Vasárnap éjfél, és katt, lekapcsolják a főkapcsolót Budapesten. Egycsapásra bezár az összes hely, kialszanak a lámpák, eltűnnek az autók, de még a gyalogosok is. Marad néhány jattot számolgató csapos, csöves, meg csókos. Cseppes. És te.
Azt képzelitek, hogy hirtelen hazaszöknek a bohémek, abbamaradnak a beszélgetések, megfagy a levegő, a szaltó mortále közepén, de nem, mert hát semmi ilyen nincs amúgy sem. Jeget öntök a szép kis szátokra. Zátonyra futott itt életed csigája, de holnap tiszta lappal vághat neki az emhetesnek. Hosszában!
Egyetlen magyar világsláger van, a Szomorú vasárnap. Nézzétek fel a wikicikket, most nem írok sokat, de Seres Rezső, a gazdasági világválság idején komponálta az öngyilkosok dalát. A desz-dúros rész olyan, mint amikor a kést szúrják, döfik, zseniális, már megfejtettük egyszer órán a koreográfiáját Tillinger mesterrel.
Ez a dal, a belváros szívében még egyszer elhangzott ma lámpaoltás után. Mintegy estimeseképp, ami nekünk való.
-Miért jártál vele?
-Mert tudta azt, amit az átlagember nem.
-És miért szakítottál vele?
-Mert nem tudta azt, amit az átlagember igen.
Hajtsátok fejetek könnyű álomra, most hajatokba szövök egy lágy mixolíd melódiát, fonódjunk így össze szépen ma estére, heverjünk mint pingvinek esküvő után.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése