zenészek és zajászok

A magyar nyelv páratlan kifejezőerőt biztosít bizonyos igen égető problémák elemzésére. A jelenben a legnagyobb félreértés abból adódik, hogy a zenészek, mint a történelem kezdete óta létező foglalkozást űző kisiparosok össze lettek tévesztve egy nemrég, a huszadik században megjelent csoporttal. Ők a zajászok. Egyelőre jobb híján őket is megtévesztően a zenész címkével illetjük, mivel tevékénységi területük hasonló, hanghullámokat állítanak elő, fülcsiklandozás vagy fülsértés céljából.
A zenészek a hanghullámok közül a periodikus rezgést végző, zenei hangok szakértői, míg a zajászok szétválasztják a zeneileg összetartozó, vagy egy forrásból származó rezgéseket, és azokat kizárólag frekvenciájuk azaz színezetük szerint hasznosítják.

A zenész számára a nemharmonikus összetevők lényegtelenek, csak szükséges rosszak, "zajok". Az érdekes terület kizárólag a harmonikus rezgések, azok egymáshoz való viszonya, változásai, stb. egyszóval a tiszta matematika. Olyannyira steril módon, hogy tulajdonképpen az igazi zenét meg sem kell szólaltatni, elég leírni papírra, mert a kottaírás során a lényeg, az alapfrekvenciák már tanulmányozhatóak. Hosszú távon kialakulhat egy elképesztően komplex belső hallás, ami egyfajta gyors matematika.

A zajász viszont a harmonikus rezgések közötti viszony egyáltalán nem érdekli. Leginkább a rezgések frekvenciatartománybeli eloszlását és azok időbeli változását tartja fontosnak. Számára a zaj nem hiba, hanem érdekesség, a zenei hangokat pedig bár képes azonosítani, azokat egymással egyeztetni általában képtelen. Gyakran egy képletet, ütemet ismétel, "loop"-ol.

Talán maga az ismétlődés, a loop-oltság mértéke az, amely a két kasztot egymástól elválasztja. A tematikus ismétlődés természetesen létezik a zenében is, hisz az agyunknak szüksége van időre, hogy meg tudjon tanulni egy mintázatot. Azonban a zajászok világában az ismétlődés azért kényszer, mert a frekvenciákban levő mintázatok, a zajok, vagy soundok felismerése sokkal nehezebb, mivel nemharmonikusak! Egy harmonikus hang tulajdonképpen egy másodpercenként sokszor ismétlődő rezgés, míg egy nemharmonikus rezgésben értelemszerűen semmi ismétlődő nincs. Sokkal nehezebb így megjegyezni és újra felismerni.

A kettő természetesen nem zárja ki egymást, de ugyanakkor nagyon ritkán képes egy ember mindkét mesterséget elsajátítani, mivel a figyelem különböző dimenzióit igényli. Az agy kapacitása korlátos, és a jelenkorban az általa érzekelni képes dimenziók száma legfeljebb három. Ezért sem tudunk négydimenziós teret elképzelni, valószínűleg látásunk is ezért három dimenziós és ezért négytagú a rockzenekar. (ritmus,akkord,ének a három dimenzió)

Ez majd fejlődni fog idővel, sőt a jelenben az intenzív ingerek miatt iszonyatos tempóban fejlődik is. Maga a zenei sztenderd is hatalmas fejlődésen ment keresztül akár csak az elmúlt 5 évben - igaz ezúttal félrevezető a _zenei_ kifejezés, mivel zeneileg semmilyen fejlődés nem történt, zajászilag viszont hatalmas, az érzekelés és feldolgozás rendkívül gyorsan fejlődik. Sokszorta több információt képes az agyunk feldolgozni a zajokból, mint képes volt a kilencvenes években, vagy akár öt évvel ezelőtt. És még bőven nincs vége. Ahogy az akkordok bővültek az ötvenes évek jazzében vagy a romantikus zene hőskorszakában, úgy gazdagodik a zajászi kifejezőképesség is. Ki tudja még meddig?


Ja még azt akartam írni hogy én mindkettőt hallom. :)