Producer a gyomorban

lenyelt a zeneipar. itt a gyomorban kompresszorok, kidobott vokálsávok, youtube linkek és a producer macskája.

hátamra fordulva bámulom a mimóza csiklandós virágát.

"tudod, az a kicsit sznobféle ember volt, aki azt hitte, hogy attól lesz valaki, hogy elolvasott öt könyvet, és nem a Tarzant.."

Kellene még kb. plusz nyolc óra egy normális naphoz. Egyértelműen a következő nagy találmány az időrugó lesz, persze valamikor az Alpakka zenei kúp piacra kerülése után. Rugó, amivel tudod nyújtani az időd, vagy összenyomni, ha unatkozol, akkor össze, ha kevés az időd, akkor szét, és persze feszülne is, szóval akármelyiket is választod, erő kell hozzá. De legalább a kezedben az irányítás.

Nem szeretem azt, ha valaki más akar irányítani. Kifejezetten rosszul bírom. Felmordulok, megrázom nagy busa fejem, és egy mindent elsöprő rohammal letarolom. Aztán nézek kicsit büszkén, kicsit megszeppenten.

Ha valaki úgy tudja csinálni, hogy közben azt érzem, hogy mégis én irányítok, na az már nő.


...


Egy jó dalhoz kell pár dolog. Kell egy zeneszerző, egy énekes, egy szövegíró, egy PRODUCER, pár sessionzenész, meg egy hangmérnök.
Ezt a hatot csináljuk ketten, de most nem ez a lényeg. A producerről lesz szó, mert ez a legrejtélyesebb karakter, akihez az ember csak szivarokat, jó nőket, pénzt társít, aki a siker titka.
Az ő dolga az, hogy stílust adjon a zenének. Félúton a zeneszerzés, hangszerelés és a keverés, hangzás között, ő az, aki vágja az éppen futó slágereket, divatos megoldásokat, és képes az aktuális zenei nyelvet beleszőni a zeneszerző gondolataiba.
A zeneszerző ugyanis valahol igazából mindig zongorabillentyűkön, vagy gitárhúrokon gondolkodik, a hangmérnök meg eq-ban és kompresszorban, és valahogy a jó zenéhez még mind a kettő kevés. De persze kevés önmagában a sok lenyúlt klisé is.

A producerhez szokott az is kapcsolódni, hogy ő az, aki nem hagyja a kezdő alterbandának, hogy a saját zenéjét játsza, ő, aki az üzleti, ipari érdekek miatt elkurvítja az amúgy isteni tehetségnek induló srácokat, megdugja az énekesnőket, és aztán fennhangon röhögve bekasszírozza a jogdíjak kilencvenhét százalékát. Nálunk tényleg ilyesmi, de a valóságban meg inkább az, aki meghallgatja a dalt, és csak három dolgot mond, hogy mit cserélj ki, mondjuk azt mondja, cseréld le a pergőt, itt tegyetek be még egy refrént, és egy shaker jót tenne a verzének. Adott esetben ennyi, máskor meg lehet, hogy azt mondja, hogy itt ebbe a dalba nem jó ez az előfok, mert túl kemény a hangja, a basszus legyen egyszerűbb, stb.

Empatikus szakma, meg kell érteni az anyagot, a zenekarhoz tudni kell konstruktívan és nem bántón szólni, és persze ismerni kell rengeteg mindent. Szóval nehéz, meg is érdemlik a szivarokat meg a nőket. Majd egyszer én is, ha nagy leszek... :)