(little) Prince

A test nem tud hazudni - meg se próbáld.
Ha a szavaiddal megtanulnál hazudni, elárulnak a gesztusaid.
Ha a gesztusaiddal is megtanulnál hazudni, elárul a testbeszéded.
Ha a testbeszédedet is megtanulnád kontrollálni, elárulnak a láthatatlan apró fonalak, amik mágnesként vonzanak vagy taszítanak.
És ha a vonzásod is megtanulna hazudni, az érintésed akkor is igazat mondana.

Nem tudok már nem ritmusból írni zenét. Az elmúlt napok hiábavaló próbálkozásai bebizonyították. Nem megy ez a rakjunk le egymás után nyolc akkordot és arra találjunk ki valami dallamot típusú dolog, persze miért is lenne muszáj? Csak valahogy az ember sokszor úgy érzi, hogy valamit várnak, és azt akarja kitalálni.

Miles imádta Prince zenéjét, és már csak ezért sem lenne szabad a nyávogó buzigyerek kategóriába söpörni. Sőt közös turnét is akartak csinálni, csak Miles sajnos addigra valahogy meghalt, vagy vmiért nem jött össze.
És pont azt szerette benne, hogy megy előre, nem ilyen bonyolítgatós, másod-harmadszándékú zene. Nem arról szól, hogy hogyan rejtem el az egyéniségem, vagy hogy hogyan szenvedek attól, hogy a második felvett személyiségem küzd az elsőként felvettel, és dupla ill. tripla csavarok között hogyan tudok rejtjeleimmel mégis néhány S.O.S jelzést leadni.
Ez úgy megy előre, ahogy van, nyílt, az, ami. Jó persze talán tényleg buzis dolog a nyalásról írni egy számot, főleg olyant, mint a Head, vagy a szintén testi témákat feldolgozó Soft and Wet, meg ilyen fejhangon énekelni ami a középkori kasztrált fiúkórusoknak is becsületére válna. I don't care. Igenis, reggel fél nyolckor, a metróban, nekem ez jó.