meglepetés e költemény

Igen rég jártam erre és talán mindennek megvan az oka, de a mai nap valamilyen szinten mégiscsak más. Ezt te is jól tudod! :) Olyan sok minden nem történt mostanában inkább egy felszín alatti átrendeződés ami nem annyira látványos meg élménygazdag de azért mégis fontos. Itt vagyunk Berlinben, esik az eső és nyolc fok van, ez itt május közepe, bár volt már füllesztő meleg is, kelnek a virágok az erkélyen, néha egy cicáról álmodozunk, néha a művészlét kérdéseit boncolgatjuk vagy sushitól megtömöttem imbolygunk hazafelé a Pappelallén. Alkotni igazán nagy dolog és pont azért nincs igazán megtisztelve, mert oly kevesen tudják egyáltalán, mi is az. Merthogy az életben van egy óriási szakadék a belső elképzelés és a megvalósítás között, és belül hiába minden pontos és tökéletes, amint a kezeddel kellene azt megformálni, csak egy rút utánzat marad, amitől sírásra görbül a szád. Eszközeink silányak és kezdetlegesek ahhoz hogy igazán kifejezzék azt, amit érzünk. Épp ezért kell tisztelni mindent, ami ezt a hatalmas szakadékot így, vagy úgy de áthidalta. Hogy milyen volt a tavalyi év? Nagyon sokféle. Egy éve lakom itt a kissé dohos Mühlenstrassén és ez most nem tűnik annyinak. Néha vannak itt hetek, amik egy hónapnak tűnnek, de most 2012 óta talán visszájára fordult kicsit, elrepülnek a hetek és nicsak, már május van. Berlin tud olyan lenni, hogy folyton valami van, hihetetlen, hogy valami még aznap történt, olyan mintha egy hete lett volna, néha meg teljesen üres az egész, és mindenki visszavonul a csigaházba. Szóval egy év alatt a szoba lassan forog körbe, a lakók cserélődnek, most Klimt vágyakozó női néznek velem szembe minden hónapban. Várjuk a napsütést, és hogy idén talán nem marad el a nyár. A zene meg, nem tudom, most kicsit pihent, ki kell néha találni, hogy mi legyen a zene az ember életében. Mindig más, néha majdnem hogy semmi. Néha meg csak az marad. üdvözöl minden nyájas olvasót az (immáron világoskék) kanapé mostanában kicsit lustácska szerzője! Még találkozunk!

Adys

Véletlenül belekerültem egy olyan projektbe, ami említésre méltó. Ady Léda verseinek egy kétnyelvű színrevitele vagy inkább egyfajta kibővített felolvasóestje lesz ez, zenével és vetítéssel.
Érdekes dolog így az érettségi után ennyi évvel újra elolvasni ezeket a verseket úgy, hogy most már az embernek van fogalma arról , mit is jelenthetnek. És az is vicces, milyen párhuzam van az akkor Párizs, és a mostani Berlin között. Két hónap múlva lesz a bemutató és ha minden jól megy csinálunk egy kiadványt is belőle, talán egyszer otthon is lesz majd.
Mennyire más volt a költészet akkor! Olyasmi lehetett mint manapság a blogok, vagy nem is tudom. Volt még ilyen, hogy valaki leír egy kötetnyi verset és ez úgy mindenkit akár érdekelhetett is, sőt ezzel be lehetett kerülni a történelembe, és meg lettél tanítva minden kis középiskolás gyereknek. És ez, azt hiszem jó volt. Bár a hasonlók, ha más utakon is, de végül ma is célba érnek.

structures from silence

távoli fények, alkonyat utáni órák
keresztülnézek a tó felett
a hegyoldal csúszik a völgybe
mellettem (kicsit mögöttem) egy csendes barát

elszáll fölöttem a nagy bagoly
leplek lassú hullámzása
tarkómat fújó hűvös szellők

lassított felvételen szárnycsapások
a nap ahogy fújtat, növekszik és csökken
csempén húzom végig kezem

hajóm orrában lámpás
a partról siklunk a vízre lassan
kavarog a köd lomha virágokban

narancsszín derengés
zárt ajtók mögött lassan felizzó kábelek

betakar egy hatalmas levél
halkan gurulnak róla a cseppek
alatta lassan elnyom az álom
ágyam ring mint egy lassú, lassú dal
együtt szuszogok a világ puha, belső oldalával

wg

van annak egy diszkrét bája, amikor két magyar castingol németeket a berlini lakásába. 130 emailt kaptunk egy hét alatt (de nem volt végig kinn) a szobánk iránt érdeklődőktől. Szóval ennyit a kereslet-kínálat egyensúlyáról és arról hogy mennyire is vagyunk menő helyen :)

udk

tanári pályám eddig csúcs kihívása. felkészíteni egy tíz éve nem zongorázott franciát az udk klasszikus zongora felvételire, ami négy hónap múlva lesz. Ha őt felveszik, akkor én meg jelentkezem tanárnak.. :)

ha van na

Vannak dolgok, meg emberek, amelyek vita, megfontolás, vagy döntés tárgyai, mások esetében azonban ilyesmiről szó sincs. Egyszerűen vannak, mert vannak, a gondolatok, érzések, racionalitás vagy irracionalitás ellenére is.

energy

Minden valahogy az energiaszintektől függ, és onnan lehet tudni hogy éppen felfelé tartasz, hogy mindenki, értsd MINDENKI megtalál, évek óta elfelejtett spanok írnak rád, és persze akarnak valamit, valami apróságot legtöbbször, milyen fura. Egy számkezdeményt amit öt éve írtam, egy pedált, amit három éve eladtam, vagy csak egy szállást, vagy csak mi van velem, stb. Hirtelen mindenkinek lesz egy ismerőse aki zongorázni akar. Annyira össze vagyunk kötve valahogy a látható világ alatt.

3 valami

a szakma és az élet különválasztása igazából lehetetlen sőt szükségtelen is, sőt az ellenkezője volna szükséges. Főleg ha művészetről van szó, jelentsen e szó bármit is. Az igazán szép és értékes és maradandó pillanatokat nem lehet siettetni vagy kipréselni és ezért nincs is igazán értelme a művészet-iparnak, mert nem iparosítható, sokszorosítható, igazából megrendelésre el sem készíthető. Vannak dolgok, amik érnek, amik megtörténnek, találkozások, érzelmek ébrednek és az ember az egyetlen dolgot tegye amit tehet, próbálja megörökíteni, megcsinálni, formába önteni.

Tulajdonképpen minden egyes embernek megvan a szerepe az életben és az univerzumban, mert mindannyian egy másik oldala és variációja vagyunk ugyanannak és így igazán hibát csak akkor követünk el, ha nem vállaljuk el a sorsunkat, a szerepet, nem teljesítjük be azt, amit be kell és ez nem mindig dicső, van akinek a szerepe a gonosz náci főhadnagy, de az a lényeg hogy neki azt kell eljátszania és akkor hibázik, ha nem teszi. A szerepek változhatnak, sőt mi magunk is változtathatunk rajtuk, de végsősoron mindig kívül áll rajtunk és a tudatunkon, fel kell írni egy cetlire és bedobni az univerzumba.

Bizonyos emberek egy kicsit kívül hordják saját magukat. Nincs teljesen egy határozott határuk, nem érnek véget egyből pár centire a bőrüktől mint a rendes emberek, hanem kiterjedtebbek és észrevétlenül hatnak a környezetükre. Van aki él vele, de olyan is van, aki visszaél. Csalóka az egész.
Mindig azzal van a gond ha az ember bizalmába fogad valakit vagy mert bizalmába fogadja vagy mert eleve közel van hozzá, és amikor ezek az emberek élnek vissza a helyzettel vagy állítanak csapdákat, vagy csak egyszerűen észre sem veszik a saját lényük hatását, akkor nagyon nehéz, mert a pajzsokat már leeresztetted, közel engedted, és közben meg mégsem teljesen jó.

kedvencek tavalyról és mi lesz idén

kezd visszatérni az ihletem és ez pont jókor, mert jövő héten stúdiózni fogunk, olyan hatalmas dilemmákkal küzdöttem, minthogy Brauner VMX vagy Neumann U87 mikrofonnal vegyünk fel, ez olyasmi jellegű probléma minthogy Ferrari vagy Lamborghini.
Közben kezd kialakulni a következő lemezem irányvonala is, mármint a következő után következőé, mert a következő az nagyjából már szintén kész van, de még ugye az előzőhöz keresek épp kiadót. Szóval lesz benne egy jó adag Thundercat-féle jazzes dalírás, funkos lesz mint Recloose, egykis szinti és effekt mint Opolopo, stb.stb.
Az elmúlt tíz évben valahogy tagoltabb lett a zene, hirtelenebbek a váltások. LTJ Bukemnek az a jazzes duplacédéje az egyik kedvenc oldschool cuccom és az még olyan kis kedvesen szép és úgy lassan épülnek a dolgok egymásra meg folynak ki, de ma már ez nagyon lassú lenne és húsz másodperc után valami teljesen váratlan kellene bele hogy az emberek ingerigényét kielégítse. Folyamatosan változik a hallásunk is a zenéktől, és emiatt folyamatosan változnak a zenéink is.
Meg ott van még Shed, meg Roman Flügel, meg ez a rakás techno artist, és amit ők csinálnak az is nagyon jó, csak a techno meg a jazz valahogy egymásnak gyökeres ellentéte és így választani kell azért.
Ott van pl. SBTRKT és Machinedrum, ők pl. klasszikus all-round elektronikus producerek szóval hogy nem egy stílust követnek, de nagyon jellegzetes a stílusuk, de közben meg egyrészt nagyon flexibilis és rengetegféle zenére ráhúzható, másrészt meg friss, és tele van váratlan megoldásokkal.
Iszonyú sokat meditáltam tavaly Steve Roach - looking for safety c. félórás számára de az egész dupla album irtó jó ambient zene, Dreamtime return a címe, klasszikus nyolcvanas évek sound és nagyon-nagyon finom témák és hangulatok, persze Roachnak van vagy kétszáz lemeze vagy nem tudom mennyi de sok.
Jazzt alig hallgattam, talán Thundercat minősül annak, de az sem igazán. Azonban volt a már nagy klasszikusnak számító Daniel Paul (Nightshift), akinek intelligens érzelmei mindig lekötnek, az év szexi slágere egyértelműen Vindahltól a Head over heels volt, amit képes voltam loopolva hallgatni a nyáron, ez gyakorlatilag kizárt dolog akármilyen zenénél nálam.
Felfedeztem Trentemollert, aki bámulatosan képes egymásbafolyatni a hangszerelését egyfajta erdei technot létrehozva, teljesen skandináv de közben meg mégis techno vagy elektronika, és úgy melodikus, hogy nincs is dallam csak ahogy a soundok egymásba folynak, az maga mégis egy dallam. James Blake, Jamie Woon hozták a kontemporari énekes album soundot, amit talán post-dubstepnek hívnak, ez egy nagyon szellős és komplex ritmikára épített bitang jó éneklést jelent, soksok effekttel, néha azonban kissé unalomba fulladva.
Shed albuma van meg de igazából az egész Ostgut kiadó, a Berghain dj-kollektívája kb. ugyanezt a zenét csinálja, ez egy nagyon deep zene, nagyon mélyen a hangok karakteres ismétlésével ható dolog ez, nagyon jó és nagyon Berlin. Meg kell említeni még a magyar származású Opolopot és Amaliát, akikkel személyesen is volt szerencsém a Bar Tausendben találkozni, akik elképesztő funkos lemezeket dobtak össze az évben, gyakorlatilag Lorenz Rhode és Ben Mono régi anyagai után újra felélesztve a szinti-funk-diszkó stílusát, ez is nagyon nyolcvanas, de nagyon jó.
Lesz még egy bejegyzés külön a klasszikus zenei felfedezésekről, ez a nyár közepén nagyon elkapott és főleg a zongorázásomra nagy hatással volt, de majd.

Szóval ez volt, és ami lesz, az nagyon sok zene, most Julievel alkotunk, februárban végre a jazz-trió lemezét szeretnénk felvenni és aztán meg ki tudja még hány projekt jön össze, még csak január elején vagyunk.. Remélem mindenki megtette a fogadalmait és feljegyezte a száz lépés tervét.. :)

hitel, világ, diploma, politika, csupa unalom

A hitelezés körül forog az egész világ, mindent az dönt el, ki kap, s ki nem kap hitelt. Azon gondolkodtam hogy azért olyan ismerős ez a dolog végülis nekünk mert az egész élet is maga egy hitelezés. Kapunk lehetőséget, képességet, és talán még tudjuk is, mit lenne helyes tenni, de ahelyett inkább kölcsönt veszünk fel, és emberi gyengeségünknél fogva mindig később szeretnénk fizetni, mint kellene. Aztán van, aki élete végére egész jól visszafizeti a kölcsönt, más azonban még sokkal jobban eladósodik, mert a helytelen tettek újabb és újabb tartozásokat gyártanak, amikért egyszercsak a semmiből elkezd kopogtatni az égi bank.


Van egy nagy struktúra feletted és tulajdonképp az egyetlen bölcs dolog, amit tehetsz, hogy elfogadod annak létezését. Ez a jelen kor, ezek az alapvetések, ma reggel mindenkinek kakaó van, mint az oviban. Bár ott még talán lehetett választani :) Aki ahelyett, hogy a jelenben élne, azon álmodozik, hogy hogyan lehetne egy egész más világban élni, hogyan kellene a rendszert alapvetően megváltoztatni, az az idejét pocsékolja. Még ha persze sosem teljesen haszontalan is ez. Volt már tógás-ókoros, páncélos-reverendás, barokk-bürokk, fahéjas-vaníliás, és sok egyéb, most van ájfónos-atombombás vagy fészbukos-devizahiteles, most ezt a scenáriót töltöttük be és ezt kell végigjátszani, nem pedig azon nyafogni, hogy miért nem olyan, vagy ilyen van.


A világ ráadásul szükségszerűen érthetetlen, és barátságtalan kell hogy legyen. A lélek fejlődéséhez egy helyzetre van szükség amelyben szembenállás van és feszültség, mert ebből a feszültségből lehet épülni és fejlődni. Amikor az embert első ízbe' a mélyvízbe dobják, akkor mindenképp szenved és az egész élet is egy ilyen mélyvíz végülis, amit aztán valahogy megszokunk, vagy sem. De csak kinn a medenceparton egész nap sétafikálni meg fagyizni az kevés, a lelkünknek kevés, el kell fogadni hogy azért vagyunk itt hogy többként jöhessünk el és hogy a lelkünk ezen mély céljával úgysem tud szembeszállni a tudatunk. Marad hát a tanulás, a vergődés a hideg és mély vízben, és az úszómester sátáni kacajából elcsípett pár foszlány fuldoklásunk közepette.


Tegnap épp tanítani igyekeztem egy félig argentín félig talán török nőhöz, (aki egyébként német, de ezt nehéz elmondani.)
és ott ebben a szutykos esős időben jöttem rá, hogy mit akarok én az elektronikus zenével. Miért érdekel annyira? Attól eltekintve hogy ezzel kezdtem, emögött azt hiszem egy fajta magnum mysterium van, hogy a gépekbe oltott szellem. Vagy hívjuk mesterséges intelligenciának. Az értelemnek az ember által történő teremtése, valami ilyen törekvés van nagyon mélyen az elektronikus zenék mögött, hogy minden géppel szól, és programozott, és tervezett, de a végeredmény mégis organikus legyen, és emberi, és legyen lelke a gépnek. (meg persze a dj-ként a hajógyárin szopatni a bedzsinázott csajokat.. :) Ezt boncolgatta anno a science-fiction irodalom is, a robotokkal és a modern technológiacentrikus világban ez továbbra is egy központi kérdés. Automatizálunk mindent de vajon nem fog önálló akaratra ébredni egy idő után? Az internet nem válik egy hatalmas aggyá, ami már nem csak teljesíti a lekérdezéseket, hanem szándékának megfelelően irányítja is a világot? Erről szóltak a sci-fik. És egész véletlen mesterséges intelligencia szakos voltam az egyetemen.


És akkor elérkeztünk az egyetemre. Sajnálattal kell közölnöm, hogy a tudomány korszaka végetért. Pont az internet kora kezdte relativizálni ezt a módszert, amelyben egymástól független agytrösztök egy hivatkozás-hálót kezdtek építeni, ami elvileg persze mindenki által elfogadott és igazolt volt de már réges-régen a reáltudományok területén is meghaladta az ellenőrizhetőt. A humántudományokról ne is beszéljünk. (vegyük észre jóságosan meghiteleztem ezen jelző létjogosultságát, pedig a bölcsészet mint tudomány sosem élvezett azonos státuszt mondjuk az orvoslással..) Mi például a pszichológia? Rengeteg irányzat, szerteágazó kísérleti eredmény alapján összeválogatott módszergyűjtemény, ami gyakorlatilag semmilyen közös elemet nem tartalmaz. Az egyik így csinálja, a másik úgy, vannak a freudisták meg a jungisták (persze tudom h már rég nem) és azok is eleve egymás ellentétét állítják és ez még az egész tudománynak csak a kezdete. Tulajdonképp egyedül annyi biztos, hogy az a pszichológia, amit a pszichológusok állítanak. Van itt is egy kör, egy brancs, és oda kell tartozni, együtt kell Rohrschach teszteket szipuzni az egyetemen és te is tudományos leszel.
A másik ilyen katasztrófa a közgazdaságtan. Ott még ugye az fokozza a dolgot, hogy az elméletek 99%-t sosem lehet kipróbálni mert a közgazdász mindig egy elméleti tekintély marad akit max. végszükség esetén kérdeznek meg, de akkor is csak azért hogy rá lehessen kenni, illetve megnyugtassák a közvéleményt, hogy nem lesz gáz, konzultáltunk közgazdászokkal.
Az egyik ráadásul azt mondja, hogy csökkentsük. A másik meg azt, hogy növeljük. Na ennyit erről fiúk akkor, mondanám.

És ugyanez igaz az orvoslásra is, hogy van egy beavatkozás, amire az egyik doktor esküszik, a másik soha meg nem kísérelné. Itt már nincs tudományos álláspont, csak hit, dogma, és stílus.

Azt akarom csak kihozni ebből hogy ez az egész egyetemnek meg felsőoktatásnak csúfolt valami egy kiöregedett struktúra, ami már rég nagyon messze van attól, hogy az ember életéhez létszükségletű tudást adjon át. Egyrészt nincs is ilyen tudás, másrészt nem is kell átadni, megvagy te nélküle. Más kérdés hogy szükség van rá a társadalmi struktúrák miatt, de a tudásra, amit ott szerzel, már régesrég semmi szükséged nincs, sőt sokan annyira leegyszerűsítik a dolgot, hogy amit tudni kellett az élethez, azt már az oviban megtanulhattad. Az orvoslásnál is csak megy a misztifikálás. Ha semmit nem tudnék az orvoslásról, de ott lehetnék egy orvos mellett a kórházban 1-2 évig, akkor abszolút mindent megtanulhatnék arról, amit a szakmában tudni kell mint kezdő. És ez igaz minden létező szakmára. Csak ott kell lenni, gyakorolni kell, szokni a légkört meg azt a világot, amiben mozogsz és ha szereted és akarod ezt, akkor meg is tudod majd csinálni.
Az egyetem szerepe egyrészt az időhúzás, mert ennyi emberrel többnek kellene munkát adni, ha nem lenne egyetem, meg tudomány meg minden - ráadásul ezért fizetnek is az emberek - másrészt meg a betörés. Aki egy egyetemet elvégez az legtöbbször bizonyítja hogy képes értelmetlenül nagy mennyiséget melózni, így alkalmas lehet a melós életre, ahol ezt kell majd jó negyven évig művelnie.

De nem is ebbe akarok belemenni, hanem abba, hogy persze gáz egy lopott diploma, még nagyobb gáz, hogy ha ezt az ország kvázi első embere követi el (tudom, doktori) de vegyük észre azt is, hogy gyakorlatilag a diplomát szerzők 99% nem ír tudományos szempontból releváns szakdolgozatot. Tehát tulajdonképpen összeollózza innen-onnan a dolgot módszertanilag, de nem talál fel semmi újat. Ugyanez kvázi igaz kicsit magasabb szinten és a doktori is igazából ollózás csak kicsit feljebbről és kicsit tovább tart az egész, de értelme, haszna ott sincs a dolognak 99%-ban. Azért lesz mindenki doktor mert még nincs kedve dolgozni vagy nem tudna, és inkább marad az egyetemen meg utazgat még 5-10 évig ilyen-olyan tudomány alcímmel. A diplomát be lehet kötni, a polcra tenni, illetve megvenni az Ecserin, ha valakinek nincs kedve ollózni. Erre jó. Már eleve az egész sporttörténelem témakör annyira kicsi és irreleváns, hogy erről az egészről egy dolgozat pont elég. Ezt valszeg az illető bolgár úr remekül megírta, a tökéletest meg minek még fokozni? :)

A politikai képesség meg egy másik született tehetség. Benne van például ez is, hogy az ember gátlástalanul megtesz dolgokat, amik nem teljesen etikusak. De ugyanez sajnos igaz az olyannyira követendő példaként felhozott üzletemberekre is. Ők is úgy lesznek gazdagok, hogy ha nagyon precízen nézzük, folyamatosan mindenkit átvernek maguk körül, azokat, akikkel dolgoznak, ellopják az ötleteiket, kihasználják őket, átverik az ügyfelet, csalnak, hamisítanak, alkukat kötnek, stb. Ezt csinálja egy üzletember, és mégis valahol pozitívan tekintünk rájuk. A politikusra már nem annyira, pedig annak a szakmának is hasonlóan piszkos az eszköztára. Sokan akik kritizálnak, maguk a legelső kiskunmadarasi alapszervezeti gyűlésen sem tudnák megszerezni a többséget. Így soha nem lehetnének politikusok, pláne nem államfők. Sajnos maga ez az egész szakmai struktúra annyira jellemtelen embert kíván, hogy így ne is csodálkozzunk azon, ami kijön belőle, azon, hogy milyen politikusok vannak. Olyanok vannak, akik képesek egy ilyen struktúrában élni, még jól is érzik magukat benne, és képesek feljutni ennek a csúcsára.

Sőt továbbmegyek, az egész a demokrácia következménye. Az a dolog hozza létre ezeket a politikusokat, amit mindig ezerrel védünk és ami állítólag emberi alapjog, a demokrácia, mert így a politikusnak az az egyetlen dolga hogy folyamatosan a többség támogatását kell megnyernie és vegyük észre hogy ez teljesen más mint az etikus vagy erkölcsös értelemben vett jó, vagy a logikus és racionális vagy tudományos. Nem, ez csak a többség. Abból lesz politikus, aki képes mindig a többség irányába mozdulni hosszú távon, és ebből ez lesz. Ilyen emberek lesznek azok, akik erre képesek.
hosszú lett kicsit, bocs.

holt nyelvből perfekt

Milest hallgatok - mostanában ez kivételes, és ilyen gondolataim vannak. Perfekt vagyok egy holt nyelvből. Legyen ez a jazz, olyasmi érzés mint latinszakosoknak az Elte folyosóin elmélyedni egy phd témában. Nehéz eldönteni hogy te vagy világ, hogy melyik van eltévedve, dehát persze választás úgysincs. És a legérdekesebb, hogy nyomokban emlékszem még arra is, hogy milyen érzés volt úgy hallgatni, amikor még nem tudtam úgy zenét hallgatni ahogy azok az emberek hallgatnak zenét akik nem hallgattak soha Milest meg ilyesmit. na ez jó lett.
Az igazán jó élmények beleégnek az emberbe és mindig ott maradnak, sőt pont ezek nyitnak ajtót a többi hasonlóhoz. Ezért is kell élni vagy nem is csak élni hanem keresni a nagy élményeket vagy nem is "kell" csak épp érdemes mert úgy minden színesebb és érthetőbb és valódibb lesz ha van mögötte valami nagy és mély és meghatározó élmény és ezért nem lehet otthonról mindent.
Kicsit fáradt is vagyok most zeneileg mármint van ez a periódus amikor úgy igazán semmi sem tetszik se az amit hallasz, se az amit csinálsz.

Meg felismerem most már azt a típust aki ilyen nagy lelkesen elképzel valamit és berántja rá az embereket, aztán csak ott helyben kezd gyanússá vállni hogy minden stimmel, a pozitív légkör, az elképzelések, nagy a lelkesedés, motiváció, gyerünk csináljuk, csak épp nincsen semmi. Semmi nincsen, és nekem - vagy az aktuális résztvevőnek kellene mindent beletenni ami valódi és létező, és tárgy és teljesítmény és munka és tudás és és és. A túloldalon csak egy vízió van ami a valóságtól teljesen izoláltan él. Aztán persze egy idő után a táplálás hiányában elhal és a helyét egy másik veszi át.
Az a nehéz ebben hogy annyira tökéletesnek tűnik a dolog hogy nehéz elengedni és elhinni a hibáját, és azért tökéletes mert a másik fél csak azzal van elfoglalva hogy tökéletesnek láttassa. És mivel semmi sincs, így ez viszonylag lehetséges is.
Meg az is örökérvényű, hogy ahol zenéről beszélgetéssel kezdünk, ott már az egész halott. Zenész egyszerűen vagy átküld valamit, vagy leül a zongorához meg fogja a mikrofont, aztán hadd szóljon. Utána meg minden világos úgyis.

2012

Boldog új évet mindenkinek.
Hazatértem a kék kanapéra, ezúttal autóval de nem ajánlom, mert Szlovákia irtó pici, Csehországban meg nem lehet euróval fizetni. Az egy csodás élmény amikor 190-el mész a belsőben a német autópályán, és az előtted levő autónak nincs kedve elengedni, így inkább rálép a gázra és eltűnik a ködben.
Lesz nemsoká egy kis zenei ajánló és toplista tavalyról, meg ilyen évértékelővackok.
Remélem ti is érzitek a megváltozott rezgéseket. Közelebb a szíriusz és hierosólyom.