Miért van az, hogy elmúlt évek tele vannak olyan eseményekkel, amikre igazából nem tudok magyarázatot találni? Amire megboldogult nagymamám annyit mondott, hogy értem én, csak fel nem foghatom?
Az egész olyan abszurd, kifordított, kitekert. Természetellenes. Minden olyan egyszerű lehetne, ehelyett minden olyan bonyolult lesz, és ott állunk újra meg újra abban a szituációban, amit nem lehet megszokni. Vannak dolgok, amiket nem lehet, mert alapvetően ellenkeznek a lelkünk irányával, ha ezerszer történik meg, ezerszer sem lehet megszokni. Mondjuk szerencsére jó irányban is akad ilyesmi.. :)
Hát ezt érzem sokszor, dolgokon újra gondolkodva, zeneiség, emberi kapcsolatok, sok minden. Végülis ha akarom, értem én, hogy mi miért, van, mi miért történt, történik, értem én, csak fel nem foghatom.
2010. május 31., hétfő
2010. május 30., vasárnap
bindzsi
Hogyan tegyük boldoggá a magyar fiatalokat? Mivel lehet két napra eloszlatni minden bút, s bánatot?
Hát ingyenes Quimby és Kispál koncerttel!!
Annyira jó, amit ezen együttesek mondanivalóban, muzikalitásban, hogy folyton megújulnak, stb.. nem gúnyolódok inkább, én amúgyis csak véletlen kerültem oda, és most már tudom, hogy nem is az zavar ebben, hogy sokan olyan zenét szeretnek, amit annyira nem tartok nagy számnak, hanem azt, hogy iszonyatos tömeg gyűlik ilyenkor össze, akiket egyáltalán nem érdekel a zene, nem érdekel a koncert, csak mennek, amerre a nyüzsgés van. Azok az emberek idegesítenek, akik ha Quimby koncertről van szó, akkor azonnal ugranak, de ha már ott vannak, akkor leülnek háttal, és söröznek végig. Az, hogy valaki ezt szereti, és ugrál rá, az oké, ennyit kénytelen voltam valahogy már feldolgozni.. :)
Amúgy a bin-jipet akartam meghallgatni, Harcsa Vera és Kaltenecker együttállása miatt kíváncsivá tett a dolog, és egész jó is volt tényleg, meg mert Rod úgy küldte a linket, hogy nézd, Harcsa Vera megcsinálta az SF-et, ugyanaz a felállás, stb..
Egy dologban jobb a bin-jip mint az SF, az pedig az énekesnő színpadi mozgása, de nem kívánnám hogy Sugi hasonlóan affektálós legyen, mert attól kiVera a víz.. :) Nem szólt jól a dob alapról, de ez mondjuk tudom, h nehéz, a nord wave hangjai szintén elég gagyik, nem tudom mi értelme van egy ilyen sampler-szintinek, több mint félmilláért, ha egyszer a húszéves akaimnak szebb a hangja, a kurzról nem is beszélve? A számok érdekesen ötvözik a Kaltenecker féle melankolikus eurojazz riffjeit a Stlyus Rmx alapjaival, de nem elég jók, mármint semmit nem jegyeztem meg belőle, és ez főleg az énektémák felelőssége, persze nem muszáj populárisnak lenni, erre ezt is lehet mondani, de akkor meg milyenek vagyunk?
Mert Kaltenecker elsősorban zenész, méghozzá nem is akármilyen, rajta nőttem fel a keresztúri jazz-presszó kéthetente aktuális koncertjein, de felállítani egy szinti mögé egy bőrkabátban felesleges, mert mondanám viccesen hogy azt még én is el tudnám játszani, de mi a szintijátéknak ennél egy sokkal magasabb dimenziójában mozogtunk már, főleg, ha Gyula öcsi is belelendült. Meg amúgy a zongorán is, de ez nem tartozik ide.. :)
És itt jön be a fő probléma, hogy ha elektronikus a hangszerelés, akkor a zenészek nem tudnak mit kezdeni magukkal, csak játszogatják az előre kitalált témákat, de nem jön létre a kommunikáció, a dobos nem tud változtatni az előre lementett loopon, a basszus eleve gépről megy, a szintihangszín meg szintén véges lehetőséget kínál, vagy azt választod, hogy rohadt jó hangszerelést csinálsz, mondjuk mint a neo, hogy szóljon nagyot, és akkor hagyod a francba a zenélést, vagy inkább zenélni akarsz, de akkor meg rájössz, hogy inkább visszatérsz az akusztikusra, mert az igazi hangszereken kifejezőbben lehet játszani. Szóval ez az igazi Nagy Dilemma! :)
De nem is ez a fő kérdés, ha a közönség felé nézzük a dolgot. Nézegettem, hogy kik álltak meg hallgatni a koncertet, (és egyébként itt sem táncolt ám senki, pedig végig olyan dobok mentek, hogy lehetett volna), és arra jutottam, hogy valahogy a zene egyszerűen felerősíti a zenészek egyéniségét, vagy annak egy aspektusát, és az lesz az, ami odavonzza a megfelelő közönséget. A Quimbynél két aspektus találkozik, amennyire ismerem a dalaikat, van egy kis álmodozós, gyerekmesés ártatlan világ, ami egyik pillanatról a másikra átvált egy ordibátorba kiabáló rekedt hangú kocsmatöltelékre. Szóval gyermekágy és kocsma, ez a kombináció, és akiknek ez a világuk, azokat bevonzza. Mondhatni akik még nem nőttek fel, de már a kocsmában ülnek.. :)
Vagy itt volt az ElevenHold is, amelynek sok egykori rajongóját van szerencsém ismerni, számomra a szövegek kilencven százaléka megfejthetetlen, magas, pedig nem vagyok ám hülyegyerek, van a polcomon Nietzsche is németül. De mégis, bizonyos embereknek az pont az, vagy hát az volt. És nem azért szerették azt a zenekart se, mert jók a gitárriffek, hanem mert pont azt sugározta, amik ők.
A Bin-Jipnél azt éreztem, hogy itt négy szofisztikált, de gátlásos ember van a színpadon, akik részben a zene bonyolultsága mögé bújnak. Ezt most írom le elsőként, de azt hiszem találó leírás azokra a jazz-zenészekre, akik igazán nem találják el soha a helyes utat. Tehát mondhatni az összes magyarra majdnem. De pont azt is, hogy az ő kifinomult gátlásosságuk volt az, ami tetszett a közönségnek! Pont ebben találták meg magukat, pont ilyenek voltak ők is, műveltek, okosak, kifinomultak, de félénkek, és gátlásosak tele pajzsokkal és komplett érzelmi rakétavédelmi rendszerekkel. Mert szépen, jó hangszínen énekel Harcsa Veronika, de végig nem tudsz szabadulni attól az érzéstől, hogy ez egy felvett póz. Minden, a beszédhang is affektál, ahogy mozog, ahogy mosolyog, minden. És hogy ez olyan mélyen kapcsolódik a személyiségéhez, hogy gyakorlatilag már leválaszthatatlan. És persze jó a végeredmény, megvan benne az előadóművészet minden kelléke, csak nem nyílt.
Sugival hasonlítgattam össze, aki szegény épp a városligeti sörsátorban élvezkedett, de Sugi ide sok. Az ő nyílt kommunikációját itt kevesen viselik, vagy itt van Gyula is a színpadon a jégeralsóban reppelt kínai dumájával. Egyszerűen sok, ő is sok, mert olyan mélységében vetkőzik le, ami ijesztő annak, aki nem csinál semmi ilyesmit. Én meg gonoszabb vagyok és mélyebb, szintén nehéz eset. :)
Csak egy kicsit szabad vetkőzni, a közönség mindig csak egy picit akar többet látni a színpadon, mint ahol ő tart, apró lépéseket előre.
És persze nem voltunk mi sem tökéletesek, de azért az elismeretlenség bántott mindig is, főleg a közelállóktól, hogy valahogy nem értette szinte senki, hogy az SF mennyire jó. De most már értem, hogy azért volt ez, mert a nagy részét egyszerűen nem is hallották, elszállt kommunikáció nélkül az asztrálba, nem volt hova kapcsolódnia.
Majd Bostonban megcsinálom úgyis, csak fekák lesznek, ijesztőek és színesek, Gyulát akarom a vokoderrel, Sugi meg addig mint az X-faktor győztese a mainstream csillogás helyett úgyis a szívből szóló vadulást választja majd.. :)
Hát ingyenes Quimby és Kispál koncerttel!!
Annyira jó, amit ezen együttesek mondanivalóban, muzikalitásban, hogy folyton megújulnak, stb.. nem gúnyolódok inkább, én amúgyis csak véletlen kerültem oda, és most már tudom, hogy nem is az zavar ebben, hogy sokan olyan zenét szeretnek, amit annyira nem tartok nagy számnak, hanem azt, hogy iszonyatos tömeg gyűlik ilyenkor össze, akiket egyáltalán nem érdekel a zene, nem érdekel a koncert, csak mennek, amerre a nyüzsgés van. Azok az emberek idegesítenek, akik ha Quimby koncertről van szó, akkor azonnal ugranak, de ha már ott vannak, akkor leülnek háttal, és söröznek végig. Az, hogy valaki ezt szereti, és ugrál rá, az oké, ennyit kénytelen voltam valahogy már feldolgozni.. :)
Amúgy a bin-jipet akartam meghallgatni, Harcsa Vera és Kaltenecker együttállása miatt kíváncsivá tett a dolog, és egész jó is volt tényleg, meg mert Rod úgy küldte a linket, hogy nézd, Harcsa Vera megcsinálta az SF-et, ugyanaz a felállás, stb..
Egy dologban jobb a bin-jip mint az SF, az pedig az énekesnő színpadi mozgása, de nem kívánnám hogy Sugi hasonlóan affektálós legyen, mert attól kiVera a víz.. :) Nem szólt jól a dob alapról, de ez mondjuk tudom, h nehéz, a nord wave hangjai szintén elég gagyik, nem tudom mi értelme van egy ilyen sampler-szintinek, több mint félmilláért, ha egyszer a húszéves akaimnak szebb a hangja, a kurzról nem is beszélve? A számok érdekesen ötvözik a Kaltenecker féle melankolikus eurojazz riffjeit a Stlyus Rmx alapjaival, de nem elég jók, mármint semmit nem jegyeztem meg belőle, és ez főleg az énektémák felelőssége, persze nem muszáj populárisnak lenni, erre ezt is lehet mondani, de akkor meg milyenek vagyunk?
Mert Kaltenecker elsősorban zenész, méghozzá nem is akármilyen, rajta nőttem fel a keresztúri jazz-presszó kéthetente aktuális koncertjein, de felállítani egy szinti mögé egy bőrkabátban felesleges, mert mondanám viccesen hogy azt még én is el tudnám játszani, de mi a szintijátéknak ennél egy sokkal magasabb dimenziójában mozogtunk már, főleg, ha Gyula öcsi is belelendült. Meg amúgy a zongorán is, de ez nem tartozik ide.. :)
És itt jön be a fő probléma, hogy ha elektronikus a hangszerelés, akkor a zenészek nem tudnak mit kezdeni magukkal, csak játszogatják az előre kitalált témákat, de nem jön létre a kommunikáció, a dobos nem tud változtatni az előre lementett loopon, a basszus eleve gépről megy, a szintihangszín meg szintén véges lehetőséget kínál, vagy azt választod, hogy rohadt jó hangszerelést csinálsz, mondjuk mint a neo, hogy szóljon nagyot, és akkor hagyod a francba a zenélést, vagy inkább zenélni akarsz, de akkor meg rájössz, hogy inkább visszatérsz az akusztikusra, mert az igazi hangszereken kifejezőbben lehet játszani. Szóval ez az igazi Nagy Dilemma! :)
De nem is ez a fő kérdés, ha a közönség felé nézzük a dolgot. Nézegettem, hogy kik álltak meg hallgatni a koncertet, (és egyébként itt sem táncolt ám senki, pedig végig olyan dobok mentek, hogy lehetett volna), és arra jutottam, hogy valahogy a zene egyszerűen felerősíti a zenészek egyéniségét, vagy annak egy aspektusát, és az lesz az, ami odavonzza a megfelelő közönséget. A Quimbynél két aspektus találkozik, amennyire ismerem a dalaikat, van egy kis álmodozós, gyerekmesés ártatlan világ, ami egyik pillanatról a másikra átvált egy ordibátorba kiabáló rekedt hangú kocsmatöltelékre. Szóval gyermekágy és kocsma, ez a kombináció, és akiknek ez a világuk, azokat bevonzza. Mondhatni akik még nem nőttek fel, de már a kocsmában ülnek.. :)
Vagy itt volt az ElevenHold is, amelynek sok egykori rajongóját van szerencsém ismerni, számomra a szövegek kilencven százaléka megfejthetetlen, magas, pedig nem vagyok ám hülyegyerek, van a polcomon Nietzsche is németül. De mégis, bizonyos embereknek az pont az, vagy hát az volt. És nem azért szerették azt a zenekart se, mert jók a gitárriffek, hanem mert pont azt sugározta, amik ők.
A Bin-Jipnél azt éreztem, hogy itt négy szofisztikált, de gátlásos ember van a színpadon, akik részben a zene bonyolultsága mögé bújnak. Ezt most írom le elsőként, de azt hiszem találó leírás azokra a jazz-zenészekre, akik igazán nem találják el soha a helyes utat. Tehát mondhatni az összes magyarra majdnem. De pont azt is, hogy az ő kifinomult gátlásosságuk volt az, ami tetszett a közönségnek! Pont ebben találták meg magukat, pont ilyenek voltak ők is, műveltek, okosak, kifinomultak, de félénkek, és gátlásosak tele pajzsokkal és komplett érzelmi rakétavédelmi rendszerekkel. Mert szépen, jó hangszínen énekel Harcsa Veronika, de végig nem tudsz szabadulni attól az érzéstől, hogy ez egy felvett póz. Minden, a beszédhang is affektál, ahogy mozog, ahogy mosolyog, minden. És hogy ez olyan mélyen kapcsolódik a személyiségéhez, hogy gyakorlatilag már leválaszthatatlan. És persze jó a végeredmény, megvan benne az előadóművészet minden kelléke, csak nem nyílt.
Sugival hasonlítgattam össze, aki szegény épp a városligeti sörsátorban élvezkedett, de Sugi ide sok. Az ő nyílt kommunikációját itt kevesen viselik, vagy itt van Gyula is a színpadon a jégeralsóban reppelt kínai dumájával. Egyszerűen sok, ő is sok, mert olyan mélységében vetkőzik le, ami ijesztő annak, aki nem csinál semmi ilyesmit. Én meg gonoszabb vagyok és mélyebb, szintén nehéz eset. :)
Csak egy kicsit szabad vetkőzni, a közönség mindig csak egy picit akar többet látni a színpadon, mint ahol ő tart, apró lépéseket előre.
És persze nem voltunk mi sem tökéletesek, de azért az elismeretlenség bántott mindig is, főleg a közelállóktól, hogy valahogy nem értette szinte senki, hogy az SF mennyire jó. De most már értem, hogy azért volt ez, mert a nagy részét egyszerűen nem is hallották, elszállt kommunikáció nélkül az asztrálba, nem volt hova kapcsolódnia.
Majd Bostonban megcsinálom úgyis, csak fekák lesznek, ijesztőek és színesek, Gyulát akarom a vokoderrel, Sugi meg addig mint az X-faktor győztese a mainstream csillogás helyett úgyis a szívből szóló vadulást választja majd.. :)
2010. május 28., péntek
X
Megkockáztatom, hogy mindhárom leányzó továbbjutott a héten, remélhetőleg most már a tábor következik, igazi zenetábor, mindenféle izgalmakkal. Kivel kell szexelni, kivel nem, csupa nehéz kérdés a sztárok életében.. :)
Szóval örülök, bár a zsűritagok hallatán azért elgondolkodtam, Nagy Feró? Ő mint énekes, vagy mint zenész, vagy mint sztár?
Ákos? ő mondjuk mint szövegíró meg sztár vállalható, Geszti max. mint szövegíró és menedzser, Falusi Mariann meg tegyük fel, hogy mint énekesnő, (itt az poszt-padödő korszakára gondolok) de azért énekesnőként ő sem volt egyáltalán sikeres, csak mint vicces bohóc. Zenészek, énekesek nem? Vagy nincsenek is?
A műsor célja, hogy szeretné kinevelni az első magyar világsztárt. Hát egyrészt jobb lenne, ha ezek az emberek nem segítenének a nevelésben, de másrészt meg miért egyből világsztárt akarunk nevelni? Ez olyan tipikusan magyaros mentalitás, a kicsinységi komplexus csúcsa. Kezdjük azzal, hogy például írjunk először egy jó számot. Egy olyat, amit mondjuk játszik külföld, egyszerűen azért, mert tetszik neki. Nem Presser Pici, nem Rakonczai, nem valami pár éve menő stílus/zenekar klónozása, hanem saját, eredeti, 2010-es, jó számot. Nem kell bonyolultat, legyen populáris, egyszerű, de jó. Mert eddig ez még nem sikerült magyar embernek. És már világsztárt akarunk. A románoknak például már sikerült a Dragostea din tei? vagy mi volt a címe, érted román nyelven ment egy világsláger, hát erre sem adtunk volna egy lyukas garast, hogy előfordulhat, aztán mégis.
Egyszerűen egyáltalán nem értjük, mitől lesz jó valami, és az egyetlen dolog, ami működőnek tűnik, hogy koppintunk. Szóval ilyen emberek ne legyenek már mentorok. Más kérdés, ha a magyar valóságra, popéletre akarjuk felkészíteni a delikvenseket, akkor bátran, de hát elvileg nem, mert az már úgyis tele van a magukfajtával.
Mindenesetre örülök, izgulok, a legjobb az lenne, hogy mindenki a tévéig is eljut, és ott lehetne hármasban illetvehát ötösben énekelni a Valamit, egyszál könnyfakasztó zongorával.. :)
Szóval örülök, bár a zsűritagok hallatán azért elgondolkodtam, Nagy Feró? Ő mint énekes, vagy mint zenész, vagy mint sztár?
Ákos? ő mondjuk mint szövegíró meg sztár vállalható, Geszti max. mint szövegíró és menedzser, Falusi Mariann meg tegyük fel, hogy mint énekesnő, (itt az poszt-padödő korszakára gondolok) de azért énekesnőként ő sem volt egyáltalán sikeres, csak mint vicces bohóc. Zenészek, énekesek nem? Vagy nincsenek is?
A műsor célja, hogy szeretné kinevelni az első magyar világsztárt. Hát egyrészt jobb lenne, ha ezek az emberek nem segítenének a nevelésben, de másrészt meg miért egyből világsztárt akarunk nevelni? Ez olyan tipikusan magyaros mentalitás, a kicsinységi komplexus csúcsa. Kezdjük azzal, hogy például írjunk először egy jó számot. Egy olyat, amit mondjuk játszik külföld, egyszerűen azért, mert tetszik neki. Nem Presser Pici, nem Rakonczai, nem valami pár éve menő stílus/zenekar klónozása, hanem saját, eredeti, 2010-es, jó számot. Nem kell bonyolultat, legyen populáris, egyszerű, de jó. Mert eddig ez még nem sikerült magyar embernek. És már világsztárt akarunk. A románoknak például már sikerült a Dragostea din tei? vagy mi volt a címe, érted román nyelven ment egy világsláger, hát erre sem adtunk volna egy lyukas garast, hogy előfordulhat, aztán mégis.
Egyszerűen egyáltalán nem értjük, mitől lesz jó valami, és az egyetlen dolog, ami működőnek tűnik, hogy koppintunk. Szóval ilyen emberek ne legyenek már mentorok. Más kérdés, ha a magyar valóságra, popéletre akarjuk felkészíteni a delikvenseket, akkor bátran, de hát elvileg nem, mert az már úgyis tele van a magukfajtával.
Mindenesetre örülök, izgulok, a legjobb az lenne, hogy mindenki a tévéig is eljut, és ott lehetne hármasban illetvehát ötösben énekelni a Valamit, egyszál könnyfakasztó zongorával.. :)
2010. május 27., csütörtök
ösztöndíjak
Hogy van ez? Az ember megpályázik egy húszezer dolláros cuccot, tegyük fel megkapja, és akkor mondhatja azt, hogy bocs, inkább mégse mennék, de a pénzből vennék egy lakást? Mi kerül ennyibe egy suliban?
Az estimated cost egy évre, kolival, full tuitionnel, mindennel ötvenezer körül van egy évre a Berkleen, és MIT-t megjárt volt osztálytársam szerint ez még csak egy közép-magas összeg, van bizony efölött is tandíj. Négyéves képzés átszámítva magyar pénzre a jelenlegi dollár-árfolyamon 45 millió forint? Nekem a mostani óradíjamon ez a pénz húszezer munkaóra, százhatvan órás hónappal több mint tíz év alatt jönne össze, ha semmire nem kellene költeni. Ha adóval, lakással, élettel nézzük, akkor körülbelül negyven év. Elég perverz egy világ ez, vagy inkább, igazságtalan, nem?
Persze Berklees diplomával az óradíj gyorsan a tízszeresére ugrik legalább, hirtelen megtanulok zongorázni, zenét írni, stb. ?
És persze akkor majd az emberek is szeretni fognak.. :)
Az estimated cost egy évre, kolival, full tuitionnel, mindennel ötvenezer körül van egy évre a Berkleen, és MIT-t megjárt volt osztálytársam szerint ez még csak egy közép-magas összeg, van bizony efölött is tandíj. Négyéves képzés átszámítva magyar pénzre a jelenlegi dollár-árfolyamon 45 millió forint? Nekem a mostani óradíjamon ez a pénz húszezer munkaóra, százhatvan órás hónappal több mint tíz év alatt jönne össze, ha semmire nem kellene költeni. Ha adóval, lakással, élettel nézzük, akkor körülbelül negyven év. Elég perverz egy világ ez, vagy inkább, igazságtalan, nem?
Persze Berklees diplomával az óradíj gyorsan a tízszeresére ugrik legalább, hirtelen megtanulok zongorázni, zenét írni, stb. ?
És persze akkor majd az emberek is szeretni fognak.. :)
2010. május 26., szerda
első
Van egy olyan sejtelmem, hogy én vagyok az első magyar zenész, aki lead egy ösztöndíj pályázatot angolul.. :)
2010. május 25., kedd
sunshine people
Vannak ezek az emberek. (Nem, Suginak a név ellenére semmi köze hozzájuk.. :)
Olyanok, mint egy napsütötte délután.
Derűsek, pozitívak, mindig kedvesek. Van egy hanghordozásuk, amikor társaságban beszélnek, kicsit mindent intonálnak. Kínosan figyelnek arra, hogy semmi negatív ne áramoljon tőlük, ne lehessen hozzájuk kötni ilyesmit. Óvatos, de halk kritikus hangon mindig elmondják véleményüket a negatív emberekről, kicsit lesajnálóan, de azért bízva a javulásban.
Mindig jól vannak, ha már annyira rosszul vannak, hogy nem bírják magukat tartani, akkor eltűnnek, nem mutatkoznak.
Ha Veled beszélgetnek, természetesen pozitívak, felszínesen érdeklődőek, lelkesítő vállveregetéseket adnak. Jól érzed magad velük, de nem hiányoznak.
Magukról nem mondanak semmit, igazából őszinte megnyilvánulásra gyakorlatilag képtelenek, bár magukat teljesen őszintének tartják, és másoktól nagyon kényesek a nem őszinte kommunikációra. Igazából soha nem mondanak semmit.
Vajon mitől félnek ennyire?
De azért jó velük, minden társaság kivirul tőlük, a szerencse mindig rájuk mosolyog, igazából gondjuk sosincs, se nekik, se a környezetüknek. Néha úgy sütkéreznénk azon az örökös napsütötte délutánon itt, ahol már hetek óta zuhog az eső, a telefon süket, a múlt szánalmas, a jövő kilátástalan, csak úgy sziszegnek a bazdmegek, doboz cigik és keményebb szeszek, ahol soha semmi nem sikerül úgy igazán, csak a tizennyolc megnyitott ablak mögül kandikál ki egy bostoni háttérkép.. :)
Olyanok, mint egy napsütötte délután.
Derűsek, pozitívak, mindig kedvesek. Van egy hanghordozásuk, amikor társaságban beszélnek, kicsit mindent intonálnak. Kínosan figyelnek arra, hogy semmi negatív ne áramoljon tőlük, ne lehessen hozzájuk kötni ilyesmit. Óvatos, de halk kritikus hangon mindig elmondják véleményüket a negatív emberekről, kicsit lesajnálóan, de azért bízva a javulásban.
Mindig jól vannak, ha már annyira rosszul vannak, hogy nem bírják magukat tartani, akkor eltűnnek, nem mutatkoznak.
Ha Veled beszélgetnek, természetesen pozitívak, felszínesen érdeklődőek, lelkesítő vállveregetéseket adnak. Jól érzed magad velük, de nem hiányoznak.
Magukról nem mondanak semmit, igazából őszinte megnyilvánulásra gyakorlatilag képtelenek, bár magukat teljesen őszintének tartják, és másoktól nagyon kényesek a nem őszinte kommunikációra. Igazából soha nem mondanak semmit.
Vajon mitől félnek ennyire?
De azért jó velük, minden társaság kivirul tőlük, a szerencse mindig rájuk mosolyog, igazából gondjuk sosincs, se nekik, se a környezetüknek. Néha úgy sütkéreznénk azon az örökös napsütötte délutánon itt, ahol már hetek óta zuhog az eső, a telefon süket, a múlt szánalmas, a jövő kilátástalan, csak úgy sziszegnek a bazdmegek, doboz cigik és keményebb szeszek, ahol soha semmi nem sikerül úgy igazán, csak a tizennyolc megnyitott ablak mögül kandikál ki egy bostoni háttérkép.. :)
2010. május 24., hétfő
városok egy mondatban
los angeles: már régóta el kéne mennem a plasztikai sebészhez
san francisco: már régóta egészségesebben kellene táplálkoznom
new york: már régóta sokkal több pénzt kéne keresnem
boston: már régóta el kéne olvasnom azt a könyvet..
san francisco: már régóta egészségesebben kellene táplálkoznom
new york: már régóta sokkal több pénzt kéne keresnem
boston: már régóta el kéne olvasnom azt a könyvet..
2010. május 23., vasárnap
fül, test?
Hát az kell. Mármint, a zenéhez.
Az értelem kevés, hallani kell azt, amit csinálni akarsz.
És ez nem is a szubjektív érzékelés, ez az objektív. A szubjektív érzékelés kinyílik arra, hogy HOGYAN játszol, és jobban hallod térben, időben a hangokat, az objektív hallásnál meg jobban hallod HANGBAN a zenét.
Így aztán nem is lehet olyan zenét hallgatni, amit nem hallunk hangban, vagy legalábbis felesleges, mert csak a szubjektív oldalát fogjuk hallani, és ez nincs összefüggésben annak zenei szerkezetével. Ha csak szubjektíven hallunk, hallgassunk óvodásokat, amint dalokat próbálnak énekelni, mert abban van a legtöbb nyílt szubjektivitás - vagy a srácot az aluljáróban, ahogy gitározik - vagy engem, amint vokálozni próbálok - ezek a teljesen tiszta zenék - minden megfeleléstől, tervtől, korláttól mentes zenei pillanatok.
De nekem van fülem is, nem azt mondom, hogy valami fantasztikusan jó, de azért alakul, és a fül meg hall is. Ez a hallás is fejlődik, és így egyre több zenét hallok meg, most például korai Chick Coreát hallgattam, mert valamelyik buli után véletlenül halkan átugrott a playlist az 1969-es trió lemezéről a Bossa című számra, és félálomban heverészve döbbenten állapítottam meg, hogy HALLOM, hogy ha nem is tudnám kapásból leírni, de megvan, hogy mikor mi történik, melyik hang merre megy.
Hiába tudtam eddig is, hogy milyen akkordok, meg skálák vannak benne, de nem hallottam, és így nem tudtam igazán befogadni.
Methenyt például régóta hallom, és így igazából játszani is tudom, különösebb gond nélkül tudnék beszállni a zenekarába :) de Coreát eddig nem hallottam igazán, csak sejtettem, vagy Paul Bleyt se, de mondjuk Hancockot már majdnem teljesen, és így tovább. A klasszikust is hallom, ezért tudom élvezni is igazán, még Debussy/Ravelt is, utána viszont már csökken a tizenkétfokúság térhódításával a tudomány, egyre kevésbé vagyok képben, nem is hallgatok egyelőre olyan zenéket, de majd ez is biztos fejlődik.
Tök jó dolog, hogy van már mindenkinek fényképezőgépe, mert nagyon fejleszti a vizuális kultúrát az, hogy fotózgatunk, és ugyanez jó lenne a zenével is, hogy mindenki kicsit zenélne néha otthon, vagy énekelne a zuhany alatt, vagy barátokkal, vagy ilyesmi, a tánc meg a ritmus miatt, hogy azt is kezdje mindenki érezni - mert addig az egész rejtve marad, és nagy kár érte, mert az érzékeken keresztül, a fülön, szemen, testen keresztül vezet az út egy nagy része.
Volt valamelyik Astoria parti, Recloose őrület volt nálam, és többen megjegyezték, hogy erre nem lehet táncolni.. Recloosera.. Csak sajnálkoztam, mert ez csak annyit jelent, hogy nincs ritmusérzék, tessék szalszázni meg hiphopozni, meg mittomén, ne csak a primitív rock-ritmusra való hajrázás meg ütemes ugrálás számítson már táncnak, és a kettőnégyes ritmus legyen az egyetlen, ami még értelmezhető. A tánc meg a ritmus úgyis rendbehoz, lebontja a gátlásokat, a görcsöket elsimítja, marad a hullámzás és a tiszta kommunikáció. Meg a jó szex. :)
Az értelem kevés, hallani kell azt, amit csinálni akarsz.
És ez nem is a szubjektív érzékelés, ez az objektív. A szubjektív érzékelés kinyílik arra, hogy HOGYAN játszol, és jobban hallod térben, időben a hangokat, az objektív hallásnál meg jobban hallod HANGBAN a zenét.
Így aztán nem is lehet olyan zenét hallgatni, amit nem hallunk hangban, vagy legalábbis felesleges, mert csak a szubjektív oldalát fogjuk hallani, és ez nincs összefüggésben annak zenei szerkezetével. Ha csak szubjektíven hallunk, hallgassunk óvodásokat, amint dalokat próbálnak énekelni, mert abban van a legtöbb nyílt szubjektivitás - vagy a srácot az aluljáróban, ahogy gitározik - vagy engem, amint vokálozni próbálok - ezek a teljesen tiszta zenék - minden megfeleléstől, tervtől, korláttól mentes zenei pillanatok.
De nekem van fülem is, nem azt mondom, hogy valami fantasztikusan jó, de azért alakul, és a fül meg hall is. Ez a hallás is fejlődik, és így egyre több zenét hallok meg, most például korai Chick Coreát hallgattam, mert valamelyik buli után véletlenül halkan átugrott a playlist az 1969-es trió lemezéről a Bossa című számra, és félálomban heverészve döbbenten állapítottam meg, hogy HALLOM, hogy ha nem is tudnám kapásból leírni, de megvan, hogy mikor mi történik, melyik hang merre megy.
Hiába tudtam eddig is, hogy milyen akkordok, meg skálák vannak benne, de nem hallottam, és így nem tudtam igazán befogadni.
Methenyt például régóta hallom, és így igazából játszani is tudom, különösebb gond nélkül tudnék beszállni a zenekarába :) de Coreát eddig nem hallottam igazán, csak sejtettem, vagy Paul Bleyt se, de mondjuk Hancockot már majdnem teljesen, és így tovább. A klasszikust is hallom, ezért tudom élvezni is igazán, még Debussy/Ravelt is, utána viszont már csökken a tizenkétfokúság térhódításával a tudomány, egyre kevésbé vagyok képben, nem is hallgatok egyelőre olyan zenéket, de majd ez is biztos fejlődik.
Tök jó dolog, hogy van már mindenkinek fényképezőgépe, mert nagyon fejleszti a vizuális kultúrát az, hogy fotózgatunk, és ugyanez jó lenne a zenével is, hogy mindenki kicsit zenélne néha otthon, vagy énekelne a zuhany alatt, vagy barátokkal, vagy ilyesmi, a tánc meg a ritmus miatt, hogy azt is kezdje mindenki érezni - mert addig az egész rejtve marad, és nagy kár érte, mert az érzékeken keresztül, a fülön, szemen, testen keresztül vezet az út egy nagy része.
Volt valamelyik Astoria parti, Recloose őrület volt nálam, és többen megjegyezték, hogy erre nem lehet táncolni.. Recloosera.. Csak sajnálkoztam, mert ez csak annyit jelent, hogy nincs ritmusérzék, tessék szalszázni meg hiphopozni, meg mittomén, ne csak a primitív rock-ritmusra való hajrázás meg ütemes ugrálás számítson már táncnak, és a kettőnégyes ritmus legyen az egyetlen, ami még értelmezhető. A tánc meg a ritmus úgyis rendbehoz, lebontja a gátlásokat, a görcsöket elsimítja, marad a hullámzás és a tiszta kommunikáció. Meg a jó szex. :)
2010. május 22., szombat
alumni
Egy pár ember, aki a Berkleere járt:
Victory Bailey
Gary Burton
Vinnie Colaiuta
Al di Meola
Bill Frisell
John Abercrombie
Petrucci-Portnoy, stb. a Dream Theaterből
Jan Hammer
Roy Hargrove
Keith Jarrett
Quincy Jones
Diana Krall
Joe Lovano
Branford Marsalis
Pat Metheny
Danilo Perez
Kurt Rosenwinkel
Antonio Sanchez
John Scofield
Joe Satriani
Mike Stern
Steve Vai
Sadao Watanabe
Joe Zawinul
http://en.wikipedia.org/wiki/List_of_Berklee_College_of_Music_alumni
Úgy tűnik, a nagy spílerek egyszerűen lemásznak a Berkleere összeszedni a kíséretüket, amikor épp feloszlik egy bandájuk, olyasmi lehet ez, mint a draftolás, és aztán pár év múlva, amikorra már a kíséret lesz híres, akkor azok is.. Stb.
tegnap meg hajnali három körül kezdtünk játszani egy várpalotai fesztiválon, érdekes dolognak tűnt, hogy valakiknek ez lehet a nagy buli, hogy húgyszagú sátrakban partizzanak a Kutya Vacsorájára, nem tudom.. (meg Ránk, persze.. :)
Victory Bailey
Gary Burton
Vinnie Colaiuta
Al di Meola
Bill Frisell
John Abercrombie
Petrucci-Portnoy, stb. a Dream Theaterből
Jan Hammer
Roy Hargrove
Keith Jarrett
Quincy Jones
Diana Krall
Joe Lovano
Branford Marsalis
Pat Metheny
Danilo Perez
Kurt Rosenwinkel
Antonio Sanchez
John Scofield
Joe Satriani
Mike Stern
Steve Vai
Sadao Watanabe
Joe Zawinul
http://en.wikipedia.org/wiki/List_of_Berklee_College_of_Music_alumni
Úgy tűnik, a nagy spílerek egyszerűen lemásznak a Berkleere összeszedni a kíséretüket, amikor épp feloszlik egy bandájuk, olyasmi lehet ez, mint a draftolás, és aztán pár év múlva, amikorra már a kíséret lesz híres, akkor azok is.. Stb.
tegnap meg hajnali három körül kezdtünk játszani egy várpalotai fesztiválon, érdekes dolognak tűnt, hogy valakiknek ez lehet a nagy buli, hogy húgyszagú sátrakban partizzanak a Kutya Vacsorájára, nem tudom.. (meg Ránk, persze.. :)
2010. május 21., péntek
berklee facts
Szóval most a félsoros elfojtott örömujjongások után írok egy kicsit részletesen is arról, hogy mi is a pálya.
Az idő és egyéb zavarok miatt kb. képtelenség volt most teljesen ezzel foglalkozni, s így a szeptemberi kezdés egy őrült base-jumpingnak tűnt, amelyet esetleg túl lehet élni, a következő szeptemberi indulás meg hasonlatos lenne a lépcsőn visszamászáshoz, így maradt köztes döntésnek a januári kezdés, ami csak egy kommersz bungee-zásnak feleltethető meg.
Tehát januári kezdés, így van még félév gyűjteni a nagy rózsaszín malacperselybe, amit majd kihelyezek a Magyar utca árnyékos oldalán.
Pénz ugyanis végtelen mennyiségű kell, még így is, de szerintem annyit pont tudunk szerezni.
Mi is ez a Berklee, akkor kezdjük ott. Ha azt írom, a világ legjobb zeneiskolája, akkor az jól hangzik, de kicsit kétkedősen. Ha azt mondom, olyan, mint a Harvard orvosiban, az MIT műszakiban (egyébként az MIT pont a folyó túlpartján van..), a Yale jogban, akkor is lehet hümmögni. Ez zenészdolog, de amikor az van, hogy mondjuk véletlenül összefutsz Bobby McFerrinnel a folyosón, vagy beülsz egy Metheny workshopra, esetleg a sulikoncerten a legjobbak Marcus Millerrel jammelhetnek, akkor összefut a szál anyádban - elnézést.. :) Szóval persze a közeg, meg a lehetőségek, a sokszínűség zeneileg, emberileg, a pozitív gondolkodás, és az, hogy tényleg semmi mással nem kell foglalkozni, csak a zenével, minden körülmény biztosított, innen már csak rajtad (m) múlik.
Még régebben írtam számokban a suliról, hogy pl. 176 Grammyt nyert eddig.. :) , na most kb. 1000 ember van, akit felvesznek egy évfolyamból, és ennek 5%-a kerül ki Európából, szóval ha azt mondom, hogy Európából benne vagyok az idei top 50-ben, az egy jóleső kis önfényező gondolat, de miért is ne.. :)
Mert ezt is beszéltük, hogy idáig kell elmenni, hogy az ember végre kapjon egy kis pozitív visszajelzést? Végülis én már Berlinben is ezt éreztem, a jam sessionön, hogy itt végre meghallgattak, és az csak hétszáz km-re van, Boston meg 6711-re, bár ez meg Londonban volt amúgyis.
Szóval hogy ezért egyébként mindannyian felelősek vagyunk, akik valaha voltunk közönség - azért, hogy ez a közeg ilyenné vált, mert a zene a közönségért van, és nem lehet elvárni senkitől, hogy végtelen energiával meg lelkesedéssel álljon elő újra meg újra a színpadra, (vagy a kiállítóterembe és egyéb művészeti pódiumokra) és hát persze hogy nem olyan jó, mint a külföldi, és pont azért nem olyan jó, mert nincs meg az a közeg, ahol bátorítást, elfogadást, értékelést, ösztönző kritikát kapna, hanem nem kap semmit, illetve hogy mit kap, azt csak az tudja, aki maga is szokott fellépni. Nincs senkinek végtelen energiája belül, és mindenki aki valamennyire is fenn tud maradni, az végül valahol csalással teszi, elkurvulással, vagy valamilyen más, külső vagy belső torzítással tudja csak túlélni. Vagy külföldön.
Boston. Nem túl sokat tudok még róla, New Englandnek is hívják azt a terepet, elég angolos, de közel van NYC is, háromszázegy kilóméterre, vonattal hatvan dolcsi a jegy, és kész, ott a nyugati civilizáció csúcsa, irányítóközpontja, a posztereken látható amerikai álom. Boston inkább egyetemi város, egyetemi, meg tudásváros, a félmilliós lakosság húsz százaléka egyetemista, New York meg a pénz, reklám, csillogás, de persze már alig várjuk, hogy a klisék helyett valódi tapasztalatból tudjunk észt osztani.. :)
Az biztos, hogy rohadt drága környék, bár Párizsban már ebből kaptunk ízelítőt, hogy milyen az, amikor egy város drága.. Na elvileg ez még annál is, de talán az utcazenélés is jobban fizet.. :)
Télen nagyon hideg van, nyáron nagyon meleg, ahogy azt illik, szóval mint itthon kb.
Nem tudom. Nem voltam még az Usában, de valahol meg már kíváncsi voltam, szóval merjünk nagyok lenni, töltsük meg pukkadásig a malacot, és várakozó tekintettel a repülő ablakán kibámulva figyeljük, ahogy a sok próbatermi óra után jön a fellépés - az élet elkezdődik..
Az idő és egyéb zavarok miatt kb. képtelenség volt most teljesen ezzel foglalkozni, s így a szeptemberi kezdés egy őrült base-jumpingnak tűnt, amelyet esetleg túl lehet élni, a következő szeptemberi indulás meg hasonlatos lenne a lépcsőn visszamászáshoz, így maradt köztes döntésnek a januári kezdés, ami csak egy kommersz bungee-zásnak feleltethető meg.
Tehát januári kezdés, így van még félév gyűjteni a nagy rózsaszín malacperselybe, amit majd kihelyezek a Magyar utca árnyékos oldalán.
Pénz ugyanis végtelen mennyiségű kell, még így is, de szerintem annyit pont tudunk szerezni.
Mi is ez a Berklee, akkor kezdjük ott. Ha azt írom, a világ legjobb zeneiskolája, akkor az jól hangzik, de kicsit kétkedősen. Ha azt mondom, olyan, mint a Harvard orvosiban, az MIT műszakiban (egyébként az MIT pont a folyó túlpartján van..), a Yale jogban, akkor is lehet hümmögni. Ez zenészdolog, de amikor az van, hogy mondjuk véletlenül összefutsz Bobby McFerrinnel a folyosón, vagy beülsz egy Metheny workshopra, esetleg a sulikoncerten a legjobbak Marcus Millerrel jammelhetnek, akkor összefut a szál anyádban - elnézést.. :) Szóval persze a közeg, meg a lehetőségek, a sokszínűség zeneileg, emberileg, a pozitív gondolkodás, és az, hogy tényleg semmi mással nem kell foglalkozni, csak a zenével, minden körülmény biztosított, innen már csak rajtad (m) múlik.
Még régebben írtam számokban a suliról, hogy pl. 176 Grammyt nyert eddig.. :) , na most kb. 1000 ember van, akit felvesznek egy évfolyamból, és ennek 5%-a kerül ki Európából, szóval ha azt mondom, hogy Európából benne vagyok az idei top 50-ben, az egy jóleső kis önfényező gondolat, de miért is ne.. :)
Mert ezt is beszéltük, hogy idáig kell elmenni, hogy az ember végre kapjon egy kis pozitív visszajelzést? Végülis én már Berlinben is ezt éreztem, a jam sessionön, hogy itt végre meghallgattak, és az csak hétszáz km-re van, Boston meg 6711-re, bár ez meg Londonban volt amúgyis.
Szóval hogy ezért egyébként mindannyian felelősek vagyunk, akik valaha voltunk közönség - azért, hogy ez a közeg ilyenné vált, mert a zene a közönségért van, és nem lehet elvárni senkitől, hogy végtelen energiával meg lelkesedéssel álljon elő újra meg újra a színpadra, (vagy a kiállítóterembe és egyéb művészeti pódiumokra) és hát persze hogy nem olyan jó, mint a külföldi, és pont azért nem olyan jó, mert nincs meg az a közeg, ahol bátorítást, elfogadást, értékelést, ösztönző kritikát kapna, hanem nem kap semmit, illetve hogy mit kap, azt csak az tudja, aki maga is szokott fellépni. Nincs senkinek végtelen energiája belül, és mindenki aki valamennyire is fenn tud maradni, az végül valahol csalással teszi, elkurvulással, vagy valamilyen más, külső vagy belső torzítással tudja csak túlélni. Vagy külföldön.
Boston. Nem túl sokat tudok még róla, New Englandnek is hívják azt a terepet, elég angolos, de közel van NYC is, háromszázegy kilóméterre, vonattal hatvan dolcsi a jegy, és kész, ott a nyugati civilizáció csúcsa, irányítóközpontja, a posztereken látható amerikai álom. Boston inkább egyetemi város, egyetemi, meg tudásváros, a félmilliós lakosság húsz százaléka egyetemista, New York meg a pénz, reklám, csillogás, de persze már alig várjuk, hogy a klisék helyett valódi tapasztalatból tudjunk észt osztani.. :)
Az biztos, hogy rohadt drága környék, bár Párizsban már ebből kaptunk ízelítőt, hogy milyen az, amikor egy város drága.. Na elvileg ez még annál is, de talán az utcazenélés is jobban fizet.. :)
Télen nagyon hideg van, nyáron nagyon meleg, ahogy azt illik, szóval mint itthon kb.
Nem tudom. Nem voltam még az Usában, de valahol meg már kíváncsi voltam, szóval merjünk nagyok lenni, töltsük meg pukkadásig a malacot, és várakozó tekintettel a repülő ablakán kibámulva figyeljük, ahogy a sok próbatermi óra után jön a fellépés - az élet elkezdődik..
2010. május 19., szerda
2010. május 18., kedd
vokál híró
énekesi karrieremnek méltó kezdése a petőfi rádió akusztik műsorában egy élő egyórás koncerten Orsi: Ha lemegy a nap c. számában való vokálozás?
2010. május 17., hétfő
talán
ha valami mássá kellene lennem, mint vagyok, legszívesebben zene lennék. Nem hiányozna talán semmi abból, ami most vagyok. Se kezem, se lábam, se ruhám, se tárgyaim, se érzékeim, se emlékeim, se semmim. A vágy talán megmaradna, a vágy valami másra, és abból születnék folyton. Csak egy gondolat, ami folyton zenét sugározna, átlátszóan és tökéletesen.
Talán már nem is vagyok olyan messze..
Talán már nem is vagyok olyan messze..
tudom,tudom
Miért akarunk olyasmit tudni kapcsolatainkban, amit nem mondanak el? Ha az ember nyomoz, beleolvas, mástól megtud, akkor az csak ront a helyzeten, hiába tisztul a kép. Ugyanis csak az számít, amit mi magunk azzal az emberrel kezdeni tudunk, amit a másik ember felénk mutat. Hiába más a valóság, hiába történtek dolgok, amiket eltitkol, akkor is, csak az alapján szabad és kell élni, dönteni, amit nekünk mutat. Mert ha azért döntünk valahogy, mert kiderül valami, akkor még nem fejtettük meg. Nem fejtettük meg, hogy miért akarunk valami olyasmit, ami hazugsághoz és titkolózáshoz és torzításhoz vezet, és akkor újra megtörténik. És hogy minden ilyesmi azért történik, mert valami oka van, mert valami rosszul működik.
És talán ezért is van az, hogy néha oly nehezen veszünk tudomást a valóságról - mert még szeretnénk mi magunk megfejteni, és nem vagyunk kíváncsiak arra, hogy mások az orrunk alá dörgölik azt, beleszólva abba, ami amúgy a mi életünk.
Csak hát néha mások is akarják a mi életünket, őket is tessék megérteni.. :)
És talán ezért is van az, hogy néha oly nehezen veszünk tudomást a valóságról - mert még szeretnénk mi magunk megfejteni, és nem vagyunk kíváncsiak arra, hogy mások az orrunk alá dörgölik azt, beleszólva abba, ami amúgy a mi életünk.
Csak hát néha mások is akarják a mi életünket, őket is tessék megérteni.. :)
2010. május 14., péntek
boldog, boldog..
az ember, aki egy vetítővászon -
annak való, aki nem nézni szereti a filmet, hanem csinálni, na annak való.
úgy nézett ki az a nő, mint egy lehányt kilóméterkő
Sugiról eddig is tudható volt, hogy remek énekes, de most azt is kijelentem, hogy remek előadóvá is cseperedett. Éljenek a sors acélozó megpróbáltatásai, a kékszemű kilencesek, minden borzasztó koncertünk a rómer-háztól a mániáig, értelmet nyertetek!
ez volt a hivatalos szülinapom, a nemhivatalos vészesen közeledik, sehol se tartunk még, több dalban is rosszul van beállítva a kompresszor, így nem lehet!! Inkább nem is lesz semmi, nézünk vicces videókat, meg valaki beteszi a hiphopboyzt. ok?
Amúgy mit akartok tőlem? Néha ez a kérdés felmerül bennem, itt-ott, amott.
utóirat1: ha még jövőre is mantra porno koncert lesz a szülinapomon, akkor bevonulok valami tibeti kolostorba.
utóirat2:
Szegeden ne egyetek gyrost.
annak való, aki nem nézni szereti a filmet, hanem csinálni, na annak való.
úgy nézett ki az a nő, mint egy lehányt kilóméterkő
Sugiról eddig is tudható volt, hogy remek énekes, de most azt is kijelentem, hogy remek előadóvá is cseperedett. Éljenek a sors acélozó megpróbáltatásai, a kékszemű kilencesek, minden borzasztó koncertünk a rómer-háztól a mániáig, értelmet nyertetek!
ez volt a hivatalos szülinapom, a nemhivatalos vészesen közeledik, sehol se tartunk még, több dalban is rosszul van beállítva a kompresszor, így nem lehet!! Inkább nem is lesz semmi, nézünk vicces videókat, meg valaki beteszi a hiphopboyzt. ok?
Amúgy mit akartok tőlem? Néha ez a kérdés felmerül bennem, itt-ott, amott.
utóirat1: ha még jövőre is mantra porno koncert lesz a szülinapomon, akkor bevonulok valami tibeti kolostorba.
utóirat2:
Szegeden ne egyetek gyrost.
2010. május 13., csütörtök
asztro porno
Ha hinnék az asztrológiában, azt mondanám, a csillagok állása mostanában a hirtelen betegségeknek kedvez, szegény Krisztitől kezdve többen is egyik napról a másikra kórházban találták magukat. Szerencsére az asztrológiában nem, csak az astro-funkban hiszek, és így a sors megkímél az ilyen rettegésektől.
Ma este a létező legrockandrollosabb felállásban szálljuk meg Szegedet, a MantraPorno szülinapi csapásmérő osztaga, és ilyenkor lehet megérteni igazán, miről is szól a turné, meg ez az egész rnr őrület. Hú, súlyos..
Ma este a létező legrockandrollosabb felállásban szálljuk meg Szegedet, a MantraPorno szülinapi csapásmérő osztaga, és ilyenkor lehet megérteni igazán, miről is szól a turné, meg ez az egész rnr őrület. Hú, súlyos..
2010. május 12., szerda
pause
Szeretnék kérni egy pauze gombot valahova, egy olyant, ami pár napra kivisz valahova a bécsi erdőbe telefon nélkül (ami úgysincs már), csak én, meg a létezés, esetleg valami hordazható rudasfürdő még elfér.
Egy átlagos keddi nap, és akkor máris empatikusan simogatjátok tarkómat:
a királylány és a királyfi kávéval telve elégedetten próbálnak csókolózni, de nem férnek egymásba
a második emeleti kerítésen egyensúlyozva nyávog szemembe kedvenc házicicám
a sushi nem teljesen friss
no comment villanyszámla
lemezkiadási ajánlat három dalra egy olasz kiadótól
ingó és ingatlan vagyonom elegendő a berklee egy szemeszterének 25%-hoz (nemsoká indul a facebook gyűjtés :)
egy féldoboz narancsos (igazából csak narancsszín) pall mall mellett oktat a privátszféra királynője
krisztivel 1%-ot fejlődik az aktuális kedvenc home slágerem
"kislányom, tölts már le nekem egy végrendeleti lapot az internetről.."
egy másik féldoboz narancsos pall mall mellett bontakozik ki carlos bronte és celeb napsi karmája, pumpás reginával
felismerik a csendesben a mantra porno billentyűsét!! (egy perces néma tisztelgés)
végül a rakparton sétálva gondolkodom arról, hogy akkor mi is kell nekem?
szóval ez így kicsit túlzás, nem? :)
Egy átlagos keddi nap, és akkor máris empatikusan simogatjátok tarkómat:
a királylány és a királyfi kávéval telve elégedetten próbálnak csókolózni, de nem férnek egymásba
a második emeleti kerítésen egyensúlyozva nyávog szemembe kedvenc házicicám
a sushi nem teljesen friss
no comment villanyszámla
lemezkiadási ajánlat három dalra egy olasz kiadótól
ingó és ingatlan vagyonom elegendő a berklee egy szemeszterének 25%-hoz (nemsoká indul a facebook gyűjtés :)
egy féldoboz narancsos (igazából csak narancsszín) pall mall mellett oktat a privátszféra királynője
krisztivel 1%-ot fejlődik az aktuális kedvenc home slágerem
"kislányom, tölts már le nekem egy végrendeleti lapot az internetről.."
egy másik féldoboz narancsos pall mall mellett bontakozik ki carlos bronte és celeb napsi karmája, pumpás reginával
felismerik a csendesben a mantra porno billentyűsét!! (egy perces néma tisztelgés)
végül a rakparton sétálva gondolkodom arról, hogy akkor mi is kell nekem?
szóval ez így kicsit túlzás, nem? :)
2010. május 10., hétfő
2010. május 8., szombat
2010. május 7., péntek
art
Aki dudás akar lenni, kedvenc mondásom.
Szóval ne is álmodozzon senki a művészetről olyanformán, mint egy kellemes élményről, délutáni sétáról a parkban vagy ilyesmi, csinálni egész más, mint befogadni. Csinálni ott kezdődik, hogy fáj. Valami fáj, nem múlóan, de mivel mindig is fájt, így igazából nem is tűnik fel.
A lelked egy része ugyanis leválóban van, nincs teljesen ott, ahol az egész, ahol a normális embereknek, hanem valahol ott rezeg, a szavaknál, vagy hangoknál, vagy formáknál, képeknél, színeknél. Ebből a rezgésből születik minden alkotás.
Lehet enélkül is alkotni, formailag még jól, okosan, divatosan is - csak hiányozni fog belőle a lélek. És ez egyből érződik.
Szóval, aki művész akar lenni, annak a jótanácsom, tessék kinyílni a fájdalomra, nem tudom azt mondani, hogy nem kell félni, nem fog fájni, mert fog, de az a jó hírem van, hogy a fájdalommal együtt a szeretetre is egyenlőképpen nyílunk majd.
Tessék szerelmesnek, bolondnak, szegénynek és betegnek lenni, és akkor elkezdődik majd minden magától.
Szóval ne is álmodozzon senki a művészetről olyanformán, mint egy kellemes élményről, délutáni sétáról a parkban vagy ilyesmi, csinálni egész más, mint befogadni. Csinálni ott kezdődik, hogy fáj. Valami fáj, nem múlóan, de mivel mindig is fájt, így igazából nem is tűnik fel.
A lelked egy része ugyanis leválóban van, nincs teljesen ott, ahol az egész, ahol a normális embereknek, hanem valahol ott rezeg, a szavaknál, vagy hangoknál, vagy formáknál, képeknél, színeknél. Ebből a rezgésből születik minden alkotás.
Lehet enélkül is alkotni, formailag még jól, okosan, divatosan is - csak hiányozni fog belőle a lélek. És ez egyből érződik.
Szóval, aki művész akar lenni, annak a jótanácsom, tessék kinyílni a fájdalomra, nem tudom azt mondani, hogy nem kell félni, nem fog fájni, mert fog, de az a jó hírem van, hogy a fájdalommal együtt a szeretetre is egyenlőképpen nyílunk majd.
Tessék szerelmesnek, bolondnak, szegénynek és betegnek lenni, és akkor elkezdődik majd minden magától.
2010. május 5., szerda
myspace
Na beindult az új myspace-em, őrült addolás, kommentelés, stb. Spyder...!! :)
Tulajdonképpen diplomáciáról van itt szó - kapcsolatépítés, fenntartás. Ki az, akinek megéri szívességet tenni, aki előre visz, ki rabolja feleslegesen az idődet, stb. Kinek merj már írni, és így tovább. Pár nap alatt kiadók, remixerek, közben akiknek meg én is írok, szóval nehéz jól eltalálni, hogy hol hány megjelenés, az elején menjek bele mindenbe, vagy ne, stb.
Közben Évi nyert egy laptopot egy olyan dallal, amit 15 perc alatt készítettünk el, lassan most már én is kaphatnék sok pénzt a dalaimért, nem? :)
Tulajdonképpen diplomáciáról van itt szó - kapcsolatépítés, fenntartás. Ki az, akinek megéri szívességet tenni, aki előre visz, ki rabolja feleslegesen az idődet, stb. Kinek merj már írni, és így tovább. Pár nap alatt kiadók, remixerek, közben akiknek meg én is írok, szóval nehéz jól eltalálni, hogy hol hány megjelenés, az elején menjek bele mindenbe, vagy ne, stb.
Közben Évi nyert egy laptopot egy olyan dallal, amit 15 perc alatt készítettünk el, lassan most már én is kaphatnék sok pénzt a dalaimért, nem? :)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)