2010. november 30., kedd
hárman párban
Furcsa fintora a sorsnak, hogy most én bíztatom levélben a Unitedet, hogy menjenek külföldre, mert épp ezen vacillálnak..
duguláselhárítás
néha a vereség jobb mint a győzelem. Jobb megsemmisülni, porrá zúzódni. FB-n írta X. : Gyűjts erőt, dolgozd fel a múltad emlékeit, és jól figyelj,mert ahol eltörtél, ott leszel erős,ahol vesztettél, ott leszel legyőzhetetlen."
Jee.
Csúnyán elverték a Madridot, na. :)
A mai napnak féltávig remek volt a ritmusa, minden pont tökéletes tempóban, aztán valahol megtört a lendület, de nem jelzett az intuíció. Ráléptem a rossz vágányra, és derékig gázoltam a csatornában. Shit happens.
Amúgy jobban vagyok lassan mostanában, valszeg a frankó kabáttal kezdődik minden. Néha olyan jó lenne mindent leírni. Még akkor is, amikor igazán nem is fontos.
Jee.
Csúnyán elverték a Madridot, na. :)
A mai napnak féltávig remek volt a ritmusa, minden pont tökéletes tempóban, aztán valahol megtört a lendület, de nem jelzett az intuíció. Ráléptem a rossz vágányra, és derékig gázoltam a csatornában. Shit happens.
Amúgy jobban vagyok lassan mostanában, valszeg a frankó kabáttal kezdődik minden. Néha olyan jó lenne mindent leírni. Még akkor is, amikor igazán nem is fontos.
2010. november 28., vasárnap
turulka
Jó lenne, ha amikor valaki megkérdezi honnan jöttem, büszkén mondhatnám, hogy aus Ungarn. Mármint hogy nem érezném egyből a lesajnáló reakciót - legutóbb látom értetlenkedik a válaszra, kérdem miért olyan fura, hogy magyar vagyok? Mert az angolod perfekt..
De különben is, mire lennék büszke? Az tény, hogy a keletnémetek a mai napig hálásak a fal megnyitásáért, és sok kurva magyar az Oranienburger strassén, de kb. ennyi.
Meg egy kicsit írnom kell erről a politikai mizériáról is, ami idáig is hallatszik. Döbbenetes, hogy milyen aggresszív indulatokat képes kiváltani az emberekből egy politikai döntés (nyugdíjpara), és hogy mennyire meg lehet az egész tömeget vezetni érzelmi alapon, riogatással, a facebookon az ismerőseim, az értelmiségi fiatalok ott fröcsögnek, féltik a demokráciát, szabadságot, Rákosihoz hasonlítgatnak, a net tele a negatív hangvételű cikkekkel. Mert lehet, hogy rossz lépésre készülünk, de ennyire hogyan lehet elveszíteni a fejeket?
Persze, az látható, hogy otthon azt az érvet, hogy a közösért kell valamit tenni az egyénnek, lehetetlen keresztülvinni. Erőszakkal meg felesleges (és ezért szerintem is hiba volt kötelezővé tenni az átlépést). Ahol ennyire nincs közösségi érzés, ennyire érdektelen egy ember az ország mint közösség felé, ott miről beszélünk? A nemzeti együttműködésen is mindenki csak röhögött - persze kötelezővé tenni azt sem lehet, de aki azon röhög, az maga is hibás abban, hogy nincs közösség. Erre meg ne legyen senki büszke.
(Egyébként tágabban nézve a kérdést egyáltalán nem biztos, hogy a nyugdíj mint intézmény mindig is fenntartható lesz. Egy viszonylag friss dologról van szó, ugye a század elején még nagy szó volt az, hogy nyugdíjas állása van valakinek, persze akkoriban még a családok jobban összetartottak, és az időseket eltartották, gondozták a fiatalabbak. Azóta a modell a teljes szétköltözés lett, és így, főleg az öregedő társadalmak miatt a rendszer egyre inkább finanszírozhatatlannak tűnik. Nálunk a baj nem olyan nagy, mert a halandóság úgyis valahol a nyugdíjkorhatárnál húzódik.. De persze nagy. Mondjuk nekem nem lesz nyugdíjam, tehát én eleve a külsősök objektivitásával szemlélem a kérdést. Majd az artisjus (sic!) május közepén érkező összesítőjéből megveszem a fát télire, meg krumplit a kamrába.. :)
Mindegy hát nekem persze.. Csak azért mégis. Kíváncsi vagyok, öt év múlva ki lesz még otthon. Vagy hogy ki hol lesz. Vagy hogy mi lesz öt év múlva.. (patetikus hangsúly.. :)
De különben is, mire lennék büszke? Az tény, hogy a keletnémetek a mai napig hálásak a fal megnyitásáért, és sok kurva magyar az Oranienburger strassén, de kb. ennyi.
Meg egy kicsit írnom kell erről a politikai mizériáról is, ami idáig is hallatszik. Döbbenetes, hogy milyen aggresszív indulatokat képes kiváltani az emberekből egy politikai döntés (nyugdíjpara), és hogy mennyire meg lehet az egész tömeget vezetni érzelmi alapon, riogatással, a facebookon az ismerőseim, az értelmiségi fiatalok ott fröcsögnek, féltik a demokráciát, szabadságot, Rákosihoz hasonlítgatnak, a net tele a negatív hangvételű cikkekkel. Mert lehet, hogy rossz lépésre készülünk, de ennyire hogyan lehet elveszíteni a fejeket?
Persze, az látható, hogy otthon azt az érvet, hogy a közösért kell valamit tenni az egyénnek, lehetetlen keresztülvinni. Erőszakkal meg felesleges (és ezért szerintem is hiba volt kötelezővé tenni az átlépést). Ahol ennyire nincs közösségi érzés, ennyire érdektelen egy ember az ország mint közösség felé, ott miről beszélünk? A nemzeti együttműködésen is mindenki csak röhögött - persze kötelezővé tenni azt sem lehet, de aki azon röhög, az maga is hibás abban, hogy nincs közösség. Erre meg ne legyen senki büszke.
(Egyébként tágabban nézve a kérdést egyáltalán nem biztos, hogy a nyugdíj mint intézmény mindig is fenntartható lesz. Egy viszonylag friss dologról van szó, ugye a század elején még nagy szó volt az, hogy nyugdíjas állása van valakinek, persze akkoriban még a családok jobban összetartottak, és az időseket eltartották, gondozták a fiatalabbak. Azóta a modell a teljes szétköltözés lett, és így, főleg az öregedő társadalmak miatt a rendszer egyre inkább finanszírozhatatlannak tűnik. Nálunk a baj nem olyan nagy, mert a halandóság úgyis valahol a nyugdíjkorhatárnál húzódik.. De persze nagy. Mondjuk nekem nem lesz nyugdíjam, tehát én eleve a külsősök objektivitásával szemlélem a kérdést. Majd az artisjus (sic!) május közepén érkező összesítőjéből megveszem a fát télire, meg krumplit a kamrába.. :)
Mindegy hát nekem persze.. Csak azért mégis. Kíváncsi vagyok, öt év múlva ki lesz még otthon. Vagy hogy ki hol lesz. Vagy hogy mi lesz öt év múlva.. (patetikus hangsúly.. :)
2010. november 23., kedd
100 lépés program
Elárulom nektek, hogy tavaly év végén csináltam egy eredetileg 100 lépésre tervezett programot, amiben próbáltam összegyűjteni mindenféle dolgot, amit szeretnék elérni a következő évben. Leírtam egy textfileba, az elején még néha belenéztem, aztán szépen feledésbe is merült, egészen mostanáig, amikor újra előkaptam, és szépen végignézegettem, miket is írtam fel mint elérendő cél, és abból mi is sikerült.
Első pont: Berklee felvételi - komment: bukta. (akkor írtam bele utoljára, amikor pont lecsúsztam a jelentkezés határidejéről.. :)
Szóval ennyit a tervezésről, a lista fele kb. értelmetlen, mert már teljesen másik irányba mennek a dolgok, de meglepően sok dolog teljesült, sok minden úgy, hogy igazából nem is emlékszem, hogy különösebben akartam volna, csak épp úgy alakult. A teljes hatékonysági mutató: 66/18 - ez talán nem hangzik túl fényesen, de ha azokat a pontokat vesszük, amiket most is akarnék még, akkor: 37/18, és ez sztem nem rossz. Főleg ha bevesszük azokat, amiket fel sem mertem írni, vagy amik eszembe sem jutottak, és mégis teljesültek :)
Szóval készül az új százas lista, az év legjobb zenéi válogatás, lassan itt a karácsony, szépen befejezzük 2010-et, és jöhet a még durvább 2011 :)
Első pont: Berklee felvételi - komment: bukta. (akkor írtam bele utoljára, amikor pont lecsúsztam a jelentkezés határidejéről.. :)
Szóval ennyit a tervezésről, a lista fele kb. értelmetlen, mert már teljesen másik irányba mennek a dolgok, de meglepően sok dolog teljesült, sok minden úgy, hogy igazából nem is emlékszem, hogy különösebben akartam volna, csak épp úgy alakult. A teljes hatékonysági mutató: 66/18 - ez talán nem hangzik túl fényesen, de ha azokat a pontokat vesszük, amiket most is akarnék még, akkor: 37/18, és ez sztem nem rossz. Főleg ha bevesszük azokat, amiket fel sem mertem írni, vagy amik eszembe sem jutottak, és mégis teljesültek :)
Szóval készül az új százas lista, az év legjobb zenéi válogatás, lassan itt a karácsony, szépen befejezzük 2010-et, és jöhet a még durvább 2011 :)
2010. november 17., szerda
night train
Milyen egy meditatív hazaút volt! Mint egy színátmenet olyan kézzeltapintható volt a szürkülés Berlintől Prágán át Pozsonyig. (ahhoz képest Mo. egy picit még feljebb is van).
Hogyan játszol vadidegennel szín-intuíciós játékot, vagy meséli egy bosnyák háborút megjárt veterán, hogyan buliztak az ukrán ejtőernyősökkel 97'ben, és milyen lesz a nagymama 98-ik szülinapja valami apró cseh faluban. Olyan természetesen nyílt a lét, és fokozatosan zárul le, Pozsonyban már a táskájukat az ölükben szorongató mamik szállnak fel.
Itthon még minden olyan transzparens, átmegy rajtam, nem érzem hogy rossz lenne, valahol nem itt vagyok még, és talán mire lassan visszaérnék, megyek is el újra.
Szóval a vonat jó. Olyan sötét, csöndes, a kupé zárt, és a tempó olyan emberivé válik, mivel semmit nem tudsz csinálni, semmit nem kell csinálni. Csak beszélgetni, és érezni az áramlásokat. Lenni. Nemhiába van annyi film, könyv vonatútról. Az ablakon félig áttetszik az Elba-part, a piroslámpás falu, Teplice, és mindenhol azok a tipikus cseh narancssárga lámpák.
Mintha Menzel óta semmi sem változott volna, a Szigorúan őrzött vonatok, és a Hrabalos emlékek is megelevenednek. Igaz a vonatunk nem áll meg, nincs ideje, hogy igazán kibomoljon, már megyünk is tovább.
A hajnal valami elképesztően gyönyörű, hatalmas köd, csak a csupasz fák látszanak a közelben, mint valami kihalt purgatóriumbeli tájon, a nap lassan bontja meg a sűrű fehér ködöt, és pont ekkor érkezünk ki a Dunakanyarba. Nem tudom elmondani milyen, talán fotózni, kamerázni kellett volna, nem tudom. Távoli narancssárga nap a Pilis felett, a gőzölgő pára a Duna. Minek bárhova vágyakozni, ha itt ilyen szép tud lenni? Csak lestem át az átvirrasztott éjszaka után a piszkos ablakon, és azon ámuldoztam az utastársaimat látva, hogy tud az ember ilyenkor is szenvedni?
Hogyan játszol vadidegennel szín-intuíciós játékot, vagy meséli egy bosnyák háborút megjárt veterán, hogyan buliztak az ukrán ejtőernyősökkel 97'ben, és milyen lesz a nagymama 98-ik szülinapja valami apró cseh faluban. Olyan természetesen nyílt a lét, és fokozatosan zárul le, Pozsonyban már a táskájukat az ölükben szorongató mamik szállnak fel.
Itthon még minden olyan transzparens, átmegy rajtam, nem érzem hogy rossz lenne, valahol nem itt vagyok még, és talán mire lassan visszaérnék, megyek is el újra.
Szóval a vonat jó. Olyan sötét, csöndes, a kupé zárt, és a tempó olyan emberivé válik, mivel semmit nem tudsz csinálni, semmit nem kell csinálni. Csak beszélgetni, és érezni az áramlásokat. Lenni. Nemhiába van annyi film, könyv vonatútról. Az ablakon félig áttetszik az Elba-part, a piroslámpás falu, Teplice, és mindenhol azok a tipikus cseh narancssárga lámpák.
Mintha Menzel óta semmi sem változott volna, a Szigorúan őrzött vonatok, és a Hrabalos emlékek is megelevenednek. Igaz a vonatunk nem áll meg, nincs ideje, hogy igazán kibomoljon, már megyünk is tovább.
A hajnal valami elképesztően gyönyörű, hatalmas köd, csak a csupasz fák látszanak a közelben, mint valami kihalt purgatóriumbeli tájon, a nap lassan bontja meg a sűrű fehér ködöt, és pont ekkor érkezünk ki a Dunakanyarba. Nem tudom elmondani milyen, talán fotózni, kamerázni kellett volna, nem tudom. Távoli narancssárga nap a Pilis felett, a gőzölgő pára a Duna. Minek bárhova vágyakozni, ha itt ilyen szép tud lenni? Csak lestem át az átvirrasztott éjszaka után a piszkos ablakon, és azon ámuldoztam az utastársaimat látva, hogy tud az ember ilyenkor is szenvedni?
2010. november 16., kedd
pszhcó
Pszichológiai kérdésfelvetés. Egyre gyakrabban azonosítom be, hogy az emberek viselkedése egy bizonyos szituációban valami távoli irányítás, megszokás, kondícionálás eredménye. Tehát hogy látom, hogy amit tesz, amit mond valaki, az végsősoron nem az ő véleménye, megnyilvánulása, hanem valakié a háttérben (általában női figuráé). Valaki a háttérből duruzsul, ráveszi tettekre, viselkedésre, és itt jön a nehéz helyzet, hogy hogyan vitatkozol valakivel, aki ott sincs? Mivel nem a saját véleményét mondja, ezért meggyőzni sem lehet. Főleg, ha észreveszem ezt, és emiatt meg sem próbálok erőlködni. Mit javasoltok?
2010. november 15., hétfő
évforduló
http://kekkanape.blogspot.com/2009/10/ich-bin-ein.html
Ennek a bejegyzésnek egészen pontosan egy éve, egy hónapja és egy napja. 1-1-1, szerencsére nem holnap jut eszembe, mert akkor 112 lenne, és hívni kéne a mentőt.
Szóval hogy az van, hogy szemérmetlen módon elfelejtkeztem a kék kanapé születésnapjáról, de egyébként érdeklődésetekre elárulhatom, hogy nagyon jó passzban van, kicsit megnőtt, meghízott itt a nyugati koszton, és már vendégei is voltak, bizony már két idelátogató vendégnek is örvendezhettünk, megvagyunk, és továbbra is szívesen látunk mindenkit!
Tehát egy éve van kék kanapé, kicsit belenézegettem az archívumba, és van sok izgalmas, tartalmas, stb. bejegyzés :), de most mégis azt linkelem, amit linkelek, mert a lényeg, hogy tessék álmodni, és tessék azokat valóra váltani. Vagy megpróbálni. Mert akkor sikerülni is fog. Aki nem hiszi, az valszeg nem jön a következő Siriusmora a Berghainba. Így járt.
Köszönet minden olvasónak, hogy elviselt, olvasolt, támogatott, kommentelt, tehát valamilyen formában kifejezte, hogy érdekli az életem, ez itt fontos, és számít, és minden fel van írva. Tehát remélhetőleg, jövő ilyenkor is találkozunk itt, vagy valahol máshol, ha a szigorú vámtörvények nem engednék a kék színű huzatok importálását az államokba.. :)
Ennek a bejegyzésnek egészen pontosan egy éve, egy hónapja és egy napja. 1-1-1, szerencsére nem holnap jut eszembe, mert akkor 112 lenne, és hívni kéne a mentőt.
Szóval hogy az van, hogy szemérmetlen módon elfelejtkeztem a kék kanapé születésnapjáról, de egyébként érdeklődésetekre elárulhatom, hogy nagyon jó passzban van, kicsit megnőtt, meghízott itt a nyugati koszton, és már vendégei is voltak, bizony már két idelátogató vendégnek is örvendezhettünk, megvagyunk, és továbbra is szívesen látunk mindenkit!
Tehát egy éve van kék kanapé, kicsit belenézegettem az archívumba, és van sok izgalmas, tartalmas, stb. bejegyzés :), de most mégis azt linkelem, amit linkelek, mert a lényeg, hogy tessék álmodni, és tessék azokat valóra váltani. Vagy megpróbálni. Mert akkor sikerülni is fog. Aki nem hiszi, az valszeg nem jön a következő Siriusmora a Berghainba. Így járt.
Köszönet minden olvasónak, hogy elviselt, olvasolt, támogatott, kommentelt, tehát valamilyen formában kifejezte, hogy érdekli az életem, ez itt fontos, és számít, és minden fel van írva. Tehát remélhetőleg, jövő ilyenkor is találkozunk itt, vagy valahol máshol, ha a szigorú vámtörvények nem engednék a kék színű huzatok importálását az államokba.. :)
wohnungsbaugenossenschaften
Hűséges fegyverhordozótok beleüti orrát ma is az univerzum sárga sipkás rakosgatóinak műhelytitkaiba. Előhozza azt, amire vágytok, azt amit kerestek, kibontja mint egy ajándékot szülinapkor, lerakja az asztalra mint egy friss, ropogós falusi kenyeret, nektek más dolgotok sincs már mint felvenni a szemüveg (olvasáshoz), felhúzni a szemöldököt, majd puszta kézzel magatokba gyömöszölni (hogy a nyakatokon is csurogjon!) a szent grál tartalmát, a bölcsek kövét.
Igen, ilyen hely ez a blog, ahova szökőévente minden igazhitű elzarándokol, (ha nem aznapra esik az el classico! - akkor csak négy év múlva) most is körülöttem ugrálnak, izegnek-mozognak a kis tarka gondolatbogarak, gondolatbogábor.
Szabadidőtökben készítsetek nekem szonettkoszorút, tudjátok a szabályokat? Minden szonett utsó sora lesz a következő kezdősora, és az utolsó szonett pedig az összes kezdősor egybeolvasva. Pofonegyszerű. A legszebbet szeretném a fejemre tűzni, (a többit egyszerűen kidobom, vagy eladom az ebayen), és abban peckesen feszítve készíteni magamról egy profilképet a facebookra.
Egy zimankós téli estén majd a mauerparkba megyek éjjel háromkor, és az amfiteátrumba kidobott zongorán lepötyögöm a világ legjobb dallamát, amit kizárólag egy csapat angol indie-rock szakújságíró fog nyomon követni, akik a performance után meggyőződnek róla, hogy mostantól engem kell tolni ezerháromszázzal.
A csúcs természetesen az lesz, amikor lenyomom a Gödör szervezőjének bejövő hívását. Vagy felvegyem? Na ez még egy hajszálon ringadozó kényes kérdés.
A héten jövök haza, szerda-vas, péntek este sörözős-beszélgetős publikus este, privát időpontok korlátozott számban még rendelkezésre állnak!
(a címben szereplő reklámszó annyira hosszú, hogy a helyi békávé kénytelen volt hozzátoldani a buszokhoz egy másfél métert, hogy kiférjen a reklám az oldalára.)
Igen, ilyen hely ez a blog, ahova szökőévente minden igazhitű elzarándokol, (ha nem aznapra esik az el classico! - akkor csak négy év múlva) most is körülöttem ugrálnak, izegnek-mozognak a kis tarka gondolatbogarak, gondolatbogábor.
Szabadidőtökben készítsetek nekem szonettkoszorút, tudjátok a szabályokat? Minden szonett utsó sora lesz a következő kezdősora, és az utolsó szonett pedig az összes kezdősor egybeolvasva. Pofonegyszerű. A legszebbet szeretném a fejemre tűzni, (a többit egyszerűen kidobom, vagy eladom az ebayen), és abban peckesen feszítve készíteni magamról egy profilképet a facebookra.
Egy zimankós téli estén majd a mauerparkba megyek éjjel háromkor, és az amfiteátrumba kidobott zongorán lepötyögöm a világ legjobb dallamát, amit kizárólag egy csapat angol indie-rock szakújságíró fog nyomon követni, akik a performance után meggyőződnek róla, hogy mostantól engem kell tolni ezerháromszázzal.
A csúcs természetesen az lesz, amikor lenyomom a Gödör szervezőjének bejövő hívását. Vagy felvegyem? Na ez még egy hajszálon ringadozó kényes kérdés.
A héten jövök haza, szerda-vas, péntek este sörözős-beszélgetős publikus este, privát időpontok korlátozott számban még rendelkezésre állnak!
(a címben szereplő reklámszó annyira hosszú, hogy a helyi békávé kénytelen volt hozzátoldani a buszokhoz egy másfél métert, hogy kiférjen a reklám az oldalára.)
2010. november 11., csütörtök
múlt és jövő
(elképesztő jó zöld teát szerváltam, Long Xing, életem első teája is ez volt - mármint a napközis után - idestova vagy tíz éve)
Szóval egy csésze Pu Erh, egy Long Xing, ez megy egész nap tulajdonképpen.
Gondolkoztam ezen az idő dolgon. Kinek mi az erőssége, a múlt, vagy a jövő? Van aki régésznek megy, és ezer évekkel távolabbi időben sem zavarodik meg, más science fictiönön él, és folyton előre gondolkodik, tervez, fantáziál. Más persze egyiket se, csak ül a széken és néz ki a fejéből.
A jövő olyan furcsán rugalmas, izgalmas, massza, amit nyújtani, csavarni és tekerni lehet, mert még nem történt meg, nem lehet kiszámítani pontosan, csak sejteni, de néha azt sem, mert váratlanul egész más történik. És a legjobb benne, hogy rajtunk is múlik. Hogy lehet alakítani, mint egy lassan megkeményedő gyurmát.
A múlt viszont egyre homályosabb, és egyre valószerűtlenebb, de az benne az ijesztő, hogy ugyan egyre távolabb kerül tőlünk, mégis bennünk van ugyanannyira. A jövőben az az ijesztő, hogy bár nagyon messze van, egyszer bekövetkezik. A múltban pedig, hogy bár úgy tűnik, hogy nincs már, nem látszik, eltűnt, mégis ott van.
Miután a pillanat múlttá válik, eszköz lesz a kicsinyes emberi játszmákban - ahogy eltűnt a jelen, úgy jelenik meg az érdek és főleg a hiúság, úgy torzul a múlt egészen addig, amíg már nem számít hogy is volt, ekkor lesz belőle történelem. Amíg számít, addig viszont kénytelen elviselni a szubjektív emberi lét minden bele-ki-félre és megmagyarázását. A történelmet a győztesek írják, bizony, bizony.
Hogy történhetett, hogyan fog történni? Melyikre egyszerűbb válaszolni? Biztosan tudni úgyis csak a jelent lehet, a pillanatot, amit viszont elmondani és átadni nem lehet, mert akkor időbe kerül, egy opció marad, ott kell lenni. Nincs is jobb hát mint egy légyott a jelenben, így búcsúzom rendkívül magasröptű éjjeli pillangók szárnyán a prenzlauer bergi éjszaka felé suhanva.
Szóval egy csésze Pu Erh, egy Long Xing, ez megy egész nap tulajdonképpen.
Gondolkoztam ezen az idő dolgon. Kinek mi az erőssége, a múlt, vagy a jövő? Van aki régésznek megy, és ezer évekkel távolabbi időben sem zavarodik meg, más science fictiönön él, és folyton előre gondolkodik, tervez, fantáziál. Más persze egyiket se, csak ül a széken és néz ki a fejéből.
A jövő olyan furcsán rugalmas, izgalmas, massza, amit nyújtani, csavarni és tekerni lehet, mert még nem történt meg, nem lehet kiszámítani pontosan, csak sejteni, de néha azt sem, mert váratlanul egész más történik. És a legjobb benne, hogy rajtunk is múlik. Hogy lehet alakítani, mint egy lassan megkeményedő gyurmát.
A múlt viszont egyre homályosabb, és egyre valószerűtlenebb, de az benne az ijesztő, hogy ugyan egyre távolabb kerül tőlünk, mégis bennünk van ugyanannyira. A jövőben az az ijesztő, hogy bár nagyon messze van, egyszer bekövetkezik. A múltban pedig, hogy bár úgy tűnik, hogy nincs már, nem látszik, eltűnt, mégis ott van.
Miután a pillanat múlttá válik, eszköz lesz a kicsinyes emberi játszmákban - ahogy eltűnt a jelen, úgy jelenik meg az érdek és főleg a hiúság, úgy torzul a múlt egészen addig, amíg már nem számít hogy is volt, ekkor lesz belőle történelem. Amíg számít, addig viszont kénytelen elviselni a szubjektív emberi lét minden bele-ki-félre és megmagyarázását. A történelmet a győztesek írják, bizony, bizony.
Hogy történhetett, hogyan fog történni? Melyikre egyszerűbb válaszolni? Biztosan tudni úgyis csak a jelent lehet, a pillanatot, amit viszont elmondani és átadni nem lehet, mert akkor időbe kerül, egy opció marad, ott kell lenni. Nincs is jobb hát mint egy légyott a jelenben, így búcsúzom rendkívül magasröptű éjjeli pillangók szárnyán a prenzlauer bergi éjszaka felé suhanva.
2010. november 9., kedd
baumarbeiten
Néha azért lehalok. Egyszercsak megjelenik hajnal fél kilenckor egy daruskocsi az ablak előtt, munkásgyerek végignézi a kanapén heverő kottákat, majd nekiáll lefűrészelni az egyik kerti fánk ágait. Kómásan kinézek az ablakon, tekintetem egy elakadásjelző táblához hasonló feliratra vetül: Baumarbeiten. Mondom elírták, vagy csak még kómázok? Bauarbeiten az, építési munkálatok biztosan, olyant már csomót láttam. De nem, ez Baumarbeiten, Fa-munkálatok. Van nekik ilyen táblájuk, és azt szépen kirakják a fa mellé, amit épp vágnak.
Egyébként pontosan egy nap telt el azóta, hogy a hétvégén az összes levél lehullott a fáról, ezek meg itt vannak, és végrehajtják a pankowi fafelügyelőség ezév őszére kiírt programját. (mondjuk bekérhették volna a környékbeli lakók foglalkozási statisztikáját, és így a jazz-zongoristákra való tekintettel várhattak volna még fél órát.. )
Az S-bahn a hétvégéken mostantól egyetlen jeggyel igénybevehető egész szombat-vasárnap, mivel az S-bahn főnöksége így szeretné kárpótolni az utasokat a sok kimaradásért.. Namost annyira sok volt, hogy vagy két ízben megfigyeltem mintegy 5 perces késést két hónap folyamatos használat alatt..
Baumarbeit macht frei. :)
Egyébként pontosan egy nap telt el azóta, hogy a hétvégén az összes levél lehullott a fáról, ezek meg itt vannak, és végrehajtják a pankowi fafelügyelőség ezév őszére kiírt programját. (mondjuk bekérhették volna a környékbeli lakók foglalkozási statisztikáját, és így a jazz-zongoristákra való tekintettel várhattak volna még fél órát.. )
Az S-bahn a hétvégéken mostantól egyetlen jeggyel igénybevehető egész szombat-vasárnap, mivel az S-bahn főnöksége így szeretné kárpótolni az utasokat a sok kimaradásért.. Namost annyira sok volt, hogy vagy két ízben megfigyeltem mintegy 5 perces késést két hónap folyamatos használat alatt..
Baumarbeit macht frei. :)
2010. november 8., hétfő
csak intuitívan
Kora reggel simogatja a szemét törölgető napfény a tűzoltóság és a Gesobau irodája közötti fákat, amiken megmaradt még néhány sárga levél. Ébredés után már csak kopár ágak látszanak, amikre már a tízcentis havat is odaképzelem, bár az még sehol. Néhány dallamtöredék a fülemben, meg csipa a szememben, ez marad az éjszakai álomországbeli kóborlás után. Sikerül beazonosítani, hogy a dallamok innen : http://www.youtube.com/watch?v=7RoJLy-RN48 származnak, hát kellemes hallgatást kívánok egy távoli balerina felé úriember módjára szállingózó hangokhoz.
Van remény? Vagy mindent legyőz a távolság? Kitart a szerelem? :)
Kíváncsi vagyok arra, hogy ki mennyire intuitív, amit lehet méregetni ezen a teszten: http://www.psychicguild.com/esptest/index.php
Ha elsőre nem megy, ne adjátok fel, a tapasztalat szerint a második, harmadik, stb. menetek javuló tendenciát hoztak.
Richard Bona új albuma nagyon fülbemászik, és beragadni látszik a lejátszóba. Igazából ez a flac formátum sokkal jobb mint az mp3, csak nem jöttem még rá, hogy az itunes hogyan tudná megemészteni. Az almamalmok :) néha lassan őrölnek.
A másik meg Art Tatum. 1949 - Piano starts here az album címe. Az a baj, hogy inkább azt a címet kellett volna adni, hogy Piano ends here - így a rohadt életbe nem fog senki megint játszani. Állítólag Charlie Parker azért vállalt abban a klubban mosogatást, hogy hallhassa Tatumot játszani, amikor New Yorkba érkezett.. Nem tudom igaz-e, de lehet igaz is. :) Milesnak meg Parker volt az isten, stb.
Képeket keresek a szobámhoz, találtam egy best of Helmut Newton válogatást torrenten, hát ez a fickó értett a nőkhöz, mit mondjak.
Mondjuk ez a kép pont nem a tipikus stílusa.
De hát csak nem fogok meztelen nőket kirakni a blogba, nemde? :)
Van remény? Vagy mindent legyőz a távolság? Kitart a szerelem? :)
Kíváncsi vagyok arra, hogy ki mennyire intuitív, amit lehet méregetni ezen a teszten: http://www.psychicguild.com/esptest/index.php
Ha elsőre nem megy, ne adjátok fel, a tapasztalat szerint a második, harmadik, stb. menetek javuló tendenciát hoztak.
Richard Bona új albuma nagyon fülbemászik, és beragadni látszik a lejátszóba. Igazából ez a flac formátum sokkal jobb mint az mp3, csak nem jöttem még rá, hogy az itunes hogyan tudná megemészteni. Az almamalmok :) néha lassan őrölnek.
A másik meg Art Tatum. 1949 - Piano starts here az album címe. Az a baj, hogy inkább azt a címet kellett volna adni, hogy Piano ends here - így a rohadt életbe nem fog senki megint játszani. Állítólag Charlie Parker azért vállalt abban a klubban mosogatást, hogy hallhassa Tatumot játszani, amikor New Yorkba érkezett.. Nem tudom igaz-e, de lehet igaz is. :) Milesnak meg Parker volt az isten, stb.
Képeket keresek a szobámhoz, találtam egy best of Helmut Newton válogatást torrenten, hát ez a fickó értett a nőkhöz, mit mondjak.
Mondjuk ez a kép pont nem a tipikus stílusa.
De hát csak nem fogok meztelen nőket kirakni a blogba, nemde? :)
2010. november 5., péntek
Crazy
hajajj, ez elég ütős volt, összeállt a nemzetközi sztárcsapat a főzni szerető latino dobos, a marcona száznegyven centis szamuráj basszeros és a melankolikus magyar infós zongorista triója. Néha azt éreztem hogy a Kaltenecker trióban játszom, néha meg hogy a Michel Camiloban. Crazy.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)