casting

Hosszasan tudnék filózni a modern világ egyik legsúlyosabb problémáján, a castingoláson. Tulképp bizonyos szemszögből nézve az egész életen keresztül húzódik a casting - és itt Berlinben ez igazán intenzíven jelentkezik. Castingolni kell a lakásért, a munkáért, tulképp a párválasztás előtt is egyfajta castingolás zajlik, bár az legalább kellemes. Dehogy arról szól az egész, hogy küldj be papírt, emailt, interjúzz, ugrálj, pörögj, forogj, vetkőzz, énekelj karaoket, és majd mi eldöntjük. A megasztár is egy hosszúra nyújtott casting, minden verseny. De például a lakásnál. Ahol ma voltam, oda 72 ember jelentkezett emailben. Ebből 25-öt hívtak be személyesen, én kb. 10-el találkoztam ma este, de biztos még jöttek. Jó mondjuk jó részük szerintem esélytelen, nulla némettel és alapvetően úgy, hogy fogalma sincs mit akar itt, meg hogy merre van a Friedrichshain ha kimegy a kapun. De persze you never know. És aztán az egyik lakótárssal már Camus és Nietzsche fordításairól beszélgetünk németül meg hogy Mahler hanyadik szimfóniája volt tegnap az operák éjszakáján. Erre egyébként azért büszke vagyok, egy filozófus-irodalomszakos Markusszal (markus, hans, florian, maximilian, sebastian - jeeee!!!) egész tűrhetően tudtam művet elemezni németül, ez még magyarul se könnyű néha.. Jó mondjuk ha nem egész nap angolul nyomnám, akkor biztos jobban menne a német is már.

Szóval ez most egész mély ismerkedés volt, de legtöbbször nincs ennyi idő, most mit tudsz mondani? Jó fej vagyok, válasszatok? Csillagjegy, kedvenc zenekar, kitöltős tesz, facebook page? Hogy döntöd el valakiről két perc alatt? huszonnégy másik mellett? akikből mind egy villanást láttál? Mindenesetre a statisztika szerint ha száznak írok, akkor húszra el tudok menni, és akkor egy a végén már csak engem választ..

A munkáknál meg CV-t küldesz, na és? Azt írsz bele amit akarsz. Én pl. háromfélét tartok kéznél, két nyelven, mert a valóságot egyszerűen nem lehet leírni. Illetve inkább úgy mondom, a valóság leírva túl hihetetlen lenne. Nem áll össze. Élőben, egy óra beszélgetés után szerintem teljesen világos, hogy ki vagyok, és miért. Ide lyukadtunk ki a vonaton is legutóbb valahol Brno környékén. Itt egyébként jelzem, kint létezik a nem teljesen protekcióalapú pozicióelnyerés is, hanem a szakmai alapú döntés.
De a lényeg, hogy ez is egy papírfecni, szétküldöd százfelé és vársz. És igazából az a baj, hogy mindenki százfelé küldi, és ezért sokkal kevesebb esélyed van mindenhol. Ugyanez a lakásnál. Elveszett a bizalom mindkét irányba, és ezért százfelé próbálkozik mindenki egyszerre. Az egész úgyis csak bizalom kérdése, lakásnál, munkánál, párkapcsolatnál is. Ezért jó az ajánlás mindig, mert az automatikus bizalom. Szóval az egész életet ezek a spamok nehezítik, a reklámok, a felesleges körök, pont az automatizmus nehezíti meg az életet, hogy könnyű elérni a lehetőségeket, könnyű jelentkezni, pár kattintás, és pont ettől lesz minden olyan irgalmatlan lassú.. Ha nem lenne net, hanem kis ingatlanirodákba kellene személyesen bemenni, biztos hogy nem jelentkezne senki hetvenkét helyre.. Vagy ha, mint a középkorban, be kéne csengetni a mesterhez, hogy mennél gyakornoknak..

És ez is a bajom, mozdonyvezetők lépnek fel a Gödörben, olyan magyar csaj ír rám fb-n, akivel soha nem találkoztam, hogy szervezzek neki bárzongoristás kíséretet hogy felléphessen, de saját bevallása szerint soha nem énekelt, amikor mondtam, hogy jöjjön le jam sessiönre, és meghallgatom, akkor azt már nem, de azért csináljak neki zenekart. Hol él itt mindenki?

Közben a trióm meg félelmetes. Van egy nagyon jó zenekarom, és ezt még sokszor el fogom mondani. Mindent el tudunk játszani, minden stílust tudunk külön-külön, és együtt is. Durva.
Gabor Csordas and friends at jazzbrunch - hihetetlen kaják voltak tegnap és ma is, meg az pszichedelikus minigolf.. ezeket már csak képekben..