IX.

Van egy sanda gyanúm, hogy sokan közületek még életükben nem hallották végig Beethoven IX. szimfóniáját. Nálunk ez karácsonykor fel szokott kerülni a lemezjátszóra/playlistre, és pár év kihagyás után ma csodálkoztam rá ismét - jó kis németes megalomán anyag, de valahol mégiscsak jogosan lett az eu himnusz, a nyugati civilizáció egyik csúcsteljesítménye.

Beethoven az első zeneszerző, akinek a zenéje küzdelem. Hamvas rá is flesselt erre, és egész jókat ír róla, bár néha túlzásokba esik, amik máskor nem zavarnak annyira, hogy a zenéhez kicsit konyítok, itt igen. :) Most ahogy hallgattam, mégsem a küzdelem érzése dominált számomra, inkább azt éreztem, hogy annyi hang van, és mind jó, és hogy ez elkezd átváltoztatni, a fülhallgató két párnája között úgy éreztem, mintha egy nagy láng lenne a fejem.

A bemutatón a közönség ovációban tört ki, amikor vége lett a műnek, csakhogy Beethoven még vezényelt, pár ütemmel el volt csúszva a valósághoz képest, ugyanis töksüket volt már addigra.. A karnagy kiadta a zenészeknek, hogy ne vegyék figyelembe Beethoven utasításait, és tempó-megadásait, mert egy korábbi előadás botrányba fulladt emiatt már. Dehát óriási siker volt, és azóta is az. Natúrban is kemény, hát még ha belegondolsz, hogy süketen..

A cd pedig azért lett 74 perc zene hordozására alkalmas, mert a leghosszabb felvett verzió akkoriban 74 perc volt (a Furtwangler féle) és a Sonynál valaki bedobta, hogy az új formátumnak akkorának kell lennie, hogy mindenképp ráférjen a kilencedik szimfónia..

Tehát, nyomás keresni ezt a listán kívüli gyöngyszemet, és elmerülni benne!