chick corea és a dimenziókapu

Volt egy idő, amikor nagyon szerettem volna asztrálutazni, tudjátok ami van a Coelho könyvekben :) meg minden második ezós cuccban, olyasmi mint az álom, csak tudatosan átélve, ahol az ember a gondolata segítségével bárhova eljuthat.
Vannak erre módszerek, sokat próbálgattam, de sikertelenül, és tegnapelőtt rájöttem, hogy ez úgy, ahogy írják, nekem sosem fog összejönni. Nem vagyok ugyanis vizuális típus. Egy arcot nehezemre esik elképzelni, keményen sarokba lehet szorítani olyan kérdésekkel, hogy milyen színű a barátnőd szeme, és a többi. Egyáltalán nem tudok rajzolni, stb.

Chick Coreát hallgattunk, a Light as a Feather albumot, ami az egyik legjobb, 71? talán akkori, és valamelyik szám közben mondtam ki, hogy ez a zene egy másik dimenzióban van. Talán az egész albumot az elejéről érdemes, hogy felvezessen, de türelmetleneknek és dolgozó embereknek elég egy is:
http://www.youtube.com/watch?v=Ga-MlNrzlDA

Szóval hogy a zene ugyanúgy másik síkra visz, csak nem képekben, hanem hangokban, ezt nem lehet olyan jól megfogalmazni, de attól még ugyanolyan valóságos. (itt jön az is elő, hogy az egész ezoterikus-new age vonulat mennyire vizuális! semmi helye a zenének szinte benne, mindent csak képzelj el, színeket, formákat, tárgyakat, de hallani szinte semmit..)
És hogy ebben a zenében nem az a lényeg hogy milyen harmóniákat használ Corea, ahogy a jazz-zenészek kategorizálják, hogy latinos ritmusok, vagy hogy fender elektromos zongora. Ez mind csak mellébeszélés, kategorizálás, címkézés, teljesen mellékes, használhatom ugyanezeket a harmóniákat, ugyanezeket a ritmusokat, hangszereket, mégse lesz Corea, mégse lesz dimenzióugrás. Tulajdonképpen mindig a belső tartalom születik meg először, és a valódi létrejött zene már csak annak a következménye - azt kell tudni, hogy bizonyos szellemi tartalmaknak milyen zenei eszköz felel meg, nem pedig fordítva.

Mert itt az van - a zene egy másik síkra visz, valahova a szellemi magaslatokba. Hogy pontosan hova, arra nekünk a szókincsünk kevés, régen ezekről a területekről is oly pontos, sőt pontosabb térkép volt mint a föld bolygóról, mivel ezek értelemszerűen fontosabb részei a világnak, egy jó google maps készülhetne a szellemi síkokról is.. :)

Itt van például egy nagy kedvencem Raveltől, ami a víz elemi síkjára visz, ahogy a fantasy könyvek írnak róla:
http://www.youtube.com/watch?v=J_36x1_LKgg

Az eredeti cím is az, hogy a víz játéka, és valóban, teljesen átéljük közben a víz minden aspektusát az apró cseppektől a sodró patakon keresztül egész addig a pillanatig, amíg valaki gondatlanságból bedobja a koncertzongorát a Petőfi-hídról. A végén pedig az óceán nyugodt hullámai ringatnak az örökkévalóságba. Nem minden zene tud ilyen képszerű is lenni, de ez például nagyon. És arról nem beszélve, hogy ez nem csak impresszionizmus, hanem egy dallam végigkísér, ami maga az utazó lélek dallama, és végigéljük azt is, hogy hogyan változunk meg az utazás során, hogyan fényesednek ki, teljesednek ki a harmóniák a dallam alatt attól, hogy végigéltünk vízként minden lehetséges léthelyzetet, nekem ez az egyik leghátborzongatóbb zenei pillanat, ahogy ott a végén, kicsit visszafojtottan, megszólal újra az első dallam - de most megint belementem egy olyan műelemzésbe amibe nem akartam szóval megpróbálom kivágni magam egy hirtelen mozdulattal! (mondjuk ezen a felvételen ez alig jön át.. de pont az meg nyilván nincs youtubeon, amit én szoktam hallgatni)

Siker.


És hogy tulajdonképpen az én zenéim is ilyenek, ilyenek voltak mindig is, mondjuk ott a vosztok-7, amit eredetileg 17 évesen írtam, a myspace.com/carlossongs -on fenn van, és az is mekkora utazás, eredetileg űrutazás, de a lényeg ott is az, hogy elvisz, valahova máshova, nem itt a földi síkon van, hanem valahol fenn.
Egyszerűen mert eleve ez hatott rám. Ez tetszett a legjobban, ez fogott meg, ha valami fenn van. A legjobban Miles Davistől a Bitches Brew, mai napig az a csúcs, a leginkább szellemi, komplett filmeket, regényeket lehet írni pár perces részleteiből, és azért van ez, mert annyira sűrű, tele van azokkal a szellemi ideákkal, amik a földön testet öltenek. Mintha szétszórnál néhány pakli Tarot-kártyát... :)

És hogy ez itthon mennyire hiányzik a légkörből, abba már bele sem megyek. Ki hallgat önszántából Miles Electricet, és most vegyük ki a pár jazz-tanszakost? Egyről mondjuk tudok, vele jártam is.. :)

De hogy egyáltalán nem minden zenében van ez meg, sőt nagyon kis részében a sok-sok csillió myspace oldalnak. Merthogy a zene önmagában még csak egy eszköz, a lényeg az, hogy mi van mögötte, mi működteti.

Szóval rájöttem, hogy színes, filmszerű utazásom sosem lesz, de nem is kell, mert egy másik már van, és mindig is volt, és ami igazából teljesen elég is nekem, az én is kis privát dimenziókapum: a hip-hop-boyz!

Jó ez persze poén volt, fussunk neki megint, az én kis privát dimenziókapum: a zene