fül, test?

Hát az kell. Mármint, a zenéhez.

Az értelem kevés, hallani kell azt, amit csinálni akarsz.

És ez nem is a szubjektív érzékelés, ez az objektív. A szubjektív érzékelés kinyílik arra, hogy HOGYAN játszol, és jobban hallod térben, időben a hangokat, az objektív hallásnál meg jobban hallod HANGBAN a zenét.

Így aztán nem is lehet olyan zenét hallgatni, amit nem hallunk hangban, vagy legalábbis felesleges, mert csak a szubjektív oldalát fogjuk hallani, és ez nincs összefüggésben annak zenei szerkezetével. Ha csak szubjektíven hallunk, hallgassunk óvodásokat, amint dalokat próbálnak énekelni, mert abban van a legtöbb nyílt szubjektivitás - vagy a srácot az aluljáróban, ahogy gitározik - vagy engem, amint vokálozni próbálok - ezek a teljesen tiszta zenék - minden megfeleléstől, tervtől, korláttól mentes zenei pillanatok.

De nekem van fülem is, nem azt mondom, hogy valami fantasztikusan jó, de azért alakul, és a fül meg hall is. Ez a hallás is fejlődik, és így egyre több zenét hallok meg, most például korai Chick Coreát hallgattam, mert valamelyik buli után véletlenül halkan átugrott a playlist az 1969-es trió lemezéről a Bossa című számra, és félálomban heverészve döbbenten állapítottam meg, hogy HALLOM, hogy ha nem is tudnám kapásból leírni, de megvan, hogy mikor mi történik, melyik hang merre megy.

Hiába tudtam eddig is, hogy milyen akkordok, meg skálák vannak benne, de nem hallottam, és így nem tudtam igazán befogadni.
Methenyt például régóta hallom, és így igazából játszani is tudom, különösebb gond nélkül tudnék beszállni a zenekarába :) de Coreát eddig nem hallottam igazán, csak sejtettem, vagy Paul Bleyt se, de mondjuk Hancockot már majdnem teljesen, és így tovább. A klasszikust is hallom, ezért tudom élvezni is igazán, még Debussy/Ravelt is, utána viszont már csökken a tizenkétfokúság térhódításával a tudomány, egyre kevésbé vagyok képben, nem is hallgatok egyelőre olyan zenéket, de majd ez is biztos fejlődik.

Tök jó dolog, hogy van már mindenkinek fényképezőgépe, mert nagyon fejleszti a vizuális kultúrát az, hogy fotózgatunk, és ugyanez jó lenne a zenével is, hogy mindenki kicsit zenélne néha otthon, vagy énekelne a zuhany alatt, vagy barátokkal, vagy ilyesmi, a tánc meg a ritmus miatt, hogy azt is kezdje mindenki érezni - mert addig az egész rejtve marad, és nagy kár érte, mert az érzékeken keresztül, a fülön, szemen, testen keresztül vezet az út egy nagy része.

Volt valamelyik Astoria parti, Recloose őrület volt nálam, és többen megjegyezték, hogy erre nem lehet táncolni.. Recloosera.. Csak sajnálkoztam, mert ez csak annyit jelent, hogy nincs ritmusérzék, tessék szalszázni meg hiphopozni, meg mittomén, ne csak a primitív rock-ritmusra való hajrázás meg ütemes ugrálás számítson már táncnak, és a kettőnégyes ritmus legyen az egyetlen, ami még értelmezhető. A tánc meg a ritmus úgyis rendbehoz, lebontja a gátlásokat, a görcsöket elsimítja, marad a hullámzás és a tiszta kommunikáció. Meg a jó szex. :)