2010. október 5., kedd

Lagari

Az a baj, hogy ha valahol elkezdek játszani, akkor esélyes, hogy koncertezni hívnak, de én most még nem tudom, kicsi vagyok a nagyvárosban, nincs is zongorám, bár lakásom már igen, lassan, szóval mivel egy hónapja nem láttam hangszert, egy kicsit szeretnék gyakorolni meg ilyesmi, utána majd persze szívesen, sorban.. :)

Mosószalon rulez. Ez tiszta amerika, illetve ennek az ndk-s proli verziója. Reggel 11kor már pohár sörrel üldögélnek itt a Honeckeri (Honegger? az a zeneszerző volt nem?) időket emlegető úriemberek.

Amin kiakadtam. Ma az újság címlapon hozza a szörnyű veszélyt: A S-bahnokat nem biztos, hogy időben fel tudják készíteni a télre, most mi lesz. A BVG vezetője kétségbeesett fejjel nyilatkozik, hogy mindent megpróbálunk, de. Érted, október 5-e van. Nálunk ez úgy néz ki, hogy leesik az első hó, és a felszíni közlekedés egyszerűen megszűnik. Legalábbis a vonatok biztosan. Vagy hát meg lehet próbálni a déliből elindulni az első havazáskor. Vagy úgy bármikor.. :) (Najó, azért néha megy, és most már új is a vonat.) De hogy ők azzal riogatnak, hogy mega-chaos lesz. Hát bakker.. Fogalmatok sincs a káoszról.

Az S-bahn egyébként iszonyatos, bár egy hónapos itt tartózkodásom alkalmával már több ízben is észleltem, hogy mintha késne 1 vagy két percet. Gondolom ilyenkor a sofőr kukoricán térdepel a hétvégén és nem nézheti meg a Bundesliga fordulót.

A Lagariban bedobtam, hogy szervezzünk jazz-énekversenyt, jazz-faktort, teljesen rápörögtek, már kezdtem is magyarázni az a38-as tehetségkutatón tanult lehúzós szisztémát, azaz hogy biztosítsuk meg a pénzt, és tegyük teljesen veszélytelenné a szervezést, áthárítva a résztvevőkre. Nem nagyon értik, még tanulniuk kell a magyaros gondolkodást, az a durva, hogy eszükbe sem jut, el sem tudják képzelni azt, ami nálunk annyira mindennapos.

Chrisnek mondom, hogy kb. húsz év után sikerült úgy nagyjából eltakarítani a komcsi utódpártot, erre kérdezi, hűű az durva. És mi volt a baj, volt korrupció? Hát no komment.

A nagyvárosok élhetetlenségéről, és a hétköznapi fasizmusról majd legközelebb..

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése