tour de hongrie lenne ez persze hivatalosan, de. Négy nap, négy este, négy koncert, valahogy így alakult, és jó. Kezdődött minden szerdán, a nullafokos óbudai templomban a Szent Efrém férfikar bizánci style koncertjével, ami jó lett volna, ha az ember másra is tud gondolni, mint a szerencsétlen elfagyott lábú Everest mászókkal való együttérzésre.
Van ez a fajta fless, hogy minél régebbi, annál jobb, arra lehet rápörögni, ha előkerült valami a harmadik századból, gondolom valami elkallódott mixtape formájában, és hogy próbálunk valami atmoszférát újrateremteni, ami már volt, és nagyon jó volt valszeg, mert szeretnénk megint.
Másnap a már részleteiben említett Noszály Sanyi, és az a38-on dübörgő dubstepre éhes budai ifjúság, tegnap meg érted, Mantra Porno. Ez volt a svéd turnénk első állomása, merthogy ellepték az első sort a hostelben dorbézoló fiatalok, és egy fél koncertig mintha tényleg külföldön lettünk volna, a színpadról ugyanis az ember csak befelé hallja, és kb. az első sorig látja az eseményeket, körülbelül mindegy, hogy mögötte ott van-e még egy Puskás-stadionnyi ember, vagy nincs, az érzet szempontjából. Az Afterben meg amúgyis az első sor mögött van még kettő, szóval.. :) De jó volt, talán Joci kedves ajándékának köszönhetően, talán mert egymásra hangolódtunk, jól éreztem magam, sokkal jobban, mint legutóbb, mikor itt voltunk, meg persze valszeg Kriszti pozitív kisugárzása is sokat számít, most már sokadik koncert, ahol egyértelműen jobb a helyzet, mint a régi felállással volt, és már nem tudok másra gyanakodni, minthogy ő gerjeszt szimpátiát az emberekben.
Ma meg Gödör, Zagar, Sugi feat. Korai Öröm, és Carbonfools? Talán, best of hangöri, most, hogy Kaukázus már nincs, Lovasi kosút-díjas, ésígytovább. Mindenesetre én tovább töltögetem a Siriusmo dalokat, meg van most egy lemeznyi Transformer di Roboter is, szóval, a helyzet továbbra is feszül Berlin és Budapest között, mindez talán még tartható is lenne, ha nem lenne Boston, de van., így végül aztán rezignáltan vesszük tudomásul, hogy Békéscsaba.
2010. március 13., szombat
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése