városok

A városoknak is van egy rezgése, ahogy az embereknek meg mindennek (vigyázat, ezo-on következik.. :)
Ha az emberé magasabb, akkor nem köti le a város, nem izgatja, nem töri meg gondolatait, nem érdekli. Ha a város az erősebb, akkor magával ragadja, lenyűgözi, minden apróságával valami élményt ad, és szépen feltölti saját magához.

Én is sétáltam a minap (szoktam ilyet délelőttönként, olyankor van szabadidőm), és meglepődve vettem észre, hogy nem nyűgöz le a város, se a gyönyörű dunaparti panoráma, se semmi. A város alattam rezeg, és ennek ez a következménye. Pár éve még milyen meghitt spirituális élmény volt egy zöld pardonban töltött est (nem röhög, tényleg volt ilyen.. :) Vagy csak kiülni a rakpartra (belső poén on:) és ott elnézelődni estefelé. Most meg csak vágyakozunk valahova máshova.

Anna panaszkodik, hogy Bécs mennyivel gagyibb város, mint Párizs. Nincs egy normális kávézó.. Bécsben.. Eszem a szívét a problémákért, de közben meg érthető biza, mintha Pestről költöznél LE Debrecenbe.

Bécsben pihenni lehet igazán jól, megmaradt a monarchista pompa, a csönd, a szecesszió, a dunapart meg a nagy dunasziget, a nagy sétányok és a vasárnapi teljes nyugi, amikor végre a megfáradt osztrákok kipihenik az egész heti pihenést.

Párizs, mint egy rossz kamaszfiú, rohan, udvariatlankodik, röhögcsél, lehúz pénzzel, de aztán meg mégis hiányzik. Mintha egy Rejtő-könyv elevenedne meg, az antikpiacon nyúlik be a város igazán a Földközi-tengerbe, Marokkóba, Nyugat-Afrikába. A Montmartre is olyan, mintha egy mediterrán tengerparti várost cipeltek volna fel a Szajna fölé.

London egyszerre nagyon élhető, nagyon zegzugos, forgatagos és nagyon megbízható. Hagyományőrző és modern, egy természetesen kifejlődött sok évszázados példány. Rendszer van és mégis elragadó, a régi pubok, házak, buszok, parkok, és a rossz Beatles dalok még mindig.

Berlin meg a legjobb, maga a város jutott művészi szintre, a galériák, klubok olyan mennyiségben jelentkeztek, hogy egyszerűen átvették az irányítást, a művészet becserkészte, aláaknázta, és teljesen birtokba vette a várost. Minden fal lélegzik, önállóan él, az emberek meg mint megszabadult kis buddhák rázzák az elektróra.

Milyen lehet New York? A tengerentúl, vajon van-e még 52th street, és mit jelent az, ha valahol nagy a rohanás mondjuk Londonhoz képest? Aki azon hisztizik, hogy Budapest rohanós város, az teljesen el van tájolva. Ez itt kéremszépen egy idült elmekórtani intézet, ahol a kataton betegeket gyűjtik össze, akikben energia már rég nincs a szökésre, ezért bekeríteni sem kell, csak mondják a saját rögeszméjüket, amíg el nem fáradnak benne. Van hozzá egy szép, de már megkopott díszlet, olcsó sör, és lehet szépen jelmezeket kölcsönözni, ki mit szeretne eljátszani.

Na meg Tokyo, azt is megnézném, majd öcsi szervez oda koncertet..

2

A világnak van egy olyan furcsa tulajdonsága, hogy egymással ellentétes dolgokra van az embernek szüksége egyszerre.
Petőfi aszondta erre, hogy szabadság - szerelem kell neki egyszerre, én meg úgy fogtam meg tegnap - miközben épp egy rendőrautó lassított mellettem hogy ellenőrizze a köztéri italfogyasztásomat - hogy a művésznek két tulajdonság kell, érzékenység, és dinamika.
Természetesen ez a kettő is ellentétes, tehát valahol az arany középúton kell haladni. Egyszerre kell az embernek meditatív jóginak és könnyűsúlyú bokszolónak lenni.
Ain't no easy business, man!

x

Megvan-e benned az a különleges? Amitől más vagy mint a többi? Vagy csak képzeled magadról, szeretnél különleges lenni,
felmentést kapni a szürke tömeg unalmas hétköznapjai alól, és a művészkedés álarca mögé bújva álmodozni egy szebb világról?
A műsorban kiderül!
Mondhatni átalakultunk X-faktor tréningező bázissá, innen küldve harcba a szólamokkal állig felfegyverzett kommandósokat az rtlklub elleni ostromba a világsikerért stb.

listen to this:
www.csordasgabor.hu/files/american_harman.mp3

Mármint hogy ez itt nem a Destiny's child vagy valami hasonló három százkilós fekamama óbégatása, ők magyarok, együtt alig százkilósak, és ma ők voltak a kanapéstúdió vendégei..

És jó hallgatni, nem?

stuff

itt a múltkori zenehallgatós playlist, annak aki itt volt, meg annak, aki nem:
www.csordasgabor.hu/files/hallgat.zip

Lassan utolérem itt magam, mehet tovább a mókuskerék, kinyit a stúdió, a jósda, a kanapé, meg ilyesmi.. :)

hakuna-matata

Annyi mindent írna az ember, hogy inkább nem ír semmit.. Menjetek ki mindenképp, és próbáljátok ki. Majd azért pár morzsát megmutatunk, amit megcsíptünk, és begyömöszöltünk a fényképezőgépbe meg a bőröndbe.
Köszi mindenkinek, aki írt, segített, aggódott, stb.. Jól vagyunk.
:)

Le big mac

Kekkanape kulonkiadas egy hasonloan kek kanaperol
a Montmartre kozeperol.. :)
Parizs eddig eleg huzos, de talan a hetvegi napsutes
mindenkit lenyugtat. Lassan megyunk haza, kb.
Szerda este..

Live from The Joint

Kedves, hogy ily sokan erdeklodtetek, ezert itt irok roviden, a felveteli nagyon jol sikerult,
eredmeny par het mulva, par napig meg zuzunk a Sohoban, aztan bye-bye London-don-don.. :)

Tschüss!

Elhúztunk Londonba, lehet hogy ott is maradunk, ne sírjatok, egy dolog legyen mindig szem előtt, a hit, hogy lehet más. :)

exit

Nah csak sztár lettem végre, már az exitig is eljutottam kis késéssel ugyan dAnte mester után, de ami késik.. :)

a rakparton

wáóó á fííl gud.

A feleségét és a basszusgitárját az ember nem adja kölcsön.. A feleségét esetleg.

Igen, egy érzékileg kényeztethető "bika" vagyok, meg érzelmes és erotikus. Ér, Érz, Er, ilyesmik. És katica volt a jelem az oviban.

Nekem igen jó volt a kékkanapé koncertek első előadása, rengeteg dolog kiderült, például hogy Ligeti mennyire népszerű a mai fiatalság körében, főleg enyhe horkolással kísérve :), majd felteszem a dalokat is ha lesz kedvem.

A jazz azért más mint a többi zene, mert fordított. A normális zene abból indul ki, hogy mit akarunk csinálni, szépen megtervezzük, és annál jobb lesz az eredmény, minél jobb a tervünk, és minél jobban képesek az előadók egy tervet, egy programot, egy kottát előadni. A jazz azonban fordítva működik, a szabadságot próbáljuk mindig egy kicsit korlátozni, mindig annyira, hogy legyen valami, ami összeköti a pillanatokat, de a jazz nem azért improvizál, hogy kiszínezze a dallamokat, hanem azért játszik dallamokat, hogy néha leegyszerűsítse az improvizációt.
A jól képzett klasszikus zenész mindent el tud játszani, a jó jazz-zenész pedig bármit.

Ezért sincs igazán átjárás a kettő között, mert ellentétes a gondolkodás. Vagy ez van a fejedben, vagy az. Vagy annál jobb vagy, minél szilárdabb tudsz követni egy koncepciót, vagy annál jobb vagy, minél több lehetőséget látsz folyamatosan.

Az egyik oldalról nézve a jazz értelmetlen öncélú játszogatás, mert a zene lényege megfogható lenne sokkal egyszerűbben, a jazz oldaláról nézve a klasszikus meg unalmas, korlátolt komolykodás, mert nem enged az egyéniségnek, a pillanatnak, a kommunikációnak.

Meg mert nem halljátok hogy mit csinálnak na azért, mert kéne hozzá fül is meg ilyesmi. :) Najó nem gonoszkodok.

Végül pedig mindenkit meghívok a rakpartra, ahol már gyűlnek a horgászok, kinyílt egy üveg bor, és a Duna sodorja a bánatot.. :)

Langyos kaMPány

Bocs hogy ilyesmikkel fárasztom a kanapéra fáradtan betévedő olvasókat, de valahogy LMP-s fórumokkal van tele a net, és betűmániás révén ezek könnyen elkapnak (mentegetőzés off)..

Na aszondja, ez a csúcs eddig, szintén komment valami fórumban:

nem idealisták ezek el ne hidd, csak ezt a látszatot keltik, ha megnézed a jelöltek listáját, rengeteg szociológus, filozfus van rajta. Nagyon jól tudják, hogy mit csinálnak.



Ez már majdnem olyan jónak tűnik, mint a sajnálatosan elvérzett bölcsész párt. :)

De most azért belemegyek ennek elemzésébe. Nem idealisták, csak azt a látszatot keltik, na ez a mondat önmagában megfogott, hogyan lehet az idealizmus látszatát kelteni? Magyarországon mekkora réteget lehet megfogni az idealizmus látszatával? Van kb. 0.01%, aki idealista, de amikor rájönnek, hogy ez csak látszat, akkor dühödten verik korsójukat a könyvtárklub parkettjéhez.
Illetve köztudomásúan a filoszok a leginkább földhözragadt, kézzelfogható dolgokban gondolkodó, cselekvő emberek, akiktől távol van az idealizmus, az elszállás, ha akarnának sem tudnának idealisták lenni, biztos valaki más segít nekik a látszat keltésében. És végül a leginkább megnyugtató mondat, tudják, hogy mit csinálnak, ennek igazán örülünk, mert ha nem tudnák, akkor véletlenül keltenék az idealizmus látszatát, és hát ebbe már bele se merek gondolni, milyen lenne.. :)

Amúgy ettől függetlenül, tudhatjuk, hogy mit csinálunk? Amíg meg nem tettük, addig nem lehet tudni, hogy mit teszünk, akkor meg ez mégis mit jelent? Mert van értelme a mondatnak.
Igazából csak annyit jelent, vállaljuk a felelősséget a tetteinkért. Fontos dolgokban tudni lehetetlen, elég, ha vállaljuk.

bibliotheque pascal

Na erre nem számítottatok hogy megint egy filmet nézek, mi? :) És persze közben írhatnék arról is, hogy mit fogok játszani a The Joint Studiosban (ápr. 13. CET: 17:45-kor, aki szeretne épp gondolni rám), szóval hogy miként kerül olyan helyzetbe az ember, hogy mércét oda teszi, hogy akkor legyen ez a dal - és játsszuk el olyan jól, ahogy még senki sem - és ez még csak a felvételi..
Vagy hogyan áll az új lemezem slágere, ismerik-e a mantrapornót egy tetszőleges pultnál, ésésés.

film. Eléggé felkavart, de megmondom őszintén, rossz értelemben. Az a fő bajom, hogy nem egyenes film. Nem egyértelmű, hogy mit akar - ugyanaz a baj, mint szinte minden magyar filmnél, hogy valahol túl sokat akar fogni, és túl keveset markol - még akkor is, ha technikailag ez már nagyon jó, egy pillanatig nem szakadunk ki, végig húz, végig olyan érzés, hogy a film egy picivel előtted jár, végig próbálod megfejteni, hogy mi történik, csak az a baj, hogy a végén nekem kicsit keserű szájízt hagy a megoldás.
Szóval egyrészt van egy film, ami szólhatna az ember szexuális aggressziójáról zseniális díszletekkel és hangulattal, lehetne egy klasszikus jellemfejlődési küzdelem Pascal és Mona között (ugye véletlenek a nevek), és közben meg a végén kiderül, hogy nem is erről szól, ezt csak úgy megmutatja minden tanulság, vagy végkifejlet nélkül, valójában arról szól, hogy mennyire vagyunk képesek meghamisítani a valóságot azért, hogy el tudjuk viselni az életünket.
De a főszereplőnek nincs karaktere, nem derül ki róla semmi, csak a legvégén három mondatban halljuk a valóságot, az egész film pedig végig az ő képzeletét mutatja be (amúgy zseniális eszközökkel, a zene is nagyon passzol), de nem tudjuk, ő milyen ehhez képest, nem tudjuk miért kell ezeket kitalálnia, nincs bemutatva a valóság párhuzamosan, hogy érezzük mihez képest hajlik így el minden.
Van az a film, csodálatos elme? talán abban van hasonló csavar, hogy egyszer csak rájövünk, hogy ami számunkra, nézők számára valóság, az igazából egy skizofrén nézőpont - de ott is épp elég referencia van a tényleges valóságra, hogy ne vesszünk el, itt pedig szinte semmi. Meg a főcímhez a csendes éj, hát irtó szar, alig bírtam kivárni, amíg felállnak mellőlem.. :)

Szóval van valami olyan érzésem, hogy a modern művészet tulajdonképpen egy bazi nagy trippes hallucináció, és minden alkotás kb. arról szól, hogy minden ember világa teljesen más, egy szubjektív világ, és ezek a szubjektív kis világok élnek egymás mellett úgy, hogy semmi kapcsolódás, teljes a magány és a kilátástalanság. És az számít nagyobb művésznek, aki jobb, hatásosabb eszközökkel be tudja ezt mutatni, hogy mennyire különböző világokat tudunk megélni. Pedig ez csak az első lépés lenne, ezt megérteni, minden más csak ezután jön, a lényeges dolgok, a valóban fontosak.
De amúgy azért fejlődött sokat a magyar film az ilyen Szezon, meg Hukkle meg ilyesmi cuccok óta, amiket nem is olyan rég (6-7 éve.. :) láttam, de még van hova, főleg tartalmilag, mert még mindig valahogy a hatás, az ütés a lényeg, nem a finoman terjengő füst, hogy úgy álljak fel a végén, hogy minden bizsereg, hogy tettre kész vagyok, hogy úgy érzem, szeretek mindenkit, és holnaptól minden másképp lesz.

Aztán a sors persze igazságot szolgáltatott, és a deákon belefutottunk véletlen kedvenc borospincékbe, pulttámasztás, hat, vagy kitudja mennyi pohár bor, és az az érzés, hogy azért veszel egy palack bort, mert annyira szereted azt, aki készítette- mert sugárzik róla valami, hogy annyira azt csinálja, amit kell neki, és ettől jó is lesz, nem kell más, csak a szenvedélyes szerelem, és a munka, és akkor minden ráncnak meg lesz az értelme a tükörben. Szóval majd akinek van kedve, az jöjjön el velünk egy túrára Dörgicsére, amúgyis régóta ez a vágyam, hogy egy olyan igazi finom, mennyei részegség egy csodás nap után azokkal az emberekkel, akiket szeretek, egy hegyoldalban, fáklyákkal, fiatalokkal és öregekkel, történetekkel, bölcsességekkel és élettel és csillagokkal, és folyton újratöltött poharakkal, azzal a pillanattal, amiről tudod, hogy szebb úgysem lehet. Addig meg bírjátok ki valahogy.

delicatessen

szokásos filmkritika (nem kritika :) rovat következik, de előbb egy kis álomkritika.
Pont emiatt a film miatt volt üldözős álmom, fenyegettek mindenféle alakok, sötétek vagy szörnyek, már nem tudom. A lényeg, hogy félelem és rettegés helyett egy halálbiztos gyilkológépként irtottam őket, pedig pisztolyuk is volt, emlékszem, volt hogy hiába lőttem rá tutiban, nem halt meg, hanem továbbfutott. Aztán rejtekhelyemre szökelltem, ahol várt a megvetett ágy, és ott biztonságban érezvén magam, elaludtam.

Szóval hogy most ilyesmiképp érzem magam a való életben is, és talán ezért van ez, hogy nem azt álmodom, hogy lezuhanok, meghalok, rettegek, hanem egy pici harci izgalommal felvértezve küzdök. És nyerek. Most ilyen a hangulat, és ez remek amúgy.. :)


Film. Amélievel futott be a rendezőbácsi, de ez az első filmje, hát ahhoz képest azért elég durva.. Mint látvány irtó erős, szóval mint film nagyon jó, később gondolkodik az ember azon, hogy dehát szólt egyáltalán valamiről, és rájön, hogy nem nagyon, de közben ez egyáltalán nem zavaró. Ha a múltkor a nyomasztó Angliáról írtam, na ez a nyomasztó Franciaország, elhangolt tangóharmonikán csikorgó dallamok, fojtott terek, és mindenki őrült, igen, kivétel nélkül, egymáshoz intézett mondat elvétve hangzik el, mindenki hangosan beszél magában, és a legnormálisabb figura is egy bohóc. Közelről torzító objektívek emelik ki a képregényszerű arcokat, és az egész filmnek valószínűtlenül barnás-piros a színe, csomószor sötétség, füst, mesteri operatőri és látvány-munka.
Az emberek tehát mind őrültek, egy rögeszme köré csoportosul életük, és itt értem meg azt igazán, mennyire ellentéte tényleg Németországnak, a racionális és objektív gondolkodásnak a francia, mert ez bizony a szubjektív nézőpont csúcsa. Ha az ember elszubjektivizálódik (ezt most nem tudom szebben.. :) az olyasmihez hasonlít a legjobban, mintha a saját életedet látnád mint egy rajzfilmet, vagy mint képregénykockákat - kockacukrokat.. :) Minden kiszakad a valóságból, megszűnnek a kapcsolódási pontok, csak az emberek sokszorozódnak meg, és ez a kis bezárt térben egyre nyomasztóbb légkört eredményez - mintha a végső szerelem is ilyen nyomasztó lenne, egymás mellett csellózhatunk egy dalt, két szólamban, de közelebb úgysem kerülhetünk, mert mindketten a saját köreinket futjuk úgyis egész életünkben.
Viszont vannak elképesztő jelenetek, a fürdőszoba elárasztása a csúcspont, de tényleg jó csak úgy ^nézni^ az egészet, magával ragad a látvány és a tárgyak, jelenetek ritmikája.
Tíz évvel később csinálja meg az Améliet, ami nagyon hasonlít, csak kevésbé torz, és jobban pop, kellemesebb, és talán tartalmasabb is, de nekem most ez is jóleső durvulás volt :)

erasmus orgasmus

Fura egy este, minden belül történik. Annyira bennem van az, most már talán szavakkal megfogalmazás szintjén is, hogy mi hiányzik itt mindenkinek, ahogy lelkesen tudnak mesélni távoli tájakról, hogy milyen jó volt finnország, görög, thai, és arról a gondtalan életről, ami ott ilyenkor van, ha az ember pár hónapra kiszakad.
És itthonról meg mindenben kicsit érezni azt az unicumos keserűséget, ahogy mondják.
De ott a kávézó, a maga modern falfestéseivel, a maga modern zenéjével, lányok a maguk modern ruháival és táskáival, és közben mégis valami alapvető hiányzik, és mindenkinek hiányzik.

Le lehet szedni embereket is, úgy mint a számokat. Hallgatsz valakit egy negyedórán át, ráhangolódsz, és aztán tudsz tőle olyat kérdezni, vagy olyat mondani, hogy látod, most valami mélyen találtad el. Úgy, ahogy senki nem szokott vele beszélni. Általában nincs kedvem ilyesmit játszani, mert van épp dolgom, meg fárasztó is, meg kevés az érdekes ember, de néha meg mégis, csak úgy miértisne, vagy ki sem mondom, csak elgondolom.

Egy jól eltalált mondattal ölni is lehet. Meg szexelni is persze.. :)

Have a good life! Így búcsúznak egymástól az erasmuskák, és így kéne mindenkinek, mindig talán, mert ki tudja találkozunk-e még valaha, néha olyan hirtelen tud elszakadni egy húr, csak te hallod még a hangját sokáig, a valóságban már elszakadt, és bénán lóg a gitárról.
Tehát have a good night, have a good life, maybe, we'll meet again sometime, some place! You never know..

haikuk

Lehet szavazni, melyiket nevezzem a haiku pályázatra:

Gyűrűk

új gyűrű nyírfám
törzsén, szívem miért nem
öregszik vele?


Tavalyi

fiatal barack
új gyümölcsöt hoz, hol a
tavalyi, kérdem?


Haiku

három lépéssel
érintette meg szívem
úgy, mint egy haiku


Tavasz

nem langyos szellő
jelzi tavaszunk, hanem
villanó bokád


Hárfa

ahogy a hárfát
pendíted alkonyon, méz
csordul fülemből


Pillanat

csillagfény kúszik
szemedből bújó cseppen,
csókra vár a perc