Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
skip to main |
skip to sidebar
mottó
"Ha úgy érzed, hogy az életed olyan, mint a kötéltánc, hogy bármelyik pillanatban leeshetsz egy rossz lépéssel, az azt jelenti, hogy ráléptél az utadra.." - by Sugi pszichológusa :)
Kapcsolatok
Blogarchívum
-
►
2010
(185)
- ► szeptember (7)
Hetekig tudnék mesélni, hogy ez milyen érzés. De kicsit mindig úgy gondoltam erre, mint a saját hibámra... mint a legalattomosabb bűn önmagam ellen - olyat szeretni, aki visszaél ezzel.
VálaszTörlésEz mindig kétszemélyes, nem lehet a felelősséget teljes egészében a másikra ruházni.
Azt lehet kinyírni, aki hagyja.
Kérdés, hogy miért?
És ha ilyen szempontból nézed, a másik csak megadja azt, amire (nem a tudatos, hanem a tudat alatti szinten!) vágyik az illető.
Nyilván nem minden esetre ráhúzható ez, de azért érdemes elgondolkodni azon, hogy az adott esetben mennyire van így...
dehát a szeretet nem tud válogatni. nem tud azért nem szeretni, mert bántják. Ha valamiért úgy ítéli meg, hogy el kell távolodnia, akkor is ugyanúgy fog szeretni, csak távolabbról, és nem érezni annyira.
VálaszTörlésDe látom itt egy specialistája jelentkezett a témának. :)
Amit mondasz, az nem így van. Vagy inkább úgy fogalmaznék, hogy lehet másképpen is. Sőt. És ezen magam is meglepődtem, mert alapvetően én is ezt gondoltam, meg hogy az ilyen dolgok teljesen soha nem múlnak el... De nemrég találkoztam valakivel, akibe bele voltam esve még amikor utoljára láttam, és azt gondoltam, nagyon erős lelki kötelék van köztünk. De szó szerint, ahogy mondod, úgy ítéltem meg, hogy el kell távolodnom. És ezt meg lehet csinálni, csak épp fontos, hogy az embernek fontosabbak legyenek bizonyos dolgok a szerelemnél. Önbecsülés, tisztelet, ilyesmi dolgok. Addig van baj, amíg ezek nem tudnak fontosabbak lenni.
VálaszTörlésA másik részről pedig az a szar ebben, hogy addig nem lehet igazán felfogni, hogy mit teszel a másikkal, amíg valaki meg nem teszi veled. Onnantól fogod csak tudni, hogy mekkora kárt tudsz tenni a másikban. Mármint, nem Te, meg úgy hiszem, én sem csináltam ilyet, de azóta hétszentség, hogy soha nem is fogok.
Amúgy nem tudom, lehet, hogy ez is egy modern kori civilizációs betegség, mindenesetre mostanában elég sok pasiról, nőről hallok innen-onnan, akikből úgy tűnik, mintha teljes mértékben hiányozna az érzelmi intelligencia. Nem csak huszonévesen, jócskán felnőttként is. Ezzel meg nem tudom, lehet-e bármit is kezdeni, most már én is csak azt szoktam tanácsolni, hogy jobb is, ha elkúrták azt a kapcsolatot, mert hosszútávon nem érdemes szeretni egy ilyen embert. Nem azért, mert nem érdemli meg, hanem mert még csak nem is tudja felfogni és értékelni azt, amit kap. És semmiképp sem éri meg magunkat feleslegesen erre áldozni. Erősnek kell lenni, és továbblépni.
Egy barátnőm pont most tette meg ezt a kurva nehéz lépést egy nagyon szoros kötődés után, és én nagyon büszke vagyok rá.
én nem szerelemről beszéltem, hanem szeretetről.
VálaszTörlés