le piano mystique

Na olyan volt a koncert, hogy.
A szünetben eléggé magam alatt voltam a hangulattól valahogy olyan fáradtnak éreztem a légkört meg az előttem levő csávó is olyan lehúzósan játszott valahogy, olyan béna hatásvadász módon és ettől az egész inkább erőlködés lett, de mint későbbi konzultációk során kiderült ez nem mindenki számára jött le így. Nekem mindenesetre rossz volt így és főleg hogy olyasmit próbált mint én csak sokkal bénábban és ettől valahogy úgy éreztem hogy pont a varázsa veszik el. De, nem hagytam annyiban - szóval azt találtam ki hogy akkor a közönség mondjon be címeket, és arra improvizálok. És ez elég jól bejött, akik a helyszínen voltak azok hallhatták a mother giving birth, a white paper in the wind, a Ligeti, a piano lesson - ja azt végül nem - és egyéb opuszokat és aztán visszajött a kedvem is meg hát egy olyan Blüthner zongorán játszva alapvetően lehet-e az embernek rossz kedve? :)
Az érdekes az hogy az ember belül mennyire másképp tudja érezni magát mint ahogy aztán a kinti emberek reagálnak rá - mert valahogy nagyon elvisz a saját feladatod, olyankor mintha egy forma-1-es versenyautóban száguldva próbálnál bekukucskálni a házak ablakain, valami nagyon másban vagy.
De jó volt, játszani, zenélni, úgy valahogy megszűntek a határok a lehetőségekben, mert azt hogy nagyjából bármit meg tudok csinálni azt eddig is sejtettem de most már tudom bármit meg is _merek_ csinálni, na és ez az igazán nagy királyság.