Lucy in the Sky with Diamonds

Na ezt már régen terveztem.

Épp esemény utáni beszélgetést folytatok Zsomborral, a kockacukrok hivatásos felszolgálójával, nagyon kedves ember, valahogy ő is úgy úszott az életembe, hogy egyből nagyon közeli ember lett, mint annó Norbi, tanítványnak álcázva csempészték be. Vigyázni kell ezzel, kit enged be az ember a lakásába, mert aztán ez lesz belőle..


Hogy milyen? Első reflexben a gondolataimat, közben felvillanó szavaimat szerettem volna megörökíteni, másodikban meg úgy éreztem, semmit nem lehet írni. De aztán mégiscsak győz a blogológiai minisztérium, és megpróbálom, bár a siker kissé kétes. De ez nem törhet le!


A nyitás, egy ismeretlen lakásban, egy ismeretlen társaság, és a Yellow Submarine.
Nem tudom, milyen lehet teljesen tisztán, nekünk ez volt a felvezetés, az elején még tisztának érzed magad, de már nagyon nem stimmel valami, és úgy állsz fel, hogy kész vagy, mint a házifeladat. Márminthogy ez a hatvanas évek egyik legelszálltabb vizuális agymenése, versenyben a Monty Python kis rajzfilmkéivel, irtó erős képi jelenléttel, tulajdonképpen az egész hippi-lsd hőskorszak összefoglaló, félig-meddig öngúnyoló-parodizáló filmjének is készült, történelmileg ez lehet az a pont, ahol az egész trend meg kell hogy forduljon, mert nem nagyon van tovább.

Aztán meg elkezd szétmenni a lakás. Egy szerencse van, hogy mindig jön valaki, vagy valami, ami visszaránt, olyan, mintha néha bele tudnál kapaszkodni a nyílt vizet körülfogó bójákba. Ezek között meg történik a belső világ, illetve hát ez nem belső, mert nincs értelme különbséget tenni, csak néha belülről indul. Egy szivarka közben nagyjából egy órának tűnő gondolatnyi beszélgetést lehetett lefolytatni, illetve lehetett volna, ha lehetne beszélgetni. De nem nagyon lehet, rájössz, hogy a legértelmesebb kommunikációs forma a mosolygás. Meg hogy a beszéd is furán működik, lefelé jövet kiderül, hogy teljesen máshogy értette a szavaimat - de úgy, ahogy neki jó volt, szóval végülis a szavak abszolút elvesztik az univerzalitásukat, de mégis működnek.

Tulajdonképpen szinte minden kontextus elvész, minden csak ott, abban a pillanatban működik, de ott meg nagyon.
Zenélek persze, és ez is megérne egy külön posztot, de majd lesz olyan, ahol csak erre fogok koncentrálni, és akkor erről többet - részletesebben, mert ez azért fontos. Szóval nekiültem ott zongorázni, és a hallgató és játszó valami nagyon ritkán megélt egységben van, minden hangot egyszerre hallok mint előadó és mint hallgató is. Sajnos sok minden viszont nem úgy működik, mint szeretném, az idővel komoly bajok vannak, és ez kihat a ritmusra.

Az az furcsa érzés van amúgy, hogy nincs cucc. Ezt úgy ott benn mindenki érzi, hogy ez nem cucc, hanem a Valóság, és mindössze annyi van, hogy az ember el tudja veszíteni ezt a rezonálóképességét - lemerevedik. Fizikusnyelven olyasmi történik, hogy nagyon rá tudsz rezonálni bármire, addig, amíg kezd elmosódni a határvonal közted és a dolog között. De ebben nincs semmi különös érzés, abszolút ismerős dolog, és bármikor elő is hozható, ha az ember le tudja zárni a tudatzavaró tényezőket. (Azért persze némi cucc nem árt, pl. egy izmos algopirin a zenehallgatáshoz.. :) Csak az a különbség, hogy itt mindenre működik, és nagyon erősen.

Persze ez most egy házibuli volt, tehát nincs idő kísérletezésre, főleg nem elmélyülésre, de bizony ott az ember kezében egy elég univerzálisnak tűnő eszköz a létezés különböző bugyraiban való mászkálásra. Arra a pár pillanatra, amikor elkezdtem befelé koncentrálni tudatosan, nagyon érdekes változást láttam, mert ha megszűnnek az állandóan rezonálásra késztető külső ingerek, akkor belül meg pont hogy nagyon tiszta minden, az ember a tiszta szellemi szimbólumvilágba kerül - de csak egy pillanatra, mert valaki egyből vállonveregetett, hogy nézzem meg például az olimpiai záróünnepséget amint épp a Dark side of the moon megy alatta, és az nagyon érdekesnek tűnik.


Hirtelen nagyon megértővé válok az emberek iránt, és részben persze sajnálkozó is valahol, mert olyan érzésem van, hogy bizonyos még mélyebb dolgok nélkül, a maximum, amit el lehet érni, az az, hogy így létezünk, mint ahogy a szer alatt, csak akkor nem teszünk tulajdonképpen semmit. És persze ez ott érthető is, hogy nem teszünk, mert semmi szükség nem mutatkozik arra, hogy tenni kellene bármit. De közben meg mégis, ahogy odagyűlik lassan mindenki körém, amint zongorázom, mégiscsak úgy tűnik, hogy van értelme tenni dolgokat, mert ha valaki más ül ott, akkor mindenki kimegy - csak a válasz erre valahol magasabban van. (Valami keményebb cuccban.. :) Mindegy, nekem ez szerencsére nem volt kérdés sosem.

Intuícióm megsokszorozódik, megértem azt, aki így gondolkodik, megértem mit értenek egyesek a lefutandó körök alatt, hogy hogyan futja az ember a gondolati köreit dolgokkal kapcsolatban, amíg hajlandó azt elfogadni, ez a kommunikáción látszik tényleg, ahogy el akarsz valamit magyarázni a másiknak, de közben megérted a helyzetet körbe és körbe, és inkább a végén csak hallgatsz és mosolyogsz. Meg hogy hogyan működnek az életedbe ki-be úszkáló dolgok, hogyan kell békén hagyni emberek, hagyni, hogy a vonzások működjenek maguktól, és minden a maga természete szerint áramolhasson - és persze én magam is jó irányba áramoljak.

Az intuíció amúgy is foglalkoztat most, én most úgy nevezem, hogy a tudattalan intelligenciája. Tökre érezni azt, hogyan bővül ki a tudatod, és hogy normál állapotban ezek a részek mennyire ugyanígy érezhetnek, rezonálhatnak, és részt vehetnek a döntéshozatalban, mint most, csak akkor észrevétlenül. Az érdekel még, hogy hol van a tudattalanom vége, és hol kezdődik a külvilág? Valahol azért az biztos, hogy a másik ember az másik, sőt. Meg hogy azok a dolgok jönnek elő, amik ténylegesen foglalkoztatnak, és az ember valahogy ott ezt egyáltalán nem is bánja.

Na persze csóri gyerek bekerül a társaságba, mit kap még elő? Hát a Tarot kártyáját! :) És itt meg lejön, hogyan kell jósolni. Eddig nem értettem teljesen, de most egy villanás alatt összejön a kép, és mind a hárman hüledezve bólogatnak, akikben volt hajlam.
Közben észreveszem, hogy lassan a dolog kezd nem is csak a cuccozásról szólni, hanem kicsit rólam, és jólesik hallani, hogy "milyen jó dolgokat hozott ide ez a zenészfiú".

A test is tagoltabbá válik, például nagyon egyszerűen lehet szimbólumot küldeni egy testrészre, amit egyrészt érzel külön, ha akarod, másrészt egyszerűen rárajzolod, azt szevasz. Ilyesmi állapot kell valszeg a komolyobb energiai játszadozásokhoz, mágiához, stb. Itt úgy érthető az, amit normál helyzetben nem nagyon lehet megcsinálni.

Hogy mennyi pszichés edzés kell hogy az ember szer nélkül is belépjen ide, azt nem tudom egyelőre, de most nyilván ez lesz a következő cél, persze hathatósabb tanulmányozás után! :) Merthát az egész valahol meg egy nagy játszótér, és miért ne lennék gyerek, ha hív sok kedves gyerek játszani?

És ami még fontos, hogy valahol azt is éreztem végig, hogy fontos nekem, hogy ebben a dologban részeseim legyenek azok, akik az életemben is fontosak, szóval, ha lesz legközelebb, és érdekel, akkor.. :)