I'm going slightly mad

Van az a régi vicc, az autós viccek c. csodás füzetben láttam először, hogy vezet az autós a pályán, szól a rádió, egyszercsak megszakítják az adást egy fontos hírrel: Értesítjük az M7-esen Siófok felé haladókat, hogy a 38-as kilóméternél egy őrült szemben hajt a forgalommal!! Mire a sofőr ingerülten:
- Egy? Mind!!


És persze az sem mindegy, hogy te a jó irányba tartasz-e, mert lehet, hogy tényleg mindenki az ellenkezőbe, és akkor te vagy az, aki a veszélyt okozza, te vagy az, aki a problémát, hiába van "igazad", hiába van arra festve az út, amerre mész, mégis, közveszélyes őrült leszel a normalitással, és ha nem akarsz karambolt, átmész a szembejövőbe. (ahol a normálisak mennek normálisan, tehát ott is szembe kellene menned mindenkivel, ráadásul ott már tényleg te lennél az őrült, nehéz egy világ ez, stb. )


Szóval ha mellettünk mindenki ugyanabba az irányba megy, az még nem garancia.


Persze egyáltalán nem kizárt, hogy én zakkantam meg, márminthogy csak én, és mindenki más mindent végig helyesen látott, kezelt, értett. Ha igen, akkor viszont igényt tartok egy pár hónapos tengerparti regenerációra csivitelő madarak, koktélok, és egy zongora megértő társaságában, lássátok, én konstruktívan állok hozzá :)


És még az okom is meg lenne hozzá. Nézzük gyorsan át, mivel foglalatoskodnak azok a körülöttem levő zenészek, akik amúgy szintén a világhírt tűzték ki magasugró lécükre a kertbe, mint én. Van egy 12 órában kaszinóhosztessz, van egy 12 órában telefonos értékesítő, van egy 8 óra munka + 3 óra utazást bevállaló környezetvédő, és egy havi pártízezer forintból meg diákhitelből nyomorgó egyetemista.
Én ugyan nem dolgozok semmi szart, viszont őket kezelem cserébe félállásban, párkapcsolati pszichológusként, mostanában már kártyavető jósként, és multifunkcionális megmondóként. Ain't no sunshine.
És ha nézünk egy dalt, egy referenciát, akkor a dollártízezrekből készült dalok mellé tesszük oda. Az egész nyugati civilizáció kollektív csúcsteljesítményei, mondjuk egy Beyoncé vagy Jamiroquai, vagy mindegy. És egyébként lassan már oda lehet tenni, amit itt a fotelben kialkot Quincy és Jacko.

Szóval hogy nem a hiszti a lényeg, hogy nem lehet, hogy nincs pénzünk arra, hogy egyáltalán elmenjünk egy dalt felénekelni, hogy fogalmam sincs, miből lesz megkeverve a lemez, hanem az, hogy tudom, meg fogjuk csinálni. Tudom, hogy jók vagyunk, nagyon, és hogy odajutunk, amit kitűztünk magunknak.

És hogy ebben hiszek, az biztos hogy egy alapos ok az őrületre - vagy ahogy a korábbi bejegyzésekből összeáll a kép: az őrült szerelemre.

Végezetül pedig a problémamegoldásról egy rövid bibliai példázat.

Volt valaha egy isten háta mögötti kis falu, ahol boldogan élt mindenki, soha semmi igazán zavaró nem történt, csak amolyan apró dolgok, amiket az emberek egy pici toleranciával, és egymásra figyeléssel meg tudtak oldani. Egy napon azonban az éjszaka folyamán valahogyan a főtérre került egy hatalmas rakás tehénszar.
Ronda volt, és büdös, és az emberek nagyon megijedtek, hogy most mit is lehetne tenni.
Annyira ijesztő volt, hogy az emberek nem is mertek ránézni, hanem inkább nagy kerülővel mentek haza, hirtelen nem is járt már senki az addig olyan forgalmas főtéren. Volt azonban, aki ott lakott, és akinek ezért nem lehetett hova menekülnie. Elkezdte hát végigcsöngetni szomszédait, akik még azt is letagadták, hogy egyáltalán látták volna a kupacot, és sürgős, fontos teendőikre hivatkoztak.

Nevezzük mondjuk Lajosnak a főtéren lakó hősünket, Lajos elhatározta, hogy mindenképpen talál valami megoldást. A hivatalhoz fordult. A hivatal hosszas papírmunka és kategorizálás után kiküldött egy szakértőt, aki nem talált semmi rendellenes dolgot, ezért megszűntette az eljárást. Lajos értetlenül állt a dolog előtt, mi az, hogy nem talált semmi rendellenest? A vonatkozó hivatali szabályzat nem tartalmaz kitételt erre az esetre, ezért hatáskörön kívül helyezte az ügyet.
Nem volt még ilyen, hát bizony, ez az emberek számára nehezen kezelhető dolog. Lajos elkeseredetten ment a kocsmába, ahol pont vállalkozó barátjával találkozott. Elmesélte neki, mi történt, s az bíztatóan veregette meg a vállát.

- Most mégis, mi a bajod ezzel a szarkupaccal, csinálj belőle üzletet, ha senkinek se kell, találj ki valami hülyeséget, legyen ez valami dínókula, szedj belépőt, promózd meg a helyi lapban, csinálj egy kis flashes oldalt pár nyelven..
Lajos ingerülten ült arrébb, ahol ezoterikus ügyekben jártas barátja böngészte a csillagok állását.
- A probléma benned van. Nem tudod elfogadni önmagad, és ezt vetíted ki. Mivel a világot a te gondolataid teremtik, ezért magadba kellene nézned mélyebben, hogy kezelni tudd a helyzetet, lazulj el, hagyd abba a húsevést, meditálj naponta háromszor, stb..
Lajos még ingerültebben ült át filozófus barátjához:
- Biztos vagy benne, hogy a probléma létezik? Nem csak a szubjektív világod áldozata vagy? Nem beszélhetünk objektív valóságról, és így problémáról sem. Csak arról beszélhetünk, hogy a Te tudatodban mi található.

Lajos morogva kereste tovább valaki használhatónak a társaságát, régi barátnőjével akadt össze a pultnál. Mielőtt még egyáltalán elkezdhette volna mondani, hogy mi van vele, volt nője rázúdított egy félórás monológot napi problémáiról levegővétel nélkül, majd duruzslóan elkezdte simogatni. - Igen, cukorbogár, micsoda, tehén? Egy kis boci? Jajj de cuki, de hát az naaon ariii! Lajosunk ellenállt a csábításnak, és továbbállt. Visszatért a főtérre, ahol a szarhalom mellett megtelepedett egy kis bódéban egy árus, aki gázmaszkokat, illatosítókat, dezodorokat árult.
Lajos reménytelen tekintettel bámult a többméter magas, büdös szarhalomra.
Megpróbált minden erejével arra koncentrálni, hogy ne vegyen tudomást róla, biztosan megoldódik majd valahogy, mindig minden megoldódik, a görcsölés csak elrontja, csak pozitívan állj hozzá, és akkor egyik napról a másikra eltűnik, megoldódik magától - járt a fejében egy másik barátjának jótanácsa. Jóképet vágott hát hozzá, megterített a júniusi napsütésben a kertbe ebédre, és elhívta a barátait.

Furcsa módon mindenki valamilyen okra való hivatkozással kimentette magát, de Lajos kedvét ez nem szegte, forgó gyomorral, befogott orral, de erőltetett mosollyal végigkanalazta az ebédet. Igen, nagyszerű vagyok, gondolta, legyőztem a sorsot, a nehézségeket, nem tudják befolyásolni az életem. Pár perc gondolkodás után tört rá az elemi erejű hányás, mindent visszaküldött háborgó gyomra. Na ez már tényleg sok, gondolta Lajos, és úgy döntött, meghirdeti a házát, elköltözik, szerette ezt kis falut, de most már muszáj lépni. Azonban senki sem volt hülye a faluban, mindenki tudta mi a helyzet Lajossal, sőt, kezdett ráragadni a gúnynév, Lajos, a szaros, mintha ő tehetett volna az egészről. Nem vette meg senki a házat. Ahogy a helyzet egyre szörnyűbbé vált, bűzölgött, rohadt a kupac, úgy lett Lajos egyre ingerültebb.

Aztán egy szép napon elhatározta, hogy a tettek mezejére lép, rendelt egy konténert, és elkezdte belapátolni a szart. Nagynak tűnt a munka, de látszott a vége, szép lassan fogyni kezdett a kupac, és miközben egyre elszántabban lapátolt, észre sem vette ahogy körülötte lassan összegyűlt a falu, az emberek pedig mind azt suttogták egymás között: Nézd ezt a Lajost, mintha kicsit meghibbant volna!