múlt és jövő

(elképesztő jó zöld teát szerváltam, Long Xing, életem első teája is ez volt - mármint a napközis után - idestova vagy tíz éve)
Szóval egy csésze Pu Erh, egy Long Xing, ez megy egész nap tulajdonképpen.

Gondolkoztam ezen az idő dolgon. Kinek mi az erőssége, a múlt, vagy a jövő? Van aki régésznek megy, és ezer évekkel távolabbi időben sem zavarodik meg, más science fictiönön él, és folyton előre gondolkodik, tervez, fantáziál. Más persze egyiket se, csak ül a széken és néz ki a fejéből.

A jövő olyan furcsán rugalmas, izgalmas, massza, amit nyújtani, csavarni és tekerni lehet, mert még nem történt meg, nem lehet kiszámítani pontosan, csak sejteni, de néha azt sem, mert váratlanul egész más történik. És a legjobb benne, hogy rajtunk is múlik. Hogy lehet alakítani, mint egy lassan megkeményedő gyurmát.

A múlt viszont egyre homályosabb, és egyre valószerűtlenebb, de az benne az ijesztő, hogy ugyan egyre távolabb kerül tőlünk, mégis bennünk van ugyanannyira. A jövőben az az ijesztő, hogy bár nagyon messze van, egyszer bekövetkezik. A múltban pedig, hogy bár úgy tűnik, hogy nincs már, nem látszik, eltűnt, mégis ott van.

Miután a pillanat múlttá válik, eszköz lesz a kicsinyes emberi játszmákban - ahogy eltűnt a jelen, úgy jelenik meg az érdek és főleg a hiúság, úgy torzul a múlt egészen addig, amíg már nem számít hogy is volt, ekkor lesz belőle történelem. Amíg számít, addig viszont kénytelen elviselni a szubjektív emberi lét minden bele-ki-félre és megmagyarázását. A történelmet a győztesek írják, bizony, bizony.

Hogy történhetett, hogyan fog történni? Melyikre egyszerűbb válaszolni? Biztosan tudni úgyis csak a jelent lehet, a pillanatot, amit viszont elmondani és átadni nem lehet, mert akkor időbe kerül, egy opció marad, ott kell lenni. Nincs is jobb hát mint egy légyott a jelenben, így búcsúzom rendkívül magasröptű éjjeli pillangók szárnyán a prenzlauer bergi éjszaka felé suhanva.