Well, néha pont egy koncert teszi be a kaput, az utolsó cseppet a pohárban, ez már csak ilyen. És milyen érdekes, hogy ha az ember összeszedve a kis farmerzsebnyi intuícióját elhatározza magát valamire egy irányban, akkor ott már nincs megállás, hirtelen borul minden, és két tétova lépés helyett egy hatalmas ugrás következik, mindehhez szükség sincs másra, csak az a38 hajó folyótól és szubbasszusoktól imbolygó parkettjére.
Mi a közös az alábbi zenékben, zenei stílusokban:
70es évek jazz-funkja Herbie Hancockkal, Miles Davis csoportos improvizációi, klasszikus zongorazenétől a new age szólózongora improvizációig, ambient elektronika, Prince fejhangon vonyított popdalai, a berlini legújabb hullám Ben Monótól Siriusmo-ig (csipetnyi hiphopboyz csak ínyenceknek!), és persze a commodore 64 legnagyobb slágerei PRI-től Mitch and Dane-en egészen Laxity bluesjáig? Meg amit még kihagytam?
Hát én vagyok a közös.
És hogy rájöttem arra, hogy nem az a feladat, hogy tizenhárom alprojectben próbáljam meg ezeket külön valamilyen szinten megvalósítani, esetleg félig-meddig működő öszvérekben évekig szerencsétlenkedni, hanem Solva et Coagula, a XIV.-es kártya, ami Crowleynál egész véletlenül a Művészet nevet viseli.
Mert annyira könnyű félrecsúszni, és a rossz közeg rossz tanácsai mentén csak egy picit mellé, de ez egy kötéltánc, és ha egy picit mellécélzol, akkor előbb vagy utóbb lezuhansz, vagy nem mersz továbbmenni, csak akkor lehet átjutni, ha pontosan középre tartasz.
Erre tanított tegnap Nosaj, nem véletlenül ő volt a Nagy Ő?
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése