art

Aki dudás akar lenni, kedvenc mondásom.

Szóval ne is álmodozzon senki a művészetről olyanformán, mint egy kellemes élményről, délutáni sétáról a parkban vagy ilyesmi, csinálni egész más, mint befogadni. Csinálni ott kezdődik, hogy fáj. Valami fáj, nem múlóan, de mivel mindig is fájt, így igazából nem is tűnik fel.
A lelked egy része ugyanis leválóban van, nincs teljesen ott, ahol az egész, ahol a normális embereknek, hanem valahol ott rezeg, a szavaknál, vagy hangoknál, vagy formáknál, képeknél, színeknél. Ebből a rezgésből születik minden alkotás.
Lehet enélkül is alkotni, formailag még jól, okosan, divatosan is - csak hiányozni fog belőle a lélek. És ez egyből érződik.

Szóval, aki művész akar lenni, annak a jótanácsom, tessék kinyílni a fájdalomra, nem tudom azt mondani, hogy nem kell félni, nem fog fájni, mert fog, de az a jó hírem van, hogy a fájdalommal együtt a szeretetre is egyenlőképpen nyílunk majd.
Tessék szerelmesnek, bolondnak, szegénynek és betegnek lenni, és akkor elkezdődik majd minden magától.