A kék kanapé

Tudom ez úgy hangzik mint egy omega-kategóriás Júlia füzet-epizód, de mit tehetek? Itt dől el minden, ami fontos, ezen a kanapén, minden ami említésre méltó, itt derül ki, világosodik meg, nincs más hátra, mint így nevezni a blogot. Személyes blog lesz itt, azért hangsúlyozom, mert nemsokára elindul megint a csordasgabor.hu is, ami meg inkább zenei és szakmai, ez meg nem annyira, inkább olyasmi, mint egy tea velem a kék kanapén.

Itt van ez a kék huzat, és benne a sok belőlem kihullott, elvetett gondolat, van ami elszáradt már, van ami befejezetté vált, és megkövült. Épp ezért nem szeretem kimosni, utána minden olyan idegen, szokatlan, de persze néha kell ez, mint elköltözni, váltani, bele az ismeretlenbe, hamar úgyis minden megint otthonossá válik.

A nyáron inkább a fotózgatás uralkodott el rajtam, köszönhetően az ájfónnak, valahogy másképp lehet vele megfogni dolgokat, a kép az valahogy más, mint a szó. (Na itt nem muszáj azért becsukni az ablakot, nem vagyok mindig ilyen magasröptű! :) Vannak olyan helyzetek az életben, amikor a szavak elfogynak, elvesztik töltetüket, vagy éppen túltenyésznek, ellepnek mindent, és azért válnak használhatatlanná, felborul az egyensúly. Kép szöveg nélkül, ilyenkor az marad, mint egy világháborús tudósítás, mindennél többet mond egy drezdai látkép, vagy például egy esküvőn az ifjú pár gyerekkori fotói. A zene is használhatatlan, mert az meg örök. Marad a kép.

Mostanra meg lassan visszamásznak a szavak, kipréseltem tubusomból egy albumnyi dalszöveget muszájból, talán ezért is, aztán meg egyre többen jönnek, megfogják a kezem, átveszik az irányítást, és blogot nyitnak, és írják magukat, és írják, és .. Közbe kell lépni néha, no.

Meg hát annyi minden történt, történik, mármint hogy is mondjam, belül, pár hónapja még nem írtam volna ki mondjuk egy Crowley idézetet, vagy ilyesmi. Szóval ha van kedvetek, csüccs ide, ugorjunk egy bungee-hátast az Olimposz (vagy Astoria szálló) tetejéről a szellem pimasz kis felhői közé kezünkben egy finom mao feng teával!