kedvencek tavalyról és mi lesz idén

kezd visszatérni az ihletem és ez pont jókor, mert jövő héten stúdiózni fogunk, olyan hatalmas dilemmákkal küzdöttem, minthogy Brauner VMX vagy Neumann U87 mikrofonnal vegyünk fel, ez olyasmi jellegű probléma minthogy Ferrari vagy Lamborghini.
Közben kezd kialakulni a következő lemezem irányvonala is, mármint a következő után következőé, mert a következő az nagyjából már szintén kész van, de még ugye az előzőhöz keresek épp kiadót. Szóval lesz benne egy jó adag Thundercat-féle jazzes dalírás, funkos lesz mint Recloose, egykis szinti és effekt mint Opolopo, stb.stb.
Az elmúlt tíz évben valahogy tagoltabb lett a zene, hirtelenebbek a váltások. LTJ Bukemnek az a jazzes duplacédéje az egyik kedvenc oldschool cuccom és az még olyan kis kedvesen szép és úgy lassan épülnek a dolgok egymásra meg folynak ki, de ma már ez nagyon lassú lenne és húsz másodperc után valami teljesen váratlan kellene bele hogy az emberek ingerigényét kielégítse. Folyamatosan változik a hallásunk is a zenéktől, és emiatt folyamatosan változnak a zenéink is.
Meg ott van még Shed, meg Roman Flügel, meg ez a rakás techno artist, és amit ők csinálnak az is nagyon jó, csak a techno meg a jazz valahogy egymásnak gyökeres ellentéte és így választani kell azért.
Ott van pl. SBTRKT és Machinedrum, ők pl. klasszikus all-round elektronikus producerek szóval hogy nem egy stílust követnek, de nagyon jellegzetes a stílusuk, de közben meg egyrészt nagyon flexibilis és rengetegféle zenére ráhúzható, másrészt meg friss, és tele van váratlan megoldásokkal.
Iszonyú sokat meditáltam tavaly Steve Roach - looking for safety c. félórás számára de az egész dupla album irtó jó ambient zene, Dreamtime return a címe, klasszikus nyolcvanas évek sound és nagyon-nagyon finom témák és hangulatok, persze Roachnak van vagy kétszáz lemeze vagy nem tudom mennyi de sok.
Jazzt alig hallgattam, talán Thundercat minősül annak, de az sem igazán. Azonban volt a már nagy klasszikusnak számító Daniel Paul (Nightshift), akinek intelligens érzelmei mindig lekötnek, az év szexi slágere egyértelműen Vindahltól a Head over heels volt, amit képes voltam loopolva hallgatni a nyáron, ez gyakorlatilag kizárt dolog akármilyen zenénél nálam.
Felfedeztem Trentemollert, aki bámulatosan képes egymásbafolyatni a hangszerelését egyfajta erdei technot létrehozva, teljesen skandináv de közben meg mégis techno vagy elektronika, és úgy melodikus, hogy nincs is dallam csak ahogy a soundok egymásba folynak, az maga mégis egy dallam. James Blake, Jamie Woon hozták a kontemporari énekes album soundot, amit talán post-dubstepnek hívnak, ez egy nagyon szellős és komplex ritmikára épített bitang jó éneklést jelent, soksok effekttel, néha azonban kissé unalomba fulladva.
Shed albuma van meg de igazából az egész Ostgut kiadó, a Berghain dj-kollektívája kb. ugyanezt a zenét csinálja, ez egy nagyon deep zene, nagyon mélyen a hangok karakteres ismétlésével ható dolog ez, nagyon jó és nagyon Berlin. Meg kell említeni még a magyar származású Opolopot és Amaliát, akikkel személyesen is volt szerencsém a Bar Tausendben találkozni, akik elképesztő funkos lemezeket dobtak össze az évben, gyakorlatilag Lorenz Rhode és Ben Mono régi anyagai után újra felélesztve a szinti-funk-diszkó stílusát, ez is nagyon nyolcvanas, de nagyon jó.
Lesz még egy bejegyzés külön a klasszikus zenei felfedezésekről, ez a nyár közepén nagyon elkapott és főleg a zongorázásomra nagy hatással volt, de majd.

Szóval ez volt, és ami lesz, az nagyon sok zene, most Julievel alkotunk, februárban végre a jazz-trió lemezét szeretnénk felvenni és aztán meg ki tudja még hány projekt jön össze, még csak január elején vagyunk.. Remélem mindenki megtette a fogadalmait és feljegyezte a száz lépés tervét.. :)