vasárnap este

párszáz év alatt minden eltűnik és érdektelenné válik. Vagy csak mint kuriózum lesz újfent érdekes, mint lelet. A legrégebbi ember, akinek tényleges jelentősége van ma, az talán Bach. Rá még hivatkozunk, mint zenei fordulópontra és origóra. Vizualitásban az utolsó százhúsz év, ami játszik, a többi csak a művtörikönyvben, vagy sznobságból, vagy mert tényleg. Szövegben is maximum tizenkilencedik század. Maximum. Ennyi a látótér, amit még a jelenlegi kondícionáltságunkkal fel tudunk fogni, vagy lehet, hogy ez jobban megmaradt, mint a régiek? Bach után meg a múzeum.
Ha választanom kell, hogy megnézek egy filmet, vagy meghallgatok egy lemezt, akkor zenét fogok hallgatni. Azt hiszem ezt ennyi idős koromra ki merem jelenteni.

Mai hősök:
Cabaret Voltaire - Big funk (klippel!)
Shed - a Berghain dj-inek általam hallott eddigi legjobb albuma
Steve Roach a klasszik ambient királya
Plastikman
Carl Craig
Ben Klock

technonap van? Vagy ez csak Berlin.

A mennyek kapui c. magyar könyv az elektronikus zenéről, azt olvasgatom. Van vagy ezer oldal, és igazából egy szöveghez nem értő, tehát nem bölcsész emberek által írt könyv, ami bántóan oszcillál az objektív és szubjektív pólusok között, néha szimpla diszkográfia idézés, néha a magyar zenei élet nehézségeit intermezzáló fejezetek, mindegy szóval összevissza, de lelkes, és elég alapos.

Carl Craig szerint a techno meg a jazz az ugyanaz. Nem tudom, de valami van benne, hogy én mindkettőt szeretem. Azt hiszem a ritmus a közös, hogy mindkettő akkor működik, ha a jó a ritmusa. Persze azért ellentétesek. Igenis meg lehet mondani öt másodpercből hogy egy zene jó-e vagy sem. Akkor is, ha oda sem figyelsz.

Igazából zenélni nem nehéz. Ritmusérzék kell hozzá, meg egy kevés érzelem.

A mai nap költője dAnte, utólagos engedelmével:

gmail: ez az prszág
nagyon szemát
lerejti a éflelemet
az emberben
mikor
basszsu
sokkal jobb máshol láttam
és mégis
15:17
az ego
ne mengedi
h lépjek
mint amikor
megakarsz csókolni egy lányt
és a félelemeid
ledermeszti ka tested
ne mtudsz mzdulni
én: ez szép hasonlat
15:18
gmail: kinyottok
egy üveg bort
pill
én: helyes :)

M

Néha a válaszok a múltban vannak elrejtve. Néha amikor az egész olyan szervezetlen és képlékeny és megfoghatatlan, akkor a múltba tekintve szép lassan helyre rázódik minden. Fényképek, naplóbejegyzések, vagy régi naptárak, hogy mikor mit csináltunk, hol voltunk, mivel foglalkoztunk. Az embernek saját magával kapcsolatban a legnehezebb felismerni dolgokat, ezért is jó kívülről nézni, ezért kell a tükör, meg az idő, hogy látszódjon, miből mi lett, és mi miért történt. Már amiről látszik, mert ugye nem mindenről, de milyen unalmas is lenne, ha mindenről tudnánk miért? Sok az M.

Szóval legyen csak meg a múlt, az épp csak megtörtént, a nagyjából már feltárt múlt, és a régmúlt, ősmúlt, megamúlt.
Kell ugye a történelemnek is legalább húsz év, de inkább száz, hogy tudjon beszélni róla, hogy már azt mondhassuk, ez megtörtént. Ugye amíg még a szálak a jelenbe, s jövőbe nyúlnak-múlnak, addig még nem történt meg teljesen. Amíg még érdekek fűződnek valamihez, addig ugye ráadásul annyiféleképpen történt, ahány érintett, és ahány sebzett hiúság.

De azért, ami már mondhatni biztos, azt tessék beköttetni, szépen feltenni évszámokkal-jegyzetekkel a polcra, vagy a padlásra. Időnként úgyis mindent újra kell értelmezni, és ugyanazon a fényképen, ugyanazon a mosolyon megint észreveszünk egy új árnyalatot, amit csak most értünk már meg.

Ide kapcsolódik egy rejtély. Miért álmodok a mai napig folyton a gimis osztálytársaimmal? Ráadásul nem is ugyanazokkal, kb. az osztály fele szerepelt már, és egy héten egyszer biztos, hogy valamilyen formában előjönnek. Namost 11 éve érettségiztem, szóval ezt ideje lenne már feldolgozni.. És egyetemről meg azóta ismerősök közül szervezett formában senki sem garázdálkodik álmaimban. Csak olykor-olykor persze.. Annyira persze nem zavaró, sőt, csak akkor is fura.

Jó hír, megmenekült az Icon club, ennek örömére le is mentem tegnap, ha majd jöttök látogatni, és jók lesztek, akkor oda is elmehetünk.. :) Bár a berghain eddig a csúcs, csak onnan meg kidobják aki nem elég buzi kinézetű, engem eddig szerencsére beengedtek. :) Már csak kettőt alszunk, és lesz zongorám. Ezt mondjuk elmondani nem tudom, hogy milyen érzés volt két hónapig. Úh. ének-tánc-fúvósszekció, tust kérünk a szemközti tűzoltóság épületében szombat hajnalban tech-housera táncoló pankowi nyugalmazott tűzoltóbrigád tagjaitól. Ezt a kifejezést a német nyelv minden bizonnyal képes lenne egy szóba tömöríteni, de nem szeretném ezzel elvenni kedveteket Berlintől és a német nyelvterülettől, igenis megszokható, ha meg nem is szerethető?

A világ egyik legjobb dolga a berlini technóra táncolni egész éjszaka. Ezt eddig nem tudtam ilyen egyértelműen. De az a zene aztán végképp olyan, hogy kis hangfalon, otthon meg ne próbáld. Teljesen röhejesen primitív. De nagyban meg egyszerűen beszippant. Már mennél haza, de aztán még ottragadsz egy 3-4 órát. Mint egy jó djn a könyvtár klubban, najó, ezt nem lehetett kihagyni..

herbie és a hangok

Nézegettem ezt a videót, egyik kedvencem a zsötűbről, egyszer a muxico listára írtam is talán egy kis esszét erről, amiben kb. benne van a jazztörténelem egy jelentős szelete.
http://www.youtube.com/watch?v=CCKKwjDc7h0

Meg amikor tanítok, akkor is tulajdonképp minden alkalommal elmondom az elején a funkcióelmélet tankönyvi alapjait, hogy tonika, szubdomináns, domináns, Kesztler bácsi elégedetten paskolja a vállam. De mi is ez? Három hang, mondjuk a watermelon man-ben C,F,G. Ennyi.
Üssétek le szépen a zongorán egymás után, mindegyiket monduk 2 ütemig (egy ideig! :) tartva, és figyeljétek meg, hogy mit hallotok. Mit hallotok kívül, és mit hallotok belül? Megszólal belül egy hangzat, vagy egy dallam?

És aztán hallgassátok meg a videót, hogy nekik mi szólalt meg erre a három alaphangra.

Szóval valahogy a tanítás és a tudás között ekkora a szakadék, hogy én csak annyit tudok elmondani, hogy van ez a három funkció, és ezek váltakoznak, legfeljebb megmutatom, hogy ez mit is jelenthet. A többi, mind belül van.

Szóval van C,F,G, és ez a videó, ennyi elég kell hogy legyen :)

amazing discoveries

Gonzalo Rubalcaba nagyon gyorsan tud játszani. Chris Potter bőgős nélkül nagyon jó inkább jazz mint fusiont csinál (és magyar a felesége) Esbjörn Svensson még jobb élőben mint lemezen, a Bad Plusnak zseniális a How deep is your love feldolgozása, Jason Moran lemezén volt egy szám, amit nem értettem, annyira jó volt. És még csak most töltöttem le az utolsó Coltrane koncert felvételét. Két félórás szám, na ez már alakul.. :) Richard Bona nagyon funky és afro egyszerre, Ndgeochello neve leíratatlan, de érdekes és modern szövet, Anna Maria Jopek és Tomas Sztanko pedig nagyon kis kedvesen szép depis zenét csinálnak olyan eurojazzeset a hosszú téli estékre.
Próbálom behozni a jazz-lemaradást :)

jazz

Valahogy az én zenei fejlődésem korántsem lineáris. Volt itt minden a c64-től a klasszikuson át a jazzig, korszakok, szünetek, stílusváltások ésatöbbi.Öcsi szépen töretlenül megírja a havi 1-2 számát már vagy tíz éve, vagy ki tudja mióta, nekem meg hosszas hónapnyi (néha ötévnyi) szünetek váltakoznak hirtelen termékeny periódusokkal. Tavaly nyártól idén márciusig pl. megcsináltam 5 lemeznyi számot, de azóta meg egy hangot nem vetettem papírra. harddiskre. :)
Most olyan, mintha visszatérne a jazz. Erről hosszasan tudnék végülis lamentálni, hogy miért hagytam ott a jazz-vonalat, és végülis igazán nem hagytam ott sosem, mert volt Hozés-Lolós zenekar, meg If café, meg ilyesmi, de tulképp amikor az SF elkezdődött, akkor az eleve azért volt, mert az elektronika jobban érdekelt, mint a jazz. Meg persze a pop, és az ezzel járó kör, ami főleg Magyarországon igen veszélyesen torz. Valahogy nem találtam az érdekességet a jazzben, mégha tulajdonképpen az SF dalai azért jazzdalok voltak főleg az elején, harmóniailag, meg úgy, hogy a zenéről akart szólni, és sokáig tartott megtanulni, hogy miben gondolkodik másképpen egy elektro-pop zene. De most ezzel a nagy kerülővel visszatérve meg közben mégis úgy tűnik, hogy zongorázni tudok a legjobban, hogy ott tudom igazán jól és természetesen kifejezni magam. Meg persze az otthoni érdektelenség a jazz iránt, hogy senkit nem érdekelt már egy idő után, csak azokat akik csinálták, vagy szerették volna csinálni, azokat is csak egy kicsit.. :) Meg a zenészek, de ez megint egy hosszú kör.
És most meg, hogy adott a környezet, mégiscsak ez a legtermészetesebb, újra végignéztem a nagy ikonokat, milyen lemezeket csináltak az elmúlt 5 évben, amikor gyakorlatilag már nem is követtem a jazzlemezeket.
Persze az is benne van, hogy a műfaj eléggé válságban van, nincs is igazán jó zenekar, zenész, lemez. Tulképp most is azt gondolom, hogy hallottam, amit hallani érdemes, a nagy spílereket, az igazán izgalmas dolgokat.
Hogy ez miért van, azt hiszem tudom. Azért, mert a művészet, és a zene is valahol teljes odaadást kíván, egy teljes személyiségfejlődést. Minél nagyobb az elvárásod magaddal szemben, annál tovább juthatsz, és annál teljesebb lehet a művészeted. És amióta a művészet iparrá lett, amióta az élet elveszítette azt a - nevezzük úgy - élességét, azóta egyszerűbb megállni egy ponton, és azt mondani, én ennyit tudok, ennyit akartam, most már jó nekem, zenész vagyok, pontosan tudom, hogy mik a hibáim, de már nincs kedvem többre, nincs kedvem belevágni több karmikus fejlődőkörbe. Seven steps to Heaven, szóval mindig van még új lépcső, csak néha az új lépéssel lerombolsz mindent, ami már megvolt, és kinek van kedve kimenni a hóba-fagyba, ha amúgy azért kellemes meleg van?
Szóval most itt vannak egy dvd-n az eurojazz jelentősebb állomásai, hallgatgatom, hogy milyen irányban lenne érdemes, de amúgy hanyatt eddig nem estem senkitől, és ez vagy a kiégettség jele, vagy azé, hogy a kisujjamban az ECM.. :)
Meg az is, hogy az a pár szerencsétlen magyar, aki ugyanezt próbálta otthon, semmivel sem rosszabb ám, egyedül a közönség a rossz, szégyellje magát. Mondjuk a Kaltenecker meg Esbjörn Svensson totál egy polcon van, az egyik egy kicsit balra, a másik jobbra, csak az egyik világsztár volt szegénykém tulajdonképp mielőtt túlbúvárkodta magát, a másik meg tökismeretlen.
Persze lehetne jobb, minden lehetne jobb, de ha nem tetszik, húzás vissza PUF koncertre.

életjel

Két koncert egy héten, ahol a végén több pénzt kapok, mint amiben megállapodtunk, a főnök rádob még egy keveset, hogy kifejezze tetszését, ill. természetesen legközelebb is várnak stb.

Hogyan keveredtem egy múzeumból kialakított kávézó színpadára, ahol a zsetonnal teli echte német kultúrfejek villognak, hirtelen nem is tudom. Ülünk ott a kanapén a "backstage"-ben, hozzák a különféle vörösborokat, ugye megfelelő lesz?! Interkulturális eszmecsere Európa jövöjéről és a jazzbőgőzésről spanyol, japán, portugál és magyar résztvevőkkel.

Szóval hogy ez pont olyan, amilyennek az ember egy jazzklubot elképzel. Éneklik a számokat, érted, jazz-sztenderdeket. Szeretik, értékelik, és ki is fizetik.

Agymosás a Flying Lotuson, utána, mondjuk az nekem csalódás volt, de lehet h csak én voltam túl fáradt már, de most nem szólt olyan jól minden, ahogy errefelé szokott, meg a zene is inkább szeletelés volt, mint az album zseniális világa.
Valamiért csomóan azt hiszik, hogy élőben nagyon oda kell csapni, pedig az ember inkább az albumot hallaná élőben is kicsit megvariálva esetleg.
Meg fura jazz után a diszkó, azért nagyon máshogy kell hallgatni. Dehát amúgy is ez a két pólus van, vagy hát ez is van.

Google hirdetésekkel elárasztottam Berlint, két nap alatt két itteni ismerősöm is szólt, hogy látta a neten, hogy tanítok, hát vicces, én sosem csináltam még ezt üzletszerűen, de itt már például a marketing is létezik, befektetsz valamennyi pénzt reklámra, és akkor kalkulálhatsz valamennyi haszonnal. Amúgy amit én tudok, az itt Berlinben is kuriózum, mert klasszikus zenetanár van egy raklap, meg még jazz-tanárt is csakcsak találsz, de belőlem csak egy van :) egy hét alatt hetvenezer megjelenés, az milyen?

Meg ami érdekes, hogy transzparens lett a város, már nem veszem észre, hogy itt vagyok, csak itt vagyok, és néha rájövök rövid gondolkodás után, hogy a boltban németül kell kérni, de amúgy meg már barátságos minden. Persze közben egyre több a munka, feladat, lassan befelé telik a naptár, nincs is idő filózni, mert menni kell. Milyen lesz, ha még zongorám is lesz? Két hónapja hangszerhez se nyúltam tulképp. Mondjuk a tegnap este az jó volt, jó voltam, otthon egy ideje már nem is játszottam jazzt, és hát ez kezd egyre durvább lenni..

költöztető

már nem leszek, ennyit sikerült összeraknom az elmúlt pár nap tapasztalataiból. 4 emelet magasra cipelgetni úrilánykák báliruhával megpakolt bőröndjeit a pályaudvarról meg a reptérről..

mára egy utsó

És arra is rá kellett jönnöm, hogy bizony az otthonosság nem azon múlik, hogy mennyi saját bútordarab van a szobában, mennyi emlék kötődik hozzá, mennyire én dönthetem el, hogy mi merre, milyen színű, és a többi. Nem. Akkor lesz otthonos, ha végre írhatom benne a zenémet..

time for a change

nyavajgás helyett vers mindenkinek:

Gyakran szökött ki, mint aprócska kislány,
hogy lássa künn az éjet és szelet,
amint az ősi forrásból ered
s nem ráderengni a szobába pislán,

de a vihar se tépte le az ölfát
s az óriás parkot oly sok darabra,
mint ahogy összetépte őt az önvád,
hogy selyemhágcsóról a lovagja
levette s vitte mindig távolabbra:

míg a kocsi lett végre minden.

S érzé a fekete kocsi szagát,
amelyért folyt a titkos hajsza szerte,
és a veszélyt magát.
Úgy látta, a kocsi hideggel van kiverve,
s ő is hideg, fekete benn.
A köpönyegébe csöndesen belébújt,
és mint egyébkor, a haja felé nyúlt,
s a férfi suttogott, mint idegen:
Veledvagyokszivem.

(Rilke-Kosztolányi)

ajtó

van egy pillanat, amikor kilépsz a lakásod ajtaján, végiggondolod, hogy mindened megvan-e, ami kell, egy utsó pillantást vetsz rá, aztán becsukod az ajtót úgy, hogy már nincs nálad a kulcs. (az utóbbi egy hónapban ez kb. hatszor játszódott le.. :)

költ

Költözünk ma is, irány Pankow!

Egy igazi kisvárosi hangulat az S-bahn végállomásától 10 percre, olyasmi, mintha az örstől laknék egy megállóra mondjuk.. :) Igazi őszillat van, minden olcsóbb mint a városban, talán még pankowi tájszólás is van, majd kiderül. Mindenesetre van egy nagy park, tavacskák, szemben pont a fürdő szaunákkal, szóval lesz hol melegedni a zord téli napokon.. :)

Érdekes, hogy itt ahogy kicsit beszélgetni kezdek valakivel, egyből kiderül, hogy az illetőnek van itt egy zongorája valamilyen k-adik lakásban, és persze oda is adja.
Tegnap voltam házibuliban, nahát ez vicces volt. Az emberek kb. fele gyakorlatilag senkit nem ismert az elején, másik fele nem beszélt németül, harmadik fele pedig bement táncolni, és az elég hangos zenére ordítozott órákon keresztül. Ez a fele amúgy echte német volt. :) Tényleg úgy buliznak, hogy közben ordítoznak. Ezt majd ellenőriznem kell, miféle hagyomány lehet, vagy hogy a modern lélektan előállt-e már kielégítő magyarázattal. Mindenesetre amikor hajnal ötkor hazafelé még két utcával arrébb is hallható volt a parti, arra gondoltam, azért ritka toleráns egy nép ez valahol. Persze a végén itt is egy zongorától rángattak el, ahol egy teljesen beállt gitáros srácnak próbáltam megmutatni a house of the rising sunt viszonylag vegyes sikerrel.. :)

Lucy bevallása szerint tényleg keményen mennek az amfetaminszármazékok azért, tehát ha mondjuk a Berghainban a szombat éjfeles kezdés után az utsó fellépő szombat 19:30-ra van kiírva, akkor igen, ez nem normális.. :)
Gábor el is húzott tegnap Joy Orbisonra, én meg a Flying Lotusra vagyok kíváncsi, most van egy olyan érzésem, hogy ő csinálja a legmodernebb zenét. Pedig csak egy 26 éves hülyegyerek a Coltrane családból, összehúzogat két loopot, meg valami elcseszett dobot rá, és kész - de ahogy hallgatom, egyre inkább úgy érzem, hogy ez a jövő zenéje vagy a zene jövője. Ugyanis van az egészben valami olyan finomság, olyan érzelem, ami konkrét kifejezési forma nélküli. Meg nem nyilvánuló, rejtett, mély tartalom, és mivel a zene az már csak olyan, így is hat. Tetszik, egyre jobban, és hát a jó zene ilyen, elsőre furcsa és értelmetlennek tűnik, de valahogy adsz még egy esélyt. (lehet a szerelem is? :) Aztán meg ki sem bírod kapcsolni.

Azon gondolkodtam, hogy amikor fiatalok és még tapasztalatlanok vagyunk, akkor a szerelem egybeesik a testiséggel, mármint
mondjuk megcsókolunk valakit, és akkor úgy érezzük, hogy azért olyan jó, mert azzal a bizonyos emberrel történik. Olyankor a szerelem igazi halálos drámának tűnik, mivel nem tudjuk, hogy mással is lehet, hogy mással is lesz valamilyen, úgy érezzük hog y mondjuk a szakítással magát a szerelmet veszítjük el.
Később már csak életünk egy megszokott részét. Egy energiaforrást, egy elképzelt jövőt, néhány megszokást.
De közben meg mégis az a cél, hogy az ember ezt az eredeti állapotot visszaállítsa, hogy a párja legyen a Nő, és hogy minden minél jobban közelítsen az eszményi, szellemi szerelemhez, hogy a szex megegyezzen a szerelemmel, a vágyak-gondolatok a valósággal.
Ezért is rossz dolog félrelépni, nem csak azért, mert más esetleg megharagszik miatta, hanem magad miatt, mert azzal csak távolodsz a szellemi szerelem állapotától. (najó, ezt majd elküldöm Hamvas bácsinak lektorálásra.. :)

Lassan van megint ihletem, innen a konyhába betolt kanapéről kezdtem szerkesztgetni új trekkeim, formálja fülem ez a dubstep-wonkys vonal, bár a fele szemét, vagy nagy része, de közben sok minden meg mégis nagyon friss. És költözöm végre a kis birodalmamba, kicsit ki kell szakadni a megszokásokból, és kitalálni, valójában mit is szeretnék az életembe, mert most lehet választani. Fura módon most pl. látom értelmét önmagam fejlesztésének. Otthon valahogy feleslegesnek tűnt már igazán gyakorolni, valami új tanulásába kezdeni, mert olyan alapvető akadályok voltak, amiken ez nem segített. De most lehetne megint.

Lucy ismerőseinek nem tetszett Budapest, illetve a város nagyon, csak az emberek voltak állítólag barátságtalanok. Nem tudom mit hisztiznek, végülis csak a pénztárcájukat lopták el, egy boltba nem engedték be azzal, hogy "no turiszt, no turiszt!", meg valamit nyafogtak a tömegközlekedésről. Ennyi benne van, ha valaki keletre megy, nem?! :)

türkei tarot trip

Hát átmúvoltam Törökországba. Hammermassig, ahogy Sebastian mondaná (mindenre).( Magyarul kb. odabasz. ) Neuköllni shop, hát itt egy deka német szó sem hangzik, helyi kokerók, és a termékskála is mint a 'sztambuli piacon. Friss olivabogyóból 8féle válogatás, mondjuk kenyér meg pl. nincs. Meg tészta sem nagyon. Sőt, állítólag a kerületből a currywurst is kiszorult, csak döner van, meg schawarma, ami itt a gyros. Állítólag gond van a bevándorlókkal, azt mondja Lucy, hogy az első generáció még nagyon tisztességtudó volt, de az újabbak pofátlanodnak, és nem tudni miért. Persze azért ez is idézőjelben értendő, ahogy itt minden probléma. Azért nem a Kálvária tér, vagy vmi hasonló vidámpark.

Tarotvetés németeknek angolul, a szomszédből füstölő érződik, ha épp nem vmi mantrázás megy, akkor friss wonky-hop meg dubstep történetek, Flying Lotus meg Nosaj Thing videókat sasolunk, ill. tervezzük a zenei világuralmat.

Franka bélyeges szexélményeit taglalja, meg órát tartok egy dickheadnek, legalábbis így neveztük el ezeket a lila nadrágos, dizájnerpólós és kockaszemüveges emberkéket, akiken mindig több trendi kiegészítő van, mint egy átlag berlini dizájnboltban, pedig az sem kevés. Szóval ismét, amikor lemész a méter magasan feltornyozott szinti és kontrollerhegyek közé, és a srác kicsit szégyenkezve bevallja, hogy igazából annyit tud, hogy hol van a C hang, akkor elgondolkodsz, hogy valami félre van konfigolva a világban, hogy egy fogalmatlannak ennyi cucca lehet, nekem meg semmi. Persze ez a tudás sem rossz, mert a francia még ezt sem tudja, ugyanis ott természetesen do-majornak hívják a cédúrt, re-nek a d-t, tehát összekeverik a szolmizálás neveit az ábécés nevekkel, ezzel kb. angolul lehetetlenné tennék a szolmizálás tanítását, ha ilyet én tanítanék, de persze még a Kodály-féle kézjelek segíthetnek.. :)

Tarot, jóga, zeneóra, tulképp tökugyanaz van itt is, mint volt otthon. Amúgy meg, majdhogynem ugyanannyi pénzért lakunk ám most, mint otthon laknánk. Jó mondjuk persze nem a város közepén, de ez amúgyis összehasonlíthatatlan. Csak épp pl. az otthoni keresetemet itt heti 6-7 óra munkával tudom abszolválni. Mondjuk legyen 7 óra, de persze azért hajlandó lennék még ennél többet is húzni az igát, csak egyelőre nem hagyják.. :)

Ez a bizalom ügy egyébként. Kell egy kis idő, amíg megbíznak benned, aztán már megy minden. Aztán addigra pont mehetsz is a következő B-betűs városba.. :)

Lagari

Az a baj, hogy ha valahol elkezdek játszani, akkor esélyes, hogy koncertezni hívnak, de én most még nem tudom, kicsi vagyok a nagyvárosban, nincs is zongorám, bár lakásom már igen, lassan, szóval mivel egy hónapja nem láttam hangszert, egy kicsit szeretnék gyakorolni meg ilyesmi, utána majd persze szívesen, sorban.. :)

Mosószalon rulez. Ez tiszta amerika, illetve ennek az ndk-s proli verziója. Reggel 11kor már pohár sörrel üldögélnek itt a Honeckeri (Honegger? az a zeneszerző volt nem?) időket emlegető úriemberek.

Amin kiakadtam. Ma az újság címlapon hozza a szörnyű veszélyt: A S-bahnokat nem biztos, hogy időben fel tudják készíteni a télre, most mi lesz. A BVG vezetője kétségbeesett fejjel nyilatkozik, hogy mindent megpróbálunk, de. Érted, október 5-e van. Nálunk ez úgy néz ki, hogy leesik az első hó, és a felszíni közlekedés egyszerűen megszűnik. Legalábbis a vonatok biztosan. Vagy hát meg lehet próbálni a déliből elindulni az első havazáskor. Vagy úgy bármikor.. :) (Najó, azért néha megy, és most már új is a vonat.) De hogy ők azzal riogatnak, hogy mega-chaos lesz. Hát bakker.. Fogalmatok sincs a káoszról.

Az S-bahn egyébként iszonyatos, bár egy hónapos itt tartózkodásom alkalmával már több ízben is észleltem, hogy mintha késne 1 vagy két percet. Gondolom ilyenkor a sofőr kukoricán térdepel a hétvégén és nem nézheti meg a Bundesliga fordulót.

A Lagariban bedobtam, hogy szervezzünk jazz-énekversenyt, jazz-faktort, teljesen rápörögtek, már kezdtem is magyarázni az a38-as tehetségkutatón tanult lehúzós szisztémát, azaz hogy biztosítsuk meg a pénzt, és tegyük teljesen veszélytelenné a szervezést, áthárítva a résztvevőkre. Nem nagyon értik, még tanulniuk kell a magyaros gondolkodást, az a durva, hogy eszükbe sem jut, el sem tudják képzelni azt, ami nálunk annyira mindennapos.

Chrisnek mondom, hogy kb. húsz év után sikerült úgy nagyjából eltakarítani a komcsi utódpártot, erre kérdezi, hűű az durva. És mi volt a baj, volt korrupció? Hát no komment.

A nagyvárosok élhetetlenségéről, és a hétköznapi fasizmusról majd legközelebb..

above the rooftops

Van ez a skybar, ahova korábbi hányattatásaim alatt tévedtem be, és azt kell mondjam, a város egyik legjobb kilátással bíró kis krimóját találtam meg.. SkyBar, a hetediken, orrod előtt a parkinn, meg a tévéturm. A szellő hideg, a kezem lefagy, be is megyek mindjárt, csak még eldicsekszem első berlini keresetemmel, csak elhitték végül itt is, hogy tőlem kéne zeneórát venni, a kis naivak... :) Este vár egy újabb bár, jövendő kis színpadom a Lagari. Úgy sejtem, mozgalmas hét lesz ez is..

bye-bye Fhain

Norah Jones és a fincsi kávém.. Így már valahogy el lehet kezdeni egy hetet.
Kezembe veszem a Berliner Zeitungot, nem mintha érdekelnének az itteni hülyeségek, helyi politikusok, médiasztárok, focisták. A foci jobb, mint a magyar, csóró berlini csapat a Hertha most csak másodosztályú, ennek ellenére töretlenül drukkol nekik a város a legkülönbözőbb médiafelületeken.
Most volt újraegyesülési buli, harmadikán, otthon választás, ezúttal kihagytam a külképviseleti szavazás örömét, de hát mondták is már, hogy aki elhúzott, az ne ossza az észt. És ebben van is valami.
Valszeg max. két éjszaka múlva lépek tovább, és igaz, hogy csak három hét, de mégis megszerettem a Friedrichshaint. Olyan kis koherens kerületke ez (kerületnél jóval kisebb, Kiez, itt úgy hívják az ilyen környékeket, mint mondjuk nálunk a zsidónegyed), otthonos, élhető, hamar jól érzi magát az ember itt. Persze már nem annyira menő, mint volt mondjuk tíz éve, most már kevesebb az izgalom, és több a divat, meg a külföldi (lásd én :), de a helyek, boltok, a Boxi-platz hangulata eltéveszthetetlen. Az igazi berlini életérzés, az egyik, mert mondjuk a tegnapi Mauerpark az is nagyon az. Na meg a hatalmas diszkósor a Revaler strassén, de azt most hagyjuk.
Szóval egyelőre pár nap Neukölln, aztán meg letelepszünk a kisvárosi hangulatú Pankow-ban.

Itt szép napsütéssel jön az ősz, igazán Lichtenbergben a vízmű mellett végigsétálva kapott el a hangulata, a füstökbe burkolózó naplemente, meg ahogy csípőssé válik este a szél, körülötted a nagy csend, panelek, parkok, ipari létesítmények a végtelenségig. Most már alkotni fogok amúgy, vége lesz ennek a szervezős, élet-átalakítós pár hónapnak. Visszapattanunk egy szörfdeszkára, s irány a lélek óceánjának hullámai.. :)

narancs nyíl

Narancsszín nyílvessző suhan a berlini éjszakában. Igen, kitaláltátok, első ízben bicikliháton. Egy teljesen béna, kontrafékes (csepel) bicikli, ami zörög mint az állat, főleg a macskakövön, és még csengője sincs. Gábor ad kölcsön egy lámpát, hogy legalább valami villogjon, az persze leborul egyből.
Ló és lovasa közt van valami transzcendentális kapcsolat, ezt azonnal érzem. Kell ez a bicikli, meg is szerzem Herberttől majd.
Hát igen. Hat fokban három sör után feltépni a Prenzlauer Bergre, aztán lefelé az Obernbaumbrückéig, és haza, önmagában is élmény.
(Végül be sem mentünk a diszkóba a hosszú sor miatt, pofátlanul, de mert: Jazzanova és Mr.Scruff? Majd legközelebb, úgyis van minden hónapban.. :)

Előtte kezet fog velem egy német, és gratulál, hogy annó 1989-ben megnyitottuk a határt, ezek tényleg hálásak érte. Elhárítom a bókokat mondván még csak nyolc éves voltam, viszonylag kevés közvetlen befolyással a törvényhozásban. Aztán később a megszeppent németekkel próbáljuk megérintetni a lábujjukat nyújtott térddel a zsúfolásig tele levő kommunista díszkocsmában.

Valami van körülöttem, ez a társaság meg van győződve róla, hogy én jól zongorázom, pedig még nem is hallották. Legalábbis el tudom hitetni.. Egyébként észrevétlen bekerültem ebbe a baráti társaságba. Megyek is jövő héten a kortárs képzőművészeti kiállításra Chris bemutatójára, ha már látom mindennap hogy készülnek a három méteres vásznak, száradás közben meg hogyan gitározgat fel-s alá különböző fríg skálákon.

És akkor még két aranyköpés idegennyelvből erősebb olvasóinknak:

"Hinter jeder erfolgreichen Frau steht ein Mann, der ihr auf den Arsch glotzt"

"Being a sportsman means a lot of dedication, the same with arts, but with arts at least you can smoke and drink.."

kérek lakást

És kapok!!!!!
Pontosan egy hónappal azután hogy kidugtam a buksimat a Schönefeld reptéren és magam után húztam gurulós bőröndömet a hangzatos nevű Alcatraz hostelig, aláírtam az albérleti szerződést egy kis pankowi kétszobásra. Egy hónap. wáááá.

Valszeg első alkalommal szólt a Scharnweberstrassében a Hip-hop-boyz, tehát ez az ünneplés mintegy poptörténelmi alkalomként is értelmezhető.

A szobában egy olyan hindu felekezet szentélye található, amely tagoknak nem hogy tilos húst enni, még a húshoz érniük is tilos. Mondtam is Mollynak, hogy az a lényeg, hogy hozzád érhessen a feleséged, nem az, hogy a húshoz érhet-e.. :)
Dehát érted, a csajod nem tud neked húsételt főzni. Azért nem egyszerű..
Szóval aranyos kis gettómilliomosok. Anna lesz a lakótárs, a kis építésztanonc, alakítjuk szépen a berlini (szexmentes! :) kommunát.

Most már csak arra kéne rájönni, hogy fogok belógni a ma esti Siriusmo-ra...