üü

megfigyelésem van öcsipókok, figyuka.

Biztos ismeritek azt az érzést, hogy találkoztok egy emberrel, és úgy érzitek, hogy bár nagyon sok idő eltelt, ez az illető még ugyanott tart, ugyanazokat a dolgokat csinálja, ugyanúgy gondolkodik, ugyanaz lesz a közös témátok stb. Az élet így jelzi, hogy ez az ember már a múltad része, nem kell erőltetni. Akik a jövő részei, azok mindig valahogy izgalmasnak, mozgalmasnak tűnnek, mindig mást, újat hoznak. Amint valahol az ember kezdi ugyanazt érezni mindig, ott lassan it's time to change. Pedig közben meg végülis mindenki nagyjából ugyanolyan mindig, de mégis, annyira sokfélének tud tűnni attól függően, hogy épp merre járunk.
Persze azért van aki tényleg változik, és az osztálytalálkozóra vörösen jön, pedig mindig is barna volt, vagy hirtelen pált fordul a damaszkuszi úton és ez százezerből egy vagy egyse.

És aztán ott van az is, hogy lehet valaki még mindig ugyanott tart, ugyanazokat csinálja és gondolkodik, de mégis izgalmasnak, mozgalmasnak tűnik az élete. Ez meg azért lehet, mert szeretjük.