A Mester és a halászlé

Épp ettem egy tányérral a város legjobb halászlevéből, (halászléjából?), kedves zene, tavaszkás fuvallatok, kék kanapé. Mi kell még a boldogsághoz?

Szeretem a bölcsességet olyan emberekben megtalálni, akik nem reklámozzák magukról. Néha egy mondatban össze lehet foglalni azt, amit egész életében egy ember elért, ahova eljutott, és sokszor ez a mondat, bár nagyon triviálisnak tűnik, mégis nehezebben elérhető, mint sokszáz oldalas disszertációk.
A chef annyit mondott, mikor kérdeztem, hogy milyen halból van a halászlé, hogy ponty. Lehetne többfélét is beletenni, de a ponty, a jó ponty, az az igazi.
Ez a Bock bisztróban volt, és azért kérdeztem meg, mert ha már ez a legjobb halászlé a városban, akkor biztosan kell valami titoknak is lennie, és hátha egy óvatlan pillanatban nyájas érdeklődésemre elkotyogják.

Kezdet és vég között a különbség csupán parányi, csak az irány fordított, mert hiába majdnem tökéletes a kezdet, ha folyton romlik, cserébe a vég sosem lesz tökéletes, de mindig egyre jobbá válik.

Szóval hogy az ember az első halászlevét is csak pontyból csinálja, hisz ez van a szakácskönyvben, ami nagyon finom, és igazából egészen közel esik a legjobbhoz, azonban mivel még nem tudja, mitől halászlé a halászlé, elkezd kísérletezni, ízekkel, hozzávalókkal, és egyre távolabb kerül, vagy ide-oda ingázik a középpont körül, közben elveszíti bizonyosságát abban, hogy milyennek is kellene lennie a halászlénak, elveszíti az ízlelését is, és az egyre nagyobb káoszban csak az segít, ha valamiféle belső hangra hallgatva elkészül a belső halászlevünk, aminek érezzük belül a különálló ízeit, a lehetőségeit, megszületik a belső ízlelésünk, és ennek mentén szép lassan újra kialakul a külső, most már nem a receptes könyvre hallgatva, hanem a saját belső érzékelésünkre, egyre jobban meg tudjuk közelíteni azt, amit belül érzünk, egyre jobban főzünk, végül már megint csak pontyból, úgy ahogy az elején. A különbség mégis óriási, pont annyi, amennyi az ember feladata a földön. Annyi mint egy csecsemő és egy öregember között. Így kell hát élni, szeretni, és halászlét főzni, most (nem teljesen véletlenül) elárultam. (zenélni is)

Ezzel szeretnék boldog szülinapot kívánni Apának, a halászlé nagy szerelmesének.