gyertyák és percek

most ez olyan klasszikus naplóbejegyzés lesz, szubjektív

gyertyafüggő lettem, a vörösmarty téren a legjobban a bazi nagy öntött gyertyák és háromágú gyertyatartók nyűgöztek le, szinte egész nap ég itt a kanapé mellett egy gyertya, most épp egy büszke, nagylángú piros. Ma már a gyorséttermet is feldíszítették teamécsesekkel a kedvemért. Egy végig bőgő gyereknek odamutattam, hogy pszt, miközben mentem ki az ajtón - lefagyott a srác eléggé.. :)

Tele van a szobám szintikkel, ha épp hagynak, egész nap csak hangszerelek, hogy az mi, kérdezik többen? Talán írok nemsoká egy rövid tutorialt a keverés és hangszerelés mikéntjéről, mert lassan itt az ideje, hogy ne őrizgessem tovább fantasztikus tudásmorzsáimat.
Zenélni a legjobb dolog a világon, a hangszerelés meg a harmónia művészete, úgy megtervezni egy dal hangzását, hogy minél jobban illeszkedjen minden. Olyannak kellene lennie az egésznek, mintha csak egy hangszer szólna, minél egységesebbnek, annak ellenére, hogy ez a hangszer mindig olyan, amit még senki sem hallott. A jazz persze más, ott a lényeg pont a párbeszéd, a csapatmunka, és az, hogy mindenki egyéniség benne, aki különálló, de olyan daloknál, amit én csinálok egyedül, ott más, ott egységet akarok.

Készül az új lemez, nagyon élvezem, valahol egész közel van az, amit megálmodtam még három éve, sőt, januárban már négy, te jó ég! Amikor elkezdtem a zenekart, meg tulajdonképp a zenészi pályafutásomat, és ezek most egész jó számok, tetszik! :)
A Sotés koncertet visszahallgattam részben a múltkor, és megdöbbentő volt, hogy mennyivel rosszabbnak tűnt belülről az egész a rossz hangulat miatt, de meghallgatva nagyon is dögös volt az egész, bekaphatja a közönség.. :)

Néha köd ül a városon, néha egész tavaszi szellő, olyan, ami áprilisban szokott jönni először, megsejtetve a tavaszt - fura lett az időjárás, mintha megtört volna az a megszokott fokozatos átmenet egyik évszakból a másikba. Most pár napig tavasz volt, mikor Berlinben voltam, akkor tél, hát ez van, ezt kell szeretni. Mostanában csomót változok belül, átértékelődnek a dolgok, csomó minden ráadásul álmomban történik - álomnaplóm is van, bár kicsit hevenyészett - és ezért legtöbbször befelé fókuszálok, néha azonban elkap a város hangulata, ahhoz úgy rendben kell lenni belül, olyankor lehet érezni az utca illatát, a zajokat, az egyes részek különböző kisugárzását. Most legutóbb a Déliben éreztem újra, ahol ugye annyit vártam már az utóbbi években, azt a pályaudvari feelinget, a mozdulatlan távolságot, a megdermedt pillanatot.

Talán lassan jobban vagyok, onnan lehet érezni, hogy aktívabb vagyok, kezdeményezőbb, érdeklődőbb, így jobban is szeretem magam, mint a befordult blues-player identitásomat. Eszembe jut pár régi ismerős, megkeresem őket, vagy ők engem. Meg lesz most megint házibuli, és milyen sokan jönnek, pedig csak úgy feldobtam, de olyan is van, aki szimplán meghívatta magát, pedig eredetileg nem küldtem neki meghívót, szocializáció, nyár óta majd három hónap eltelt már, és nem volt igazán közösségi happening. Persze kettesben borozni, páran tépegetni is remek dolog, de azért valami hiányzott.. :)

Ez egy annyira fura felismerés magammal kapcsolatban, hogy most le sem írom ide, ami eszembe jutott az előbb - de aki ismert, az talán amúgy is észrevette, aki nem, annak meg annyira nem is fontos.

Az óra jelzi, hogy elteltek a percek, a gyertya majdnem tövig ég, a munka vár, viszlát nagyvilág!