2010. november 15., hétfő

évforduló

http://kekkanape.blogspot.com/2009/10/ich-bin-ein.html

Ennek a bejegyzésnek egészen pontosan egy éve, egy hónapja és egy napja. 1-1-1, szerencsére nem holnap jut eszembe, mert akkor 112 lenne, és hívni kéne a mentőt.

Szóval hogy az van, hogy szemérmetlen módon elfelejtkeztem a kék kanapé születésnapjáról, de egyébként érdeklődésetekre elárulhatom, hogy nagyon jó passzban van, kicsit megnőtt, meghízott itt a nyugati koszton, és már vendégei is voltak, bizony már két idelátogató vendégnek is örvendezhettünk, megvagyunk, és továbbra is szívesen látunk mindenkit!

Tehát egy éve van kék kanapé, kicsit belenézegettem az archívumba, és van sok izgalmas, tartalmas, stb. bejegyzés :), de most mégis azt linkelem, amit linkelek, mert a lényeg, hogy tessék álmodni, és tessék azokat valóra váltani. Vagy megpróbálni. Mert akkor sikerülni is fog. Aki nem hiszi, az valszeg nem jön a következő Siriusmora a Berghainba. Így járt.

Köszönet minden olvasónak, hogy elviselt, olvasolt, támogatott, kommentelt, tehát valamilyen formában kifejezte, hogy érdekli az életem, ez itt fontos, és számít, és minden fel van írva. Tehát remélhetőleg, jövő ilyenkor is találkozunk itt, vagy valahol máshol, ha a szigorú vámtörvények nem engednék a kék színű huzatok importálását az államokba.. :)

1 megjegyzés: