom valahogy.
Gayle azért szomorú mert kétévente el kell költöznie, mivel mindig csak ennyi időre kap munkát valahol de most úgy tűnik hogy marad, mert megkapott egy újat, és Londonba meg nem akart menni mert az vacak. Mondom, London felejtőutca, onnan jön ide már az összes leharcolt ifjú, és élvezik a nyugit, a csendet, a melegklubokat (de erről majd később), az olcsó Hartz segélyt, stb.

Érdekes mindenkiből heti egy órát látni és pont egy zenei órát, amikor meg a legtöbb ember életének nagyrésze teljesen másról szól. Viszont a zenén keresztül mindenki mégis egy őszinte oldalát adja, mert a zene az egyik legőszintébb műfaj, mondjuk ha valamit el kell játszanod akkor nincs más választásod minthogy eljátszod szóval nem lehet kikerülni, puskázni, lemásolni, letölteni, meg ilyesmi, csak eljátszani lehet, és ott te vagy, úgy ahogy vagy. Ezért is olyan őszinte a zenészek társaságában lenni mert ott alapvetően nincs mellébeszélés, mert nem lehetséges.
És hogy folyton tanulni, fejlődni, munka után még futni megy, súlyzózik, klarinét, zongora, és ennek örülök, hogy olyan emberek vesznek körül, akik akarnak valamit még az életben. Ez sem triviális ám egyáltalán.

És persze a brit akcentus, és a nevetséges brit-német kiejtés. Na igen, senki sem tökéletes. Még ha Oxfordban is van a phD-je, mint miss McEwen-nek. Jó hát amúgy nem túl érdekes, ennyi az egész, de hát akkor most írok arról ami nem olyan érdekes de mégis van. Most pedig nemsoká indulunk egy jam sessiönbe, ami nagyon jó lesz, rég nem látott zenészbarátokkal fogunk találkozni és talán még a színpadra is felmerészkedünk. Talán. Tehát a viszontolvasásra!